UpSideDown

Rokkant ország

admin

2009 tavasza a magyar diszlexia járvány kitörésének kezdeteként vonul be a történelembe. Most hozták meg ugyanis a szabályt, hogy 50 pontot kap minden diszlexiás, diszkalkuliás etc, az egyetemi felvételin. A magyar lakosság kapott egy újabb jó okot, hogy még nagyobb mennyiségben legyenek nálunk hátrányos helyzetűek. 50 pont az meglehetősen sok egy ilyen felvételinél. Ha valaki tiszta kettes és még diszlexiás is, ennek a szabálynak a segítségével, szinte biztosan felveszik egy rosszabb felsőoktatási intézménybe, így kiszorít néhány tiszta hármas diákot, akik amúgy sem érdemelték volna meg, hogy oda járjanak. Nem kár értük! Csak hogy a tiszta hármas diák sem annyira hülye, hogy ne szerezzen papírt arról, hogy ő is diszlexiás, elvégre nálunk biztosan könnyebb ilyen igazolást szerezni, mint éveken keresztül keményen tanulni és felsőfokú nyelvvizsgát szerezni, amiért szintén 50 pont jár. Ezzel a trükkel a tiszta hármas tanuló biztosan kiszorít néhány négyes tanulót, csak hogy őket sem ejtették ám a fejükre, ők is beszereznek ilyen igazolást, mert csak könnyebb ilyen igazolást szerezni, mint a OKTV-n 15 helyezést elérni, amiért szintén 50 plusz pont járna. Minek tanul a sok ütődött magológép, éveken keresztül, mikor elég egy kis diszlexia és ugyanott van az ember vele. A négyes tanulók így még jobb egyetemekre juthatnak be, hogy még tovább süllyesszék azok színvonalát.
A hátrányos helyzetűek támogatásának magyar csoda módszere, már többször bizonyított. Néhány éve szüntették meg a speciális nevelési igényű diákokért fizetett többlet kvótát, amely megsokszorozta az ilyen osztályok számát. Több pénzért könnyebb hülyébbnek mutatni magát az embernek, mint amilyen.
Szerintem, azonban, ha már elkezdtük az esélyegyenlőség magyar módijának bevezetését, nem kéne itt megállnunk. Megreformálhatnánk az egész világot, vezessük be mindenhol a magyar igazságosságot.
A fizikai Nobel díj odaítélésénél vegyék figyelembe, hogy valakinek rossz volt a fizika tanára és azért nem tudott elérni semmit ezen a téren, pedig meg volt benne a tehetség. Az irodalminál kapjon plusz pontot, aki nem írt soha semmit, mert ha írt volna, lehet hogy jobb lenne, mint a többiek. Sőt az Olimpiát is meg kéne reformálni. A száz méteres síkfutáson bárki indulhat és hendikep pontok alapján mérik az időt. Legalább 10 évig napi 20 szál cigaretta 1 mp, túlsúly 10 kg-onként 1mp, nem edzett az elmúlt 5 évben, újra 1mp, vérhólyag van a talpán még 1 mp. Felháborítóan igazságtalan az a rendszer, amiben, aki tehetséges és évtizedeken keresztül edz, az nagyobb eséllyel lehet olimpiai bajnok, mint aki dohányzik, zabál, nem edz és még vérhólyagos is a talpa.
Úszásnál akár néhány perc előnyt is lehetne adni annak, aki nem tud úszni, így ez lenne a legnézettebb műsorszám.
Minek ez a sok versenyzés, minek a teljesítmény, olyan rendszer kell, amiben aki nem csinál semmit ugyanolyan eséllyel indul az életben, mint aki gürizik. Minek nyelvvizsga, minek pluszóra, fakultáció, elég megvenni az orvost és megvan az 50 pont. Elég eleget inni, dohányozni és zabálni és megnyerheted az Olimpiát.
Hajrá, hozzunk mégtöbb szabályt, ami a hátrányos helyzetet támogatja és meglátjuk milyen szép országot építünk. Egy biztos, így nem lesz elég a rokkant parkolóhelyek száma a városban, talán meg kell majd fordítani az arányt, és a nem rokkantak állhatnak majd a kerekes székes helyekre, mert úgyis agyilag rokkant, aki ebben az országban tanulni, dolgozni és teljesíteni próbál.
Amerikában a híres egyedülálló nőt, Nadya Sulemant,. aki nemrégiben 8-as ikereket szült, úgy hogy már volt 6 gyereke, iszonyatosan támadták, miért szül ennyi gyereket, ha nem képes eltartani. Arra nem alapozhat, hogy majd a közösség eltartja helyette. Általános nézet volt, hogy ez felelőtlenség. Kedves anyuka pórul is járt, elárverezik a házát, mert tartozást halmozott fel. Nálunk, merne valaki egy többgenerációs munkanélküli család hetedik gyerekének születésekor ilyet mondani, kapna érte hideget meleget.
Ebben az országban jobban jutalmazzák a felelőtlenséget, mint a felelősséget. Amíg ez így lesz, ne reménykedjünk, hogy jobbra fordulnak dolgaink.
Addig is az vigasztaljon bennünket, hogy most az összes olyan orvosnak nagyot segítettünk anyagi helyzete javításában, aki diszlexiás igazolásokat jogosult kiállítani.

