Ajánlanék egy kísérletet az olvasónak. Amikor legalább 5-en vannak együtt, nem egy polgári körön vagy pártértekezleten, tehát politikailag „sokszínűen”, próbáljanak megegyezni 3 olyan közszereplőben, akit a társaság minden tagja feddhetetlennek és elismerésre méltónak tart. A mai magyar valóságban ez lehetetlennek tűnik. Itt szinte nincs név, akiről nem mondja egyből valaki, az egy korrupt barom. Elképzelhető, hogy ez azért van, mert itt mindenki idióta és féltudású, tehetségtelen, de valószínűbb, hogy a mi készülékünkben van a hiba és csak egyszerűen mi vagyunk a kutyázás népe. A mindent és mindenkit leszóló, mindenben a rosszat kereső, a hibáit másra kenő, felelősségvállalás és közösségi érzés nélküli embertömeg. Akinek azért nincsenek példaképei, mert alkalmatlan arra, hogy másokra felnézzen, mert saját önértékeléséhez szüksége van mások lenézésére. Ez lenne a magyarság egyetlen közös tulajdonsága? Remélem, találunk mást, de most semmi nem jut eszembe ezen kívül.
A kutyázás nemzeti sport és meglehetősen népszerű, de nagyon sok bajnak a forrása.
Ez a mentalitás felelős a társadalmi tőkénk teljes leépüléséért, az együttműködési képtelenségért, a bizalmatlanságért, a mindenki az ellenségem mentalitásért és ez felelős azért, hogy nem vagyunk képesek elzavarni azt, aki rosszat tesz az országnak, mert nem tudunk egyetérteni abban ki jöjjön helyette.
Ez felelős fejlődésképtelenségünkért, cselekvésképtelenségünkért, mert mindig találunk valakit, akire ráfoghatjuk rosszsorsunkat, mindig van kire mutogatni, soha nem kell belátnunk, az életünk és sikerünk rajtunk múlik és nem másokon. Ezért várjuk az államtól a gondoskodást, mert ha ő cselekszik, csak ő hibázhat. A kutyázás életstratégiánk része.
A most legnépszerűbb kutyázó stratégia minden gondunkat az elitre kenni. Nagy a baj, ezért el kell hitetni magunkkal, hogy nem vagyunk hibásak, elég, ha lecseréljük a féltudású elitünket egésztudásúra, minden megoldódik. Ez az utolsó mentsvár, valakik megint a könnyű utat ajánlják, amikor már nyakig ér a kaka. Nem kell cselekednünk, csak másra mutogatni. Mások rontottak el mindent, a felelősség nem a miénk, bennünk nincs hiba, nem kell szembenéznünk felelősségünkkel. Ők vigyék el a balhét.
A féltudású koncepció egyébként is tökéletesen megfelel a kutyázók népének. Az a legjobb benne, hogy egy-két ember kivételével az egész ország a jó oldalon lehet. Csak kutyázni kell a féltudásúakat és máris egésztudású vagy.
Azért ezzel vannak gondok. Az elit minden tagja is féltudásúnak tartja a többi tagot és magukat egésztudásúnak. Szerintük is el kéne zavarni mindenkit rajtuk kívül. Mivel nincs egy radar vagy legalább egy vizsga, amivel meg lehet állapítani, ki melyik oldalon áll, nincs könnyű dolgunk az új elit kiválasztásánál. Persze, létre lehetne hozni egy tudásvizsgáló intézetet (szeretjük a hivatal szaporítást), és az egyesével megvizsgálna mindenkit. Esetleg maradhat a régi módszer a választás, de az nem jó, így jutottunk ide, ezek sem tűntek féltudásúnak annak idején. Mi van, ha álcázza magát az új elit is, megtanul néhány Petőfi verset és azt mormolgatja magában, hogy egésztudásúnak látsszon. Nem egyszerű kérdések.
