UpSideDown Archives - Oldal 7 a 13-ből

Rasszista vagyok? A cigánykérdésről tabuk nélkül 2008

szeptember 5, 2015Tibor Kovacs

Az írás 2008-ban készült

A cigánykérdésről, általában csak szélsőséges vagy a kérdés bármilyen gyakorlatias megközelítésében is a rasszizmust sejtő, jogvédő vélemény hallatszik. Miközben Magyarország számára a cigánykérdés az egyik legnagyobb gazdasági és társadalmi kihívás, amely akár polgárháborúhoz vezethet, de ez a legnagyobb lehetőség is, mert ha sikerül integrálni a cigányságot, olyan új erőforrások jelennének meg a társadalomban, amelyek biztos sikert garantálnának a 21. században. Ehhez új érzelmi, politikai és szakmai megközelítés kell, mert az eddigiek csődöt mondtak. Ez az írás ezt az új megközelítést támogatja, olyan érvekkel, amelyek máshol nem minősülnek rasszizmusnak.
Első lépésként tabuk, rasszizmus és jogvédő romantika nélkül kell szólni, a gondot definiálni: azzal nem lehet megküzdeni, amit nem ismerünk. A megbízható adatok nélkül, ma inkább hitekre és hiedelmekre alapozzunk, mint tényekre. Sajnos a döntéshozók és az értelmiség, akik képesek lennének valamit tenni, rettegnek a rasszista vádtól, amit könnyen osztanak. Ezzel szemben, a nyilvánosságon kívül az interneten, tombol a durva rasszizmus.
Először is le kell szögeznünk, nem lehet a gondok idáig fajulásáért csak az egyik oldalt vádolni. Itt a cigányságnak és a többségnek is megvan a felelőssége és a feladata. A politika és a közbeszédet meghatározó szakértők félnek kimondani, a cigányságnak is van mit tennie, mert ez messzire vezetne. Ezzel szemben vannak, akik csak a cigányságot okolják mindenért, ami tarthatatlan. Egy biztos, nem oldunk meg problémákat egyoldalú megközelítéssel. Gyakran elhangzik például: a magyar középosztály nem érti meg, integráció nélkül nincs jövő, de arról nem beszélnek, a cigányság vajon akar-e integrálódni, megértette-e az integráció jelentőségét?

A politikai korrektség zavarai
A túl sok tabu egyik legfőbb oka a pc (politikailag korrekt) félreértelmezése. Bolgár György egy cikkében Amerikát hozza példának, ahol a pc-t komolyan veszik, ahol nem lehetne négerbűnözésről beszélni. Igaza van, de Amerika veszélyes példa. Az ugyanis a problémákkal való őszinte szembenézés hazája is. Nem lehet sértőn beszélni a színes bőrűekről, de nyugodtan le lehet írni: 2007 júniusában 100 ezer afro-amerikai férfiből 4618 börtönben ült. Hispán férfiak esetében ez a szám 1747, fehéreknél 773. Vagy máshol: Új-Mexikó államban a 20 és 35 év közötti fekete férfiak 30%-a folyamatosan börtönben van. (Az amerikai Népszámlálási Iroda még nem eléggé PC, továbbra is a „fekete” terminust használja az afroamerikai vagy afrikai-amerikai helyett.) Nálunk egyszer hangzottak el számok, és az ilyen reakciókat váltott ki. „Nem mást állított, mint hogy életük a születés pillanatában meghatározott, vagyis a lopás- és rablásvágy vérükből és/vagy a kultúrájukból fakad.” (Munk Veronika, Index) Sajnos az ilyen típusú reakciók nagyon kifizetődőek a magyar sajtóban. Aki ilyeneket ír, az komoly karrierre számíthat.
Nem a tényektől kell félni, az ellenség a tények rasszista értelmezése. Felmerül az is, aki fél a számoktól, azt gondolja, a cigányság több bűnt követ el, mint amennyit az emberek nekik
tulajdonítanak. Persze nincsenek megbízható adatok. A példaértékű Amerikában a statisztika mindent tud a feketékről. Iskolai eredményeiket, munkahelyi előrejutásukat, szakmai megoszlásukat, bűnelkövetéseiket. Az adatok sokszor nem örömtelik, de tudják, jobb ismerni a valóságot, mint az emberekre bízni, hogy megalkossák azt saját hiedelemviláguk szerint. Az adatvédelmi okokra hivatkozó statisztikanélküliség nemcsak sérti a cigányság érdekeit, hanem veszélyes a társadalom egészére is, mert össztársadalmi problémaként tüntethet fel olyan gondokat, amelyek valójában a cigányság problémái és fordítva. A Rasszizmus és az Intolerancia Elleni Európai Bizottság (ECRI) is támogatta az etnikai alapú adatgyűjtést magyarországi jelentésében.

Ma rasszistának, szociálisan érzéketlennek nevezik, aki azt mondja munkaképes ember ne kapjon segélyt, vagy hogy külön osztályban jobb eredményt érnének el a cigányok. Ezek azonban csupán másféle szakmai, politikai megközelítések. Amerikában a szegregáció tilos, de olyan adatokat közölni, amelyek szerint a feketék előmenetele nem rosszabb tiszta fekete osztályokban, nyugodtan lehet. Nálunk az integráció hátrányait nem lehet kutatni, pedig ilyenek is vannak. Az integrált oktatás csak eszköz, a cigányság felemelkedése a cél, nem érdemes módszertani és ideológia tabuk közé zárni magunkat.

A rasszistázás negatív hatásai és az „acting white”
A többségi társadalom rasszistázása, kirekesztőnek bélyegzése nehezen megváltoztatható folyamatokat indított el, amelyek nehezítik a cigányság integrálódását
A cigányságot egyre erőteljesebben elkülöníti a többségtől, ha van a rasszista többség, aki a cigányság ellen tesz, akkor ebbe nem lehet integrálódni. Így a cigányság erősödő csoportidentitása, a többséggel szembeni ellenségképből fakad, vagyis cigány egyenlő nem magyar.. Ez az amerikai feketék integrálódásának is akadálya. Az úgynevezett „acting white” jelenség, „fehérként viselkedni”. E szerint a feketék a tanulást, a karrierépítést a többség jellemzőjének tartják és a kisebbség „fehérként viselkedő” tagja kirekesztésre számíthat saját csoportjában. Obama elnök éppen ezt nevezte a feketék előrejutásának egyik legnagyobb akadályának 2004-es híres beszédében.
A rasszistázás passzivitásra ösztönözi cigányságot, mivel ha a többség nem engedi kitörni őket, az egyéni erőfeszítéseik hiánya nem számít. Ebből egyenesen következik, bármilyen nem megfelelőnek ítélt cselekedetet – rendőri intézkedést, egy szerintük későn érkező mentőt – rasszizmusként értelmeznek. Sérelmek azonban mindannyiunkat érnek, ezeket különbözőképpen dolgozzuk fel. Amennyiben a cigányság számára egyetlen feldolgozásként a többségre való felelősség áthárítás létezik, akkor teljesen fejlődésképtelenné válik, mert saját felelősségével nem néz szembe.
Az, hogy a cigányság sérelmei rendszeresen a médiába kerülnek, előnytelen számukra, mert így folyton konfliktus helyzetben látjuk őket, pedig ilyen esetekben a törvény tiltja az etnikum megjelenítését. Megrugdosnak egy mentőt, fenyegetnek egy orvost, megvernek egy tanárt, ez régebben egy hír volt, amiért az átlagember nem okolhatta a cigányokat, mert nem jelent meg az etnikum a hírben. Ma igen és senki nem fog önbíráskodási ügyben felszínes információk alapján orvossal, tanárral szemben a cigányságnak igazat adni

Természetesen nem akarom azt mondani, hogy nálunk nem létezik rasszizmus. A teljesen bigott rasszisták aránya tíz-tizenöt százalék, az agresszíveké ezen belül négy körüli. A statisztikai rasszisták aránya azonban a maradék népesség nyolcvan százaléka. Ezt a kifejezést azokra használják, akik a cigányság statisztikailag igazolt munkanélküliségét, képzetlenségét, vagy negatív tapasztalataikat általánosítják és racionális okokból kerülik a cigányokat, utasítják el szomszédságukat, vagy álláskérelmüket. Egyenlőségjelet tesznek a segélyezettek és a cigányság közé, ahogy például Kállai Ernő volt kisebbségi ombudsman is. Az ilyen rasszisták, azonban nem gondolják, hogy nincsenek rendes cigányok, a bigottakkal ellentétben, csak nem tartják érdemesnek egyesével megvizsgálni őket. A két tábor közötti különbségek erőteljesen megmutatkoznak a cigányságkérdés javasolt megoldásaiban. Az agresszívek akár a gettóba zárást is elfogadnák, a statisztikaiak oktatással és munkával oldanák meg a helyzetet. (adatok a Kód http://kod.hu/pub_008.html) A statisztikai rasszizmus legnagyobb károkat a munkaerő-piaci diszkrimináció és iskolai szegregáció terén okozza. Ők azonban könnyen befolyásolhatók lennének jó hírekkel, mivel tapasztalatok és a fejükben létező virtuális statisztika alapján ítélnek.
A sikerek történeteknek komoly gátat szab, hogy a felsőoktatásban tanuló cigányok aránya fél százalék alatti. Ahogy egy statisztikai rasszista blogger írta: „szeretném megvédeni a cigányságot! szeretném, de nem tudom, nem adnak rá okot! szeretnék hallani dolgos, gyerekeit példásan nevelő cigányokról! szeretnék, de nem hallok ilyenekről”

Nélkülük nem megy
Ki kell mondani a legfontosabbat: A CIGÁNYSÁG NÉLKÜL NEM MEGY! Hozhat a többségi társadalom áldozatot, lehet toleráns, lehet könyv, étkezés, ha nem mennek iskolába, nem írják meg a leckét, nem szereznek szakmát, akkor hiába.
A harcot élete jobbra fordulásáért minden egyes cigánynak kell megvívnia. Van egyéni felelősség saját sorsunkért, ha a körülmények meg is nehezítik a kitörést. A szülő felelőssége nagyobb gyermeke jövőjéért, mint a közösség többi tagjáé, ez nem helyettesíthető állami gondoskodással. A szülőket persze lehetne nevelni, erre vannak is nemzetközi példák, de ehhez is kell egyéni erőfeszítés.
Nem menthetünk fel senkit tetteinek következményei alól, a körülményekre hivatkozva, mert ezzel a szabad akaratot kérdőjelezzük meg. Így értelmét veszti a jogrend, az igazságszolgáltatás, többé egyetlen gyilkos, korrupt politikus, adócsaló sem ítélhető el, mert bizonyíthatja, ő a körülmények áldozata.
Egy 1994-ben indult nagyszabású kísérlet (Moving To Opportunity Research) bizonyította, (Pl. kriminológiai vetületekről: Kling, Ludwig and Katz, 2005, Ludwig and Kling, 2005 -Quarterly Journal of Economics, rengeteg anyag itt: http://www.nber.org/~kling/mto/ , hogy a körülmények nem határozzák meg sorsunkat. Fekete családoknak magas pénzbeli támogatást adtak, hogy gazdag környékekre költözzenek a gettóból. A későbbi elemzések kimutatták, hogy a gyermekek és szülők egészségügyi és lelki állapota hozzáidomult a jobb környék átlagához, de az iskolai előmenetelük és bizonyos bűncselekmények elkövetésének gyakorisága vagy a szülők foglalkoztatottsága, nem sokat változott. A körülmények tehát nem mindenhatóak, a bűn nem fertőző, a rossz környéken nem lesz mindenkiből automatikusan bűnöző, a szülői és egyéni erőfeszítések fontosak, de a társadalmi előítéletek lebontására nagy hangsúlyt kell helyezni, mert ezek fontos gátjai a változásnak.
Nincs eleve elrendeltség, a körülmények mindenhatóságában hinni olyan, mint a genetikai meghatározottságban, mert nem tudjuk szabályozni, ki hova születik, azonos körülmények soha nem lesznek. Van kiút, a legrosszabb iskolából és családból is kikerülhetnek a legsikeresebb emberek, erre a világban sok a példa, nehezebb nekik, ezért kell megadni minden támogatást, mert a társadalomnak szüksége van az ő képességeikre is.
Minden tettünknek azt kéne szolgálnia, hogy ugyanolyan életet tudjon élni bármely cigány család, mint bármely nem cigány, legyen esély, út felfelé, ez a cigányság érdeke is. A többség is felelős, de a cigányságnak is lépnie kell egy nagyot, mert NÉLKÜLÜK NEM MEGY!

