UpSideDown

Károgó buciemberek

admin 19 hozzászólás
„Az ombudsman nem hozhat kötelező intézkedéseket, nem alkalmazhat jogi szankciókat.”

Akkor meg minek van? Nekem biztos nem kell. Vicces, bosszantó és kimondottan kártékony jelentéseiknek se szeri se száma. Most éppen a google fanok jóvoltából került az érdeklődés középpontjába egyikük. Nem csak az ő, hanem a turizmusból élők jogait csorbította véleményével. Kitoloncolta a Street View-t kicsi, -és mivel Puskásra egyre kevesebben emlékeznek- jobbára etnikai feszültségekről és a válságról ismert hazánkból. Végül is katasztrófa-turizmusra is lehetne építeni marketingünket és ha van nekünk Kiszel Tündénk, minek nekünk a google.

A magyarvalóság buciembere

A héten azonban volt ennél viccesebb buciember duma is. A női börtönökben tett látogatást egyikük, és azt, hogy nem volt minden cellában folyóvíz, az emberi méltósághoz való joggal tartotta összeegyeztethetetlennek. Kár, hogy buciembernek csak olyat jelölnek, aki a jogi tankönyvekből ismeri hazánkat, ott pedig képek nincsenek. Állítólag az egyik szolgálati autójából kinézett Tiszadobon, de gyorsan behunyta a szemét. Véleményük szerint a valóság megzavarja jogi tisztánlátásukat és előítéletessé teszi őket. Pedig, aki olyan megfoghatatlan fogalmakkal dolgozik, mint az emberi méltóság, annak ezeket a jogokat csak a valóságba ágyazva szabadna értelmeznie. Az emberi méltóság mást jelent az angol királyi családban és egy ruandai menekülttáborban, ahol egy üveg vízért sokan odaadták volna cserébe. Még ha ezt Svédországban nem is tarják helyesnek.  

A sokféle buci mellé ezért kéne egy, akit a magyarvalóság buciemberének nevezhetnénk el, ő lehetne a többiek főnöke.

Az ő szabályai egyszerűek lennének. Az ember, az erkölcs és a valóság, mindig fontosabb nyakatekert szabályaiknál.

Azt tudni kell, hogy a bucik főként nem törvénytelenségeket tárnak fel, arra ott van az igazságszolgáltatás. Ők csak okoskodnak. Ők azok, akik felhívják a figyelmet arra, hogy a disznóknak az ólba nem csak klasszikus zenét játszó játékokat kell berakni, hanem heavy metálost is. 

A börtönös észrevételeik jól mutatják, mennyire elrugaszkodottak a válóságtól, ezért érdemes velük foglalkozni.

A méltatlan ember

Aki börtönbe került, az valamit elkövetett, már ha hihetünk az igazságszolgáltatásban. Én hiszek, mivel annyi bűnös nem kerül börtönbe, hogy az már tényleg luxus lenne, ha azok, akik bekerülnek ártatlanok lennének. Szóval ők valaki másnak a jogai korlátozták, esetleg emberi méltóságukban megbántották őket. Például kirabolták, összeverték, vagy efféle. Ezért az egyszerű ember igazságérzetét nem hatja meg, hogy az ő emberi méltóságuk sérül. Mi földi halandók nem kezdünk el sírni, ha azt halljuk, hogy nincs folyóvíz a cellákban. Mi inkább azt gondoljuk, nem kellett volna elkövetni azt, amiért odajutott és kész. Ez buciországban nem így van.

Mi azt is tudjuk, hogy a bent lévők egy jelentős részének nincs otthon folyóvize, sőt, még vécéje sem, ezért ők maguk sem értik, miféle joguk sérül. De persze van, akinek van otthon folyóvize és ők talán rosszul érzik magukat. A bucinak ilyenkor szimplán azt kéne mérlegelnie: Költsünk-e a börtönben éppen, büntetésben! lévőknek juttatott olyan jogokra, amik kint a becsületesek mindegyikének sem adatik meg. Vagyis előbb kint minden családnak építsünk vécét és folyóvizet, vagy a börtönben javítsunk a helyzeten. Amikor pedig minden kinti családnál van vécé, akkor azon gondolkodjunk, mivel tudjuk még a becsületeseket segíteni vagy akkor már tényleg jöhetnek a börtönök.

Szerintem a valóság buciembere felteszi magának ezeket a kérdéseket és nem károg, nem teszi magát nevetségessé egy ország előtt.

Ha én buci lennék

Ha én buci lennék, azt a kérdést tenném fel először, mennyire sérül a vidéki emberek joga a normális élethez azzal, hogy közbiztonságot olyan mértékben sikerült eliminálni, hogy a Magyar Gárda annyira népszerű, mint a teljes politikai elit együttvéve (Gárda, elit 10-10).

Azt is feltenném magamnak, hogy miért fúrtam meg a pozitív adóslistát, amivel sokmilliárdos kárt okoztunk a becsületes embereknek, akik így könnyebben kaphattak volna hitelt. A bucinak azonban voltak ennél magasabb szempontjai. Pedig szerintem ilyen szempontok nincsenek. Mindenki maga döntheti el, hogy feltegyék-e egy listára, amiből neki haszna van.

Azt is feltenném, hogy mennyiben sérül a mi jogunk a politikai korrupcióval és ebben mikor lesz végre egyenjogúság. Miért csak az lophat, aki politikus lett és ez a jog miért nem jár minden állampolgárnak. Vagy miért nem vonják meg mindenkitől?

Legfőképpen azonban azt tenném fel, miért hívják úgy a bucikat, hogy ombudsman és miért nincs olyan kifejezés, hogy ombudswoman?

Lénybeszéd

admin 6 hozzászólás
A gyerekemmel mostanában sokat járok játszótérre, ahol homokozik. Ettől homokos lesz és itt már bajba kerülök. Vajon mondhatom-e neki, hogy poroljunk le, mert homokos lettél. Nem tudom, hogy ezzel rosszat teszek-e neki vagy éppen jót? Megfelel-e ez a Gender talknak vagy ahogy én magyarítanám, lénybeszédnek. Azt már tudom, hogy nem szabad fiamnak szólítani, mert ezzel szexuálisan orientálom, mármint arra, hogy ő fiú és ez lénybeséd szerint kirekesztő magatartás. Nem tudom ez pontosan, milyen bűn, csak hogy az ember lényege elleni súlyos vétek. Mi ugyanis nem férfiakból és nőkből állunk, hanem hetero nőkből és férfiakból, homo nőkből és férfiakból, a semilyen-semolyanokból és biszexekből. Így tehát nem érdemes azt a szót használni, hogy férfi és nő, a lény bőven elég. Ezért a barátom, aki nagyon toleráns, mindig azt szokta mondani, nézd már annak a lénynek milyen jó segge van.

Mi is fejlődünk, például nem engedjük magunkat anyukának és apukának szólítani, a lénybeszéd ajánlása szerint. A gyerek csak a szülő kifejezést használhatja. Ebből aztán van kalamajka, mert soha nem tudjuk eldönteni melyikünknek szól. A keresztnevünket meg nem merjük használni, mert az szerintünk szexista. Abból ugyanis egyértelműen kiderül férfi vagy nő az illető. Furcsállom, hogy lénybeszédesek ez ellen még nem emelték fel a szavukat. Mondjuk, ha Gabinak hívnának bennünket, akkor ez talán megfelelne, de nem akarunk nevet változtatni.

Olvastam egy német lénybeszédes ajánlást, miszerint az 1-3 éves egyik féle gyerek lényeknek, (most itt bajban vagyok, mert valahogy le kéne írnom, hogy melyiknek, és ha azt írom, amelyik később gyereket szülhet, akkor ezzel már az anyaság rabszolgasága felé orientálom.) de mivel ebből már úgyis kitalálták, nem szaporítom tovább a szót. Szóval, ennek a lénynek a nemi szervébe kéne nyúlkálni, a 650 ezer példányban terjesztett német ajánlás szerint, hogy az önkielégítést minél hamarabb elkezdhesse. Én igazán igyekszem megfelelni, de ezt talán mégis valami beteg pedofil írta, saját kis üzelmeinek a palástolására. De lehet, hogy csak én vagyok maradi.

Azért attól tartok, hogy amikor a gyerek iskolába kerül, ott a többiek elrontják majd. Gondolkodom is, hogy Angliába költözöm, ahol már vannak lénybeszéd konform iskolák, ahol nem engedik anyának és apának szólítani a szülőket, hogy a gyerekek nehogy elromoljanak. Ez komoly vívmány, habár, akiknek gyerekük van azokról már kiderült, hogy melyik csoportba tartoznak, de ők tudják.

Szeretném én is demonstrálni lénybeszéd fejlődésemet és felhívnám a figyelmet egy trójai falóra, aki belopódzott a genderisták nagy táborába és úgy tesz, mintha barát lenne, de valójában ellenség. Ők a transzszexuálisok (vajon ezt hogy kell írni). Szerintem, ők a legnagyobb kirekesztők. Úgy tesznek, mintha a nem választás szabadságát szimbolizálnák, de valójában azt szimbolizálják, hogy a nemnek igenis van értelme, mert ők minden áron akarnak tartozni valamelyikhez. Ezzel inkább fontosságát erősítik, rossz példával szolgálva másoknak, mert őket csak az különbözteti meg a szexistáktól, hogy elégedetlenek saját nemükkel, de nemet akarnak minden áron. Nem jobbak azoknál a szexistáknál, akiknek úgy hozta az élet, hogy elégedettek a nemükkel. Őket, ki kell zárni a lénybeszéd körből, akár még be is kéne tiltani az egészet.