Azt is megkockáztatom nem is lehet megválaszolni őket, mert nem is ez a lényeg. Ez is csak egy olyan kifogás, amit a folyton fogyókúrázók mondanak, akik ha „semmit” nem esznek akkor is híznak. Ezeknek szokták mondani, hogy a Gulágon nem hízott el senki. Magunknak azt tudom mondani, egész tudású népből nem lesz féltudású elit. Beszéljünk egy kicsit a féltudású népről, mert arról igazán érdemes. Mindannyian próbáltunk villanyszerelőt, asztalost, kőművest stb. keresni otthoni munkákra. Nincs olyan közöttünk, aki még nem járta meg ilyennel. A trehány, átvágós, maguk után ki nem takarító, időre nem teljesítő munkásokkal tele a padlás. Az unott arcú beszólós pincérekkel, a hivatalokban hatalmaskodó előadókkal, a siránkozó fodrászokkal, a bunkó sofőrökkel szintén. Nem tudunk olyan szakmát, az életnek olyan területét mondani, ahol a nálunk sikeresebb országokban nem teljesítenek jobban az ott dolgozók. Féltudásúak vagyunk itt mindannyian. Nem vagyunk elég motiváltak, nem akarunk küzdeni és versenyezni. A milliomost csak az különbözteti meg a többiektől, hogy ő 40 évesen megy nyugdíjba, a többiek 55 évesen, de mindannyiunk életcélja egy nyugdíjasszerű élet. Mindenki kényelmesen akar élni, a társadalomban nincs verseny, mert nem is kell. Olyan országban, ahol 3,9 millióan dolgoznak és 10 millióan élnek nem kell teljesíteni, mert nincs verseny a munkapiacon. Munkaerőhiány van és nem munkanélküliség. Az önkéntes munkanélküliség, (ez közgazdasági kategória és nem valamiféle szegényellenes kiszólás) talán nálunk a világon a legmagasabb. Köszönhetően a bőkezű, könnyen hozzáférhető és kihasználható szociális rendszernek, a leszázalékoltatás egyszerűségének. Az érzés, hogy nem éri meg dolgozni, milliók számára teljesen elfogadott Miért is kéne teljesíteni egy olyan országban, amelynek alkotmányában ilyen mondatok szerepelnek: „A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz”
Ehhez a szociális biztonsághoz hozzájárul a közszféra is. Itt még létezik a kapun belüli munkanélküliség, a szocializmusból itt ragadt változata. 300 ezerrel kevesebben képesek lennének ellátni egy ekkora ország közszférájának működtetését. A jelenlegi rendszerben, képzett, a piacon is használható emberek tömegeit vonják el fölöslegesen a munkapiacról. Ezeket az embereket vissza kéne hozni a piaci szegmensbe, ennek legnagyobb haszna nem a költségvetés kiadásainak csökkentése lenne, hanem, hogy serkentenék a munkapiacon a versenyt. Persze, úgy gondoljuk ennyi embert nem lehet elbocsátani. Igaz ennyi szabályt, ami nálunk van, csak ennyi emberrel lehet létrehozni és megpróbálni betartatni (sikertelenül). Arról ne is beszéljünk, hogy több köztisztviselő több szabályt hoz létre, ami több adminisztrációt jelent a lakosoknak és a vállalkozásoknak.
Ennek a munkapiaci helyzetnek a romboló hatása érződik az egész társadalomban, ugyanis nincs alulról jövő nyomás a munkavállalókon, a tudósokon, az értelmiségen, az eliten. Nem kell attól félni, hogy valaki a helyedre ugrik, ha nem teljesítesz eléggé. Ennek „hasznát”, nem csak a közszféra és az önkéntes munkanélküliek élvezik, hanem mindannyian. Ezért akadályoznak meg a munkavállalók olyan változásokat is, amik számukra látszólag előnyösek lennének. Pl. a munkanélküli és szociális juttatások változásai, az egészség biztosítás rendszerének átalakítását, a közszférabeli leépítéseket. Ezek ugyanis növelnék a versenyt, ami a kényelmes kihívások és versenytársak nélküli életet veszélyeztetné. Maradjanak csak a munkanélküliek és a közalkalmazottak, ott ahol vannak. Nem kell, hogy tülekedjenek az állásokért, mert nekünk kevesebb lesz.
Van még itt más gond is, mert ezzel szemben kialakult egy új, nagyon szűk kaszt, akik nem akarnak a C ligában nálunk versenyezni, ezért már eleve úgy képzik magukat, hogy külföldre mehessenek dolgozni és az ottani követelményeknek feleljenek meg. Így, akik képesek lennének megtörni ezt a folyamatot, elhagynak bennünket. Így napról napra kontraszelektáltabbá válunk. Az ország, ahol 2-es átlaggal felvesznek mérnöknek, nem lehet működőképes. Itt nem az elit féltudású, hanem mindenki egységesen, mert nálunk ez így ésszerű. Minek teljesíteni, ha ez is elég. Legalábbis eddig elégnek látszott. Egy ilyen országban ki váltaná le az elitet. Nincs elég ember az ország normális működtetéséhez és fejlődéséhez, mindenkinek meg van a helye. Akik képesek lennének elvezetni az országot, jól fizető állásokban ülnek, kényelmesen élnek vagy saját vállalataikat vezetik. Ezért nem kell félni a politikusoknak, ezért elég a C ligás teljesítmény.
Meg lehet történelmi léptékű elemzésekkel magyarázni, hogy miért féltudású az elit vagy a nép, de nincs rá szükség. Egyszerűen 4 millió ember túl kevés, hogy egy ekkora gazdaságban versenyezzen, a külföldről jövő verseny eddig nem érte el az ingerküszöbünket. Most el fogja, de valószínűleg nem tanít nekünk semmit, mert megint azzal áltatjuk magunkat, hogy elég az elitet lecserélni és minden megy a maga útján tovább, esetleg még könnyebben. Mivel nincs másik elit, a jelen helyzetben úgy tűnik, csak helycsere lesz és ehhez nem is kell semmit tenni a másik oldalnak. Akik itt voltak, azok lesznek ott és akik ott, azok lesznek itt. A nép meg örülhet, hogy megkapta a „változást”, amire vágyott.
Tovább ücsöröghetünk még vagy 15 évig langyos vízben és kutyázhatjuk egymást, legalább erre jó, hogy gyógyvíz nagyhatalom vagyunk. Aztán 2025 körül végleg kihúzzák a dugót.