A kosz mint érték
Az ember legalapvetőbb ösztöne a túlélésről, az alkalmazkodásról szól. Ez nem hal ki, csak ma nehezebb tetten érni. Biztosan van magyarázat arra, miért választja a cigányság többsége életformaszerűen a képzetlenséget, a segélyből élést. Miért nem tud kitörni. Azonkívül persze, hogy a többség rasszista, és ők öngondoskodásra képtelenek.
A túl bőkezű szociális rendszer lustító hatását sokan felismerték. Svédországban is. A svéd szociális rendszer egyik megalkotója, Assar Lindbeck ma úgy gondolja, a modell fenntarthatatlan társadalmi viszonyokat eredményez. „Az emberek magatartása is megváltozott, s kezdték lenyúlni a társadalmi juttatásokat, például beteget jelentettek, mert a táppénzből is megéltek, vagy rokkantsági nyugdíjat igényeltek, mert így is csaknem annyi pénzt kaptak, mintha dolgoztak volna. Még Svédországban is, amely az egyik legegészségesebb népességű ország a világon, az átlagos betegállomány hossza akár huszonöt nap is lehet, míg Japánban csupán három.” – magyarázza, miért fordult az általa kitalált rendszer ellen.
Az a rendszer nem jó, amelyben egy életen át teljesítmény nélkül lehet élni. A továbblépést kell jutalmazni, fenn kell tartani a fenyegetést, hogy eljön a pont, amikor teljesítmény nélkül a tönk szélére kerülünk.
Persze már ma is milliók élnek szegénységben, de a tényszerűség kedvéért meg kell jegyeznem: a szegénység az EU-ban nem éhezést jelent, hanem, hogy a család nehezebben fér hozzá az oktatáshoz, számítógéphez, nyaraláshoz, jó lakáshoz vagy jó élelmiszerhez. Az EU-szabvány szerint szegény az, aki a leggyakoribb havi jövedelem 60 százalékánál kevesebből él. A kutatások szerint a cigányság közel száz százaléka rendelkezik műholdas tv-vel és dvd lejátszóval, 50 %-uk mobiltelefonnal, azok közül is kimutatottan a drágábbakkal. Ez nem az UNESCO definíciójának megfelelő napi egy dolláros szint.

2008-ban Varró Szilvia ítélte rasszistának http://nol.hu/lap/lap-20081129-20081129-21 az Út a munkához javaslat módosító indítványait, melyek szerint ne kapjon szociális segélyt, aki nem tartja be „a társadalmi együttélés szabályait”, és „életvitele alapján” nem felel meg „a közösségi elvárásoknak”. Feketén dolgozik segély mellett, nem tartja tisztán a portáját. A szerző a látszólagos jogvédők válaszával reagál. „Mely közösség elvárásainak kell megfelelni? Mi van, ha valaki a helyi cigányságot érzi saját közösségének, és azon normáknak felel meg?”
Jó kérdés, de meg kéne mondani, mi a cigányság normája?
Varró szerint a cigányság identitásának része a munkanélküliség, az iskolázatlanság, a fekete munka, esetleg a kosz? Ezért nem lehet ezeket szankcionálni? Van olyan, aki szerint azzal sértjük meg identitásukat, ha tisztaságot és erősebb munkamorált követelünk tőlük? Ha vannak, azok rasszisták, járjanak bármilyen köntösben. Jó lenne tudni, milyen értékeket kell védenünk, egy biztos, ez nem a kosz, a munkanélküliség és a megélhetési bűnözés.

Mindenki öngondoskodó
Természetesen a cigányság hagyományainál fogva más, mint a többségi társadalom, nem rosszabb vagy jobb, más. Ez a másság a munkamorálban is tetten érhető, ahogy a német protestáns munkamorál különbözik a katolikus magyartól, úgy a valaha vándorló cigányság munkához való viszonya is más. A mai világban nehezen találnak megfelelő munkát, de ez nem ok a tétlenségre és tanulatlanságra.
A szociális rendszer nem azért van, hogy helyettesítse a munkát. Nem választást kínál a munka és segély között, a valóban rászorulók megsegítését szolgálná. Gyakran hallani a médiában, mikor egy munkanélküli (nem csak cigány) azt mondja „ennyiért nem éri meg dolgozni”. Nem értem a szakembereket miért nem tiltakoznak, ez nem más, mint a tankönyvekben leírt önkéntes munkanélküliség definíciója: adott reálbér szint és munkapiaci feltételek között nem kíván munkát vállalni.
Olyan viszonyok nem lehetnek, amelyben „nem éri meg”, mert akkor a rendszer rossz. Az a huszonéves, aki nem tanult, ezért nem tud elhelyezkedni, nem rászoruló. Tanuljon és helyezkedjen el. Az adózók fizetik az ingyenes iskolarendszert, ezt ma tömegek arra használják, hogy potenciális munkanélkülit képezzenek magukból. A tankönyvek az ilyen típusú önkéntes munkanélküliség csökkentésére a szociális ellátási szint csökkentését javasolják, mert így a reálbér versenyképesebb lesz a segéllyel szemben. Mindennek ellenére azt kell mondanom, a cigányság racionális döntést hoz, amikor a mai rendszerben, az ő hagyományaival nagy számban a segélyből élést választja öngondoskodási formájának, amikor úgy dönt „nem éri meg”.
Mert bármit is állítsanak a szakértők, mindenki öngondoskodó. A Ferge Zsuzsa többször hangsúlyozta, öngondoskodás révén a szegénység nem képes változtatni helyzetén, mert ebben az értelemben öngondoskodásra képtelen. Lenkovics Barnabás, alkotmánybíró és Kerékgyártó T. István is hasonlóan nyilatkozott. Ez a nézet, amely szerint a társadalom öngondoskodásra képesekből és arra képtelenekből áll, alapvetően téves és a változtatásoknak gátja. Ugyanis, ha vannak öngondoskodásra képtelenek, nem lehet módosítani a támogatási rendszeren, mert szociális tragédia áll elő, tüntetésekkel, éhséglázadásokkal. (Meg kell jegyeznem, a tüntetés és az éhséglázadás is az öngondoskodás egyik formája.) Valójában a magatehetetlenek kivételével mindenki öngondoskodó. Kialakult az öngondoskodásnak a történelemben eddig ismeretlen formája, a szociális ellátórendszer segítségével történő megélhetés. Öngondoskodásra az képtelen, aki nem tudja a rendszert igénybe venni.
Ez szaktudást, rámenősséget, hosszú távú gondolkodást igénylő megélhetés. Egy mérnök sokféle tudással rendelkezhet, de általában fogalma sincs a leszázalékoltatásról, a segélyigénylésről, milyen esetben halmozottan hátrányos helyzetű valaki, minként lehet a legmagasabb támogatáshoz jutni. Öngondoskodásra képtelennek nevezhető, aki rámenősen próbál az önkormányzatnál több pénzt szerezni vagy kiegészítésként fát, fémet vagy terményt lop? Az úgynevezett megélhetési bűnözés nagy életösztönről és öngondoskodásról tesz bizonyságot. Sokan képtelenek lennének erre, és csak kevesen elég rámenősek a hivatalokkal való harchoz. Az öngondoskodásra képtelenek jól elvannak ezzel a szaktudással, és sajnos tovább is adják utódaiknak.
Másfajta szaktudásra tehát nincs is szükség. Sajnos hat éve nincsenek pontos lemorzsolódási adatok, de a kutatók szerint rendkívüli mértékű a továbbtanuló cigányok között. Ennek oka a pedagógusok szerint a családi háttérben rejlik. A szülők, a nagyobb testvérek nem tartják fontosnak az iskolát, hiszen ők anélkül is boldogulnak, vagy éppen ellenkezőleg: szakmával sem tudnak elhelyezkedni. A gyereket korán bevonják a családi munkamegosztásba, ezért otthon szükség van rá. Kétségtelenül, a munkanélküliséghez elég a szociális ellátó rendszer ismerete. Sőt, szakmunkás-bizonyítvánnyal kevesebbet lehet „keresni”, mint 4 általánossal. Furcsán hangzik, de annak, aki „karrierjét” a szociális ellátó rendszerre építi, racionális döntés nem tanulni. Halmozottan hátrányos helyzetűnek csak az minősül, akinek szülei nem végeztek 8 általánosnál többet. Amennyiben egy szülő fiatalon olyan „felelőtlen”, hogy szakmát tanul, „tönkreteszi” gyermekei jövőjét, mert azok nem lesznek jogosultak ingyenes óvodai, iskolai étkeztetésre, tankönyvre stb.
Miért teremtettünk és tartunk fenn olyan rendszert, amiben racionálisabb döntés nem tanulni, mint tanulni? Ez az, ami igazán cigányellenes. A közösség felelőssége, hogy a cigányságnak olyan utat ajánljon, amelyben vannak külső kényszerek, hogy kitörjön helyzetéből, mert a
jelenlegi rendszerben örökre a „kényelmes” nyomorba süllyed. A kényelmes nyomor erős kifejezésnek tűnhet, de kutatásokból kiderült, a munkanélküliek 20 százaléka elégedett a pozíciójával, 27 százaléka pedig úgy gondolja, egészen jó a helyzete, a dolgozók ennél elégedetlenebbek. Ez a jelenség, rávilágít az egész rászorultsági elv gyengéjére és társadalmi hátrányaira. Ezzel ugyanis a rászorultságot „jutalmazom”, vagyis azt mondom, élj szegényen, tanulatlanul, elváltan, járasd kisegítő iskolába a gyereked és „jutalmat” kapsz! A nem „rászorulóknak” pedig valami ilyesmit: dolgozz, járj iskolába, ne válj el, neveld gyerekedet relatív jólétben, fizesd számláidat és a közösség elveszi a pénzedet és a veled ellentétesen élőket „jutalmazza”.
Nem akarom azonban azt a benyomást kelteni, hogy a többségnek nincs komoly feladata. Kutatási eredmények szerint a munkaerőpiaci diszkrimináció negatívan befolyásolja a tanulási hajlandóságot. Ezért a magyar kormánynak mindent meg kell tenni ennek visszaszorítására. A cigányság alulképzettsége komoly határokat szab az erőfeszítéseknek. A meglévő adatok jelzik, a munkaképes cigányságnak csak kisebb része rendelkezik a mai munkaerőpiacon legalább a minimálbért megérő tudással. Ez a tudásalapú magyar társadalmi elképzelés egyik leggyengébb láncszeme. A cigányság tömeges elhelyezkedéshez vagy a minimálbért kellene leszállítani, vagy a képzettséget emelni, esetleg elavult, tudást nem igénylő iparágakat meghonosítani.

Kidobott pénz
Egy társadalom akkor sikeres, ha olyan viselkedésformákat jutalmaz, amelyek előremutatók. A munkába állást a munkanélküliség helyett, a felelős szülői magatartást a felelőtlen helyett.
Tudjuk, a nyolc általánossal sem rendelkezők közül mindössze 10%-nak van munkája, köztük a nők csupán 2%-ának. Sajnos ezzel párhuzamosan a csak 8 általánost végzettek aránya 20 százalék, közben szakmunkás-hiány van. A megoldás nyilvánvaló, a képzettség emelése. Ezzel szemben a 18 éves tankötelezettség ellenére is tömegek csak 8 általánost végeznek, de tudásszintjük még ennek sem felel meg. Ezek között meglehetősen nagy számban vannak cigányok.
Az állítják, a cigányság nem érzi jól magát az iskolarendszerben. A szakértők szerint speciális programok kellenek, mégsem tudnak igazi eredményt felmutatni ott sem, ahol a lehetőségek adottak, (például az Országos Oktatási Integrációs Hálózat bázisintézményeiben) mert a program önmagában nem elég, motiváció kell, amit a jelenlegi rendszer nem ad, mert a tanulatlanságot jutalmazza.
Úgy tűnik, a másik oldal még rosszabbul érzi magát az integrált osztályokban, sőt, az ambiciózus cigány diákok is menekülnek onnan. Ítéljük el azokat, akik gyermekeik jövője miatti aggodalmukban (alkotmányos jogként) másik iskolát választanak, többlet pénz és fáradtság árán? Tudják gyermekeiknek csak egy élete van, abban kell lehetőleg sikeresebbnek lenniük, mint szüleiknek, és ezért bármire hajlandók. Sokszor alaptalan a félelem, de mennyi az esély egy budai iskolában, hogy ellopják a gyerek telefonját, vagy a túlkoros osztálytársak terrorizálják? Elhanyagolható. Hány százalék esély van erre Sárkeresztúron? Mondjunk kis számot: 10 százalék. Szülőként akarom a 10 százalék esélyt vállalni a gyerekem terhére? Egyáltalán van-e jogom? Melyik szülő győzhető meg, hogy vegyen részt egy kétes kimenetelű kísérletben a saját gyermekével, azon kutatók kedvéért, akik abban hisznek, nem hátrányos gyermekének az ilyen iskola? Felelősségének tudatában lévő szülő nem igen tesz ilyet. Amikor az oktatáspolitikusok elítélik ezeket az embereket, ezt is vegyék számba.
Megdönthetetlen bizonyíték nincs az integrált oktatás sikeréről. Az empirikus adatok csak azokat nyugtatják meg, akik ebben hinni akarnak. Az integrált oktatás hátrányairól is vannak kutatási eredmények, de ilyeneket nálunk még csak megemlíteni sem lehet.
A sokat emlegetett Amerikában elég furcsán néznének arra az oktatáspolitikusra, aki valakinek azt ajánlaná, ne vigye át egy másik, fizetős vagy drágább iskolába a gyerekét, ha a szülő azt tartja jobbnak.

Varró Szilvia cikkében felteszi a kérdést: sajnáljuk a 60 milliárdot segélyekre? Válaszom: ha ezzel hozzájárulunk a cigányság örök nyomorához, akkor igen, ha ezt arra használjuk, hogy kitörjön, akkor keveslem. Persze a 60 milliárd, valójában 1000 milliárd, mert hozzá kell adni az igénybe vett szolgáltatásokat, egészségügy, nyugdíj, közszolgáltatások, a fölöslegesen elvégzett iskola költségei. Tegyük még hozzá a megélhetési bűnökkel okozott károkat és így tovább. A magyar társadalom sok gondját megoldaná a cigányság munkába állítása, erre semmilyen áldozat nem kevés, a jelenlegi rendszerben azonban még az oktatásra fordított összeg is kidobott pénz.
Igen, a magyar társadalom sajnálja ezt a pénz, mert a szolidaritáson alapuló rendszereket bárhol a világon csak úgy tudják elfogadni, ha egyfajta erkölcsi értékközösség van a csoportban, tehát tudhatja az azt finanszírozó, nem élnek vissza vele. Ilyen értékközösség Varró Szilvia szerint sincs nálunk. (Ma már a németek többsége sem támogatja a szociális piacgazdaságot, hasonló okokból.) Az egyetlen megoldás az ellenőrzés drasztikus fokozása, ez garantálja a többség számára azt, amit az értékközösség nem tud, de erre érthetetlen okból a kormányzat részéről nincs törekvés.

