Az iskolai lopástól a brutális gyilkosságig

Mennyiben tehető felelőssé a közoktatás az elszaporodó bűnözésért? Felelős-e az iskola azért, hogy egyre többen eleve szubjektíven, egyéni ízléshez és értelmezéshez mérten tágítják a Büntető törvénykönyv paragrafusait?

Közhely, de le kell szögezni, hogy az iskola sok gyerek esetében szinte az egyetlen olyan hely, ahol a viselkedés általánosabb szabályait megtanulhatja. Kutatások garmada beszél olyan brutálisan elszegényedett, generációk óta munkanélküli családokról, ahol a szülők a segélyek megszerzésén túl társadalmon kívülre helyezték magukat.

Ezért fontos a cikk elején feltett kérdés. Amennyire egyszerűnek tűnik rá a válasz, annyira sokrétű is. Komoly szociológiai felmérésekre van szükség, melyek egy része elkészült már, „csak” össze kellene rendezni őket a megfelelő szempontok szerint, más részük még hiányzik. Hasznosítani kellene őket a közoktatással, pedagógusképzéssel, mind a bűnmegelőzéssel foglalkozó szakembereknek, és ezek alapján újra kell(ene) gondolniuk a jelenleg elfogadott oktatásfilozófiát. A különböző szervek és intézmények közti együttműködésre jó példának tűnik A fiatalok biztonsága – a jövőnk zálogacímmel indított bűnmegelőzési szeminárium, mely a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya és a Szegedi Tudományegyetem az idei félévben indult közös projektje.

Mik a problémák?

Ha a jelenlegi közoktatási irányvonalakat eminensen követő iskola egyre inkább a tolerancia, az elfogadás irányába tart, s nem alakítja ki a büntetés-jutalmazás reflexeit, akkor az iskolai oktatás nem erősíti a társadalom törvényi módon szabályozott és íratlan szabályokon alapuló működését. A társadalom ugyanis nem toleráns azokkal szemben, akiknek viselkedése megzavarja, megnehezíti a normális együttélést (pl. egy társasház lakóközössége, egy utca vagy kistelepülés lakóinak közössége stb.). Még kevésbé akkor, ha ellehetetleníti. Ide értve azt is, ha ez a viselkedés adott közösség tagjai számára bármilyen módon és mértékben csökkenti a szubjektív biztonságérzetet, ennek minden lehetséges következményével együtt.

Ha az iskola ennyire társadalomidegen, akkor a falain kívül, vagy az iskola elvégzése után nagyon nehéz a munkán alapuló, békés egymás mellett élés normáit a rossz mintákhoz szokott egyénnel elfogadtatni.

Sajnos ki kell mondani, hogy az oktatáspolitika elmúlt évtizedének iránya felelőssé tehető azért, ha valaki eleve szubjektíven, egyéni ízléséhez és értelmezéséhez mérten tágítja a Büntető törvénykönyv paragrafusait. Ha valakinek az iskola házirendje csak egy időnként akadékoskodó, fáradt arcú felnőtt pattogását jelenti, s a büntetés vagy röhejesen komolytalan, vagy fizikai erőszakkal megtorolható (ld. a tanárnőjét bordán rúgó szécsényi diák vagy a Mátyás téri verekedésben végződő hógolyózás vagy a VIII. kerületi megvert fizikatanár esetét stb.), akkor számára mekkora komolysággal fog bírni egy Btk. vagy egy általános együttélési-erkölcsi norma?

Vegyünk egy példát

Ha valaki szabadon és iskolai büntetés nélkül elveheti padtársa táskájából annak parizeres szendvicsét, akkor később sem lesz különösebb averziója a szomszéd terményeinek éjjeli eltakarítása ellen – mind a kettő lehet ún. „megélhetési bűnözés”. Ha pedig értetlenkedő padtársát egy kicsit meg is kell bokszolnia, hogy az a hülye felfogja: az ő korgó gyomrának nagyobb szüksége van arra a szendvicsre (és ezt különösebb büntetés nélkül meg is teheti), akkor más helyzetben sem jelent neki gondot baseballütővel tarkón küldeni az üres veteményesbe érkező háztáji termelőt. Súlyát veszti már egészen korán, s már egészen apró „diákcsínyek” szintjén a bűn és jogos büntetés rendszere.

Ha pedig egy ilyen diák rendszeresen az apja vagy a családja segítségét kéri bizonyos problémás ügyei megoldásához, akkor az ő mintájuk épül be a személyiségébe, s a megfelelő pillanatban minden különösebb teketória nélkül alkalmazza is majd azt. A „nagyok” példáján felbuzdulva, őket utánozva egy gyerek bármelyik nap megkéselheti az őt fegyelmezni próbáló pedagógust. Ezekre az esetekre persze azonnal és nagy lelkesedéssel rákap a média, különösebb eredmény nélküli botrányt kavar, amíg máshogy nem tudja rendezni a hangsúlyokat (cigányozás, rasszizmus, toleranciahiány stb.). Ha ez így folytatódik, akkor nem kell már sokat várni az első iskolai leszámolásig. S egy ilyen esetben ki lesz a felelős? Hiszen a rendszer megfelelő szintjén, képességei és legjobb tudása szerint mindenki csak tette a dolgát, végrehajtotta az utasítást.