A boldogság nyomában – Létezik-e magyar álom?

admin

„Egy társadalmi rendszer legitimitásához, nagymértékben hozzájárul az a meggyőződés, hogy a felfelé mobilitás, a siker mögött tehetség és kemény munka van, nem csak szerencsés családi háttér. Kedvezőtlen a mobilitási légkör ott, ahol az emberek úgy érzik, hogy képességek, szorgalom nélkül is előre lehet jutni, illetve hogy ezek hiánya nem feltétlen vezet bukáshoz” (Lipset–Zetterberg 1970)
Valaha volt a szocializmus és benne a boldog magyarok. Rossz volt, de voltak illúziók. Mi voltunk a legvidámabb barakk. A legfőbb boldogsági faktor mégis az volt, hogy az egész egyszer véget ér és olyan lesz nálunk, mint Amerikában, hozzánk is eljön az amerikai álom.
Aztán felébredtünk
Az új valóságban nem volt hely az álmodozásnak. Rájöttünk, az amerikai álom, hiába reménykedtünk, nem létezik. Legalábbis nekünk magyaroknak, mert az álom pusztán attól van, hogy hisznek benne, aki nem hisz benne, annak nem is valósulhat meg. Sokan gondoltuk már, hogy a rendszerváltást az álmainkért csináltuk és nem azért, hogy elveszítsük őket. Csak az álmok vihetik előre a világot. A csak legyen mit enni és legyen elég pénz, posztszoc realitása kevés a sikerhez
Amerika számára az álom ma is valóság, amit Obama megválasztása újra és hangsúlyosan bizonyított.
Ott még igaz a modernkori népmese, amiben a legkisebb, legszerencsétlenebb hisz álmaiban és végül megvalósulnak. Ugye milyen blődül hangzik a magyar valóságból szemlélve? Pedig ma is ez Amerika egyik legfőbb hajtómotorja, erejének egyik záloga. A magyar realista álom ezzel szemben így hangzik, a legkisebb nem álmodozik, beszerez egy jó kis politikai kapcsolatot, lenyúlja a nagyobb fiú pénzét, majd hozzálop még az államéból, és megbecsülten, tisztelve él, amíg meg nem hal.
Az európai mesevilág nem is olyan régen még minket, magyarokat is arra tanított, aki tiszta szívű és tesz a sikerért, elnyeri méltó jutalmát és a gonosz, aki a hatalmat hajszolja, elbukik és elnyeri büntetését. A szórakoztató ipar és művészet hazánkban már nem gyárt ilyen sztorikat, miközben az amerikai továbbra is ezt a témát járja körül különböző formában. Persze értelmiségi körökben ezt a szellemi színvonaluk alacsonyabb rendűségével magyarázzák, ami meglehetősen egyszerű megközelítés. Amerika ilyen, a nagyhatalomi politikai játszmák része az amerikai álom megőrzése, mert egyetlen ország sem tudja az ambiciózus tömegek erejét kihasználni, ha nem hiszik el, hogy csak saját erejükből sikeresek lehetnek. Az elmúlt években sok ilyen filmet láthattunk, a Remény Bajnokától, (Cindarella man), a Vágtán át (Seabiscuit) át a Boldogság nyomában-ig. Mindhárom film igaz történeten alapszik, valódi reményt ad az embereknek: a tehetség, a kemény munka, az elszántság meghozza az eredményét. A boldogság nyomában, különösen fontos a magyar nézők számára, mert gyermekét egyedül nevelő fekete férfiről, Chris Gardnerről szól, aki iszonyatos nehézségek között él. Mindenféle külső segítség, állami gondoskodás, segély és ingyenes szolgáltatások tömege nélkül képes kitörni helyzetéből és milliomossá válni, csak a kemény munkának és áldozathozatalnak köszönhetően. Az amerikai politikai elit tudja, az álomban való hit nélkül nem lehet sikeres országot építeni és Hollywood mindig örömmel kiszolgálja Washington igényeit.
Think big! Merjünk nagyok lenni!
Amerika ősi álma, a keletről egy száll ingben érkező fiúról, aki mindent elér ma is valóság. Amerika ma is tele van milliárdos self made menekkel és multinacionálissá nőtt garázs cégekkel. Az amerikai gazdaság ereje a mai napig, az egyéni kezdeményezés és annak közösségi támogatása. Véletlen-e, hogy annyi tudományos és egyéb ötletből sokan mai is Amerikában és nem saját hazájukban csinálnak pénzt? Véletlen-e, hogy annyi tudós hazája helyett Amerikában lesz Nobel díjas? Nem lehet véletlen.
A sikerhez szükség van még más „blődségben” való hithez is. Hinni kell benne, hogy a bűnös elnyeri büntetését. Mi ezen is nevetünk, még ha jobbik énünk szeretné ezt hinni. Álmokat azonban nem lehet illúziók nélkül megvalósítani, ha nem hiszünk a világ igazságosságában, akkor nem hihetünk a becsületes útban. Amerika abban hisz, hogy a világot mi emberek alakítjuk és nem az alakít bennünket. Mi a „mindenki csal nekem is azt kell tennem, mert alul maradok” elvben hiszünk. Olyan világot építettünk, amiben szelekciós hátrány a becsületesség.
Ma a kutatások és a hétköznapi tapasztalatok szerint is az egyes számú igazságunk: Munkával nem lehet pénzt keresni! Valóban, aki ma nálunk csal és nem bukik le, azt mondjuk rá ügyes, még akkor is ha azokat győzi le, akik becsületesen próbáltak versenyezni. Ezeket lúzernek, hívjuk. Hány beszélgetésben vettünk már részt, ahol egy becsületes politikusról vagy beszerzőről azt mondták – „még ahhoz is hülye, hogy lopjon”. Hányszor hallottuk: – mutasson valaki egy olyat a leggazdagabbak közül, aki munkával, küzdelemmel szerezte a pénzét és nem kapcsolatokkal, ügyeskedéssel, politikai adományok révén vagy hiszékeny emberek a törvényesség határán álló becsapásával. Azért vannak becsületes emberek is, de kevesen és még kevesebbet tudunk róluk. Ennek ellenkezője a társadalmi elit felső rétegében sűrűn megtalálható. Vezető politikusok, közéleti személyek vannak a listán, mert a negatív evolúció révén, szelekciós tényező a becstelenség. Ha úgy gondoljuk, hogy aki hivatalt vállal az korrupt és nem lehet megbuktatni, akkor azok az emberek fognak hivatalt vállalni, akik ilyenek és a becsületesek beletörődve bólintanak, nekik ez nem való.
Hogyan gondolkodik ma felnövő gyerek erről a világról? Mi szeretne lenni? Sikeres feltaláló, keményen dolgozó vállalkozó, vagy egyszerűen csak valaki, aki jó kapcsolatokra tesz szert és ezzel biztosítja a jövőjét vagy egyszerűen ügyeskedik, csal valamit és 35 évesen már nyugdíjba megy. Sajnos az utóbbi a magyar álom, amiben mindannyian éltünk az elmúlt 20 évben. Ma a fiatalságnak, a holnap Magyarországának, olyan példát mutatunk, ami az ügyeskedésre, a kapcsolatokra, a törvényesség határait súroló meggazdagodásra ösztönöz. Aztán csodálkozunk, hogy senki nem akar tudományos pályára menni, de ügyvéddel Dunát lehet rekeszteni. Kevesen vannak, akiket elitéltek az elmúlt 20 évben mert vagyonukat pozíciójukkal való visszaéléssel szerezték.
Tudunk-e olyat mutatni, akire gyanú vetült, akár bíróság előtt is állt, de nem történt semmi? Ebből tele a padlás. Mi a magyar álom? Legyél gazdag és mindent megúszol, legyenek jó barátaid és mindent elérsz, mert a pénz mindentől megvéd. A közösből könnyebb meggazdagodni, mint saját erőből. Lopj keveset lesittelnek, lopj sokat és megbecsült leszel.
Lehet erre sikeres országot építeni, tudjuk a választ, nem.
Az utóbbi 20 évben kialakult új elit ilyen filozófiára épült, ők a társadalom krémje, őket kéne csodálni. Ők a példaképeink és nem a keményen dolgozó, alkotó emberek vagy szerény tudósok. A kör bezárult, a jövő generációi előtt álló mintákat ők adják. Látszólag nincs kitörés.
A rendszerváltás óta egyetlen kommunikációs próbálkozás volt ennek megváltoztatására, ez Wermer András nevéhez fűződik, a Think Big! mintájára „Merjünk nagyok lenni!” kampányt indított az Orbán kormány alatt. Az eredményességéből sokat levont a tény, hogy az ország több mint fele úgy gondolta, hogy eközben a kormány ezzel ellentétes gyakorlatot folytatott. Nem számít, hogy igaz volt-e, csak a közvélekedés számít. Persze ez még nem jogosított volna fel Ezzel szemben Kovács László a választások után azt mondta: Most már újra kicsit lehetünk! Lettünk is.
Nem vagyok teljesen ütődött, tudom Amerikában is van csalás ügyeskedés, a kapcsolatok kihasználása. Megúsznak bűnöket és politikusok korrupciós botrányokba keverednek, de ott lehet hinni a bűnös bűnhődésében. Az adóhivatal minisztereket mondat le, az Enron és hasonló vállaltok vezetői rács mögött vannak, pedig vagyonuk egy kisebb ország GDP-t kitette. Az embereknek megadják az illúziót, hogy hihetnek az igazságban.
A mai magyar álom nem segíti hazánk fejlődését, és nagyon nehéz lesz egy olyan helyzetben másik álmot alkotni, amikor az ország jelenlegi elitje kormányostul, ellenzékestül, gazdaságostul a régit testesíti meg.
Pedig meg kell próbálnunk, mert más győztes út nincs.