Törvény előtti egyenlőség – A betört ablak elv

„… a köztársaság önvédelme egyre kevésbé működik. … Ha olyan szabály rendezi az életviszonyokat, amely nem éri el célját, akkor le kell vonni a következtetéseket.” Fleck Zoltán

„törvénytisztelő állampolgárok, …nem bízhatnak abban, hogy a hatóságok megvédik őket …. (az) erőszakos fellépéstől.” Pethő Iván, Magyar Bálint
„Egy állam teljesítményét sok tényező alapján lehet mérni. Ezek közül az egyik az, hogy biztosítja-e a jog uralmát. A jog uralma azt jelenti, hogy az életviszonyokat világos, alkotmányos jogszabályok szabályozzák, amiknek pártatlan és hatékony végrehajtását az állam szervezetei garantálják. ….A közvéleményben, de talán még a jogalkotókban sem tudatosult, hogy a magyar igazságszolgáltatás működéséből gyakorlatilag sikerült száműzni a közérdek érvényesülését.” Hack Péter
Ezek az idézetek a Magyar Gárda kapcsán jelentek meg a sajtóban, de minden gárdatag egyetért velük, a rájuk vonatkozó rész nélkül, ahogy itt vannak. A vidéki emberek legnagyobb gondja éppen ez, megszűnt a jog uralma, nincsenek normális életviszonyok. Ez az éledező rasszizmus legfőbb hajtóereje, és egyben a cigányság örök nyomorának garanciája.
A bajok gyökere, hogy egyesek összekeverték a toleranciát, a szociális érzékenységet a büntetőtörvénykönyvvel. Elhitették a cigánysággal, joguk van kisebb bűncselekményekkel a megélhetésüket kiegészíteni. Ennek következtében a vidék, mint közösség szétzilálódott, és megszűnt társadalomként működni. Olyan viszonyok alakultak ki, amelyben senki, aki ezek kialakulásáért felelős, nem tudna élni.
Így fordulhat elő, hogy a TV-ben mutatnak egy embert motoros fűrésszel a kezében egy lovas kocsi előtt, aki arról panaszkodik, muszáj fát lopni, mert nincs pénz venni. Ez talán egy szociális munkás szívét meglágyítja, de a falubeliek azt mondják: nem kellett volna motoros fűrészt venni, annak az árából kitelik két télre a fa, a lovas kocsiból pedig egy életre.
Aki megengedő volt ebben a témában, az a cigányságnak olyan utat ajánlott, amely szétrombolta értékrendjüket, és amelyből nincs út felfelé.
A magyar lakosság nem képes elköltözéssel védekezni, mint más országokban. Nálunk szinte mindenki tulajdonosa és nem bérlője otthonának. Máshol nagyon gyorsan végbemegy az etnikai elkülönülés. Washingtonban például a feketék által lakott részekben 93% az arányuk. Thomas Schelling (Nobel díjas közgazdász) szellemesen a káosz elmélet matematikáján alapulóan bebizonyította, ehhez nem kell igazi előítélet, legminimálisabb diszpreferencia is nagy változást eredményez, és az elkülönülés végbemegy. (Ki kell emelni, a diszpreferencia kétirányú, és az elkülönülés is, ráadásul nem is feltétlenül etnikai alapú. Egy jómódú cigány sem akar egy szegény környéken élni.) Nálunk elmenekülni csak vagyonvesztés árán lehet, az állam nem véd meg, az önvédelem amerikai formái nem engedélyezettek.
Akik felelősek a helyezet ilyen alakulásáért, mégis a cigányságnak okozták a legnagyobb kárt. Így ugyanis a kitörés minden lehetőségét elvesztett gettóba zárták őket. A nem cigány lakosság lassan eltűnik ezekről a helyekről. Munkalehetőségek soha többé nem lesznek, a beruházók menekülnek, mint éppen most láthatjuk a sarkadi Tesco esetén. Nem lesz orvos, tanár, sőt önkormányzat sem, ezt a folyamatot jól példázza Tiszabő. A cigányság ott marad az örökre leírt falvakban, amelynek némelyikében már ma is 1300 Ft az egy főre jutó éves adóbefizetés. Ezek a területek halálra vannak ítélve, nincs kiút, hacsak nem biztosítjuk újra a törvény uralmát.
Van még egy valóságos veszély. Mivel a cigány értelmiség gyenge, ezért az elit szerepét a bűncselekményekkel meggazdagodott cigányok vehetik át, ők szivároghatnak be a cigány szervezetek vezetőségébe, rátehetik a kezüket a cigányságnak szánt támogatásokra is.

Ezt igazolja a fémlopások sokkoló példája is, amelyben Magyarország igazi állatorvosi lovat hozott létre, igazolta a betört ablak elvet (Amerikában így is nevezik a zéró toleranciát). A félrenézés ezekben az ügyekben oda vezetett, hogy mára olyan maffia alakult ki, amely a hazai rendőrség szerint a kábítószer maffiához hasonló szervezettségű. Az okos bűnözők észrevették, az egyént nem büntetik ezekért. Így ha sok egyénnel lopatnak keveset, nem kockáztatnak. Sokan lettek ebből milliárdosok, miközben lent látszólag még mindig nincstelen emberek gyűjtik a drótot, a szociálisan érzékenyek pedig könnyeket morzsolnak el, amikor látják őket. Ezt eredményezte a politika, amely feltalálta a megélhetési bűnözést.

Végszó, hatalomra jut-e a szélsőség
Politikusi magasságokból a cigánykérdés egyszerűnek látszik: az emberekben van a hiba. Túl rasszisták, nem elég felvilágosultak, toleránsak, szolidárisak. Talán így van, de a nélkül, hogy egyetlen szélsőségest felmentenék, hozzá kell tennem, ezek az emberek eddig békében éltek. Nem alakítottak gárdát, nem masíroztak fel s alá. Valami megváltozott, az eddig lappangó, de még kontrollált előítéletek kicsaptak. Az a benyomásom, a politikusok azt gondolják, ez néhány szélsőséges lelki változásával indokolható. Meglehetősen történelmietlen és abszurd nézet.
A helyzet minden nap rosszabb lesz. A magyar baloldali értelmiség egyik hittétele, mely szerint „nálunk nem szavaznak a szélsőségekre”, nemsokára megdől. A cigánykérdés tömegek gondolkodásának középpontjába került, akik már nem fogadják el a korábbi megoldásokat, de még nem akarnak szélsőségesek lenni. Azonban új megoldásokat kell nekik ajánlani, mert a döntéshozók és az értelmiség részéről változást várnak. Amennyiben ezt nem kapják meg, a jelenlegi megoldások közül választanak. Pártot és „értelmiséget” keresnek elégedetlenségükhöz. Akkor már késő lesz megkérdezni magunktól, mit rontottunk el. Amikor az ember eltéved, érdemes visszatérni az út elejére és egy másikon elindulni. Az eddigi út egyenesen vezetett a szélsőségek megerősödéséhez és az erőszakhoz. Gyökeresen új útra van szükség. Közhelyeken túli megoldásokkal és az értelmiségnek – ha a cigányság
felemelkedését szeretné látni – támogatnia kell a váltást. Ennek fontosabbnak kell lennie, mint a rasszisták elleni kiállás mindennapos imamalma. Hiába minden elhatárolódás, a bajban mindenkinek meglesz a történelmi felelőssége.

Szükség van-e antiszemitizmusra?

szeptember 5, 2015Tibor Kovacs

2011 tavaszi írás

Minél többet böngészi az ember a neten a fórumokat, blogokat, annál inkább erősödik benne az érzés, hogy az antiszemitizmus – és társai: a globalizáció-, multi- és kapitalizmusellenesség – észrevétlenül mindenbe beleitta magát. Egyre népszerűbb, úgy terjed, mint valami új bölcsesség, tao vagy zen, amivel meg lehet magyarázni a világ menetét, választ adni a problémákra, megoldásokat találni. Univerzális, egyszerű, akár alfaállapotban is elsajátítható tudás. Nem kell egyetemi végzettség, még olvasni sem kell hozzá, egy baráti beszélgetésen, bor mellett megszerezhető a doktori szint. Társaságban egyre jobban lehet vele villogni, és aki megszerzi a tudást, annak megvilágosodik az élet értelme, a dolgok a helyükre kerülnek, minden átlátható lesz. Nem egy kis tőkeellenességről vagy egyszerű zsidózásról beszélek, ami mindig volt, hanem egy igazi világmagyarázatról, egy totális filozófiáról, amivel a földkerekség minden eseménye megmagyarázható.

Nem én akarom megvédeni a zsidóságot, megteszik ezt ők maguk nálam jobban. Viszont érdemes a kérdésről beszélni, sőt vitázni is, mert szerintem mi, magyarok sokat veszíthetünk az új világmagyarázattal, bármennyire is másként gondolják sokan. Az ugyanis erőteljes paradoxonokat rejt magában.

Az antiszemita paradoxon

A kijelentés, hogy a zsidóságnak a nyugati világban nagyobb hatalma van, mint azt sokan szeretnék, nem nagy bölcsesség, sőt, még csak nem is antiszemita kijelentés. Ennek emlegetése, nem hinném, hogy nagyon fájna a zsidóságnak. Ki ne szeretné azt hallani, hogy ezek a magyarok ott vannak mindenütt, és az ő kezükben összpontosul a döntések és a tőke jelentős része? Biztosan büszkék lennénk rá. Ez olyan kérdés, amiről őszintén és rasszizmus nélkül is beszélnek. Az USA-ban időről időre vita folyik, hogy az izraeli lobbinak túlzott befolyása van-e. Pusztán nemzetstratégiai, külpolitikai kérdésként.

Ebből következően a paradoxon egyik része, hogy aki azért szidja a zsidókat, mert szerinte ők irányítanak mindent, és övék a hatalom, a pénz, és mi csak rabszolgák vagyunk, az valójában a zsidókat dicsőíti, és önmagát rabszolgának állítja be. Igaz, lázadó rabszolgának. Tulajdonképpen ez nem zsidóellenesség, hanem beteges filoszemita megközelítés, vagyis a zsidóság olyan dicsőítése, ami annak, aki teszi: rossz. Önkínzó szemlélet.

A paradoxon másik része pedig azokra vonatkozik, akik azt emlegetik, hogy ennek a hatalomnak most véget vetnek. El kéne dönteniük, hogy lenyomjuk a zsidóságot, vagy ők a világ urai, mert a kettő együtt nem megy. Ha le tudjuk őket nyomni, akkor nem ők a világ urai, és nem érdemes ezért utálni őket. Ha viszont ők a világ urai, a vulkánkitörések, a világválság, a 9/11, az Iraki háború mögött is ők vannak, akkor nincs sok esélyünk. Amennyiben megpróbáljuk, országunk néhány éven belül egy banán nélküli banánköztársaság szintjén lesz, de lehet, hogy sóval hintik be a helyét. Tudom, a pragmatizmus nem magyar erény, sőt nálunk egy kicsit ciki is, de azért még beláthatjuk, ha ők rángatják dróton Amerikát és egész Európát, akkor miért mi lázadunk ellenük, és nem ők? Külön érdekesség, hogy legtöbbünk elcserélné fejlettségünket a dróton rángatott Nyugatéval. Ha pedig így van, inkább nekünk is arról kéne tárgyalni a zsidósággal, hogy segítsenek bennünket is olyan naggyá és erőssé válni, mint a többi „báb” országot, akkor legalább hasznunk lenne belőle. Persze ehhez le kéne győzni az érzésünket, hogy mindenki a mi országunkat akarja, mert ez itt maga a földi paradicsom. Ugye ez a földi paradicsom viccesen hangzik, ha belegondolunk?

10 ezer zsidó vagy 1 millió muzulmán?

Vannak további kérdések is ezzel az antiszemita divattal. Annak, aki utálja a zsidókat, mint láthatjuk, szeretni illik az őket utálókat. Ezzel élesen találkoztam a ’90-es években, amikor Londonból hazatérve angol barátomnak újságoltam, meglepett, mennyi muzulmánt láttam. Mire ő csak ennyit mondott: Miért, talán a zsidók jobbak lennének?

Szívesen megkérdezném tőle, mit gondol ma, de rég nem hallottam felőle. Válasza két fontos dologra világít rá. A látszólag hipertoleráns angolok között is előfordul egy kis zsidózás, és, hogy milyen gyakori gondolat a muzulmánokat preferálni a zsidókkal szemben. Európában ma több muzulmán él, mint amennyi zsidó az egész földkerekségen – és sokkal nagyobb gondot okoznak, mint a zsidók valaha is képesek lennének rá. Az angolok ma már biztosan elcserélnék néhány százezer zsidóra a néhány millió muzulmánjukat, de már nem tudják.

Mi nem küzdünk ilyen problémákkal, de a zsidó-muzulmán szembeállítással nap mint nap találkozunk. Jönnek a tálibokat, Iránt, a palesztinokat és egyéb számunkra ismeretlen népeket dicsőítő írások a neten, és magukat komolynak gondoló sajtótermékekben is.

