UpSideDownTheWorld Blog

Véleményem szerint Macron ügye a legtisztább esettanulmány, ami megmutatja miként rombolja szét a migráció kérdésének egyre fontosabbá válása az európai politikai stabilitást, amit csak a politika súlypontjának jobbra tolásával lehetne visszanyerni.

Az egyenlőtlenség gumicsont

Amikor Macront megválasztották egyfajta politikai csodagyereknek tűnt, aki jött, látott és győzött. Egyesek szerint azt bizonyította, hogy az európai eszme népszerű és győzedelmeskedhet. Megjött a határozott francia politikus, aki a német erővel egyesülve újra győzelemre viszi. Ma, amikor Marcon népszerűsége a mélyben, már az európai eszme újbóli elvesztéséről beszélnek és azt elemzik, milyen hibákat követett el. Természetesen a legkedveltebbek a baloldali magyarázatok, legfőképpen az egyenlőtlenségi-gumicsont, aminek használhatósága rendkívül sokoldalú. Ezzel szemben véleményem szerint népszerűség vesztéshez nem az intézkedések vezettek el, az bele volt kódolva a megválasztása percében a rendszerbe. Ez pedig a migráció okozta problémák következtében megerősödő szélsőjobb és az ettől megbillenő európai politikai rendszer miatt van, amiben szép lehetsz, de okos nem. Az itt látható gondokra több más országban is számíthatunk a jövőben.

A kétosztatú politikai rendszerek alkonya

Az európai politikai rendszerek többsége alapvetően kétosztatú volt a háború utáni időkben. A pártok és szavazóik nagyrészt be tudták magukat sorolni vagy a bal, vagy a jobboldali táborba. A liberálisok néhol ide, máshol oda sodródtak és az egyetlen szélsőség, a kommunisták nem sok országban tudtak elég erőt mutatni, hogy befolyásolják a választást. Így az esetek nagy részében, még ha koalíciók segítségével is, de vagy a jobb, vagy a baloldal alakított kormányt. Voltak speciális esetek, nagykoalíciók, kisebbségi kormányok, de a rendszer alapjaiban így működött. A francia elnöki szisztéma ennek mintapéldája. Akárhány elnökjelölt is indul, a második fordulóba már csak a két legesélyesebb jut be. Általában egy bal és egy jobboldali. Akkor a szavazóknak csak azt kell eldönteni, hogy jobb vagy baloldaliak. Aztán a vesztes tábora nyugodtan gyűlölheti elvi (vagy érzelmi) alapon a győztes intézkedéseit, mert a másik oldal ezeket épp elvi (vagy érzelmi) alapon szereti. Ez adott a politikai rendszernek egy erős stabilitást, az elnöknek csak saját táborában kellett népszerűségét megőriznie, mert az elvek mentén szétszakadt választók úgyis hitkérdést csináltak az ügyekből és mi magyarok tudjuk a legjobban, hogy a politikai hit vakká tesz.

Ez a rendszer alapjaiban borult fel (a nagyszámú bevándorlóval bíró nyugati országokban) a szélsőjobboldal megerősödésével, amit európai szinten az Iszlám állam terrorcselekményei és 2015-ös migrációs hullám pörgetett fel, de alapja a már addig is meglévő migrációs probléma. A francia problémák ugyanis nem 2015-ben kezdődtek, őket nem is érintette a migráció hullámból olyan mértékben, mert annak javát az olaszok, görögök és a németek és svédek kapták. Ez még azokban az országokban is mérhetetlenül felnagyította a migráció jelentőségét, amelyekben nincs is valódi probléma és migrációt a politikai közbeszéd és kampányok középpontjába állította (Erre Magyarország a legjobb példa.) Franciaország nem ilyen hely, a muszlim bevándorlás által leginkább érintett országban ez már hosszú ideje fontos téma. A franciák egy része meg van győződve róla, hogy ez előbb utóbb polgárháborút eredményez. Nemzeti Front, amit újabban Nemzeti Gyűlésnek hívnak, már régen erre az egyetlen tényezőre építi politikáját. Szavazói több, mint 90 százaléka ezt tartja a legnagyobb gondnak. Annak ellenére, hogy a 2014-es EU parlamenti választáson 24%-ot kaptak az igazi sikert 2015 hozta meg számukra. Ez szította fel annyira az indulatokat, hogy sokan akár a 2017-es választás esélyesének tartották a pártot. Ahol aztán történelmi sikert értek el és megduplázták addigi legjobb eredményüket, több, mint 10 millióan (35%) szavaztak rájuk. Megerősödésük egy teljesen új helyzetet teremtett, ami fel borította a francia politika stabilitását.

Látszat, hogy az intézkedések okozzák a népszerűség vesztést

Az elnökválasztáskor azzal szembesült a választók egy része, hogy olyan jelöltre kénytelen szavazni, akinek elveivel nem ért egyet és érzelmileg sem áll hozzá közel. Macron szavazóinak jelentős része ugyanis egy nagyon egyszerű ok miatt szavazott rá: hogy elkerülje a Nemzeti Front győzelmét. Az első fordulóban Macron csupán a szavazatok 23,75%-át szerezte meg, míg a másodikban már 65% szavazott rá. Így Macronra, akire normális körülmények között főként baloldaliak szavaztak volna más csoportok szavazói is leadták voksukat. Ők azonban elveivel, politikájával nem értettek egyet, csupán kényszerből szavaztak.