A nyafogás, mint nemzetstratégia

admin

Senki sem szereti a nyafkákat, azokat, akik ha valami nem jól sül el szaladnak anyuhoz, hogy segítsen. A gyerekkorunkban az ilyeneket kigúnyoljuk és lenézzük, később aztán csak idegesítenek bennünket. Ennek ellenére társadalmi szinten nagyon erőteljesen így viselkedünk, és támogatjuk is ezt a magatartást. Minden csoport, legyen az szegény, gazdag, gyenge vagy erős, a boldogulás legbiztosabb útjának a panaszkodást, az önsajnáltatást, a másokra mutogatást, nyafogást tartja. Mások és önmagunk sajnálata tulajdonképpen a társadalmi szolidaritás irracionális megtestesülésévé vált. Szívesen sajnálunk bárkit, valós vagy valótlan indokból, ha minket is sajnálnak cserébe. Sajnos ez alól a viselkedési minta alól maguk a döntéshozók sem kivételek és e miatt már nagynak nevezhető a baj, mert akkor ki változtatja meg a helyzetet?
Mivel, természetesen én magam sem vagyok kivétel azonnal fel is mentem magunkat részben: A szocializmus gondoskodó államának öröksége, az egyének saját sorsukért érzett felelősségvállalását végtelenül lecsökkentette, mindig volt valaki, akire támaszkodni lehetett, akire mutogatni lehetett, volt valami kifogás, hogy miért nem működnek a dolgok. Az egyéni felelősség így feloldódott a közösségiben és így tovább és így tovább. Kifogás van bőven.
Természetesen a nyafogást, mint eszközök valamely cél elérése érdekében alkalmazzuk. Ez esetben a cél a bennünket érintő, előnyösnek vélt társadalmi körülmények változatlanul hagyása vagy az új körülmények a magunk előnyére történő megváltoztatása. Ez pedig nagyon érdekes szocializációs fejlemény. Az ember legfőbb evolúciós előnyének tartják, hogy a változó körülményekhez ő képes leginkább alkalmazkodni az élővilágban. Ezt a szelekciós előnyt fordítottuk most meg és képességeinket a tőlünk látszólag független körülmények befolyásolására fordítjuk.
Nyafogunk mi mindenért, de az egyik slágertéma az egészségügy. Persze ebben az országban mindenki nagyon beteg, és ez tökéletesen illik a nyafogási játszmába. A valamikori „Ki mit tud” helyett meg lehetne rendezni a „Ki betegebb” vetélkedőt. Nagyon népszerűek lennének, tulajdonképpen népszerűek is, spontán szervezett formában. Nap, mint nap zajlanak az előselejtezők országszerte. Hogyan lehet egy olyan társadalomban megreformálni az egészségügyet, ahol a ki a betegebb játszma a legnépszerűbb?
Szóval, ha mondjuk be akarnak zárni egy kórházat, azért mert nem működik hatékonyan és két nem jól működő alulfinanszírozott intézményből csinálnának végre egy hatékony, megfelelően finanszírozottat, akkor azonnal társadalmi mozgalmak indulnak, és kiderül, hogy tulajdonképpen ez a legjobb kórház és miért is kéne azt bezárni. A nyafogás tulajdonképpen egy nagy közösségi társasjátékká vált, minden nyafogót megértően kezel a társadalom azon része is, amelynek nincs érdeke az adott ügyben, mert nem szabad rést ütni a pajzson. Amennyiben bezárják azt a nem jól működő kórházat, holnap a mi kerületünkbe, városunkba jönnek és ott is bezárnak egyet, és aztán ki tudja hol a vége.
Vannak ennél azonban sokkal banálisabb területek is. A biztosítás, amely az öngondoskodás legalapvetőbb eleme, sok háztartásban hiányzik, de ha beüt a baj, akkor azonnal követelik, az állam kártalanítsa az ilyen családokat, az állam pedig meg is teszi. Milyen példát mutat ez?
Vagy, magánszemélyek olyan befektetési formát választanak, amely komoly kockázatokat rejt, persze a dolog eleinte nagy hasznot hoz, ezt mindenki szépen zsebre teszi, amikor meg jön a baj, természetesen újra az államhoz rohan mindenki. Évekig harsogták mindenhonnan, veszélyes devizában eladósodni, nem figyelt senki, most mindenki az államtól vár segítséget. Nem vagyunk képesek felelősséget vállalni tetteinkért, inkább nyafogunk, hogy nem a mi hibánk. Abban bízunk, ha mindenki felelőtlen, akkor nem érhet bennünket sem kár.
Természetesen a sor folytatható az oktatástól a mezőgazdaságon át a MÁV-ig, amely ugyan nagy veszteséggel küzdött, de 1200-an dolgoztak a személyzeti osztályon, az AUDI gyárban ennyi emberrel a magyar export jelentős részét előállítják. Természetesen, ha el akarnák bocsátani a MÁV-osokat, mi együtt éreznénk velük, annak ellenére, hogy a társadalom más területein lehetne hasznosítani az itt megtakarított pénzt. Lásd a szárnyvonalak bezárása kapcsán, népi mozgalom indult, úgy, hogy fogalmunk sem volt az egész ügyről, de tudtuk nem szabad engedni a legkisebb ügyben sem, mert a következők mi lehetünk.