Megfontolásra érdemes külpolitikai és hosszútávú nemzetstratégia lenne országunk sorsát a harmadik világ muszlim „elnyomottjaival” összekötni? Az EU helyett vetessük fel magunkat a Világ Tálibjainak Egyesült Szervezetébe? A NATO helyett pedig a Hamaszba? Tudom, jó az elesetteket és gyengéket támogatni, én is Kamerunnak szurkoltam a VB-n, de azért a józan ész jobb tanácsadó a focipályán kívül. Hogyan vesszük majd rá a keresztény gyökerű magyar népességet, hogy térjen át a tálibok hitére, mert ez a „tagfelvétel” első kritériuma lesz. Arról nem is beszélve, hogy a 17. századi életviszonyokat sem könnyű elfogadtatni. Igaz, az elvekért sok áldozatra képesek az emberek.

A tréfát félretéve, a gyakorlatban már ma is komoly problémákat okoznak az EU nyugati felén az ott nagy számban élő muszlimok. Kezelhetetlen probléma elé állítja a kormányzatokat az EU keresztény gyökereitől idegen problémakör. Az iskolában viselt csador ennek a legkisebb szelete, a francia külvárosok zavargásai, az egyre épülő mecsetek, minaretek, szaporodó terrorcselekmények jelzik a probléma súlyát. Megalapozottnak tekintett előrejelzések vannak arról, hogy 40 év múlva Nyugat-Európa a muszlimmá válás problémájával küzd majd.

Vajon az antiszemita-zen tudás hívei végiggondolják ezt a lehetőséget? Lehet, hogy a zsidóság uralkodik Amerikán és rajtunk, de az biztos, hogy nem számíthatunk arra, hogy 40 év múlva többen lesznek az országunkban, mint mi, és az ő vallási szabályaik szerint kell élnünk.

A vesztesek elméletei

Azt kérdezhetik tőlem, miért érdekel engem, nem zsidóként, a kérdés? Talán előnyt szeretnék szerezni a „megszállóknál”, vagy csak simán médiamegjelenést? Hát nem, én a magyarságért aggódom. Még csak hipertoleráns sem vagyok, nem hiszek egy előítéletmentes világban, de az is tuti, hogy nem lehet az ideológia szintjére emelni az előítéleteket, az összeesküvés-elméleteket. Nézzünk szét a világban, hány nemzetet emelt fel az antiszemitizmus és a globalizációelleneség. A világ sikeres nemzeteinek döntő többsége polgári, vagy ahogy másként nevezik, liberális demokrácia. Olyan példát találunk, amikor diktatúrán keresztül vezetett az út a sikerhez, Dél-Korea, Kína, Taivan, Szingapúr, de a globalizáció és piacellenesség, az atiszemita-zen még egyetlen nemzetet sem tett naggyá, sőt, bátran kijelenthetjük, ezek a vesztesek elméletei. Olyan népeké, akik saját erejükből, munkájuk által képtelenek javítani helyzetükön, és mivel nem képesek saját gyengeségükkel szembenézni, másra kenik hibáikat. Ez a lusták és tunyák álláspontja, az örök veszteseké.

Ezek az elméletek, mert passzivitásra ösztönöznek, a meglévő energiákat rossz irányba terelik, ahelyett, hogy az ország valódi problémáira koncentrálnának. A világ rendelkezik bizonyos adottságokkal, időnként például esik az eső, süt a nap, van globalizáció és multinacionális cégek. Talán a zsidóságnak is nagyobb befolyása van, mint azt sokan szeretnék, de egy kis nemzet ezeket a viszonyokat képtelen megváltoztatni. Két választása van: átáll a tálibok oldalára (és irány a középkor), vagy megpróbálja az adottságokat saját előnyére használni. Az adottságokat lehetőségekké alakítani.

Ezzel szemben mi az adottságok miatt hőbörgünk, és igyekszünk valakire fogni gondjainkat. A kommunistákra, aki kiszolgálják a zsidókat, a multikat, a globalizációt. A körülmények felelősek bajainkért, mi soha. Ilyenek a vesztesek. A globalizáció-ellenes és antiszemita elvek népszerűsége ott növekszik, ahol nem tudnak vagy akarnak megbirkózni a globalizáció kihívásaival, ahol nem tudják őket előnyökké formálni. Dél-Korea, Szingapúr, Tajvan nem globalizációellenes, és Dánia, Ausztria, Finnország sem, pedig ezen elvek szerint lehetnének. Nyugaton a globalizációellenesség szélsőbaloldali erkölcsi alapú kritika, nálunk a jobboldali világmegváltó.

Az antiszemitizmus és globalizáció-ellenesség nem a zen. Nem jutunk vele sehova, még a lelki békéhez sem. Még ha a valós gazdasági, politikai és közbiztonsági gondok óriásiak is Magyarországon. Még ha igaz is, hogy a zsidóságnak nagyobb a befolyása a kelleténél, vagy tényleg minden zsíros üzletet ők nyernek, ahogy egyesek állítják, a hőbörgés, az ellenségeskedés, a gyűlölködés nem hoz megoldást, és nem hoz megoldást a problémákról való hallgatás sem. Ezeknek a gondoknak a megoldására vannak értelmes, békés és előrevivő megoldások, sokkal hatékonyabbak, mint az emberekben élő gonosz indulatok kiszabadítása, melyeket aztán egy ponton túl nem tudunk kezelni. Meg kéne tanulni élni a világ adta lehetőségekkel, őszintén beszélni gondjainkról, és nyerni, nem folyton mást okolni tehetetlenségünk miatt, és veszíteni.

Az arab tavasz és a nyugdíjas forradalmak

szeptember 5, 2015Tibor Kovacs

Úgy tűnik egyesek az arab tavaszra, az arab forradalmakra várnak Európában. Az elöregedett elunalmasodott kontinensen tényleg jó lenne egy kis frissesség. Az is bizonyos, hogy az arab forradalmak eljönnek Európába, de erre még néhány évtizedet várnunk kell és mi európaiak nem fogunk túlságosan örülni neki.

2011. tavaszi írás

A diktatórikus és nem demokratikus rezsimek elleni észak-afrikai népi felkelések sorozata, az úgynevezett arab tavasz megmutatta: alapvető változásokat lehet elérni, ha a társadalom leküzdi félelmét és szembeszáll az elnyomó hatalommal – foglalt állást az Európai Zöld Párt (EGP) szombati budapesti tanácskozásán. A kijelentés nem túl burkolt kritikát fogalmazott meg az Orbán kormány eddigi tevékenységével kapcsolatban, melyet korábban már Cohn Bendit is erőteljesen kifejezett. Az ötlet romantikus és naiv, de mégis van realitása. Persze nem annak, hogy 1848-hoz hasonlóan söpör végig Európán a forradalmak vihara, csak most az arab világból kiindulva.

Erre ma Európa alkalmatlan. Itt nincs forradalmi helyzet, de ami a legfőbb gond, nincs aki forradalmat csináljon. Mint láthattuk Magyarországon is csak egy fülke forradalomra tellett, amiről sokkal inkább jut eszembe Bunuel – A szabadság fantomja című filmje, mint 1848. Európa erre képes, fülkeforradalmakra, nyugdíjas forradalmakra. Ami úgy viszonyul az forradalomhoz, mint Bolt száz méteres világcsúcsa és a nagyi csoszogása a busz után.

Európában ma nincs olyan tömeg, aki még akár egy forradalmi helyzetben is képes lenne forradalmat csinálni. Az arab világban és nem volt ez máshogy 1848-ban sem a 25 éve alatti fiatalok aránya a társadalom 60%-a körülire tehető. Csak a fiatalok akarják elsöpörni a régi világot és egy újat építeni helyette. A középkorúak, a nyugdíjasok a stabilitásban érdekeltek. Ma több a nyugdíjas, mint a fiatal. Nem lesz nyugdíjas forradalom és ezt azok is jó ha megértik, akik azt gondolják az Orbán kormányt az utcán fogják megbuktatni.

Bármilyen furcsa is, de a forradalmaknak van demográfiai feltétele. Az 1968-as diáklázadásoknak is alapvető feltétele volt, hogy a kormányzatok meg szerették volna teremteni a tudás alapú társadalmat és ezért duplázták az egyetemi helyek számát. Ha a társadalomnak nem is lett jobb, a diáklázadások kitörtek és elindítottak egy értékrendbeli forradalmat a világban.

Nincs kétségem afelől, hogy lesz forradalom Európában, sőt lesz arab tavasz is, de erre még 30 évet kell várni. Már ma is sok arab-muszlim fiatal a nyugati világban érzi úgy, hogy a fennálló kormányokat forradalommal kéne megdönteni. Emlékezzünk csak a párizsi lázongásokra, a londoni, vagy német terror cselekményekre. Egy igazi forradalomhoz azonban még számosságuk kevés. Arányuk ma még/már európai szinten meghaladja a lakosság 10%-át a fiatalok között. Viszont szaporulatuk 3 közeli vagy a feletti. Ausztriában 2,95, Franciaországban 3,4 körüli. Ráadásul az első gyerek megszületése a fehér lakosság 30 éves kora helyett 20 alatti. Ez azt jelenti, hogy míg 2 muszlim szülő 40 év alatt világra hoz 15 gyereket, addig 2 fehér szülő 1,3-1,8-at. Nem kell nagy zsenialitás hozzá, hogy kiszámoljuk ennek nem lesz jó vége.

A zöldek, mint általában a baloldaliak rövidlátóak. Arab tavaszról álmodnak, pedig ez valójában Európa rémálma. Ha eljön az arab tavasz, akkor az nem Európa megújulását, hanem Európa végét jelenti majd. Amíg ez eljön, addig csak arra számíthatunk, hogy a lelkes nagyik a Gerbaud teraszán tervezgetik a forradalmat.

A nagy 21. századi népvándorlás

szeptember 5, 2015Tibor Kovacs

2015. áprilisi írás

Az EU nem menekült problémával küzd, hanem egy új népvándorlás következményeivel, ami hosszan tartó és megoldhatatlan problémával állítja szembe. Az európai toleranciára alapozott megoldások nem lesznek képesek megbirkózni ezzel a kihívással és ha a hagyományos pártok nem találnak megfelelő megoldást, a szavazók a szélsőséges pártoknál keresnek majd megoldásokat, ami az EU végét jelentheti.

Az elmúlt hetekben olyan hírek érkeztek a menekült hullámról, amikhez nem szokott az európai közvélemény. Egy hónap alatt 10 ezer menekültről tudósítottak csupán Szicíliából. Majd egy rémisztő hír szerint egy gumicsónakról, amin menekültek utaztak, muszlimok 12 keresztényt dobtak tengerbe, akik megfulladtak. Szinte elképzelhetetlen, hogy a nyomorúság, kiszolgáltatottság elől menekülők ilyen embertelen tettre vetemedjenek, amikor ők is életveszélyben vannak a Földközi-tenger közepén.

Európában, 60 év békében, meglehetős jólétben és toleranciában felnőve, úgy teszünk, mint akik el sem tudják képzelni, honnan jön a gyűlölet. Számunkra ez a régmúlt része nem fér bele a 21. századról kialakult képünkbe, mi ilyenre már nem lennénk képesek.

Kényelmes és humánus álláspont, de igaz? Még élnek azok közül, akik átélték a Második Világháborút, amikor mi európaiak, a történelem legbarbárabb cselekedeteit hajtottuk végre. Nem történhet meg újra? Nehezen képzelhető. Az emberiség története legalább annyira a népek, vallások és minden másnak a konfliktusáról, kölcsönös gyűlöletéről szólt, mint fejlődésünkről, nagyszerű tetteinkről. Miért gyógyultunk volna ki ebből, miért ne lennénk hasonlók hasonló helyzetben? Miért ne dobnánk be mi is muszlimokat, ha éhezés és megaláztatás elől menekülnénk? Hozhatunk közelebbi példákat is. A délszláv háborúban békés szomszédok fogtak egymásra fegyvert, akik előtte 50 évig egy országban, egy utcában éltek. A cigánygyilkosságokat normálisnak látszó emberek követték el.

Igaz óriási békés tömeg vonult fel a párizsi gyilkosságok után, de legalább ennyien lehettek otthon, akik azt mondták, ki kéne dobni az összes muszlimot Európából. Ők még többen lettek a dániai gyilkosság után és valószínűleg még többen a Földközi tengeren történtek után.

Nehéz elfogadni, de a tolerancia a nyugodt és gazdag hétköznapok terméke és soha nem volt tartósan jelen az emberi történelemben. Inkább az a furcsa, ma mennyire természetesnek tekintjük és el sem tudjuk képzelni, hogy az európai ember, újra embertelen gyilkossá váljon. A tolerancia a középosztály luxusa és értékes luxus, amit meg kell őrizni, de ha a helyzet változik, sokakból egy csapásra elpárolog. Azt sem gondoltuk volna 10 éve, hogy az európai szélsőségek ennyire megerősödnek. Mindig maradnak persze, akik védik, amit emberségnek nevezünk, de a többség képes átalakulni. A körülmények meghatározzák az emberek jó részét, de soha sem mindenkit. Ezért, ha hatékony politikát akarunk, ami képes meggátolni, hogy az európai lakosság agresszív bevándorlás ellenessé váljon és ennek megfelelő pártokat találjon magának, akkor a körülmények rosszabbra fordulását kell megakadályozni. A toleranciára nevelés, az e melletti elkötelezettség demonstrálása egy ponton túl kevés lesz.

Ha a lakossági véleménye változik, a mai mainstream pártok, véleményformálók már nem tehetnek semmit, új politikusok és véleményformálók jönnek, akik azt mondják, amit a nép hallani akar. Az előbbiek, békés eszméikkel eltűnnek és velük a mai Únió is. Addig azonban ők alakítják a körülményeket, így a tolerancia és Európa sorsát. Ehhez azonban intézkedések kellenek, amik megállítják a menekültek özönlését Európába, mert arányuk növekedése, úgy tűnik elérte azt a szintet, amit egyre többen tartanak „tolerálhatatlannak”.