Egy lénybeszéd szakértő megmondhatná nekem, ha a nem társadalmi termék, akkor miért van az állatoknál, ha pedig evolúciós, akkor miért akarjuk megváltoztatni? Tőlem is ezt kérdik.

Magyar Bálint emberkísérlete

admin 14 hozzászólás

Magyar Bálintot (MB) mindenki szidja mostanában, pedig nem érdemli meg. Iskolai emberkísérletei sok érdekes dologra rávilágítottak. Én is tennék néhány kiegészítést, és javaslatot, ami segítheti munkáját.
(Szép szó)² = (verés) ² szabály
Munkájának következtében felismertem egy szabályt. Ami kimondja, hogy a tanár minél szebben beszél a gyerekekkel, annál több a verés az iskolában. A verések négyzetesen arányosak a szép szóval. Vagyis, ha a tanárnak nincs más eszköze a diákok közötti rend fenntartására, csak szó, akkor előbb a diákok egymást kezdik verni, majd, mikor ezt unják, a tanárokat. Az is bizonyosnak látszik, hogy verés az iskolán kívül is folytatódik sőt, felnőttkorban fokozódik. Így a rendőrségnek sok munkája lesz, ami az ilyen, munkanélküliséggel terhes időkben kimondottan jól jön.
A vagy Te versz, vagy Téged vernek törvény
A törvénynek van egy minősített alfejezete, ami azokra vonatkozik, akiket otthon csak azért fegyelmeznek, ha elszívja az apja elől a cigit, vagy megissza pálinkáját. Őket ilyenkor szíjjal verik végig az utcán. A tanároknak az ő fegyelmezésük külön örömöt jelent. A szép szó és szenteltvíz nem hat, alkoholt, drogot és cigarettát nem adhatnak. Így általában csúfos kudarcot vallanak. Ezért a Te versz vagy Téged vernek törvénye kimondja, hogy amennyiben a tanár az ilyen gyerekeknek meghatározott időszakonként nem oszt ki legalább egy körmöst, akkor az eltelt idővel arányosan nő annak a veszélye, hogy ő kapja a körmösöket. A diákok példáját a szülők is követik, és csoportokban verik a tanárokat, azokon a településeken, ahol más szórakozás nincs.
MB-nek javasolnám, egy rendelet bevezetését, hogy szülő csak az iskolán belül verhesse a tanárokat, mert így elérnék az élethosszig való iskolába járás terjedését.
További javaslataim
Szervezett formát kéne adni a tanárveréseknek
A tanárverések összevisszasága sokakat bosszant, rendszert kell vinni bele, hogy a tanárok, a diákok, a szülők jól be tudják osztani idejüket, és a média élőben tudósíthasson. Szerintem az értelmetlenné vált szülői értekezletek helyett kellene bevezetni. Az elején a tanár egy kis önbírálatot tart, kínai mintára. Ezután előbb a diákok, majd szülők verhetik meg. Köpködni bármikor lehet.
Deviáns szülők kezelése
A deviáns szülők léte sok bosszúságot okozott MB-nek, de van megoldás. Ők minden rosszallás, média és törvényi támadás ellenére meg akarják választani gyermekeik nevelésének módját. Arra vetemednek, hogy más városba vigyék iskolába gyermekeiket, de előfordult, hogy elköltöztek a jobb iskoláért. Próbálkozásaikat, hogy alapítványi iskolákat hozzanak létre, törvényi úton általában sikerül letörni, de a jelenség tűrhetetlen, veszélyezteti a maradó gyerekek megélhetését és szórakozását.
Két oldalról kéne közelíteni. A büntetési tételek emelésével: vagyonelkobzással és lakhelyelhagyással büntetni az ilyen devianciát, de a kényszergyógykezelés is felmerülhet.
Hosszabb távon pedig el kell venni a lehetőséget, hogy taníttassák gyereküket. A magán és alapítványi iskolákban 4 milliós tandíjminimumot kell bevezetni, ezzel párhuzamosan MB terve szerint be kell zárni az ingyenes állami iskolarendszer „elit” iskoláit, hogy magáról a lehetőségeinél többet gondoló, deviáns családok, törtető kölykeit nehogy bejuttathassák az elitbe.
Be kell kapcsolni az iskolákat a természetbeni juttatások rendszerébe
Felháborítónak tartom, hogy mialatt egyesek éheznek, fáznak és nélkülöznek, addig az iskolában csomó luxuscikket halmoz fel az állam, teljesen feleslegesen, hiszen ezeket az intézményeket már nem használják. Ezért az eszközöket a diákok és családjaik rendelkezésére kell bocsátani. A padokat, parkettát, ajtókereteket téli tüzelőnek, a könyvtárban lévő rengeteg papírt gyújtósként kell hasznosítani. A tanároknak pedig, a diákok családjánál kell a házimunkában segíteni.
Céltáblát minden tanárra
A magasabb szintű iskolai szórakozásért is intézkedéseket kell foganatosítani. A diákokat már nem motiválja a tábla előtt álló tanár köpködése és dobálása, ezért céltáblát kell helyezni minden tanárra, a jobb motiváció növeléséért. A javasolnám, a Népszabadság egy késdobálós riportja alapján, hogy a céltáblát egy falapra erősítsék, mert így késsel is lehet bele dobálni.
A tanári szegregáció megszüntetése
Javasolnám továbbá, figyelje a statisztika, hogy egy tanár kezei közül hány kerülnek jobb egyetemekre. Amennyiben az átlagtól 2 százalékkal valaki felfelé eltér, azt zárják ki az oktatásból, tűrhetetlen, hogy egyeseknek jobb oktatás jusson, mint másoknak, és mint látható, erről gyakran a tanárok tehetnek. Ez a szegregáció rejtett formája, ezért meg kell szüntetni.
Új tantárgy a korrumpálás
Végül javasolnám, hogy a tantárgyak megszüntetése mellett, egy újat be kéne vezetni. A korrumpálás a magyarországi életbemaradáshoz nélkülözhetetlen képességgé vált az elmúlt 20 évben. Fontossá vált oktatása. Így elejét lehet venni olyan tűrhetetlen eseteknek, mikor valaki a képességek hiánya miatt nem ajánl fel kenőpénzt egy-egy politikusnak. Az új tantárgy bevezetésben a négypárti konszenzus lehetne.

Ötletpályázat, az SZDSZ kasszájának sorsáról! – Nincs jobb, mint egyhalott, oroszlánnak látszó dolgot rugdosni

admin 98 hozzászólás

Az SZDSZ tényleg liberális oroszlánnak látszott két évtizeden át. Ahogy szocialista körökben mondogatták, maroknyian 3 cikluson át rángatták orruknál fogva, húzták őket a szakadék felé és még örülhetnek, hogy nem tolták, mert akkor ők estek volna be előbb. Így még azért marad egy utolsó veséjük. Már rugdostam ebben a blogban tetemüket, ami tényleg oroszlán jelmezt visel, de belül sokan sokféle állatnak látják. Egyik sem túl hízelgő rájuk nézve.
Most egy felhívást teszek közzé!
Ötleteljünk közösen, mit csináljon az SZDSZ az eddig ellopott és titkos számlákon őrzött pénzekkel! Mi legyen a pártkasszával? A magyar kampány kiadásokat nézve és a pletykák egy részének hitelt adva, ezt sokan 10 milliárdos nagyságrendűre becsülik. Az SZDSZ-nek most ezzel kezdeni kell valamit, mert ezt már nem tudják elverni. (Félreértés ne essék, a többi pártnak is van kasszája, de nekik, szegényeknek, még szükségük van rá.) Főhet az SZDSZ feje, mi legyen a kassza sorsa. Segítsünk nekik, mert az mégsem járja, hogy csak úgy szétosztják a fiúk és hazaviszik végkielégítésként, ez túl egyszerű, nem is illik kreatív önképükhöz. A legszebb az lenne, ha az új vezetés, erkölcsi nagyságát demonstrálandó egyszerűen bedobná a közösbe, és egyúttal mellékelne egy feljelentést is azokról, akik összekuporgatták.
No, ez nem lesz. Ezért szerintem szabad a pálya.
Ez állampolgáronként 1000 Ft. Az nem elég inspiráló alapötlet, hogy osszák szét közöttünk.
Az én javaslatom, inkább a következő:
Fizessék be belőle, a Hétes, Olaszliszka és Enying összes cigánygyereket azokba az elit alapítványi iskolákba, ahova az SZDSZ vezető politikusainak gyerekei jártak. Ezzel végre eljönne az általuk olyan sokat emlegetett esélyegyenlőség és deszegregáció. Mert ezek az iskolák eddig, szegregáltak voltak. Egy cigány sem járt egyikbe se. A liberális oktatási elvek szerint, ezzel magukat is segítik, mert ahogy oktatásról szóló írásomban említettem, szerintük a középosztálybeli gyerekek nem fejlődnek eléggé, ha csak hozzájuk hasonlókkal vannak összezárva.