Tulajdonképpen a legkomolytalanabb és legaggasztóbb terület a politika és az önkormányzat. Az önkormányzati szektorban egyenesen a siker alapja lett a nyafogás. Ezt úgy nevezik érdekérvényesítést. Az ország vitathatatlan veterán főnyafogója a 17 éves gyakorlattal rendelkező Demszky Gábor. Sikerének ez legfőbb titka. Mindig meg tudta győzni a budapestiket, hogy őt tulajdonképpen sajnálni kell, ezért Demszkyt minden alkalommal újraválasztották, úgy, hogy 17 éves regnálása alatt semmilyen eredményt nem tudott felmutatni (az Art mozi hálózaton kívül). Mindig elmondta azonban, hogy a kormányzat felelős mindenért, mert nem ad pénzt. Demszky külön érdekessége még, hogy se Fidesz, se Szocialista-Szdsz kormányzat alatt nem tudott semmit elérni. Mindig volt valami gond, hát nem sajnálni való?
Persze, a magyar önkormányzati rendszer nagymértékben a kormányzat kegyeitől függ és tényleg részben anyagi kiszolgáltatottságban van. Vannak szerencsére ellen példák, melyek cáfolják a nyafogókat és bizonyítják, hogy ezek között a körülmények között is lehet sikert elérni. Kénytelen vagyok, miden politikai él nélkül felhozni Debrecen példáját. A Fidesz alatt pont úgy fejlődött, mint a Szocialisták alatt, látványos épülés-szépülés, beruházások, sportcsarnok, két jégcsarnok, sportesemények. Pedig nem is az ország szerencsésebb nyugati végén fekszik. A körülményei neki sem jók, de nyafogás helyett, felelősség vállalás és némi hit magunkban meghozhatja az eredményeket. A politikai kiegyensúlyozottság kedvéért felhozható példaként Nyíregyháza is, amely a legelmaradottabb régióban óriási mértékű beruházásokat vonzott.
Debrecen és Nyíregyháza azonban nem tipikusan magyar, Demszky Gábor az. Ő egy tehetetlenségi stratégia mentén halad és kétségtelenül jól csinálja, mert ugyanazzal a módszerrel, amivel a nagyanyám csak a faluban ér el eredményeket a ki a betegebb vetélkedőn, Demszky az ország fővárosát tudja „vezetni” már majd két évtizede. Módszerének követői számosak.
Itt van például a rendőrfőkapitány, aki azt mondja, adjon a kormány több pénzt, akkor lesz nagyobb biztonság, majd kiderül, hogy az irodában ücsörög az állomány fele és kicsit jobb szervezéssel, már évek óta néhány száz rendőrrel lehetne több az utcákon. Mennyivel könnyebb azonban nyafogni, ahelyett, hogy megnéznénk mit tehetünk.
Ne álljunk meg itt. Nézzük Gyurcsány Ferencet. Amikor kiderült baj van, nem a saját portán nézett szét, hanem elrohant az IMF-hez, az EU-hoz, nyafogott, hogy segítsenek ők. Aztán újra elrohant és most már 180 milliárdot kunyerál tőlük. Az ellenzék vezére is megirigyelte ezt, mert azonnal rá tromfolt, ő már 350 milliárdot kér. Mennyivel könnyebb ezt tenni, mint programot adni a kivezető útra.
Meddig mehet ez így? Amennyiben hazánk lenne az egyetlen ország a földkerekségen, természetesen örökké, de ez nincs így. A világban, ha be akarjuk ezt vallani, ha nem a különböző népek között folyamatos verseny zajlik. Egyes elképzelések szerint valójában ez a világ folyamatos „fejlődésének” motorja. Ez jelenleg gazdasági hatékonysági és technológiai verseny. Verseny a befektetésekért, az érdekérvényesítésért, a függetlenségért és még egy csomó más rövid, közép és hosszú távon fontos dologért. Az erősebb, gazdagabb országoknak a szegényebb, gyengébbek rovására érvényesítik az akaratukat, ezt már tapasztaltuk történelmünk folyamán. Magyarország ebben a nemzetközi versenyben tartalék csapattal biztosan nem jut az élmezőnybe. Az nyilvánvaló, hogy a nyafogás, nem egy kompetitív stratégia, ez egy „felszínen maradni a legkevesebb ráfordítással” stratégia, a nemzetközi verseny pedig nem ilyen. Ott a „nyújtsd a maximumot, ha nem állj félre” stratégia működik. Rövidtávon véd bennünket az EU és a történelemben kivívott helyezésünk, de hosszabb távon semmi nem segít, csak a teljesítmény. Magyarország válaszút előtt áll: kezébe veszi végre a saját sorsát, felelősséget vállal tetteiért vagy szépen lassan de biztosan csúszik lefelé a népek rangsorában. Ez a verseny nem az olimpia, ahol a részvétel is szép. A történelem érzéketlen, neki aztán mindegy, hogy a szocializmus öröksége miatt maradunk alul, esetleg csak megint rossz oldalra álltunk, vagy nem vagyunk elég tehetségesek. A vesztesekkel senki sem törődik, erre megtaníthatott volna történelmünk.