Egyre világosabb, hogy ez nem menekült hullám és nem is lehetne úgy kezelni. A muszlim világban és Afrikában olyan történik, ami a történelemben ritkán szokott. Ez a világ a robbanás állapotában van. Már az arab tavasz is ennek volt része. Tanulmányok az első klíma által előidézett konfliktusnak írták le, ennek ellenére, sokan valami megújulásról ábrándoztak, pedig nem volt más, mint a régió válságának egyik megjelenési formája.

A terület túlnépesedett, nem képes eltartani magát és megújulni sem. Az egy főre jutó erőforrások csökkenése, torz elosztási rendszerrel párosul, ami egy szűk, korrupt réteg kezébe összpontosítja a javakat. Néhány gazdag ország kivételével általános a társadalom nagyobb részének szegénysége. Megalapozott fejlődés, reformok nem léteznek. A helyzet az olaj iránti kereslet szűkülésével tovább romlik. Ez nem egy kivándorlási hullámot indított el, hanem egy új népvándorlást, ami talán a történelem eddigi legnagyobbja lesz, amiről száz év múlva talán a nagy 21. századi népvándorlásként fognak beszélni.

Az elmúlt 50-60 évben ötszörösére emelkedett az itt élők száma, de van nyolcszoros növekedés is. Ahol a 60-as években 5 milliónak éltek szegénységben, ma 40 milliónak kéne megélnie. Jóval egymilliárd fölött van a kritikus régió lakossága. Mindez úgy, hogy az élelmiszertermelő képességük nem nő a lakosságszámmal, sőt a termőterület csökken. Bármilyen ideológiai, etnikai vagy vallási formát ölt is a konfliktus, az mindig az erőforrásokért folytatott küzdelemből fakad. Ennek egyik levezető szelepe a népvándorlás. A problémák exportja.

A kérdést Európa nem képes megoldani, csak magára húzni. A népvándorlás, ami ma eljut Európába, egyelőre apró töredéke az egésznek, de már ettől is az európai tolerancia a végét járja. Pedig a jövőben akár százmillió ember is útnak indulhat. Az egyik legnehezebb helyzetben lévő Franciaországban TV vitákban is nyíltan beszéltek, a karikaturisták megölése előtt arról, hogy lesz arab-francia polgárháború és minél előbb kezdődik, annál jobb a franciáknak, mert akkor van esélyük.

A mainstream gondolat, hogy helyben segítsünk, ezzel akadályozzuk az elvándorlást nem működik. Az IS legyőzése nem old meg semmit. Az IS, a Boko Harem, az AlKaida csak tünet, az erőforrás hiány és elosztás igazságtalansága a valódi ok.

A segélyprogramok, befektetések, hatástalanok, sőt kontraproduktívak. Ezt bizonyította az elmúlt évtizedek segélyezési politikája, ami meggyőző tanulmányok szerint, a dollár tízmilliárdokkal a korrupciót növelte, segítette diktárok megerősödését, így növelte az elosztás igazságtalanságát. Talán még a népesség robbanáshoz is hozzájárult.

A továbblépéshez el kéne fogadni, hogy ez nem menekülthullám, hanem népvándorlás és, hogy Európa ezt a helyzetet nem tudja megoldani és nem is feladata. Egyet tehet csupán, megvédi tőle polgárait, ezzel az európai toleranciát és megelőzi, hogy szélsőséges pártok ajánljanak megoldást. Ehhez azonban kívül kell tartani a menekülteket Európán.

A tízezer számra érkező között óhatatlanul lesznek vallási fanatikusok. Ha csak egy százalékuk ilyen, és ha az európai muszlim lakosság egy százaléka válik vallási fanatikussá, nyugatgyűlölővé, az is több százezer ember, ami olyan potenciális veszélyforrás, amit Európa nem vállalhat. A folyamatok egymást erősítik. Minél több a menekült, annál több a gyűlölet irányukba, minél több a gyűlölet, annál erősebb a nyugatellenesség és annál több a fanatikus.

Európa stratégái tisztában vannak a népességrobbanás, veszélyeivel. Ez meglátszik sok ország csendben meghozott bevándorlást nehezítő törvényein. De amíg a választók körében nem érett meg a helyzet a felvállalt szigorításra, addig hagyományos pártok nem cselekedhettek. Ma viszont megkapták az esélyt. A lakossági felháborodást olyan döntések meghozatalát teszi lehetővé, ami korábban elképzelhetetlen volt. Újra hangsúlyozni kell, ez nem lehet más, mint amit az Ausztrál miniszterelnök is javasolt, vagyis a népvándorlást Európa határain kívül kell megállítani.

A menekültkérdésre nem az elején említett hírek irányították a figyelmet, hanem az újabb elsüllyedt hajó esete. A hír sok jóérzésű embert megrázott, de vajon hány európai mondta azt magában, hogy ezek sem jöttek ide. Mert bizonyosan voltak és nem is kevesen. A humánum kemény időkben könnyen megkérdőjeleződik. Ne akarjuk kivárni, amíg a többség a hajók elsüllyedését kívánja, vagy esetleg elsüllyesztésüket követeli.

Ha a gát átszakad, mindenki, aki megértést hirdet hülyének fogják tartani. Attól a ponttól nehezebb az embereket békés mederben tartani, mint ma a helyzetet további romlását megakadályozni. Ha ez nem így lesz, az emberi történelmet ismerve biztosak lehetünk benne, hogy Európa egy intoleráns robbanást él meg. Még van időnk megvédeni az európai toleranciát és békés fejlődés légkörét, de már nem sok.

Ha mindenképpen istent kell gyártanunk, használjuk jóra!

március 4, 2015admin 1 Comment

Az európaiak keresztény vallásos hitében az első nagy megingást a felfedezések kora jelentette. Európai utazók járták be a világot és megdöbbenve tapasztalták, hogy sehol nem hallottak az új világokban a mi keresztény istenünkről. Nem tűnt túl logikusnak, hogy ha egy mindenható isten teremtette a világot, ne szóljon erről az amerikai bennszülötteknek.

A történelem folyamán sok ezer istenséget imádtak az emberek. Ha ezt a tényt hideg fejjel nézzük, adódik a kérdés: még ha lenne is isten, mennyi a valószínűsége annak, hogy épp a miénk az. De tételezzük fel, hogy van egy darab tényleges teremtő a sok ezer isten között, akkor nincs mást tenni, mint elfogadni tényként, hogy az összes többinek az emberek által kitaláltnak kell lennie. Így ezen istenségek nevében megkövetelt előírás, szabály, ceremónia, mind az emberek által alkotott és semmi köze egy megváltoztathatatlan, isten által sugallt rendhez. Mi alkottuk őket, jó esetben annak reményében, hogy jobbá tegyük világunkat, rosszabb esetben, hogy egy adott hatalom könnyebben uralkodjon népén. Nem mellékesen a valódi isten szempontjából halálos bűn a hamis istenek imádata. A baj az, hogy semmilyen módon nem tudhatjuk meg van-e isten, és ha van, semmilyen módon nem tudhatjuk melyik az a sok közül. Így annak esélye, hogy van isten és az éppen a miénk annyira elenyésző, hogy bizonyosak lehetünk benne, emberek által kitalált szabályokat és nem isteni előírásokat követünk. Ez minimálisan óvatosságra kellene intsen bennünket, amikor vallásunk nevében másokat elítélünk, büntetünk, vagy megölünk. Persze ez az érvelés a hívőket nem feltétlenül tántorítja el, de a többiek megnyugodhatnak, bizonyos, hogy a vallások által sokszor bőszen, akár agresszívan megkövetelt szabályok ember által alkotottak. Ezért azok megsértése, vagy megváltoztatása nem halálos bűn.

Ennek fényében létrehozhatunk a pascali istenérvvel, amely szintén logikai és valószínűségi alapon jött létre, egy azzal szemben állót. A pascali logikában isten létezésének esélye 1:2 arányt mutat, vagyis 50%. Ilyen arányok mellett van értelme a mellett érvelni, hogy érdemes egy életet áldozni az örök túlvilági boldogság esetleges megszerzéséért, szemben az esetleges örök szenvedéssel. Az új ellenérvben azonban az arány egy a sok ezerhez mert, azt mutatja mennyi az esélye annak, hogy ha van is isten, mi a valódit imádjuk. Mivel ennek esélye elenyésző, ezért szinte biztos, hogy nem jár érte túlvilági jutalom, sőt, ha komolyan vehetjük a vallások fenyegetéseit, büntetés jár a hamis isten követéséért. Ilyen arányok mellett nem érdemes egy életet áldozni bizonytalan eredetű szabályok követésére, amiért jó eséllyel büntetés jár jutalom helyett. Az is felmerülhet bennünk, hogy isten létezésének valószínűsége elenyésző, mert ha több ezer erkölcsi szabályrendszert képesek voltak emberek létrehozni, olyan módon, hogy az isteni sugallatúnak látsszon, akkor mindegyiket képesek lehettek. Ez azonban nem kell azt jelentse, hogy az istenhit, annak erkölcsi szabályai ne tehetnének jó szolgálatot az evilági életben.

Szeretünk abban hinni, hogy a vallások erkölcsi szabályai nélkül a világ nehezebben boldogult volna a történelemben. Úgy hisszük, hogy ezek a szabályok voltak azokban a korokban a legfőbb korlátok, amelyekben a törvény és a közigazgatás meglehetősen nehezen tudott igazságot és rendet tartani. Ez adott valamiféle stabilitást és védelmet az embereknek az önkény és a féktelen bűnök ellen. Azt gondoljuk, ha nem lett volna isten, mindenképpen ki kellett volna találni, mert jobb volt vele.

Örök vita van, vajon az ember képes-e magától, saját erkölcsi elhatározásából megtartani bizonyos szabályokat, vagy ahhoz kell isten és egyház fenyegetése, az elkárhozástól való félelem. Egyesek inkább abban hisznek, az ember az isteni külső fenyegetés hatására lesz becsületes, míg mások, ha nem is mondják ki, azt gondolják, az ember azért képes istent megalkotni, mert eleve erős benne a becsületes és erkölcsös életre és társadalomra való hajlam.

Ez már a korai keresztények között sarkalatos vita volt, amit aztán Ágoston hosszú időre lezárt, a megfélemlítést helyezve előtérbe. Az egyház újbóli térnyerését szorgalmazók, bizonyosan azt gondolják, az erkölcsösek kisebbségben vannak, és újra szükség van egy félelmetes istenre, mert az hatékonyabb, mint a törvények. Ezzel könnyű vitatkozni, elég a modern, törvények által irányított társadalmakat összevetni, a korábbiakkal a bűnök szempontjából és láthatjuk, az sokkal becsületesebb világot eredményez, mint az elkárhozástól való félelem. A bűnügyi statisztikák, a szociális rendszerek, az önkény érvényesülése, a vallásszabadság védelme és minden más területen az emberi törvények által irányított társadalmak sokkal jobban teljesítenek.

Ennek ellenére Európában nem kell félnünk a keresztény istentől és az ő erkölcsi szabályaitól, mert kutatások bizonyítják, a keresztény családok mennyi társadalmi és gazdasági hasznot jelentenek az országoknak. Több gyerek, szabálykövetőbb magatartás, kevesebb betegség, hosszabb élet és sok más pozitívum. A mai kor keresztény istenével kevés a gond, de mint ahogy a vallástól nem kell félni, úgy erőltetni sem szabad. Ma a vallásos emberek önként vállalják ezt és nem közösségi, törvényi nyomásra. Egyfajta életformaként, hobbiként, látszódjon ez kifejezés bármennyire idegennek a hittől. Amit pedig az ember önként vállal, azt komolyabban teszi. Ez magyarázza a vallás mai áldásosságát és nem feltétlenül a vallás maga, ha tömegesen kötelező lenne, ez megváltozhatna.

Mindezt persze nem lett volna értelme elmondani, ha az utóbbi időben nem öltek volna meg Párizsban és Koppenhágában embereket valakik saját hitük nevében. A modern világban ugyanis rengeteg versenytársa akadt a vallásnak. Sok különféle hit versenyez, amelyek megmondják, miként kell boldogan, sikeresen és kiegyensúlyozottan élni. A tudomány, a fitnesz, a pszichológia, jóga, coachok dolgoznak lelki békénk és testi egészségünk megteremtéséért. Ennek ellenére a vallásos hívők, saját szempontjukból érthetően, különleges jogokat és helyet követelnek maguknak a többi hit, életforma fölött. A mai vitákban sokan, köztük a Pápa is, odáig jutottak, hogy felülhelyezik magukat a törvényeken, a szólásszabadságot nem tartják érvényesnek a vallásos hittel kapcsolatban mondván, embereket nem lehet megsérteni vallásos hitükben. Szerintük ez a hit különleges helyet foglal el az élet végtelen számú hite között, mert ők úgy hiszik a mögött isten áll. Ezért nyugodtan meg lehet bántani a homoszexuálisokat, az állatvédőket, a szcientológusokat, a fitnesz hívőket, a liberalizmus és a jogállam híveit, de a vallásos hívőket nem. Hajlamosak elfelejteni, hogy mások nem hisznek az ő hitükben, mások nem gondolják, hogy az ő vallásuk istene tényleg a teremtő és azt sem gondolják, hogy bármilyen hit is felette állhatna a többinek. A történelemben már sokszor kipróbálta az emberiség, hogy egy hitet a többi fölé emelt és kiderült nem működik. Évszázadokon keresztül a vallásos hit állt mindenek felett, és sok baj volt vele. Százezer számra égettek meg ártatlanul nőket, boszorkánynak titulálva őket, tudósokat, mert megpróbálták megismerni a világot, másként gondoskodókat, más vallásúakat. Ez nem az az arca a vallásoknak, amit örömmel fogadunk, pedig ezt is isten nevében tették, egy hitet minden más fölé helyeztek.