Kiegészítés az Index ózdi Hétesről szóló riportjához

admin 51 hozzászólás

Miki Gabi nagy karriert fog befutni újságíróként. Aki ilyen szépen és egyoldalúan tud írni a cigányok helyzetéről, annak jövője van. Én is szeretem, amikor népmesei stílusban könnyeket elmorzsolva beszélünk cigányságról, a gonosz hétfejű rendőrökről, a vasorrú gárdáról és gonosz királyságról, amelynek minden alattvalója csak azért él, hogy a cigánysággal rosszat tegyen. Ebben a gonosz királyságban csak a legkisebb testvér nem „rest” (Copyright by Viktor), és védi az elesetteket. Ő Miki Gabi, Robin Hódként
Ő lemegy vidékre oszt (Copyright by Viktor) jól bemutatja a gonoszaknak, hogy milyen helyzetbe sodorták szegényeket. Én meg azt kérdem, ha már valakinek fizetik az útját, miért nem Ózd legvalódibb kérdésére keresi a választ: vajon mi a jó büdös francért kapott a Jobbik 33 százalékot? Őt ez nem érdekli, ír egy újabb ömlengést, amivel egy centivel sem jutunk közelebb a megoldáshoz, sőt. A potyaúton nem gondolkodik a valódi kérdéseken, mert azokra tudja a választ, ez felvételi kérdés volt az újságíró iskolában. „Ózdon csak rasszisták élnek.” Hódunk nem gondolkodik el egy pillanatra sem, miért van, hogy csak azokon a helyeken élnek nagy tömegben rasszisták, ahol cigányok is. Hogy az istenbe jött ki ez az eloszlás ebben az országban? Miért költözik minden rasszista Ózdra, meg olyan helyekre, ahol cigányok élnek. Ennek épp fordítva kéne lennie. Aki utálja a cigányokat, el kéne költözzön. Ott kéne csak Jobbik szavazónak lennie, ahol nincs cigány. De Hódunkat ilyen rasszista ravaszkodás nem hozza lázba. Ő egyenes ember, egyenesen megírja nekünk, bele a közepibe (talán ez is, nem biztos, de lehetne, Copyright by Viktor).
Arra sem gondol, hogy talán azért tartunk a 14 százalékos Jobbiknál, a nulla SZDSZ-nél, és egy kétségbeesett országnál, mert a Hódok már összes brazil szappanopera összes nyálas fordulatát leírták ebben az ügyben, annyit, hogy egy 100 részes Izaurát meg lehetne vele tölteni. Ellenben soha nem próbálják, egy vacak kis pillanatra sem, a valóság másik arcát is meglátni. Olyankor behunyják a szemüket, nehogy befolyásolja éles világlátásukat. Jobb az egyoldalú, népmesei hangnem, ha így írunk, biztos az Index első oldalára kerülünk, és az jobb, mint egy alig olvasott blogban osztani az észt.
Én magam is jártam az ózdi telepen 18 éve, én is forgattam egy külföldi TV társaságnak. Már akkor is ilyen viszonyok voltak, de akkor még a városiak féltek csak a cigányoktól. Akkor sem volt senkinek munkája, és habár én jól kerestem, nem volt videóm, de itt szinte minden házikóban láttam. Amikor megkérdeztük miért vannak ilyen nyomorult viszonyok, a lakosok izgatottan, sőt lelkesen válaszoltak, – nem volt ez ám mindig ilyen. Amikor beköltöztünk még virágok voltak, itt és itt (mutatja a helyeket) itt meg elől veteményes kert. – Amikor beköltöztek, az még a szocializmusban volt, és minden romának volt munkája, mégis rövid idő alatt romos állapotba kerültek a házak, de Hódunkat nem érdeklik az ilyen rasszista felvetések.
Nem akarom a többséget védeni, mert sokszor beleéltem magam abba, milyen lehet cigányként bemenni a Tescoba. Amikor boltosok azt gondolják, biztos lopni jöttet, és az emberek olyan tekintettel bámulnak, mintha nem lenne joguk ott lenni. Az egyoldalú baromságokat azonban nem szeretem. Nem lett volna érdemes Robin Hódnak legalább a városba besétálni, mielőtt sírva fakad, és megkérdezni az ott élő rasszistákat, hogy látják a kérdést, őket milyen sérelem éri. Hód a nagy nyomorúságot látva azt sem kérdezi, miből telik mobilra és kábeltévére, ha ahogy ő mondja „nélkülöznek”. Az, hogy nélkülöznek, erős szó. Én zsíros kenyéren nőttem fel, és nem azért mert csak azt szerettem, de nélkülözni azt nem nélkülöztem. Igaz, olyan nélkülözőt még nem láttam, aki annyira el lenne hízva, mint az illusztráción látható, rettegő fiatalember, ha már sírósra vesszük a figurát, az ilyen apróságokra figyelni kéne. Ahhoz, hogy valaki nélkülözzön, nem Magyarországon kell születni, hanem Afrikában. Itt ingyen van az iskola, az orvos, a segély, a rokkantnyugdíj, az iskolai étkezés, minden adott ahhoz, hogy aki csak egy kicsit akar, az ne nélkülözzön, még akkor is, ha tudjuk, hogy a többség tehetne többet a cigányság felemeléséért. Most biztosan többen zokogásban törnek ki, és azt sóhajtozzák, de hát szegregált iskolába járnak a szegények. Afrikában meg nincs is iskola, és még a nincs iskolába is csak feketék járnak. Vajon ha mellettem csupa roma tanul egy osztályban, akkor nem tudok megtanulni olvasni és számolni? Ha így van, akkor talán érdemes lenne elgondolkodni miért?  
Robin Hód tudhatná, mikor ilyeneket ír, hogy ezzel újabb néhány ezer szavazatot szerez a Jobbiknak. Mi, akik már jártunk vidéken, másmilyen valóságot látunk. Mondjuk, a való világot, villa nélkül és el vagyunk keseredve, amikor azt olvassuk, még mindig nem nőttek fel a Hódok a probléma súlyához. Itt már nem jutunk sehova maszatolással, a többség egyoldalú gyalázásával, őszintén kell beszélni, hacsak nem az a célunk, hogy a Jobbik alakítson kormányt jövőre. Ma a lakosság 10 százaléka ért egyet a Hód riportjával és 90 komplett hülyeségnek tartja. Ebből a 90 százalékból 70 potenciális Jobbik szavazó. Azért szavaznak az emberek a Jobbikra, mert a Hódok és politikus barátaik nem hajlandók őszintén beszélni, és még mindig a „szimpi kis jogvédő” szerepében tetszelegnek. Fel kéne fogni, hogy vagy változtatunk, és nem csak a többség meglévő felelősségét emlegetjük, hanem a kisebbségét is vagy jön a katasztrófa. Amikor majd betiltanak benneteket és még engem is, akkor nem biztos, hogy lesz kedvem azon röhögni, hogy én megmondtam. Ma több szavazatot hoznak a Hódok a Jobbiknak, mint Vona Gábor. Neki csak ülni kell az irodájában, és Ti elvégzitek helyette a munkát.
Még csak annyit, legközelebb olyan embert küldjön az Index vidékre, aki járt már a Balatonon és néhány borvidéken kívül máshol is az országban. Hód láthatólag most volt először faluszerű helyen, de innen is inkább gyorsan átment egy miskolci diszkóba valami kis vidéki macát felszedni, mert olyan még nem volt neki, ahelyett, hogy komolyan a dolgok mélyére nézne. Ha nem így lenne, biztosan nem írt volna le ilyen mondatot: „Hétesen erős a közösségi kohézió, és a helyiek a máshol szokásosnál jóval őszintébbek egymáshoz.” Nem tudja, hogy vidéken általában nagyobb a kohézió, és az emberek sokkal jobban segítik egymást, igaz, ehhez nem kell naponta összeverekedni és kibékülni.
A többi néma csend, csak Hód sír fel valahol a miskolci diszkó előtt…

cigánykérdéről bővebben:http://magyarorszag21.blog.hu/2009/04/16/rasszista_vagyok_teljes_verzio_a_ciganykerdesrol_tabuk_nelkul_felelmekkel
oktatási integrációról bővebben: http://magyarorszag21.blog.hu/2009/05/24/szegregacio_1