Feri a lebontó

admin
Megnéztem Ferinket, amint éppen lebontja a KISZ-t egy interjúban. Rábízták és 2 hónap alatt végzett vele. Érdekes, hogy az emberek nem változnak. Pontosan ugyanazokat mondja mint ma. Át kell alakulni, mert az új kihívásoknak csak így lehet megfelelni. Megfeleltek lebontódtak.
Ahogy nézem őt, egyszer csak rádöbbenek, ez a Feri egy lebontó. Amihez hozzáér, lebontódik. Eltüntette a KISZ-t. Lebontotta az SZDSZ-t, az MDF-et. Lebontotta a Fideszt normális énjét, mert mára csak olyanokat képesek mondani, amiket a kádár rendszerben is megirigyeltek volna tőlük. A Ferink éppen most fejezi be az MSZP bontását, de nem áll meg ott, ráadásként, ingyen lebontja az országot. Hihetetlen lebontó tehetség.
Ez nemzeti érték, ezt kell felhasználnunk meggazdagodásunkra. Meg kell alapítani a Magyar Lebontó Rt-t és nemzetközi lebontó tendereken indulni. Gátakat, kisebb országokat, egyházakat lehetne bontani. Vezérkarát pártsemlegesen össze lehet állítani. Képességeik alapján jó néhány vezető személyiségnek köztük lenne a helye.
Amerikától kapnánk megbízást az iszlámra, az iszlám országoktól Amerikára. Japántól Kínára, Kínától Japánra. Dőlne a lé és végre mi csak lébecolhatnánk és élvezhetnénk a „létezető” gondoskodó állam adományait, mint valami olaj nagyhatalom.
Egyetlen aggodalom van csupán a tervvel kapcsolatban, Feri ugyanis egy területen kudarcot vallott a lebontásban. A saját vagyonát nem tudta eddig lebontani. Felmenthetjük azonban, mert ez valószínűleg csak azért van, hogy ki tudja magára szabni a vagyonadót. Amikor meglesz adónem és befizette, akkor nekiáll ennek is. Ő ugyani patrióta és teljesíti állampolgári kötelezettségét.
Azért Feri néha épít is. Például medencét adózatlan pénzből, de a fő műve mégis a Jobbik felépítése. Majd mikor teljesen felépült, beléptetjük és lebonthatja belülről.