Ugyan szokatlan, hogy egy elnök ilyen népszerűségvesztésen menjen keresztül, de egyáltalán nem váratlan. Az új rendben, amikor csak politikai ellenfelei szavazataival lehet valakit elnökké választani, törvényszerűvé válik, hogy két választás között népszerűsége a mélybe zuhan.

Ugyanis olyan tábor állt mögötte, amely nem tartható egyben politikai intézkedésekkel, csupán a szélsőségektől való félelemmel, ami a szavazáson kívüli időben nem elegendő. Egy ideig ugyan még kitart a kognitív disszonancia hatása, hogy akire szavaztam azért mégsem lehet annyira rossz, de egy idő után az ellentábor szavazói elkezdenek lemorzsolódni. Macron ugyan megpróbált lavírozni ebben a helyzetben, de ez nem sikerülhetett, politikai intézkedésekkel ez a helyzet nem kezelhető. Az a néhány változás, amit a jobboldali szavazók megnyerésére tett, arra nem volt elegendő, hogy őket maga mellett tartsa, ellenben kihívta a baloldal haragját. Gyengülése azonban nem eredményezheti a mérsékelt jobboldal markáns erősödését, mert a szavazók jelentős része a szélsőjobbnál van. A kutatások szerint ma is a második helyen állnak, sőt rövidesen akár elsők is lehetnek. Hogy a helyzet tovább romoljon a szélsőjobb megerősödése minden országban törvényszerűen elhozta a szélsőbal erősödését, így a normális politikát keresők aránya két oldalról is csökken, leszűkítve a megnyerhető szavazatok számát 60-70% körülire. Ez a 60% pedig egy ideológiailag megosztott tömeg, amely talán egy választás erejéig képes összeállni, de arra nem elegendő, hogy stabil kormányzást is garantáljon. A kormány nem tud olyan intézkedéseket hozni, ami minden szavazóját kielégíthetné, ezért bármit is tesz csak látszat csupán, hogy ez okozza népszerűség vesztését.

Európa politikai csapdában

A francia politika így egy instabil csapdahelyzetbe került. A két szélsőség nem elég erős a választási győzelemre, a közép összefogásával szemben, de mégsem jön létre fenntartható politika, mert a kormányzás részleteiben ez a közép nem ért egyet. Tökéletesen kirajzolódik egy működésképtelen politikai modell, ami már más országokban is kezd láthatóvá válni. Ez a jelenség egy másik arca a hagyományos pártok felbomlási folyamatának, de Macron megmutatja, hogy ez nem feltétlenül jelenti az új pártok stabilizálódását. Az új pártokat újabb és újabb pártok válthatják, Macron szavatossága talán csak egy ciklus és egy újabb politikus mögött áll majd fel a közép, aki mögül újra kihátrálnak kormányzása alatt a másik oldal szavazói.

Ez a normális intézkedésekre, reformokra épített politika végét jelenti. Nem lehet többé gazdasági társadalmi programokkal választást nyerni és nem is lehet azokat megvalósítani, mert ehhez a megborult politikai palettán semmilyen módon nem lehet elég szavazót gyűjteni. Ugyan mindig úgy fog tűnni, hogy a kormányzással elégedetlenek az emberek, de a valós ok a hagyományos kétosztatú politikai világ felbomlása.

Az egyetlen esély, ha az európai politika súlypontja jobbra tolódik

Ezt az ördögi kört csak a szélsőjobb gyengítésével lehet megtörni, de erre baloldali pártok nem alkalmasak. Azokban az országokban van erre esély, ahol a jobboldal győz és a migráció visszaszorítását állítja politikája központjába. (Természetesen azokról az országokról beszélek, ahol ez a probléma létezik. Azokban országban, ahol nincsenek bevándorlók egy idő után ez a politika szavatosságát veszti majd.)

Erre a legjobb példa Ausztria. Itt a mainstrem jobboldali párt összefogott a szélsőséges erőkkel és így fogja ki vitorlából a szelet. Ez a lehetőség azonban nem áll fenn sem Németországban, sem Franciaországban. Ezekben az országokban csak az a megoldás, ha mainstream pártok határozott migráció visszaszorítására alkalmas politikával állnak elő. Talán Németországban az új CDU elnök programjával már erre látunk próbálkozást, ő szeretné a migrációt az EU parlamenti választás középpontjába állítani. Amennyiben a mainstream jobboldali pártok ezt a politikát választják, stabilizálhatják bázisukat, gyengíthetik a szélsőjobbot, de egyúttal erősítik a szélsőbalt és ezzel a hagyományos baloldali pártok játékterét is elveszik.

A jelenlegi európai politikai stabilitás helyreállításának egyetlen esélye, hogy a politika középpontja jobbra tolódik, mert a szélsőjobb megerősödésével az egyensúlyi pont ár nem a régi középen van. Azokban az országokban nagyobb esély van stabil kormányzásra, ahol ez megtörténik. Ilyen Ausztrián kívül Dánia, de Finnország is. Macron számára ez nem tűnik járható útnak, (habár elég könnyen változtat politikai irányokat) ezért az ő bukása törvényszerűnek látszik, de ehhez nem sok köze lesz intézkedéseinek.