Örömteli gyászbeszéd – az SZDSZ sírja felett

admin 12 hozzászólás

Ezt az írást május 29-én tettem fel a blogomra, akkor előreszaladva az időben, eltemettem az SZDSZ-t, kevesen vették komolyan. Most, hogy ez már történelem, utólagos elemzésként közlöm változtatás nélkül (kivéve a címét), talán komolyabban veszik. Aki már olvasta, ne olvassa újra, csak ha unatkozik.
Egy örömteli gyászbeszédet szeretnék mondani az SZDSZ fölött. Igaz, van a mondás, hogy halottról vagy jót, vagy semmit.(ráadásul még meg sem haltak, de pokolba a lényegtelen részletekkel.)
A 90-es évek közepétől minimum 2 millió szavazó szurkol azért, hogy az SZDSZ menjen már végre a lecsóba, ahogy manapság mondják. A jobboldal zseniális politikusai, mégsem tudták elérni azt az elmúlt 15 évben, amit Kóka, Gyurcsány és Fodor elért röpke egy év alatt. Persze az SZDSZ sorsát nem ez a rövid, de heves időszak pecsételte meg. Inkább az volt 15 évig érthetetlen, miért tudott újra és újra bejutni a parlamentbe. Ez a veszély ma már egyre kevésbé fenyegeti a pártot, ezért őszintén szembe kellene nézni sorsával.
Az SZDSZ-nek sok bűne van, de ilyen van a politikai paletta többi résztvevőjének is. Tocsikok és más simlis ügyek, amikről mindig mindenki tudott, de soha nem lett belőlük semmi. Ezeknek önmagukban is elégnek kellene lennie a véghez, de ezt mindenki csinálja, a többiek mégis maradnak a nyakunkon. Van a rovásukon más is. Budapest végzetes és behozhatatlan lemaradása, az élhetetlen és javíthatatlan város koncepció megalkotása. Aminek ellenére Demszky még mindig több szavazatot kapna, mint a párt. Részük volt a gazdaság leállításában, az egészségügy sikertelen átalakításában és még sok másban, ennek ellenére egyre zavaróbbá váló belső ellentmondásaik nélkül nem jutottak volna ide.
Mármint ideológiai ellentmondásaik miatt, és az abban rejlő mélyen elitista és társadalmilag igazságtalan szemlélet miatt, amely egyre élesebben rajzolódott ki az elmúlt időben.
Minél jobban hangsúlyozták a konzervatívoknak is tetsző, liberális gazdaságpolitikai szemléletet, annál anakronisztikusabbá vált a szocialistákat is túlszárnyaló, „szociális érzékenység, szolidaritási és öngondoskodásra képtelenek” maszlag. Olyan társadalmat építettek, amely a lehető legigazságtalanabbá vált. A különleges tettekre született elit küldetése volt, hogy öngondoskodásra képtelen szerencsétlenekről gondoskodjon. A két csoport közötti réteget, nevezhetnénk dolgozóknak. Ők viselik ennek a rendszernek a terheit, ők fizetik az SZDSZ által megalkotott társadalmi koncepció költségeit.
A recept a következő: mindent működtessen a magánszektor, mindenki versenyezzen, mindenki fizessen mindenért, nincs ingyen ebéd, kivéve azoknak, akik nem akarnak (más olvasatban nem tudnak) versenyezni és nem akarnak fizetni semmiért. Az elit pedig, élvezzen egy ici-pici, de elegendő előnyt, a versenyben. Fönt is lent is ingyen ebéd, mi meg fizetjük a számlát.
Az SZDSZ eszeveszetten védi és támogatja a verseny szerepét a társadalomban, ami jó és erős társadalmat épít. Gátlástalanul vágja a társadalom szemébe, hogy amit kapunk pl. egészségügy, azért fizessünk is. Fizessen, akinek van pénze, fizessen, aki dolgozik. Kivéve, akinek nincs pénze. A gond csak annyi, hogy azt mindenki maga dönti el, melyik csoportba tartozik. Ugyanis, az ő rendszerük nem különbözteti meg azt, akinek nincs kedve dolgozni attól, aki tényleg nem tud, de mindent megtesz a megélhetésért. Ez az SZDSZ társadalmi igazságossága, fűszerezve az elit „előjogaival”. Ez az, ami egy idő után mindenki számára világossá vált, ez a legfőbb ok, amiért menniük kell.
Irritáló megmondói közül, a legirritálóbb Horn Gábor (akiről négy év múlva azt sem tudjuk létezett), szavaiból úgy tűnik, még nem vették észre ezt, és azt szeretnék gondolni, hogy a kisebbségek védelme, a homoszexuálisokért való kiállás miatt tartanak itt. Szerintük csak annyi történt, hogy a társadalom intoleránssá vált és ezért nem akarnak már rájuk szavazni, rájuk, akik egyedül képviselik ezeket a magasztos értékeket. Önmagukban keveseket zavartak a homoszexuálisok, de az SZDSZ a harcos utat választotta, és a csoportok szembe állítását erőltette, ahelyett, hogy a mindannyian egybe tartozunk érzését erősítette volna. A homoszexuálisok sokat veszítettek azzal, hogy melléjük álltak.
Az SZDSZ negatív brand-é, negatív márkává változott. Mindent, aminek képviseletét felvállalja, csak lerántja magával a sárba. Az igazságosság és szolidaritás szitokszóvá válik a szájában, mert csak jó márkákkal lehet jó célokat reklámozni. Olaszországban néhány éve, megkérték a nagyobb márkákat, próbálják meg az anyaság reklámozását beépíteni kampányaikba. Mára itthon olyan a helyzet, ha az SZDSZ reklámozná az anyaságot, talán még kevesebben szülnének.
Így ártottak a homoszexuálisoknak, a cigányságnak, az esélyegyenlőségnek, a gyűlöletbeszédnek, stb. Utolsó akcióik egyikével még megpróbálják a kirekesztést népszerűsíteni. Óriásplakátokon már több hónapja, a külső szemlélő számára kétségbeesetten könyörögnek 200 ezer szavazóért, de úgy tűnik, hiába. Az ő szempontjukból persze máshogy néz ki. Ők úgy élik meg, hogy csak ők, tucatnyian maradtak, akik ezeket az értékeket képviselik és mindenki más rasszista, kirekesztő, nem demokrata és nem szabad. Pedig nem az elveik, hanem ők nem kellenek senkinek. Nem szabad demokraták, hanem szabadlábon lévő kleptokraták.
Az ő tragédiájuk az országé is. Nem veszik észre, olyan helyzetbe kerültek, hogy az árpádsávosokat ábrázoló plakátjuk többet használ ellenfelüknek, mint nekik. A kirekesztést elítélő szövegük, kirekesztésre buzdít, mégha sokan éppen, azt sem tudjuk, mit jelent ez a mondat.
Az SZDSZ lett az a barát, akit érdemes megkérdezni egy új filmről. Ha azt mondja tetszett, semmiképpen sem nézzük meg és fordítva. Nem akarunk olyanok lenni, mint ők, mert zavarosak, gőgösek és ráadásul még csak nem is becsületesek.
Mivel senki nem fog rájuk szavazni, azért majd azt mondják a magyar társadalom kirekesztő, pedig nem a kirekesztés mellett szavaznak majd, hanem a 20 éves tehetetlenkedés és korrupció ellen. Ezért többet használna az SZDSZ saját valamikori céljainak, ha nem venne fontos és társadalmilag előremutató értékeket a szájára és nem vinné magával a sírba ezeket.

Az EU elméleti életképtelensége

admin 11 hozzászólás
Közel 2 méteres ismerősöm sokat szenvedett EU-alkalmazottként. Ebéd után alig fért el összekuporodva az asztal alatt, az asztalon meg nem aludhatott. Az feltűnő lett volna. Aludni azonban kellett, mert nem lehetett semmivel elütni az ebéd és a munkaidő vége közötti időt. Munka nem volt, az irodában meg mást nem igazán lehetett csinálni. A történet nem fikció, valószínűleg nem is gyakori, de igaz. Az EU hírhedten túlbürokratizált, de önmagában ennek költségei, az elpazarolt munkaórák, a sokszor kettős szabályrendszer és adminisztráció önmagában nem tenné lehetetlenné az EU sikerét. Vannak azonban sokkal komolyabb elméleti gátak, amik miatt az EU képtelen lesz a 21. században előttünk álló világgazdasági versenynek megfelelni.

Vesztésre állunk

A Nyugat világgazdasági súlya a 21 században drasztikus csökkenésnek indult. Ennek ellenére, szeretnénk azt gondolni mi, Európa vagyunk a világ közepe, amely, talán jelen pillanatban nem teljes őrültség, de a trendeket nézve illúzió. A nyugati gazdasági erőcentrum világgazdasági aránya 1995 és 2004 között még a 60-64 százalékos sávban mozgott, de úgy tűnik idén először az elmúlt 150 évben 50% alá csökken. Ez közel 20 százalékos zuhanás 5 év alatt. A gazdasági válság gyorsította fel a folyamatot, ami normális körülmények között csak 2015 körül következett volna be. A válságot szeretnénk oknak látni, de valójában ez is következmény. Valamit nem jól csinálunk, gondok vannak a nyugati világ működésével, és ebből az Unió kevéssé hatékony rendszere kiveszi a részét.

Elszalasztott esély

A kommunizmus összeomlásával, a nyugati világ hatalmas esélyt kapott, hogy hosszabb távon egy neki kedvező világrendet alakítson ki. Nem tudom, pontosan mi járt a politikusok fejében, de nem éltek ezzel. Talán a szovjet birodalom feltámadásától való félelem, talán csak rövidlátó gazdasági érdekek, vagy egyszerű önhittség miatt. A logikus döntés az lett volna, hogy beruházásaikat ebbe a régióba összpontosítják, és felemelik. Ezzel szemben inkább a zsákmányt látták, kimazsolázták, amit jónak tartottak, de stratégiailag nem foglalkoztak a térséggel, amikor az EU-integráció megkezdődött, már késő volt. Pedig ezzel gyors és egészséges fejlődési spirált indítottak volna el, amit az oroszok nem tudtak volna akadályozni. Így az európai gazdasági teret erősítették volna, ma az nem csúszna lefelé, nem lennének a téli ukrán-orosz gázvitához hasonló esetek, nem lenne Kína ilyen félelmetes versenytárs. Az oroszok kevésbé tudnák a régióra erőltetni akaratukat. Ebbe a sorba Törökországot is be kellett volna kapcsolni, és ma nem lenne egy potenciális iszlám birodalom a szomszédunk. Ez a nyugati világ legnagyobb, és immár helyrehozhatatlan hibája, ami ma végzetesnek látszik.