Megéltük, amikor a kommunista hit nyomott el mindent. A vallásszabadság is egyik elszenvedője volt ennek. Ez arra kéne tanítsa a vallásokat is, hogy csak akkor vagyunk képesek jól működő jogállamokat építeni (nem mi magyarok), akkor tudjuk mindenki hitét megvédeni, ha egyetlen hitet sem emelünk a többi fölé, egyetlen hitet sem emelünk a törvények és a szólásszabadság fölé. Ez az egyetlen mód a vallásszabadság és a keresztény hit védelmére is.

Ennek fényében a megölt karikaturistákat nem a vallásgyakorlás ellenségeinek kéne látnunk, hanem minden hit védelmezőjének. Nem ellenségek, hanem mártírok ők, akik halálukkal nagy szolgálatot tettek Európa polgárainak és a kereszténységnek is. Rámutattak, hogy egyes, remélhetőleg szűk, iszlamista körök intoleranciája olyan mértékű, amitől félnünk kell. Ne gondolja senki, hogy ha ma egy karikatúráért gyilkolnak, mondván az sérti vallásos hitüket és engedményeket teszünk, holnap nem fognak egy viccért, egy versért, a lenge öltözetért, aztán a lányok iskolába járásáért, a keresztény hit gyakorlásáért és így tovább. Ezek szintén sértik hitüket, és ez nem fikció, hanem a jelen valósága. Emberek tízezreit ölik meg ilyen indokkal a világban. Amikor az arab tavasz betört Egyiptomba, Kairóban a Tahrír téren, nők tömegeit erőszakolták meg, riportok szerint a muzulmán testvériség hívei, nevelési céllal, mondván, miért öltöztek ilyen kihívó ruhákba. Anglia egyes muszlim többségű körzeteiben zaklatják a normálisan öltözött nem muszlim nőket öltözékük miatt. Gyerek lányokat ölnek meg Afrikában, mert iskolába járnak, családokat, mert keresztény hitre térnek, nőket évtizedekre bebörtönöznek gyerekeikkel együtt, mert nem akarnak többé férjükkel élni. Minden lehet ok a barbár cselekedetekre, ha engedményeket teszünk, azzal azt nyilvánítjuk ki, egyes hitek mások felett állnak, ha pedig így van, akkor a hit képviselői állapítják meg mi az, ami sérti őket, mi az, amiért büntetés jár. A karikatúristák halálukkal nem az obszcén rajzokhoz való jogunkat védték meg, hanem a lányok taníttatásához, a kritikához, a lenge öltözékekhez, a keresztény és minden más hithez való jogunkat is. Amikor Ferenc pápa azt mondja, a szólásszabadság nem terjedhet ki a vallási érzékenység megsértésére, azt is mondja, hogy jogos, a keresztények zaklatása az iszlám állam részéről, mert a kereszténység sérti érzékenységüket. Amikor ezt mondja, a keresztény hit szabad gyakorlását sodorja veszélybe.

A támadások felhívják a figyelmet a történelmi tapasztalatra, hogy a szélsőséges hit ellen szabad és kötelező fellépni, mert ha engedünk neki, fölénk kerekedik és legyőz bennünket és elveszi minden más hithez való jogunkat. A meggyilkoltak halálukkal a vallási intolerancia határait jelölték ki és nem szólásszabadságét.

Az emberek isteneket alkottak maguknak, hogy jobbá tegyék a világot, hogy erősítsék az erkölcsi rendet, hogy bebizonyítsák, minden ember egyenlő. Sokak szerint meglennénk isten nélkül, de valami bennünk élő mégsem engedi, hogy isten eszméje nélkül éljünk, és újra és újra kénytelenek vagyunk isteneket alkotni. Nincs is ezzel baj, de ha muszáj, olyan isteneket és olyan szabályokat alkossunk, aminek nevében nem lehet embereket ölni, nem lehet másokat a mi hitünkre kényszeríteni, terrorizálni.

A hatóságoknak és nekünk hétköznapi embereknek tudni kell, hogy ha valamely vallás nevében ez megtörténik, az mélyebben veszélyezteti az életünket, mint egy átlagos bűn, ezért még kevésbé szabad engedményeket tenni neki. Ezeket a bűnöket nem isten, hanem az emberek által alkotott szabályok nevében teszik, és ezeknek nem az lenne a célja, hogy rosszabb és veszélyesebb hellyé tegyék a világot, hanem, hogy segítsenek jobbá tenni.

A törvényt mindannyian elfogadjuk, ez a társadalmi szerződés lényege. A vallás egy magán szabályrendszer, nem szabad, hogy bármilyen módon felülkerekedjen a törvényeken. Ha ezen az úton indulunk, akkor nagyon gyorsan elveszítünk minden jót, amit a modern társadalmak hoztak. A merényletek után a jogállamok legnagyobb kihívása nem az, hogyan korlátozzák a vallás kritizálásának szabadságát, hanem, hogy mit kezdjünk a szabadság ellenségeinek szabadságával. Ez a jogállam örök kihívása. Akik a szólásszabadságot akarják ebben a helyzetben korlátozni, éppen saját hitük ellenségeinek forgatókönyvéből játszanak.

A Legó és az egyház

január 25, 2014admin

A jövő nemzedékek erkölcsi nevelésére a mai Európában a hagyományos egyházaknál akár egy átlagos Lego tervező nagyobb hatással van, és jobban felkészíti őket az élet kihívásaira. Az egyházak nagyobb térnyerése, jelen állapotukban, csak a szegénység terjedése és a jogállam gyengülése árán valósulhatna meg, de még ebben az esetben sem biztos, hogy erkölcsösebbé válna a társadalom általa.

„Harcolj azért amiben hiszel, ne add fel az álmaid, próbáld újra és újra, nyújtsd legjobbat, amire képes vagy. Harcolj azért amiben hiszel, tarts ki a legvégéig, jövőd a saját kezedben van. „

A LEGO

Ez az idézet nem Marcus Aurelius intelmeiből való, hanem a Chima Lego filmsorozat címdalából. Ez egy olyan világról szól, amiben állatok élnek és a Chi-ből merítik erejüket. A természetfeletti Chi-t, az életerő forrását, az oroszlánok igazságosan osztják el, de vannak, aki lázadnak a társadalom rendje ellen. Ezeket azonban a törvény oldalán állók képesek legyőzni. A filmben az erkölcs legkeményebb csőszei is nehezen találnának kivetnivalót. A felemelő történet megtanítja a gyerekeket az igaz barátságra, az árulás elleni összefogásra, hogy a belső értékek fontosabbak, mint a külsők. Hősiességre, áldozatvállalásra, a hibák beismerésére, a hiúság, gonoszság és hatalomvágy elítélésére nevel. Arra, hogy küzdjünk az igazságért, rendért, álmainkért, hozzuk ki magunkból a bennünk rejlő képességeket, ne féljünk a jövőtől, de mindezt úgy tegyük, hogy a közösséget is védelmezzük és szolgáljuk vele.

A Chi a magasabb rendű ajándéka, annak erkölcsi szabályaihoz való hűség egyfajta vallás. A szabályok persze az európai zsidó-keresztény hagyományra épülnek, updatelve a kor igényeire. Erkölcsi tartalmuk kevéssé különbözik az egyházéitól, de az ember boldogulásának, társadalmi szerepének megítélésében alapvető különbségek vannak. A Lego üzenete jobban megfelel a nyugati élet kihívásainak, könnyebb az általa képviselt értékekre versenyképes és sikeres társadalmat építeni. Ráadásul ezt az üzenetet, a 4-12 év közötti fiatalok milliói önként hallgatják, beszélik meg egymással, utánozzák.

Az egyház

„Új egyensúlyt kell találnunk, különben akár az egyház morális alapja is összerogyhat, mint egy kártyavár, elveszítve az Evangélium frissességét és illatát.”

Ez az idézet nem egy kiugrott liberális paptól származik, hanem Ferenc pápától. A Pápa tavaly szeptemberi interjúja és azóta mondott szavai bizonyítják, az egyház felismerte, üzenetei nem felelnek meg a jelen kihívásainak. Szavai fényében nem tűnhet túl profánnak a Lego és az egyház összevetése.

Sokakkal együtt én is úgy gondolom, az erkölcsi értékek, amiket az egyház közvetített két évezreden át, jobban képesek a társadalmat szabályozni, mint a törvények. Fontos ezek erősítése. De egyet kell értsünk Ferenc pápával, az egyház vesztésre áll ezen értékek hiteles közvetítésében, nem képes azokat a ma igényei szerint „új egyensúlyba” hozni.

A kereszténység és a katolikus egyház az egyik leghosszabb ideig fennállt eszmerendszer és szervezet. Nem véletlenül. Olyat adott az embereknek, amire szükségük volt. Amikor a társadalmi státusz megváltoztatása szinte lehetetlen, a megélhetés, az életben maradás küzdelmes, az evilági boldogságra kevés a remény, akkor a sorsod elfogadását, a nehézségek eltűrését segítő eszmerendszer, ami ráadásul örök boldogságot ígért rendkívüli segítség. Támogatja az egyéneket a helytállásban, segíti a társadalmi stabilitást. Ezek azonban a vallásosság melléktermékei voltak, mert az egyház feladata soha nem egy jobb társadalom megteremtése volt, csupán Isten igéjét kellett terjesztenie.

Közel kétezer évig az emberek örömmel hallgatták az igét, de amikor Európa fejlődése felgyorsult, az egyház rohamosan vesztett befolyásából és ez sem véletlen. A gyorsulva fejlődő társadalmaknak alkotó, mobilis emberekre, új értékre volt szükségük. Nem beletörődés, hanem ambíció, nem állandóság, hanem változtatni akarás, nem túlvilági boldogság, hanem evilági. A hagyományos egyházak emberképe nem felelt meg az erősödő versenyben való helytálláshoz. Ami igaz volt korábban, fokozottan érvényes a 21. század nyugati társadalmában, magas technológiai szint, csökkenő népesség és erősebb nemzetközi verseny mellett.

Új világ új értékei

Az egyház üzenetei négy fő területen kerültek szembe az új elvárásokkal, amelyeket a Chima támogat.

1. A demokratizálódó társadalomnak nem a sorsukba és társadalmi státuszukba beletörődő, hanem aktív polgárokra volt szükségük. Az isten előtti egyenlőséget felváltotta a törvény előtti egyenlőség. Nem istentől és nem a túlvilágon volt szükség igazságra, hanem itt és most.

2. A technológiailag fejlődő gazdaságnak, magasan képzett, mobilis munkavállalók kellettek és az, hogy ne születés, hanem tehetség és teljesítmény döntsön. Az új gazdaságot a vagyonosodni vágyó, ambiciózus, a tehetségüket kibontakoztatni akaró (önmegvalósító) emberekre épül.

3. Az egyház által ígért legfőbb dolgok a túlvilági boldogság, örök élet és spirituális javak helyett az emberek evilági boldogságot, anyagi javakat és egyre kényelmesebb földi életet akartak. Örök élet helyett hosszan és egészségesen élni, ehhez orvoshoz járnak és nem templomba.

4. Talán a legfontosabb változás, amit a Chima dal is megfogalmaz „a jövőd a kezedben van”. Már nem hiszik, hogy Isten kezében van a jövőnk, hanem mi magunk képesek vagyunk azt teljesítményükkel változtatni.

Ez énközpontúbb, az önmegvalósítással, a pénzzel, az élvezetekkel erősebben foglalkozó világot eredményezett, de nagyobb teljesítményre sarkallt, segítve az országok erősödését és gazdagodását. Ez, és nem az egyház befolyása biztosította a nyugati világ egyértelmű dominanciáját az elmúlt néhány száz évben. Az nyilvánvaló, hogy az egyház, mint közösségek összetartó ereje sok helyen a mai napig fennmaradt, és ez sok mindenben segíthetett, de a LEGO által is közvetített üzenetek hajtották a fejlődést. A változás már a Nagy Francia Forradalom előtt elkezdődött és rengeteg ellentmondással terhelt, de nem látható alternatívája. A társadalmak így nemcsak gazdagabbak, de egyes vizsgálatok szerint boldogabbak is.

A hagyományos egyházak szolgálata gyorsan vesztett jelentőségéből, a legfájóbb, hogy a legtöbb országban, mint közösség is alulmaradt a világban burjánzó szabadidőhöz köthető csoportokkal szemben. Ma Európában többen járnak rendszeresen fitneszre, mint misére.

Sokak számára a hagyományos egyházban való részvétel is az önmegvalósítás, a szabadidő felhasználásának alternatívája, aminek legfőbb motivációja többé nem az egyház által ígért túlvilági élet, hanem az egyén identitás keresése.

Ennek ellenére, nem kell félnünk, hogy Európa elveszíti keresztény gyökereit. Olyan mélyen hatja át jogrendünket, hétköznapjainkat és a LEGO tervezők gondolkodását, hogyha szándékosan próbálnánk megszabadulni tőle, akkor sem sikerülhetne. Mivel nem az egyház tanításai, hanem épp azok átalakulás indította be Európa fejlődését, ezért az ahhoz való visszatérés, bizonyosan a világban dúló verseny elvesztését eredményezné számára.