Simor már nem vigyorog – Julien király a viccesség nélkül

admin
Simor jelszava 4 hónapja még megegyezett Julien királyéval (Madagaszkár), a Makik önjelölt királyáéval. „Tudom a tutit!” Azonban különbség akkor is volt. Míg Julien vicces volt addig Simor csak vigyorgott, de idegesítően. Mára azonban a vigyor és a tudom a tutit feeling is elmúlt. Julien pedig még mindig vicces. A jegybankárok valószínűleg verik a fejüket a falba, most, hogy már számukra is látszik mekkora ökörség volt 300 bázispontot emelni. Mára semmilyen eszköz nem maradt a jegybank kezében, csak az ima. Ajánlom nekik, imádkozzanak, mert a java még csak most jön. Az országot meghatározó tökéletlenek, kormány és ellenzék, semmit nem fognak kiokoskodni ebben a helyzetben, hacsak az EU, az IMF vagy az érdekegyeztető tanács nem segítik ki őket és nem csinálnak helyettük egy programot, amit ők maguk végre is hajtanak.
A reálgazdasági sokkok csak most jönnek. Májusra elindul az elbocsátás a KKV szektorban és akkor lesz nemulass. Itt ugyanis nem 10 százalékot kell leépíteni, hanem Lacit, Pistát és Julit, vagyis embereket, akihez a tulajdonos érzelmileg kötődik. Őket tényleg csak akkor bocsátják el, ha már nagy baj van és veszélyben a cég jövője. Ezért a rossz január ellenére ki kell várni az első negyedévet. Ezután jön a vérengzés. A kutatások szerint a vállalkozások közel fele tervez elbocsátásokat. Átlagban lehet két személlyel számolni, ez kb. 200-300 ezer ember lehet. Amikor ez ráborul a piacra, akkor a külföldi elemzők széttépik kis hazánkat és a forint védtelenné válik. A kormány tehetetlen lesz, mert minden munkanélküli kettős terhet jelent, nem fizet járulékot és fizetni kell neki. Sajna a szocik még mindig a közvélemény kutatásokat nézik és nem mernek lépni, mert az emberek még mindig nem fogadják el a reformokat. Illetve egy reformot elfogadnának. Azt, hogy ezek húzzanak el. Ez lett itt a legfőbb reform és ez az akadálya minden kibontakozásnak. Mármint nem csak a szocik, hanem, hogy a nép abban az illúzióban él, elég, ha elmennek és minden jobb lesz.
Amennyiben 3 napnál képes lenne távolabb látni a magyar elit, azonnal lépni kéne, hogy a szűkülő kassza elég legyen a növekvő igényekhez.
Ehhez el kéne törölni a minimálbért, ezzel megmenthetnék egy csomó állást, sőt még beruházásokat is hozhatnánk.
Az összes szociális és munkanélküli járulékot 20-30 százalékkal csökkenteni kéne, hogy több embernek kevesebbet tudjunk adni. A sorkatonai szolgálatot ideiglenesen visszavezetni és a legsúlyosabb régiókból kiszedni a fiatalokat, akik majd a rebelliót okoznák. Természetesen csak munkanélkülieket kell behívni és addig nem adni nekik semmilyen juttatást, itt spórolunk és abból meg is van a költsége. Ez kb. 50 ezer munkanélküli fiatalt jelent. Ez persze hülyeségnek tűnhet, de hülye időkben, nincs tabu, minden eszközt be kell vetni. Ki fogja a cigányok és a munkanélküli magyar fiatalok közötti összetűzéseket megakadályozni és milyen hatással lenne megítélésünkre egy polgárháborús hangulat? Ezért kell lépni.
Még most is úgy csinálnak, mintha lenne idő, mintha ki tudnák várni a jövő év elejét az intézkedésekkel. Nem tudjuk. Addig összeomlik az ország. A szocik nem sok embert érdekelnek már. Értük nem kár, de legalább bennünket mentsenek meg az utolsó pillanatban.
Ma már csak egy ilyen terápiával lehetne az országot és az árfolyamot kezelni. Úgy látszik, csak a jegybank meri közvetve bevallani, hogy gáz van. Ez is csak abból látszik, hogy nem látszik semmi. Simor már nem vigyorog önhitten és lenézően a képernyőről nap mint nap. Rájött a jegybankosdi nem olyan vicces, mint gondolta. Az alapkamat emelése csak ront a helyzeten, ahogy négy hónapja is rontott. „Az, hogy egy kétségbeesett adós többet ígér, annak, aki hitelez neki, inkább további bizalmatlanságot szül. Ez az uzsorás effektus. Minél magasabbra emelem az általam ígéret kamatot, annál inkább megnő a finanszírozási igényem, annál kevésbé látszik reálisnak, hogy vissza tudom fizetni, annál kevésbé bíznak bennem.” Négy hónapja csak bizalmi válság volt, ma kőkemény reálgazdaságivá vált. Ezt már nem lehet sehogy kezelni, csak azzal, ha közöljük a világgal, tudjuk mekkora baj van és hajlandók vagyunk bármit megtenni.
A jegybank partvonalra került, a korábbi függetlenségi mámora mára kétségbeeséssé változott. Nem marad más, mint csökkenteni saját fizetésüket, hogy ezzel is hozzájáruljanak a költségvetési helyzet javításához.
Rajta.
Bernanke is Greenspan sorsára jut, hiába csökkent, hiába ötlettel, nem változik semmi. Ő is jön majd a vallomással 10 év múlva, fogalmunk sem volt mi történik.

Simor vigyora

admin 1 Comment
ezt október 29-én írtam, most látszik igazán mekkora ökörség volt 300 bázispontot emelni. Ma már Simor sem vigyorog naponta. Rájött ez a jegybankosdi nem arról szól ő milyen okor.