Schelling fókusza

A nyugati világ súlyának csökkenése saját hibájának volt köszönhető, az üzlet, a verseny és a befektetések fókuszpontját áthelyeztük Ázsiába. Thomas Shelling Nobel díjas közgazdász, elmélete szerint vannak dolgok, melyek valamilyen okból az emberek figyelmének középpontjába kerülnek, és utána ez meghatározza döntéseiket. A világtörténelemben a gazdasági verseny fókusza nagyrészt Európán belül, később Amerika és Európa között volt. Az üzletről mindenkinek ezek a régiók jutottak eszükbe, ha valaki nagy üzletet akart csinálni, akkor meghódította Európát vagy Amerikát. Ezek a régiók a verseny központjai is voltak, és ez biztosította, hogy a fejlődés központjai is legyenek. A nyugati országok egymással versengve fejlődtek, és egymással kooperáltak. A világ többi részének kevés esélye volt a bekapcsolódására. Ez 40 év alatt csupán Japánnak sikerült, de az ő fókuszuk is nyugati volt. Az utóbbi 20 évben minden gyökeresen megváltozott.

A kelet-európai régió felemelésével ez a fókusz még néhány évtizedig régi helyén maradhatott volna. A verseny, befektetések és kooperáció fókusza azonban átkerült Kína-India térségbe. Ma az üzletről mindenkinek Kína vagy India jut eszébe, mindenki ezekeknek a piacoknak a meghódításában látja a siker kulcsát. Az új fókusz ott van, amely immár saját magán belüli önálló életet él, és önálló versennyel rendelkezik. Ez biztosítja Koreán és Indián kívül más, Kína által befolyásolt országok hosszabb távú felemelkedését. A válság hatására belső piacaik nagyobb jelentőségűvé váltak, tovább csökken a nyugattól való függésük.

Mindez kizárólag a nyugati világ hibájából következett be. Kínába egy-egy évben több nyugati tőke áramlott az elmúlt években, mint az egész kelet-európai régióba egy évtized alatt. Ez döntés volt, és nem történelmi szükségszerűség. A nyugati világ már száz éve használja a volt gyarmati világot gyártóbázisként, és a fókusz áttolódása mégsem következett be, mert nem volt ilyen mértékű tőkekivitel.

Az EU nem közösség

Az EU központja Brüsszelben van, és ez szimbolikus jelentőségű. Belgium olyan állam, ahol kevés belga él, inkább vallonok és flamandok. Egyes vélemények szerint néhány évtizeden belül akár két részre is szakadhat. Nincs erős belga identitás, ahogy uniós identitás sincs. Az Unióban nemzeti identitások vannak, amik együtt nemhogy közösséget nem adnak ki, de sok esetben ellenségeskedést takarnak. Az EU-alkotmány kapcsán komoly vita robbant ki egy látszólag egyszerű kitételről: rendelkezik-e keresztény gyökerekkel az EU? Kulturális és erkölcsi értelemben. Nem az a baj, hogy ezt nem mertük beleírni az alkotmányba, hanem, hogy nincs olyan érték, ami mentén egyesíteni lehetne bennünket. Pedig az EU politikai elitje tudja, hogy közösségre lenne szükség, de ehhez a nemzettudatok gyengítésén át szeretnének eljutni. Ezért a hangadó elit mindent megtesz. Stratégiájuk a Szovjetunióéra emlékeztet. A véleményformálók, a gondolkodást meghatározó irányelvek és az ilyen célra rendelkezésre álló programok középpontjában a „nacionalizmus”, a „kirekesztés” ellenesség, a befogadást, toleranciát, a multikulturalizmust pártoló és egyéb, a nemzeti érzéssel szemben álló irányelvek vannak. Ezek az EU értékei, ami mentén szeretne közösséget építeni. Az elképzelés sikeresen gyengíti az EU-országok nemzettudatát, de helyébe nem közösségi identitás épül, hanem individualizmus, ami a nagy közösséget tovább rombolja. A befogadó multikulturalizmus örve alatt pedig nagyon is kirekesztő és agresszív csoportok, nemzeti és vallási „kisebbségek” nőttek fel, akinek eszük ágában sincs integrálódni, és elutasítják az elvet, ami alapján befogadták őket. Az ezen csoportokkal szembeni, egyre látványosabb ellenérzés pedig a szélsőségek, az erőszakos nemzeti érzések erősödését szolgálja. Így válik az egész rendszer egyre kontraproduktívabbá, és összességében inkább veszélyezteti, mint támogatja az EU létét.

A konzervatívok által hangoztatott erős nemzetek Európája a másik oldalról rombolná a közösséget. Ennek a koncepciónak sokkal inkább van belpolitikai üzenete, mint komolyan vehető, uniós szintű képviselete. Ez egy szabadkereskedelmi övezet irányába tolná az EU-t.

Társadalmi tőke kialakulásának lehetetlensége

Az egyik legnagyobb akadály az EU közös fejlődésének útjában a társadalmi tőke kialakulásának lehetetlensége. A társadalmi tőke szűkebben értelmezve egy társadalmon belüli együttműködési képességet, bizalmat jelöl. Ez kimutathatóan jár gazdasági előnyökkel, sőt, igazi fejlődés csak ott lehetséges, ahol van ilyen tőke, bár a közgazdászok nem tudnak mit kezdeni ezzel a tényezővel. Az EU csak akkor tudna tartósan együtt fejlődni, ha rendelkezne társadalmi tőkével, de mivel nem társadalom és nem valódi közösség, ez kizárt. Az individualizmus terjedésével az egyes társadalmakon belüli tőke is gyengül, hogy ez nulláról kialakuljon országok között, teljességgel lehetetlen.

Az elit tisztában van ennek szükségességével, ezért a sok határ menti együttműködést elősegítő program, de ennél többre lenne szükség. Arról nem is beszélve, hogy az EU szomszédos országai sok esetben történelmileg nincsenek jóban, és ha politikai síkon kiválóak is a viszonyok, azért egyénileg nem működnek együtt tömegesen. A társadalmi tőke kialakulásának útjában vannak nyelvi korlátok is. A bizalomhoz szükséges a teljes megértés, ehhez a nyelvi különbség akadály.

Politikai béna kacsa és a bevándorlók

Az EU soha sem lesz képes a legkeményebb ideológiai tartalmú kérdésekben döntéseket hozni, és ennek elvi okai vannak. A különböző országokban soha nincs azonos ideológiával rendelkező vezetés. Jobb és baloldaliak, vallásosak, ateisták, liberárisok vannak a kormányokban. Az EU parlamentjében sincs soha egyetlen frakciónak többsége, legalább két frakció együttműködése kell a döntésekhez, a legkényesebb kérdéseket pedig kormányzati szinten hagyják jóvá. Ezért az erős ideológiai tartalmú ügyekben nem lehet megegyezés. Ilyen a bevándorlás, kisebbségek, a szociális kérdések, vagy az identitás. Ezért lesz minden ilyen langymeleg, amit az EU csinál, ezért választják mindig a könnyebb utat, mert csak ideológiailag semleges témákban lehet megegyezni, azok pedig a felszínen vannak.

Az ilyen kérdések közül az egyik legkritikusabb a bevándorlás. Az EU identitás és határozott döntések nélkül képtelen ezt kezelni. A bevándorlók integrálására semmi esély, mert integrálódni csak határozott identitással rendelkező közösségbe lehet. Ha nincs egységes értékrend és társadalmi szokásrendszer, akkor nem tudnak mihez alkalmazkodni a bevándorlók, és megtartják a sajátjukat, mert nekik van. Ma már az EU országok többsége sem rendelkezik ilyen integráló erővel. Európában az értékek relativizálása erősebb, mint az USA-ban, pedig ott is gyengül a WASP ereje.

Minél több a bevándorló, annál hatványozottabbak lesznek a gondok, mert annál erősebben alkotnak saját közösséget. Ez a probléma az elöregedéssel együtt nő. Olyan helyzetben lehetnek egyes országok, már 30 éves távlatban, amikor a fiatalok között a bevándorlók száma 50% fölött lehet, miközben az idősek között alacsony marad. Így más identitással rendelkező fiataloknak kéne eltartani az európai időseket, amire nem lesznek hajlandók, és olyan konfliktusok alakulnak ki, amelyek garantáltan erőszakba torkollanak.

Monarchia király nélkül

Az EU ma inkább a nagy tagországok monarchiájára emlékezetet, az Osztrák-Magyar Monarchia modernizálva. A nagyobb országoknak természetes politikai és gazdasági túlerejük van, ezt úgy kompenzálják, hogy a hatékony működéshez mérten túl sok döntési jogot hagynak a kicsiknél. Ez gyengíti a rendszer hatékonyságát, de kevesebb jog esetén mindenben a nagyok érdekei érvényesülnének, legalábbis ez lenne a vád. Mivel a nemzeti érdek gyakran kerül szembe a közösségivel, mai mechanizmus, nemcsak nehezíti döntéseket, de nem garantál biztonságos működést sem.