A keresztény gyökereket nem semmisíti meg a homoszexualitás elfogadása, a könnyűdrogok legalizálása. Nem véletlen, hogy a homoszexualitáshoz Ferenc pápa hozzáállása meglehetősen liberális.

Erősebbé teszi-e az egyház a társadalmat?

A történelmet végigkíséri a gondolat, hogy az „elveszett” értékek visszaállításával jobbá lehetne tenni a világot. Ez a válságok alkalmával erősödik, a felívelés alatt visszaszorul. Próbálkoztak már a történelemben felülről vezérelt vallási restaurációval, ami mindig együtt jár a tekintélyelvű, hierarchikus, a társadalmi osztályok átjárhatóságát csökkentő társadalmi modell visszaállításával és fordítva. (Egy látványos példa Irán.) Ezek azonban nem nevezhetők sikeresnek, még ha rövidtávon növelhetik is a stabilitást. De mivel a teljesítmény és érdem helyett az előjogok állítják előtérbe, középtávon alulmaradnak azokkal a szemben, amelyek képesek széles rétegek tehetségének kiaknázására.

Az nem igazolható, hogy azok a társadalmak, ahol a hagyományos egyházak követői nagyobb arányban vannak, sikeresebbek, becsületesebbek vagy boldogabbak. Ellenkezőleg, ahol a társadalom prosperálni kezd, ott bizonyosan csökken a hagyományos egyházak követőinek száma, ott nő, ahol a gondok is nőnek. Nem véletlenül a kereszténység leginkább a harmadik világban képes befolyását növelni.

Európában sem látható társadalmi szinten összefüggés a vallásosság és annak feltételezett pozitív hatásai között. A legvallásosabb országok közé tartozó Románia és Olaszország egyúttal a korruptabb között is az élen van. Születésszámuk nem magasabb, a hagyományos család gyengül, a válások száma növekszik. A szintén erős egyházi befolyással bíró Lengyelország és Románia népessége csökkent egyik legerősebben Európában. Nem segít, hogy tavaly minden második nap átadtak Romániában egy új templomot. Ázsia siker országai sem számítanak egyházak által befolyásoltnak.

Még a manapság divatos boldogság vizsgálatok sem mutatnak összefüggést. A világ legboldogabb államai, mint az éllovas Dánia meglehetősen szekulárisak, de a korrupciós listák szerint a legbecsületesebbek között vannak.

Korábban sem volt ez másként. A 18. századvégi Brit világbirodalom legvirágzóbb évtizedeiben, egy egyházi vizsgálat szerint még vasárnap is csak a hívek 20% jelent meg a templomban.

Úgy tűnik a hagyományos egyházra ott van a legnagyobb szükség, ahol nagy a szegénység, nehéz a társadalmi mobilitás, rossz a közbiztonság, alacsony a jogbiztonság és ez az eddigiek fényében nem is véletlen.

Ellenpélda az USA lehetne, amely az egyik legvallásosabb fejlett országnak számít. A hagyományos egyházak befolyása azonban nem tekinthető jelentősnek. Ellenben az ottani egyházak képesek betölteni a közösség alkotó szerepüket, közelebb állnak az emberekhez, nincs olyan hivatal jellegük, mint a hagyományos egyházaknak és erősebben támogatják a modern gazdaságot.

Hittan és becsület

Fel kell tennünk a kérdést, hogy hittanórákkal helyreállítható-e egy nép becsületessége? Még ha eltekintünk attól, hogy az egyháznak nem feladata semmilyen társadalmi vagy politikai reform támogatása, a válasz akkor is nem. Ha egy társadalomban nem a becsületes teljesítmény a siker alapja, hanem a kapcsolatok és ügyeskedés, miért akarna bárki prédikációk hatására becsületes és keményen dolgozó lenni, ha ettől csak baleknak nézik és szegényebb lesz. Dánia nem attól becsületesebb, mert több a hittan, hanem mert a becsület és a teljesítmény a kifizetődő viselkedésminta. Az állam a becsületes viselkedést és kemény munkát nem hittannal támogatja, hanem a becsületesen teljesítők előnyben részesítésével a politikai kapcsolatokra építőkkel szemben.

A nagy egyházak jó néhány válságot átéltek már. Bizonyosan megtalálják az egyensúlyt, de jelen pillanatban egy átlagos Lego tervezőnek nagyobb a hatása a jövő nemzedék erkölcseire és világlátására, és ezzel nincs is baj. Erkölcsi üzeneteik megegyeznek, és a túlzottan konzervatív világszemlélet korlátozza a társadalom fejlődőképességét.

A LEGO-nál persze vannak ellentmondásosabb példaképek is. Színészek, rapperek, sportolók. A bajnokok ligája sztárjainak nagyobb hatása van a fiatal generációkra, mint az egyháznak, de Ronaldo vagy Ibra, mint erkölcsi példakép nem állnák meg a helyüket, de mint a teljesítmény papjai jól működnek.

A Lego azonban felnőtt a felelősséghez, vagy talán fordítva, azért lehet sikeres, mert a szülők nem választanák, ha erkölcsileg nem felelnének meg elvárásaiknak. Mert Európa keresztény hagyománya velünk él és velünk fejlődik és csak ennek megfelelően tudjuk megítélni világot. Az egyház azonban nem fejlődött velünk, és ahhoz, hogy újra erkölcsi példakép legyen változnia kell.

Ha nem változik, befolyása csak abban a szomorú esetben növekedhet, ha Európában tömeges elszegényedés következik be. Ezt azonban senki nem akarhatja.

Ciprus – az EU becsületes polgárainak érdeke érvényesül

március 24, 2013admin

Nem jó ötlet a ciprusi bankbetétek megcsapolása és könnyen lehet, hogy nem is oldja meg az ország gondjait. De bármennyire is rossz ötletnek látszik az EU számára ez volt az egyetlen logikus és saját becsületes polgárai érdekeit figyelembevevő javaslat. Mégha ezzel sok kritikát is vont magára és táptalajt adott az összeesküvés elmélet híveknek.

A sajtó tele van a ciprusi válság megoldásának hírével. Úgy tesznek, mintha mindenki megnyugodhatna, pedig miután kedden kinyitnak a bankok, legyen bármi is a megoldás az első adandó alkalommal az offshore pénzek jelentős része külföldre távozik, és jó eséllyel kezdhetik újra az okoskodást. Ciprus offshore biznisze véget érthet, mert a bizalom elveszett vele szemben, pedig ez az üzlet a bizalomra épül. Az EU ezzel a fejleménnyel elégedett lehet és még csak nem is került sokba neki a mentőcsomag. Ennek ellenére az ügy kapcsán az EU-t bénasággal, rosszindulattal vádolták. Kétségtelenül egy olyan helyzetet kell megoldani, amiben jó megoldás nincs. Az EU ellenes populisták újabb erőre kaptak. Itthon is tapsikoltak örömükbe, mert saját igazuk beteljesülését látták. Lám csak az EU-IMF tényleg olyan gonosz amilyennek mondják, nyomorba dönti az embereket, olyan intézkedéseket kényszerít rájuk, amiket máshol tilt. Létezik a kettős mérce és létezik az IMF összeesküvés. Jó, hogy mi nem vettük fel az IMF hitelt, szólt a konklúzió.

Pedig az eset akár az ellenkezőjét is bizonyíthatja és újra felveti a kérdést, meddig kell a német adófizetőknek finanszírozni a felelőtlen államokat. Ha jobban belegondolunk, a Németországot elítélők mérnek kettős mércével. Ciprusi politikusok Moszkvában egy szűk körű békementben azért könyörögtek, hogy gyarmat lehessenek, odaadhassák gázmezőiket, politikai befolyást adhassanak egy olyan hatalomnak, mint Oroszország. Mindezt csak azért, hogy Moszkva megmentse saját állampolgárai dugipénzét a ciprusi bankokban. A békemenet eredménytelen volt, bármennyire akarták nem lehettek gyarmat. Nem tudtak eleget ígérni, még a félgyarmati státusz sem volt elég az oroszoknak. Valószínűleg Moszkva igaz célja csak annyi volt, hogy bizonyos bankbetéteknek mentességet szerezzen az adó alól, vagyis valamilyen módon azokat a bankzárlat alatt ki lehessen menteni. Nem lepődnék meg, ha később kikerülne ez sikerült is nekik. A mérleg egyik serpenyőjében ez volt és bármilyen furcsa az összeesküvés elmélet hívők még ezt is jobban elfogadták, mint az EU segítségét. Inkább legyen Ciprus orosz gyarmat, mint az EU által megsegített ország. Mintha nyomtalanul telt volna el az a 45 év.

Németország és az EU megoldása kétségtelenül nem teljesen önzetlen, de legalább az EU állampolgárok, vagyis a mi érdekeinket tartja szem előtt. Csak annyit kért, hogy ne az EU állampolgárok adózott jövedelméből kunyeráljon Ciprus pénzt, hanem adóztassa meg az orosz pénzeket és az EU állampolgárai adó elől eldugott pénzeit. Németországot és az EU-t ezért kiáltották ki bűnösnek, mert az mi érdekeit védte. Pedig ennek örülni is lehetne. A legigazságosabb megoldás született olyan, ami Európa becsületes állampolgárainak a legkevesebbe kerül. Annak pedig külön örülni kéne, hogy az orosz oligarchák pénze végre hozzájárul az európai stabilitási alaphoz. Igaz, akaratuk ellenére.

Ezt az európai becsületes választók utólagos igazságszolgáltatásnak értelmezik. Igaz ezzel garantálhatóan növelik Merkel választási esélyeit, de ennyi önzés engedtessék meg a németeknek is, akik a számla jó részét fizetik. Ciprus offshore státusza megrendül az akcióval, ez pedig olyan fejlemény, amiért az EU vezetői már régóta küzdenek. A magyar kormány is örülhetne, az offshore lovagok végének, de azért ezzel kapcsolatban bizonyos körök személyes érintettsége miatt lehetnek kétségeink.

Az aggodalmak másik csoportja, hogy ez veszélyes precedens és egy negatív folyamat kezdete, ami a bankokba vetett bizalmat csökkenti nem meglapozott. Valójában az offshore-ba vetett bizalmat rendíti meg, ami akár pozitív fejlemény is lehetne hosszabb távon, de rövidtávon biztosan újabb problémákat vet el Ciprus számára.

Hiába tűnik úgy, hogy elérte célját a megegyezéssel, az igazi gondok talán csak most kezdődnek. Az offshore világ és pénzkeresés jó eséllyel véget ér, de miből fog akkor Ciprus élni? Az országot újra ki kell találni. Abban reménykedjünk, hogy ez nem kerül majd újabb pénzekbe az EU-nak.

A csalás az igazi hungarikum

április 27, 2012admin

Hungarikum őrület van. Még törvényt is elfogadtunk róla, de legnagyobb sajnálatomra kimaradt belőle a csalás, mint igazi hungarikum. Néha azt hiszem, hogy ez társadalmunk lényege. Egy-egy eredetvédett termék lényege a bizalom. A fogyasztó számára garanciát vállalunk, hogy amit megvesz az tényleg az ami. Magyarországon csak abban bízhatunk, hogy tuti átvernek bennünket, erre kéne garanciát adni.

Minden évben már májusban megindul az útszéli őstermelők dinnye árusítása. Igazi mézédes magyar dinnye az útszéli porban, annak ellenére, hogy a dinnye csak hónapokkal később érik nálunk. Az Auchanban vett Görögországból származó dinnyével hülyítik a népet. Az út szélén árulják a sonkát és a házi kolbászt olyanok, akinek soha disznójuk még nem volt. Hűtés nélkül hozzák ausztriai vágóhídról a húst, hogy házikolbászt csináljanak belőle, igazi hungarikumot, amivel a kormánypénzen épített helyi piacon verik át a jónépet. A NÉBIH, valami hivatal piaci vizsgálata szerint 16 ellenőrzött őstermelőből, csak 6 árult valóban maga termelte árut, vagy legalábbis 6 le tudta papírozni azt.
http://www.nebih.gov.hu/aktualitasok/hirek/al_ostermelok_a_zoldseg_gyumol.html
A fogyasztóvédők és a NÉBIH is állítják, az „őstermelők” jó része, megveszi a szomszéd standon a külföldi zöldséget, gyümölcsöt és magyarként árulja.

Hallani arról, hogy a nagy márkák lengyel nyesedékhússal javítják a magyar szalámit. Mangalica szaláminak és sonkának árulnak olyan húsokat, amiknek semmi közük hozzá.

Kínai fokhagymát adnak el magyarnak, bogyiszlói paprikának olyat, aminek termelője nem is tudja hol van Bogyiszló. Afrikai paprikát teszünk a kalocsaiba, mert úgy ócsóbb. Még a mézet is manipulálják néha.

Tisztított csapvízből csinálják az ásványvizet, de tesznek rá szép nemzeti trikolórt és ráírják, hogy jó mélyről jött fel.

Tényleg mélyen vagyunk és nem is jövünk fel. A világban sok eredetvédett termék van. Franciaországban, Olaszországban, szinte minden településnek van valami specialitása, Hungarikum törvény nélkül is. Mert ez hagyomány. Hagyomány a minőség, hagyomány a termékbe és készítőjébe vetett bizalom. Ezeket a termékeket DOC, DOCG, AOC és hasonló jelekkel látják el. Ahol a C a kontrolt, ellenőrzést jelenti, a G pedig a garanciát. Nem lehet máshogy eredetvédett terméket építeni, csak úgy ha a fogyasztó hihet benne, hogy azt kapja, ami rá van írva a csomagolásra. Nálunk szinte hetente lehet illegális vágóhídról, vagy valami csalásról olvasni. A minap épp egy autó borult fel, ami tele volt ausztriai vágóhídról származó hússal, amit hűtés nélkül hoztak haza, hogy jó magyar kolbász készüljön belőle.