Most már tényleg nem értem a 300 bázispontot. Ok, meg kellett védeni a forintot, és eddig értettem is. Igaz, nem gondoltam, hogy ez valami világraszóló módszer lenne ebben a helyzetben. Mint, ahogy nem is volt.
Tisztában voltam persze a helyzet súlyosságával és nem akarom utólag sem bagatellizálni, (habár nem gondolom, hogy már utólag van). Tudom, nyugati bankokon keresztül Euro milliárdokkal spekuláltak a forint ellen. Tudom, a 20 milliárd euró fölötti jövő évi finanszírozási igényt, látszólag nem lehetett egykönnyen előteremteni, hogy az OTP ellen óriási erők sorakoztak fel és ezek az erők tényleg kikényszeríthettek volna egy államcsődöt, csak azért, hogy degeszre keressék magukat.
Mindez így állt a múlt héten annak ellenére, hogy világ pénzügyi válsága nem a mi bizniszünk, nem vettünk részt az előállításában, a bankjaink stabilak, a költségvetési hiány erőteljesen csökken, látszólag semmi közünk az egészhez. A világ azonban nem így gondolta és mi lettünk a spekulánsok céltáblája és ez nagyon komoly, de ahogy erre sokan rámutattak, nem gazdasági, hanem bizalmi és kommunikációs kérdés. Izlandosítottak bennünket a médiában, és ez felbátorította a spekulánsokat. A helyzet odáig fajult, hogy helyi német rádióadók azt tanácsolták a hallgatóknak, hogy ne vegyenek magyar papírokat.
Ezért az emeléskor is úgy gondoltam, hogy bizalmi és kommunikációs válságot, lelki, kommunikációs és nem pénzügyi eszközökkel kell kezelni. Az, hogy egy kétségbeesett adós többet ígér, annak, aki hitelez neki, inkább további bizalmatlanságot szül. Ez az uzsorás effektus. Minél magasabbra emelem az általam ígéret kamatot, annál inkább megnő a finanszírozási igényem, annál kevésbé látszik reálisnak, hogy vissza tudom fizetni, annál kevésbé bíznak bennem.
Mivel a pszichológiai eszközök spekuláció esetén többet számítanak, a spekulánsokkal szemben csak egy fegyver van. Nyilvánvalóvá kell tenni, előttük, hogy nincs esélyük. A korábbi 300 bázispontos emelésnél, amit még Járai csinált, ez bőven elég volt, mert nem volt világválság. A kamatfelár számított, beijedtek a spekulánsok, mert akkora kamatfelárért már megjelentek a forintvevők. Az akkori számok kicsit kiábrándítóan szellemtelen kopírozása ma nem hozta meg ugyanazt a hatást, 11,5 százalékért sem kellett a forint senkinek, semmi sem kellett, mert a befektetők rettegnek. Az egész világon mindent adtak, csak az amerikai és a japán államkötvényeket vették, nullához tendáló kamattal. Az érv, hogy drágul a spekuláció, a kamatkülönbözet növekedése miatt, komolytalan. A havi 1-2 forintos plusz finanszírozási igény, nem rengette meg az eddig napi 10 forintokat nyert spekulánsokat.
Minden spekuláció egy előfeltevésre épül, ha az előfeltevés megdől, a spekulánsok menekülnek. Az előfeltevés az volt, Magyarország az új Izland és nem lesz képes megvédeni devizáját. Ezt az előfeltevést kellett megdönteni. Mindenki tudta, hogy belső erőből ezzel képtelenek leszünk megbirkózni, mert túl nagy összegek mozogtak a túloldalon.
Azonban, láss csodát hétfőn az egész spekuláns bagázst szétkergette egy aprócska kis kiszivárogtatás egy hatalmas összegről. Sőt mi több a másik oldalra állította. Nem is tudom, hogy gondolhatták komolyan, hogy az EU megengedheti magának egy tagállama csődjét. Ez olyan dominó effektust indíthatott volna el, amelybe az EU beleremegne. Izland ugyanis csak egy aprócska EU-n kívüli ország. Mi egy közepes EU-n belüli ország vagyunk és a világ legnagyobb gazdasági közössége áll mögöttünk. Aztán ez be is bizonyosodott. A nálunk ötször nagyobb Ukrajna kevesebb pénzzel ment haza mint mi. Hát ezt sejtettük előre is, az MNB pedig nem csak sejtette. Vajon ki lehetett volna két munkanappal előbb is szivárogtatni ezt a tényt? Így utólag világos, hogy igen. Ennek ellenére az MNB emelt, mikor jobb lett volna szivárogtatni, és ami miatt a dilemmám igazán felmerült, az az elnök indoklása:
az MNB önálló független intézmény, így azért döntött az alapkamat felemeléséről 8,5 százalékról 11,5 százalékra, hogy megnehezítse, költségesebbé tegye a forint elleni spekulációt – mondta vigyorogva.
Ezzel azért van némi bajom. Azt várjuk el a politikusainktól és ebben Simor András is élen jár, hogy fogjanak össze, ezekben a nehéz időkben. Erre az elnök azzal indokolja az utólag sokak által megkérdőjelezett intézkedést, hogy a jegybank önálló. Három százalékot általában megér a jegybank függetlensége, de ebben a helyzetben, amikor van más eszköz a célok elérésére, akkor talán nem.
A jegybankárok, hogy igazán deklarálják az ország és az összefogás melletti elkötelezettségüket, egy dolgot megtehetnének. Ezzel komoly népszerűségre is szert tehetnének, habár nem biztos, hogy olcsó népszerűségre hajtanak. Példát mutathatnának és lemondhatnának fizetésükről egy évre, hogy lássuk az elszántságukat és a baj mértékét. A monetáris tanács tagjai amúgy is irreálisan sokat keresnek amerikai kollégáiknál sokkal többet, pedig az ottani feladat nem csak az infláció kézben tartása. Greenspan óta tudjuk ez is csak egy olyan gazdasági döntéshozó szakma, ahol az esetek egy részében olyan döntéseket hoznak, amikről fogalmunk sincs, hogy a jövőben milyen hatásuk lesz. A játék túl bonyolult ahhoz, hogy bárki átlássa, még utólag is, nemhogy előre.
Az „isteni” Greenspan ugyanis éppen most vallotta be, hogy fogalma se volt mi történik a világban, pedig olyan tekintélye volt, hogy egy szavával országokat lett volna képes tönkretenni. Ma már ironikusan hozzáteszik: ezzel azért nem elégedett meg, a világot tette tönkre. Stiglitz azzal vádolta, nem csökkentett elég hamar kamatot az internet lufi idején. Most éppen azzal vádolják, túl sokáig tartotta alacsonyan a kamatokat. Ki érti ezt? Bernanke időben és sokat csökkentett, ám a bajt nem tudta megállítani. Sőt még csak kontroll alatt sem tartani. Pánik, pánikot, majd eufóriát követ és senki sem tudja hol lesz a vége, csak azt tudjuk, a recesszió elkerülhetetlen.
A spirál beindult. A cégek félnek, ezért költséget csökkentenek, ami kevesebb kiadással jár, ez csökkenti mások bevételeit, akik szintén elbocsátanak és költséget csökkentenek, ez csökkenti mások bevételét és így tovább.
Az igazi fájdalom akkor jön, ha erős recesszióba engedjük az országot. A monetáris politika nem tudja kivédeni a recessziót, talán a pénzügyi támadást igen, de ma annál sokkal távolabbra kell tekintenünk. Elősegíteni azonban tudja. A következő áldozat a reálgazdaság. A 300 bázispont segíthetett a forint védelmében, de padlóra küldi a magyar kis és közép vállalkozások egy részét. A következő időszakban szomorú dolgokra kell felkészülni.
Pesszimistább vagyok az előrejelzéseknél, két-háromszáz ezer állás fog elveszni, abban reménykedhetünk csupán, hogy ennek egy jó része a közszférában. Ezek az emberek megjelennek majd a segélyek piacán és adófizetésük hiányozni fog a büdzséből. Azt kéne elérni, hogy legalább a cégek kamatterhei kordában tarthatók legyenek, a bankközi kamatok csökkenésével. A reálgazdaság nem bírja ki a keresletszűkülést, az adók magas szintjét, a beruházások csökkenését és a kamatterhek növekedését együtt. Ebből, ma a kamatterhek tűnnek az egyetlen kezelhető dolognak. Ez ellen próbáljanak a jegybankárok tenni, függetlenség szép dolog, de mégis csak közösen a kormánnyal. Rendkívüli idők, rendkívüli tetteket kívánnak meg és a ma eseményei már ha ennél rosszabb nem lesz is bevonultak a történelembe.