Az unión kívüli erősebb országok a jelenlegi rendszerben befolyásolni tudják az EU döntéseit. Az USA, az oroszok vagy Kína a kisebb országok „megnyerésével”érvényesítheti érdekeit. Erre láthattunk példákat, a lengyel-amerikai kooperációban az oroszokkal szemben, vagy a magyar-orosz együttműködést a gázvezetékek ügyében. Kína pedig folyton „ajánlatokkal” bombázza a kisebb országokat kereskedelmi érdekei érvényesítésére. A MOL esete is illik a sorba, egy jól működő közösségben, nem lenne normális, hogy egy tagország állami cége részt vesz egy, az EU számára hosszabb távon kedvezőtlen tranzakcióban. Az sem fordulhatna elő, hogy a közösség ilyen ügyben cserbenhagy egy országot. Nagyobb veszélyeket mégsem cégügyek okozzák, hanem mikor tagországok delegáltjai külső hatalmak érdekében szavaznak, saját gazdasági vagy politikai érdekeik miatt. Persze mindig „komoly szakmai okok” miatt.

Az érdekkülönbség más szabályokat is kijátszhatóvá tesz. Például a magyar vámhivatal hiába keményít a kínai csempészekkel szemben, azok elmennek egy országgal arrébb, ott bevámolnak és visszahozzák az árut. Így az EU-ban nem éri meg keménykedni, a szabályok laza betartatása előnyökkel jár. A keménykedés csak a másik országnak hajt hasznot, mert mindig lesz, aki anyagi előnyért elnézőbb, ha az ő országának ebből látszólag nem származik kára. Ez gyenge és kijátszható csoporttá teszik az EU-t, pedig a közösség által nyújtott előnyöknek kompenzálniuk kéne az egyéni érdekek esetenkénti feladást.

Teljesítménykényszer nincs, pazarlás van

Schelling fókuszának áthelyezése önmagában jelzi, hogy az országok közötti verseny csökken, nincs „élethalálharc” egyes tagországok gyengesége nem jelent számukra végzetes tragédiát. Az erősek kint harcolnak az új fókusz által kijelölt frontokon, míg a hátországban az új csatlakozók inkább hátráltatnak. Egyfajta költséges gyarmatként szolgálnak, ahol ugyan olcsóbb gyártani, de „kizsákmányolás” helyett cserébe egy nemzetek fölötti szociális rendszert kell működtetni, a rászorulók megsegítésre. Ez egy önkéntes gyarmati státusz. Régiónk nem képes felnőni a lehetőségekhez és bekapcsolódni a világon folyó versenybe, helyette inkább egyre erősebben a globalizáció hátrányai miatt hőbörög. Pedig a lehetőségek adottak, olyan mennyiségű pénz áramlik a nagyok befizetéseiből, amiből versenyképessé válhatnánk. A rendszer mégis inkább pazarlásra, mint fejlődésre ösztönöz. (Pedig a pénzek hatékonyabban is felhasználhatók, lásd Spanyolország.) Ezek „ingyen” vannak, erős elköltési kényszerrel. Bármire hajlandók vagyunk kiadni, csak ne maradjon az EU-kasszában, mert az belpolitikailag vállalhatatlan. A példánkon is láthatjuk, direkt fejlesztésre, munkahelyteremtésre kevés megy, inkább „luxusra”. Egyik évben boldog-boldogtalan traktort vesz, így háromszor több lesz az országokban a szükségesnél, a másikban mindenki főtereket újít fel. Vannak olyan esetek, amikor fölösleges iparágak épülnek ki a pénzek leszívására, mint a francia borlepárló ipar. Az egész rendszer inkább a szocializmusra emlékeztet, amikor nem az igények, hanem egyéb szempontok döntötték el a fejlődési irányokat. A rendszer jobban szolgálja a „luxus gyarmati” státusz konzerválását, mint a fejlődést. A piaci verseny ennél jobban optimalizálná a beruházásokat és fejlődési irányokat, a mai rendszer a pazarlást optimalizálja, a gazdagabb országok euromilliárdokat dobnak ki az ablakon, anélkül, hogy elérnék a kívánt célt.

Lehetetlen lehetőségek

Az EU a 21. század keményebb kihívásaival szemben elméletileg versenyképtelen, és nem látszik lehetőség a javítására. Jobban emlékeztet egy önkéntes Szovjetunióra, mint az Amerikai Egyesült Államokra. Mindez annak ellenére, hogy megalakulásakor úgy nézett ki, együtt sokkal erősebbek leszünk. A 20. században a Szovjetunióval szembeni versenyben meg is állná a helyét, de a mai versenytársak ennél sokkal keményebbek. Velük szemben az elöregedő, elkényelmesedő, pazarló, és a belső versenyt akaratlanul is korlátozó rendszer nem tud megvédeni bennünket. Amennyiben az ázsiai kihívás ereje csökkenne, a demográfiai problémák megoldódnának és véget lehetne vetni a bevándorlásnak, a helyzet magától javulna. Ezekre ma nincs esély. Vissza azonban nem léphetünk, mert ma már külön-külön sérülékenyebbek lennénk. Egy út van tehát, erősebb közösség, nagyobb hatékonyság, kevesebb adminisztráció és több verseny, a döntési mechanizmusok központosítása. Ez utóbbihoz azonban a tagországok jogainak korlátozására lenne szükség, ami nem könnyű. A közösség erősítése is nehéz kérdés, amire csak elméleti lehetőség van. Ilyen az erős külső ellenségkép. Ahogy az európai államok korai integrációjára jótékonyan hatott a Szovjetunió léte, úgy ma is jól jönne egy félelmetes világhatalom, de nincs olyan ország, akitől egységesen félnénk, pedig okunk lenne rá. Ilyen lehetőségek híján ebben a kérdésben inkább hátra, mint előrelépés várható a jövőben.