Az eset nem egyedi, mert erre is csak véletlenül jöttünk rá. Százával, ezrével vannak ilyen csalók az országban. Nálunk nincs hagyománya a minőségnek, nincs hagyománya a bizalomnak, de van a csalásnak, az ügyeskedésnek. Az igazi magyar hungarikum az átverés. A termelő megtanulja mit kell hazudni és azzal eteti vevőit. Most épp azt, hogy itt minden magyar alapanyagból készült. De ha a kínai lenne épp a trendi, akkor hirtelen az lenne minden. Ezen nem lehet törvénnyel változtatni, nem lehet helyi piacokkal, nem lehet propagandával, mert ez a társadalmunk lényege, Schmitt Palitól az alföldi kolbászkészítőig.

Nálunk csak abban bízhatunk, hogy nem bízhatunk semmiben. Ez legyen a magyar hungarikum.

Ámen!

Meleg vagyok!

június 6, 2011admin

Idézet az Index címoldaláról:
„Meleg vagyok,
mondta egy szlovák képviselő

A liberális politikus kimondta azt, amit még egy szlovák képviselő sem mert.”

Az esetleg nem lehetséges, hogy a többi képviselő nem meleg?

Egyébként én bármikor mondom, hogy meleg vagyok.

Meleg vagyok, meleg vagyok.

No, remélem kikerülök a címoldalra Szlovákiában is.

Szükség van-e antiszemitizmusra?

április 17, 2011admin 1 Comment

Minél többet böngészi az ember a neten a fórumokat, blogokat, annál inkább erősödik benne az érzés, hogy az antiszemitizmus – és társai: a globalizáció-, multi- és kapitalizmusellenesség – észrevétlenül mindenbe beleitta magát. Egyre népszerűbb, úgy terjed, mint valami új bölcsesség, tao vagy zen, amivel meg lehet magyarázni a világ menetét, választ adni a problémákra, megoldásokat találni. Univerzális, egyszerű, akár alfaállapotban is elsajátítható tudás. Nem kell egyetemi végzettség, még olvasni sem kell hozzá, egy baráti beszélgetésen, bor mellett megszerezhető a doktori szint. Társaságban egyre jobban lehet vele villogni, és aki megszerzi a tudást, annak megvilágosodik az élet értelme, a dolgok a helyükre kerülnek, minden átlátható lesz. Nem egy kis tőkeellenességről vagy egyszerű zsidózásról beszélek, ami mindig volt, hanem egy igazi világmagyarázatról, egy totális filozófiáról, amivel a földkerekség minden eseménye megmagyarázható.

Nem én akarom megvédeni a zsidóságot, megteszik ezt ők maguk nálam jobban. Viszont érdemes a kérdésről beszélni, sőt vitázni is, mert szerintem mi, magyarok sokat veszíthetünk az új világmagyarázattal, bármennyire is másként gondolják sokan. Az ugyanis erőteljes paradoxonokat rejt magában.

Az antiszemita paradoxon

A kijelentés, hogy a zsidóságnak a nyugati világban nagyobb hatalma van, mint azt sokan szeretnék, nem nagy bölcsesség, sőt, még csak nem is antiszemita kijelentés. Ennek emlegetése, nem hinném, hogy nagyon fájna a zsidóságnak. Ki ne szeretné azt hallani, hogy ezek a magyarok ott vannak mindenütt, és az ő kezükben összpontosul a döntések és a tőke jelentős része? Biztosan büszkék lennénk rá. Ez olyan kérdés, amiről őszintén és rasszizmus nélkül is beszélnek. Az USA-ban időről időre vita folyik, hogy az izraeli lobbinak túlzott befolyása van-e. Pusztán nemzetstratégiai, külpolitikai kérdésként.

Ebből következően a paradoxon egyik része, hogy aki azért szidja a zsidókat, mert szerinte ők irányítanak mindent, és övék a hatalom, a pénz, és mi csak rabszolgák vagyunk, az valójában a zsidókat dicsőíti, és önmagát rabszolgának állítja be. Igaz, lázadó rabszolgának. Tulajdonképpen ez nem zsidóellenesség, hanem beteges filoszemita megközelítés, vagyis a zsidóság olyan dicsőítése, ami annak, aki teszi: rossz. Önkínzó szemlélet.

A paradoxon másik része pedig azokra vonatkozik, akik azt emlegetik, hogy ennek a hatalomnak most véget vetnek. El kéne dönteniük, hogy lenyomjuk a zsidóságot, vagy ők a világ urai, mert a kettő együtt nem megy. Ha le tudjuk őket nyomni, akkor nem ők a világ urai, és nem érdemes ezért utálni őket. Ha viszont ők a világ urai, a vulkánkitörések, a világválság, a 9/11, az Iraki háború mögött is ők vannak, akkor nincs sok esélyünk. Amennyiben megpróbáljuk, országunk néhány éven belül egy banán nélküli banánköztársaság szintjén lesz, de lehet, hogy sóval hintik be a helyét. Tudom, a pragmatizmus nem magyar erény, sőt nálunk egy kicsit ciki is, de azért még beláthatjuk, ha ők rángatják dróton Amerikát és egész Európát, akkor miért mi lázadunk ellenük, és nem ők? Külön érdekesség, hogy legtöbbünk elcserélné fejlettségünket a dróton rángatott Nyugatéval. Ha pedig így van, inkább nekünk is arról kéne tárgyalni a zsidósággal, hogy segítsenek bennünket is olyan naggyá és erőssé válni, mint a többi „báb” országot, akkor legalább hasznunk lenne belőle. Persze ehhez le kéne győzni az érzésünket, hogy mindenki a mi országunkat akarja, mert ez itt maga a földi paradicsom. Ugye ez a földi paradicsom viccesen hangzik, ha belegondolunk?

10 ezer zsidó vagy 1 millió muzulmán?

Vannak további kérdések is ezzel az antiszemita divattal. Annak, aki utálja a zsidókat, mint láthatjuk, szeretni illik az őket utálókat. Ezzel élesen találkoztam a ’90-es években, amikor Londonból hazatérve angol barátomnak újságoltam, meglepett, mennyi muzulmánt láttam. Mire ő csak ennyit mondott: Miért, talán a zsidók jobbak lennének?

Szívesen megkérdezném tőle, mit gondol ma, de rég nem hallottam felőle. Válasza két fontos dologra világít rá. A látszólag hipertoleráns angolok között is előfordul egy kis zsidózás, és, hogy milyen gyakori gondolat a muzulmánokat preferálni a zsidókkal szemben. Európában ma több muzulmán él, mint amennyi zsidó az egész földkerekségen – és sokkal nagyobb gondot okoznak, mint a zsidók valaha is képesek lennének rá. Az angolok ma már biztosan elcserélnék néhány százezer zsidóra a néhány millió muzulmánjukat, de már nem tudják.

Mi nem küzdünk ilyen problémákkal, de a zsidó-muzulmán szembeállítással nap mint nap találkozunk. Jönnek a tálibokat, Iránt, a palesztinokat és egyéb számunkra ismeretlen népeket dicsőítő írások a neten, és magukat komolynak gondoló sajtótermékekben is.

Megfontolásra érdemes külpolitikai és hosszútávú nemzetstratégia lenne országunk sorsát a harmadik világ muszlim „elnyomottjaival” összekötni? Az EU helyett vetessük fel magunkat a Világ Tálibjainak Egyesült Szervezetébe? A NATO helyett pedig a Hamaszba? Tudom, jó az elesetteket és gyengéket támogatni, én is Kamerunnak szurkoltam a VB-n, de azért a józan ész jobb tanácsadó a focipályán kívül. Hogyan vesszük majd rá a keresztény gyökerű magyar népességet, hogy térjen át a tálibok hitére, mert ez a „tagfelvétel” első kritériuma lesz. Arról nem is beszélve, hogy a 17. századi életviszonyokat sem könnyű elfogadtatni. Igaz, az elvekért sok áldozatra képesek az emberek.

A tréfát félretéve, a gyakorlatban már ma is komoly problémákat okoznak az EU nyugati felén az ott nagy számban élő muszlimok. Kezelhetetlen probléma elé állítja a kormányzatokat az EU keresztény gyökereitől idegen problémakör. Az iskolában viselt csador ennek a legkisebb szelete, a francia külvárosok zavargásai, az egyre épülő mecsetek, minaretek, szaporodó terrorcselekmények jelzik a probléma súlyát. Megalapozottnak tekintett előrejelzések vannak arról, hogy 40 év múlva Nyugat-Európa a muszlimmá válás problémájával küzd majd.

Vajon az antiszemita-zen tudás hívei végiggondolják ezt a lehetőséget? Lehet, hogy a zsidóság uralkodik Amerikán és rajtunk, de az biztos, hogy nem számíthatunk arra, hogy 40 év múlva többen lesznek az országunkban, mint mi, és az ő vallási szabályaik szerint kell élnünk.

A vesztesek elméletei

Azt kérdezhetik tőlem, miért érdekel engem, nem zsidóként, a kérdés? Talán előnyt szeretnék szerezni a „megszállóknál”, vagy csak simán médiamegjelenést? Hát nem, én a magyarságért aggódom. Még csak hipertoleráns sem vagyok, nem hiszek egy előítéletmentes világban, de az is tuti, hogy nem lehet az ideológia szintjére emelni az előítéleteket, az összeesküvés-elméleteket. Nézzünk szét a világban, hány nemzetet emelt fel az antiszemitizmus és a globalizációelleneség. A világ sikeres nemzeteinek döntő többsége polgári, vagy ahogy másként nevezik, liberális demokrácia. Olyan példát találunk, amikor diktatúrán keresztül vezetett az út a sikerhez, Dél-Korea, Kína, Taivan, Szingapúr, de a globalizáció és piacellenesség, az atiszemita-zen még egyetlen nemzetet sem tett naggyá, sőt, bátran kijelenthetjük, ezek a vesztesek elméletei. Olyan népeké, akik saját erejükből, munkájuk által képtelenek javítani helyzetükön, és mivel nem képesek saját gyengeségükkel szembenézni, másra kenik hibáikat. Ez a lusták és tunyák álláspontja, az örök veszteseké.

Ezek az elméletek, mert passzivitásra ösztönöznek, a meglévő energiákat rossz irányba terelik, ahelyett, hogy az ország valódi problémáira koncentrálnának. A világ rendelkezik bizonyos adottságokkal, időnként például esik az eső, süt a nap, van globalizáció és multinacionális cégek. Talán a zsidóságnak is nagyobb befolyása van, mint azt sokan szeretnék, de egy kis nemzet ezeket a viszonyokat képtelen megváltoztatni. Két választása van: átáll a tálibok oldalára (és irány a középkor), vagy megpróbálja az adottságokat saját előnyére használni. Az adottságokat lehetőségekké alakítani.

Ezzel szemben mi az adottságok miatt hőbörgünk, és igyekszünk valakire fogni gondjainkat. A kommunistákra, aki kiszolgálják a zsidókat, a multikat, a globalizációt. A körülmények felelősek bajainkért, mi soha. Ilyenek a vesztesek. A globalizáció-ellenes és antiszemita elvek népszerűsége ott növekszik, ahol nem tudnak vagy akarnak megbirkózni a globalizáció kihívásaival, ahol nem tudják őket előnyökké formálni. Dél-Korea, Szingapúr, Tajvan nem globalizációellenes, és Dánia, Ausztria, Finnország sem, pedig ezen elvek szerint lehetnének. Nyugaton a globalizációellenesség szélsőbaloldali erkölcsi alapú kritika, nálunk a jobboldali világmegváltó.

Az antiszemitizmus és globalizáció-ellenesség nem a zen. Nem jutunk vele sehova, még a lelki békéhez sem. Még ha a valós gazdasági, politikai és közbiztonsági gondok óriásiak is Magyarországon. Még ha igaz is, hogy a zsidóságnak nagyobb a befolyása a kelleténél, vagy tényleg minden zsíros üzletet ők nyernek, ahogy egyesek állítják, a hőbörgés, az ellenségeskedés, a gyűlölködés nem hoz megoldást, és nem hoz megoldást a problémákról való hallgatás sem. Ezeknek a gondoknak a megoldására vannak értelmes, békés és előrevivő megoldások, sokkal hatékonyabbak, mint az emberekben élő gonosz indulatok kiszabadítása, melyeket aztán egy ponton túl nem tudunk kezelni. Meg kéne tanulni élni a világ adta lehetőségekkel, őszintén beszélni gondjainkról, és nyerni, nem folyton mást okolni tehetetlenségünk miatt, és veszíteni. Ez ma nem tűnik egyszerűnek, mert éppen az ellenkező, a rossz irányba megyünk. Újabb zsákutcába indulunk tovább, igaz, az utca elején lévő házak szépre lesznek meszelve, és csak a kanyar után vesszük észre, hogy nincs tovább. Egy újabb elvesztegetett évtized jöhet, ami után még nehezebb lesz tovább menni.

UpSideDownTheWorld

UpSideDown

Rasszista vagyok? A cigánykérdésről tabuk nélkül 2008

Szükség van-e antiszemitizmusra?

Az arab tavasz és a nyugdíjas forradalmak

A nagy 21. századi népvándorlás

Ha mindenképpen istent kell gyártanunk, használjuk jóra!

A Legó és az egyház

Ciprus – az EU becsületes polgárainak érdeke érvényesül

A csalás az igazi hungarikum

Meleg vagyok!

Szükség van-e antiszemitizmusra?

További cikkeim