A szlovákok zsidói

admin
A szlovákok zsidói
Most, hogy lassan már minden politikusunkat megalázták a szlovákok, reméljük, végre mindenki megérti nincs és nem is lesz semmi megegyezés, nem lesz normalitás. A magyar politikusok alázását nemzeti kötelezettségnek tartják a szlovákiban, mert ez is a cirkusz része. A cirkusz lényege pedig, hogy megteremtsék Szlovákia nem létezett identitását.
Van egy francia mondás, ami valahogy így hangzik. Mindenki valakinek a zsidója. Az élet úgy hozta, hogy mi magyarok lettünk a szlovákok zsidói. Minket utálhatnak, mi segítjük őket identitásuk megerősítésben, belpolitikai gondjaikról való figyelemelterelésként szolgálunk, mi vagyunk az aktuális gonoszt, a tökéletes bűnbak. 1000 évig sanyargattunk őket és végre vissza akarnak nekünk adni mindent. Nem kétséges, hogy ha ez a helyzet néhány száz éve alakult volna ki a két ország között már háború dúlna. Ráadásul, mivel a gazdasági helyzet nem egyértelműen kedvez nekünk a konfliktus kimenetele sem lenne teljesen egyértelmű, vagyis akár a szlovákok le is radírozhatnának bennünket a színről, persze csak valamelyik cimborájukkal összefogva.
Talán egy kicsit komikusan hangzanak a fentiek innen szemlélve, és csak a médián keresztül nézve az eseményeket, de ha elbeszélgetünk kint dolgozó magyarokkal, már komolyabban vehetjük a viccesen hangzó állításokat. Egy ismerősöm multinacionális cége kivitte Pozsonyba, mert ott sokkal többet keresnek a cégvezetők az alacsonyabb adók miatt. (Tekintsünk most el attól, hogy ezzel az egy céggel egy milliárdnyi adó és járulékbevételtől esik el a költségvetés, nem beszélve az irodabérlettől, a bérelt lakásokról, a fogyasztásról. )
Barátom azóta megdöbbentő dolgokról számol be. Azt már tudtuk, hogy magyar idegenvezetőket tartóztatnak le, diáklányokat vernek meg, szurkolókat agyalnak. Ezek önmagukban még nem lennének olyan dolgok, amiért egy országot biztosan el kell ítélni, mert hát őrültek mindenhol vannak. A baj csak az, ha ezeket az eseteket az állam igyekszik eltussolni, sőt segíti a bűnösök védelmét, akár az áldozatokat is meghurcolva, a jogállamiság kereteit erősen feszegetve.
Az ilyen eseteken túl azonban a hétköznapi életben hihetetlen magyarellenességgel lehet találkozni Pozsonyban. Az utcán magyarul mobiltelefonáló üzletemberekkel ordítoznak, hogy ebben az országban beszéljen szlovákul, miközben az illető egy szót sem tud az ő nyelvén. Az irodaházakban, ahol magyarországiak is dolgoznak rendszeresen üzennek a liftek falán, hogy melyik melegebb éghajlatra menjenek a magyarok. Az utcán a magyar rendszámú autókat összekaristolják, esetleg kiszúrják a kerekét, a rendőrök pedig előszeretettel büntetik az ilyen járműveket. (Nálunk egy ilyen fejlemény igen érdekes lenne a rengeteg szlovák rendszámú autó miatt) Úgy tűnik az államilag támogatott hülyeség túl messzire ment és egyre több ember bátorodik fel. Sajnos a lavina elindult.
Úgy hiszem, hogy ezek a gondolatok egyre népszerűbbek lesznek az egész világon, ezt a válság is támogatja. Önmagában az, hogy egy országban ilyen erővel tör felszínre az elfojtott gyűlölet támogatja más országokban a gyűlölet erősödését.
Érdemes kitérni az ominózus focimeccsre egy pillanatra. Jellemzően nálunk több fórumon azt mondták, nem kár a futball huligánokért és nem érdemes szélsőségek miatt két ország viszonyát tovább élezni. Azonban ne legyünk előítéletesek a futball huligánokkal, sőt a szélsőségekkel sem, mert akkor olyanok vagyunk mint bármely más előítéletes. Az a huligán, aki nem viselkedik huligánként, nem huligán és nem lehet huligánként fellépni ellene. Csak azért nem verhetünk meg senkit, mert a múltban huligánként viselkedett, mert akkor olyanok vagyunk, mint akik azért vernek valakit, mert színes a bőre, csak előítéletből. A szlovákok sem verhetnek meg azért senkit, mert úgy tudták azok balhézni mentek oda, a szándék még nem elítélhető. Amennyiben tényleg volt tudomásuk ilyen előkészületekről, európaiként viselkedve, előzetesen ki kellett volna szűrniük a valódi balhésokat és be sem engedni a stadionba.
A szlovák politika elvetette a sulykot, sajnos Európa kívülről nézve nem láthatja a teljes igazságot. A két nép egymással történelmi konfliktusban van és hát egyik kutya másik eb, gondolhatják Brüsszelben. Bármennyire is talán ez a látszat ennél jóval többről van szó. A szlovákokat valóban államilag biztatják a magyarellenességre, miközben a felszínen szélsőségesnek neveznek bennünket minden fórumon. Közben a markukba röhögnek, hogy már megint, milyen tehetetlen a magyar politika. Tényleg ezzel a kétszínűséggel szemben minden jó szándék tehetetlen. A két ország viszonya ez alatt a szlovák kormányzat alatt már nem képes javulni, mert egyszerűen ők nem akarják. Csak külső erőket lehet igénybe venni, mert elégtételt kell vennie a kormánynak, mert ha ő nem teszi, a szélsőségek fogják megtenni és az újra csak a szlovákok malmára hajtja a vizet. A válság, a munkanélküliség mind ez a folyamatot segíti. Addig kell tenni, amíg nálunk is nem kezdik majd a szlovák turista buszokat zaklatni.
Mi nem tudunk mást tenni, mint nem eszünk szlovák sajtot és nem iszunk szlovák tejet, és nem járunk szlovák rendszámú autóval, de már ezek is túlzóak kicsit.