Hinni akarok Orbánban

admin 14 hozzászólás

Olyan helyzet alakult ki Magyarországon, hogy aki nem tud hinni Orbán Viktorban sem, az biztos becsavarodik. Én nem akarok becsavarodni, hinni akarok! Mit tudnék tenni. Jobboldali (sic) szavazó vagyok, de még ha baloldali lennék, akkor sem tudnék nyugodt szívvel oda szavazni. Sokan vannak ezzel így, mert minden él nélkül, azt még Gyurcsány sem gondolhatja, hogy minden flottul ment itt. Mivel Viktoron kívül jelenleg másnak nincs valódi esélye nyerni, normális ember csak abban reménykedhet, hogy ő tényleg képes lesz tenni valamit. Elfogadtam már azt is, hogy nem mondja meg, mi lenne az, habár egyáltalán nem értek egyet a taktikával, de mit tegyek, nem akarok becsavarodni.
A nem mondok semmit taktika ellenére Orbán sok mindent mondott mostanában. Mikor Páva nyert, azt: „Íme a remény!” – mert nem csak hinni, de reménykedni is akarunk. Az mellékes körülmény, hogy nem Páva és a Fidesz győzelmében, hanem hogy ők becsületesebbek, hatékonyabbak lesznek, és valóban képesek változtatni.
Viktor azt is mondja, a világ soha nem lesz már olyan, mint eddig volt. Attól az apró részlettől eltekintve, hogy azt sem tudjuk, eddig milyen volt, ebben is egyetértek vele, mert a világ kétszer nem lehet egyforma.
Én hinni akarok, ehhez nem is kell túl sok mindent mondania. Istenben is sokan hisznek, pedig nem szokott rádióinterjút adni. Viktor viszont igen. Fura dolgokat beszél. Már a múlt héten Esztergomban, azt találta mondani, hogy „a mérhetetlenül gazdag emberek mohóságukban” elvették a becsületes emberektől azt, amiért egész életükben dolgoztak. Kicsit megijedtem, de gondoltam, talán félrefordítás lehet, a tolmács részeg volt, vagy ilyesmi. Aztán kiderült magyarul mondta. Szöget ütött a fejembe, vajon ilyen mondatokra van-e szükség egy 70 százalékon álló pártnak a biztos győzelemhez. Én valószínűleg rossz filmet nézek, de azt hittem Gyurcsány, Bajnai és a szocik az ellenfél, nem Marx vagy Chavez. Szóval ez nem tetszett annyira, főleg mivel a Fidesznél is vannak gazdag emberek és vannak, akik alattuk kuporgattak össze 40 egynéhány milliárdot állami megrendelésekből, és ma éppen ezek miatt veszik el jó néhány család teljes vagyona, akiket a Megyeri hídnál nem fizettek ki.
Amúgy is veszélyes ilyeneket mondani, mert ki fog munkahelyeket teremteni, ha nem a gazdag emberek. És egyáltalán, mit jelent, hogy mérhetetlenül gazdag? A rokkantnyugdíjas nagynénémnek, akinek 60 ezer a teljes bevétele, már a havi 500 ezer is nagy pénz, pedig abból egy kétgyermekes család Budán nem él luxus körülmények között. Egy jól menő tolmács, egy EVA-s céggel havi közel 2 milliót kereshet. A nagynéném szerint ő már mérhetetlenül gazdag, pedig még nem beszéltünk azokról a kis- és középvállalkozókról, akik, alkalmaznak 40 embert, és keresnek évi 50 milliót. De lehet ezt a másik oldalról is szemlélni. Bajnai, Kóka és Gyurcsány csóringerek, még a valódi magyar gazdagokhoz képest is, és akkor nem beszélünk a Bill Gates-ekről.
Nehéz gazdagember-ellenes kommunikációval 1 millió munkahelyet teremteni. A kettő nem megy egymás nélkül, ha munkahelyet akarok, munkaadó is kell hozzá. Vállalkozóbarát, gazdagemberbarát politika kell, mert nem a kevesebb, hanem a több gazdag ember a cél és főleg, hogy mindenki előtt nyitva legyen az út a gazdagsághoz. A baj Magyarországgal nem a sok gazdag ember, hanem hogy a rendszer keveseknek adja meg a lehetőséget a gazdagságra.
Hong Kongban az emberek közel harmadának nagyobb vagyona volt 1 millió dollárnál a válság előtt, és ezt mind spekulációval és ügyeskedéssel szerezték, nem a magyar értelemben vett „munkával”. Ahogy egy kínai ismerősöm mondta, akinek csak 1 milliója van, az metróval jár, pedig sokaknak ez már mérhetetlen gazdagság. A sok gazdag ember jobb cél, mint a hajrá, majd mi szegények megmutatjuk ezeknek a kapzsiknak és odajuttatjuk őket, ahogy Viktor mondta, „ahová egyébként valók”. Vajon hol lehet ez a bizonyos hely. Ez határozott üzenet a Fidesz közelében, esetleg kormányzati posztra vágyó gazdagoknak, hogy ezek után ne számítsanak semmire.
Persze lehet, hogy ez minden „gazdagnak” szól, hogy a politika nem a Ti játékteretek. Talán megtudták, hogy néhány „gazdag” megelégelte ezt a politikai tesze-toszaságot és be akar szállni a játékba? Ezért indult el a politika a „szegényeké” duma. De a legtöbb szegény gazdag akar lenni, és erre elég jó hely a politika. Nem a gazdagoktól kell igazán félnünk, hanem az olyan gazdagoktól, akik szegénynek akarnak látszani, mert a vagyonukat törvénytelenül szerezték. Azoktól a politikusoktól kell tartanunk, akinek vagyonnyilatkozatuk szerint semmijük sincs, de közismert róluk, hogy csendes milliárdosok.
Mindez engem alapvetően nem érdekel. Én hinni akarok, mert nem akarok becsavarodni, még ha ő nem is kérte tőlem, hogy higgyek. Pedig kérhette volna. Mint egyik példaképe, Obama, akiről még évértékelőjében is beszélt. Az ő szlogenje a Change-en túl kb. ez volt: „Azt kérem, higgyetek!” „Nem csak az én képességeimben, hogy meg tudom változtatni Washingtont, hanem abban is, hogy Ti is képesek vagytok változni.”
Szép mondat, elfogadnám Viktor szájából a magyar megújulás jelmondatának, és hinnék is benne. Mert nekünk is változni kell. A legnagyobb gond éppen az velünk, hogy azt hisszük, a fejünk fölött majd a politikusok elintézik a jobb világot, és mint valami arab olajokráciában, mindenki megkapja érettségire az első milliót. Viktor azonban sem hitet nem kér, sem változást, azt üzeni nekünk, elég az államnak és a vezetőknek változnia, és minden megoldódik. Ezt mondta a rádióban„Az emberek joggal gondolhatják, semmit sem csinálnak rosszul. Valaki más felelős a válságért: az ország vezetői.” Hát, Isten stratégiája jobb. Ki kell maradni a médiából.
Nem, nem csinálunk mindent jól, sőt, sok mindent rosszul csinálunk, és ezt meg kell változtatni, mert e nélkül nincs remény, még ha Páva Zsolt nyert is. Nem dolgozunk elegen és eleget, nem fizetünk elegen és elég adót, nem tanulunk eleget, nem tudunk nyelveket, nincs elég szakmunkásunk, túl sok a nyugdíjasunk és még sok minden más, de legfőképpen képtelenek vagyunk változásra, és ahogy Viktor is sugallja nekünk, nem akarunk felelősséget vállalni. Nálunk mindig, mindent valaki más rontott el. Sok mindenben kell változnunk, és amíg erről valaki nem győz meg bennünket, nem reménykedhetünk egy jobb világban. De ki győzi meg a politikusokat, hogy győzzenek meg bennünket? Viktor 70 százaléknál sem meri a szemünkbe mondani. Akkor mit tegyünk?
Én hinni akarok, de nyilván könnyebb lenne, ha ő is tenne érte valamit, mint a viccben, amikor valaki hét éven keresztül imádkozik, hogy nyerjen a lottón, mikor végre az Úr megsajnálja, és a fülébe súgja: vegyél már végre egy szelvényt.
Ha mégsem vesz szelvényt, legalább maradjon a régi stratégiánál. Ne mondjon semmit.
De talán neki van igaza, győzelméhez én nem is kellek neki.

A világ Isten nélkül

admin 26 hozzászólás

Ez az írás, nem a vallásról szól, még csak nem is Istenről, hanem rólunk, emberekről.
Év elején londoni buszokon a következő hirdetés jelent meg: Probably there is no God, now stop worrying, enjoy your life! (Valószínűleg nincs Isten, hagyd abba az aggódást, élvezd az életed!) A kampány folytatódott más városokban is. Nézem a reklámot, oké, nem kell aggódnom, élveznem kell az életem, minden reklám erről szól. Az egészséges, a stresszmentes életről, a wellnessről, a megnyugtató befektetésekről. Az élvezet, a „légy laza” kultúrájáról. Ma mindent élvezni kell, a kólától az időjárásig, az utazásoktól a sportig. Szinte nincs márka, amit ne ezzel adnának el. De hogyan kerül Isten egy üdítőreklámba? Mi köze az élvezet vallásának Istenhez? Nincs Isten, enjoy Cola? Nincs Isten, enjoy the weather (sportreklám)? Talán valami kutatás kimutatta, hogy az istenhit miatt fogy kevesebb kóla vagy cukorka? És a cégek elhatározták, hogy véget vetnek ennek? Vagy nem elég az élvezet vallásának termékekkel való, napi egymilliárd másodperces hirdetése, még külön is mondják, hátha nem értjük?
Ezekre nem tudok válaszolni. Azt viszont tudom, bár nem vagyok vallásos, sőt, erős hívőnek sem mondanám magam, de abban egyetértek bármely valláshoz tartozóval: ha a maradék Istent is kiüldöznénk világunkból, az biztosan rosszabb hely lenne. Akkor kezdhetnénk igazán aggódni.
Éppen az értékek élvezettel való helyettesítése juttatta Európát válságba, és hozta az: elmagányosodást, a közösségek, családok szétesését. Sok nőtől elvette az anyaság örömét és büszkeségét, csökkentve a gyermekszámot, ami súlyos gondokat okoz. Mértéktelen fogyasztást hirdetett, és ezzel környezeti katasztrófa küszöbére vitte a világot. Ezt Isten nélkül, egyedül érte el az ember, de büszke nem lehet rá.
Ezt a világot kell tovább reklámozni, hogy még többet rombolhassunk vele? Egyáltalán, milyen újdonság van ebben? Társadalmi méretekben már 250 éve megkezdték Isten létének megkérdőjelezését. Aki 2009-ben azt mondja, „Valószínűleg nincs Isten”, az vagy fél kimondani, hogy szerinte nincs, vagy valójában ingadozó hívő. Ők maguk nem biztosak dolgukban, de másoknak azt ajánlgatják, éljenek úgy, hogy – amennyiben van Isten – kockáztatják lelki üdvüket. Gyáva és erkölcstelen álláspont.
Nekem úgy tűnik, Isten miatt kevesebb aggodalomra van okunk, mint az emberek miatt. Egyáltalán, kinek kell Isten miatt aggódnia? A becsületes embereknek semmiképpen sem. A bűnösöknek pedig Isten nélkül is van miért aggódniuk, sőt, Isten feloldozást és megkönnyebbülést adhat nekik. Az aggodalmat, stresszt és a depressziót éppen a nyugalom, érték és Isten nélküli világunk gerjeszti. Hány öngyilkosság előtt állót, hány nincstelenné váltat, hány elárvult, magányos embert segített meg Isten? Ezt ki fogja elvégezni helyette? Az antidepresszánsok, a drogok, az alkohol vagy a szex?
Az abortuszon átesett nők és partnereik helyzete más. Ők jogosan érezhetnek aggodalmat, és ehhez nem kell Isten sem. De miért akarnánk elvenni tőlük a vívódást és a bűntudatot? Nem érdemel ennyit egy élet, amely nem valósulhatott meg? Nem jobb-e az a világ, amelyben úgy érezzük, ilyenkor van miért aggódni – még ha bizonyos esetekben elfogadhatónak tartjuk is az abortuszt –, mint az, amiben gondtalanul megyünk tovább?
Ki állítja, hogy szenvedés nélkül van boldogság, hogy a szenvedés nem tesz erősebbé, bölcsebbé, jobbá, sőt boldogabbá? Valaki azt gondolja, a több élvezet jobb világot eredményez? Hogy már csak „az élvezd az életed” parancsa hiányzott a buszok oldaláról ahhoz, hogy az emberek gondjai megoldódjanak?
Nem Isten törvényei, hanem a mögöttük álló értékek állnak szemben az élvezet vallásával. Ezeket kellene végleg lerombolni ahhoz, hogy az emberek aggodalom nélkül vessék bele magukat mindannak a fogyasztásába, ami élvezetet ígér.
Isten törvényei nem az élvezeteket irigylik az embertől, hanem arra világítanak rá, hogy az élvezetek öncélú hajszolása megfosztja az embert szabadságától, így egy értelmes és boldog élet lehetőségétől.
Az élvezet vallása ósdi, elavult; közhely, amit boldog-boldogtalan harsog. Pedig az elmúlt évtizedek bizonyították, hogy így nem lehet élhető világot építeni. Le vele, jöjjön az értékek forradalma!
Vannak, akik szerint nem Isten a megoldás ezekre a gondokra, mert nekünk, felvilágosodott embereknek magunknak kell megtalálni a kiutat. Bárhogy is legyen, az emberek nem képesek hit nélkül élni. Ha nem hihetnek Istenben, akkor hisznek az élvezet vallásában, a fitnesz vallásában, az internet vallásában, a kuruzslókban, a horoszkópban, a fociban. Nem Istennek van szüksége ránk, nekünk van szükségünk rá. Ha létezik, léte nem függ attól, hiszünk-e benne. Neki mindegy, hogy néhány londoni vagy budapesti mit gondol róla. Nekünk azonban egyáltalán nem mindegy, hogy Ő mit gondol rólunk. Én bátrabb leszek, mint azok a londoniak: szerintem nem létezik a felhők szélén ücsörgő Isten. De Isten él az emberekben, és ez legjobb részünk. A segítőkész, önzetlen, hűséges, becsületes, a másokért akár életünket áldozni képes énünk; ez az, ami isteni bennünk, és Isten méltó társaivá tesz egy pillanatra, amikor képesek vagyunk ilyenek lenni. Amennyiben ezt végleg kiölnénk a világból, ha nem lenne bennünk élő Isten, akkor kezdhetnénk csak igazán aggódni. mert senki nem védene meg bennünket magunktól.
Tetszik az írás? Menj erre az oldalra: www.hanemlenne.hu
Június elején indul a budapesti kampány, buszokon és villamosokon: „Ha nem lenne Isten, akkor kellene igazán aggódni.”

Az SZDSZ utolsó erejével a kirekesztést reklámozza

admin 17 hozzászólás
Egy örömteli gyászbeszédet szeretnék mondani az SZDSZ fölött. Igaz, van a mondás, hogy halottról vagy jót, vagy semmit, ráadásul még meg sem haltak, de pokolba a lényegtelen részletekkel.

A 90-es évek közepétől minimum 2 millió szavazó szurkol azért, hogy az SZDSZ menjen már végre a lecsóba, ahogy manapság mondják. A jobboldal zseniális politikusai, mégsem tudták elérni azt az elmúlt 15 évben, amit Kóka, Gyurcsány és Fodor elért röpke egy év alatt. Persze az SZDSZ sorsát nem ez a rövid, de heves időszak pecsételte meg. Inkább az volt 15 évig érthetetlen, miért tudott újra és újra bejutni a parlamentbe. Ez a veszély ma már egyre kevésbé fenyegeti a pártot, ezért őszintén szembe kellene nézni sorsával.

Az SZDSZ-nek sok bűne van, de ilyen van a politikai paletta többi résztvevőjének is. Tocsikok és más simlis ügyek, amikről mindig mindenki tudott, de soha nem lett belőlük semmi. Ezeknek önmagukban is elégnek kellene lennie a véghez, de ezt mindenki csinálja, a többiek mégis maradnak a nyakunkon. Van a rovásukon más is. Budapest végzetes és behozhatatlan lemaradása, az élhetetlen és javíthatatlan város koncepció megalkotása. Aminek ellenére Demszky még mindig több szavazatot kapna, mint a párt. Részük volt a gazdaság leállításában, az egészségügy sikertelen átalakításában és még sok másban, ennek ellenére egyre zavaróbbá váló belső ellentmondásaik nélkül nem jutottak volna ide.

Mármint ideológiai ellentmondásaik miatt, és az abban rejlő mélyen elitista és társadalmilag igazságtalan szemlélet miatt, amely egyre élesebben rajzolódott ki az elmúlt időben.

Minél jobban hangsúlyozták a konzervatívoknak is tetsző, liberális gazdaságpolitikai szemléletet, annál anakronisztikusabbá vált a szocialistákat is túlszárnyaló, „szociális érzékenység, szolidaritási és öngondoskodásra képtelenek” maszlag. Olyan társadalmat építettek, amely a lehető legigazságtalanabbá vált. A különleges tettekre született elit küldetése volt, hogy öngondoskodásra képtelen szerencsétlenekről gondoskodjon. A két csoport közötti réteget, nevezhetnénk dolgozóknak. Ők viselik ennek a rendszernek a terheit, ők fizetik az SZDSZ által megalkotott társadalmi koncepció költségeit.

A recept a következő: mindent működtessen a magánszektor, mindenki versenyezzen, mindenki fizessen mindenért, nincs ingyen ebéd, kivéve azoknak, akik nem akarnak (más olvasatban nem tudnak) versenyezni és nem akarnak fizetni semmiért. Az elit pedig, élvezzen egy ici-pici, de elegendő előnyt, a versenyben. Fönt is lent is ingyen ebéd, mi meg fizetjük a számlát.

Az SZDSZ eszeveszetten védi és támogatja a verseny szerepét a társadalomban, ami jó és erős társadalmat épít. Gátlástalanul vágja a társadalom szemébe, hogy amit kapunk pl. egészségügy, azért fizessünk is. Fizessen, akinek van pénze, fizessen, aki dolgozik. Kivéve, akinek nincs pénze. A gond csak annyi, hogy azt mindenki maga dönti el, melyik csoportba tartozik. Ugyanis, az ő rendszerük nem különbözteti meg azt, akinek nincs kedve dolgozni attól, aki tényleg nem tud, de mindent megtesz a megélhetésért. Ez az SZDSZ társadalmi igazságossága, fűszerezve az elit „előjogaival”. Ez az, ami egy idő után mindenki számára világossá vált, ez a legfőbb ok, amiért menniük kell.

Irritáló megmondói közül, a legirritálóbb Horn Gábor (akiről négy év múlva azt sem tudjuk létezett), szavaiból úgy tűnik, még nem vették észre ezt, és azt szeretnék gondolni, hogy a kisebbségek védelme, a homoszexuálisokért való kiállás miatt tartanak itt. Szerintük csak annyi történt, hogy a társadalom intoleránssá vált és ezért nem akarnak már rájuk szavazni, rájuk, akik egyedül képviselik ezeket a magasztos értékeket. Önmagukban keveseket zavartak a homoszexuálisok, de az SZDSZ a harcos utat választotta, és a csoportok szembe állítását erőltette, ahelyett, hogy a mindannyian egybe tartozunk érzését erősítette volna. A homoszexuálisok sokat veszítettek azzal, hogy melléjük álltak.

Az SZDSZ negatív brand-é, negatív márkává változott. Mindent, aminek képviseletét felvállalja, csak lerántja magával a sárba. Az igazságosság és szolidaritás szitokszóvá válik a szájában, mert csak jó márkákkal lehet jó célokat reklámozni. Olaszországban néhány éve, megkérték a nagyobb márkákat, próbálják meg az anyaság reklámozását beépíteni kampányaikba. Mára itthon olyan a helyzet, ha az SZDSZ reklámozná az anyaságot, talán még kevesebben szülnének.

Így ártottak a homoszexuálisoknak, a cigányságnak, az esélyegyenlőségnek, a gyűlöletbeszédnek, stb. Utolsó akcióik egyikével még megpróbálják a kirekesztést népszerűsíteni. Óriásplakátokon már több hónapja, a külső szemlélő számára kétségbeesetten könyörögnek 200 ezer szavazóért, de úgy tűnik, hiába. Az ő szempontjukból persze máshogy néz ki. Ők úgy élik meg, hogy csak ők, tucatnyian maradtak, akik ezeket az értékeket képviselik és mindenki más rasszista, kirekesztő, nem demokrata és nem szabad. Pedig nem az elveik, hanem ők nem kellenek senkinek. Nem szabad demokraták, hanem szabadlábon lévő kleptokraták.

Az ő tragédiájuk az országé is. Nem veszik észre, olyan helyzetbe kerültek, hogy az árpádsávosokat ábrázoló plakátjuk többet használ ellenfelüknek, mint nekik. A kirekesztést elítélő szövegük, kirekesztésre buzdít, mégha sokan éppen, azt sem tudjuk, mit jelent ez a mondat.

Az SZDSZ lett az a barát, akit érdemes megkérdezni egy új filmről. Ha azt mondja tetszett, semmiképpen sem nézzük meg és fordítva. Nem akarunk olyanok lenni, mint ők, mert zavarosak, gőgösek és ráadásul még csak nem is becsületesek.

Mivel senki nem fog rájuk szavazni, azért majd azt mondják a magyar társadalom kirekesztő, pedig nem a kirekesztés mellett szavaznak majd, hanem a 20 éves tehetetlenkedés és korrupció ellen. Ezért többet használna az SZDSZ saját valamikori céljainak, ha nem venne fontos és társadalmilag előremutató értékeket a szájára és nem vinné magával a sírba ezeket.