UpSideDownTheWorld Blog

Egy találós kérdés. Mit látsz a fenti képen?

A muszlim vörös félhold jelképét?

Esetleg a Tate modern-ben kiállított festményről készült fényképet?

Vagy sült banánt Scotch Bonnet-val?

Jó, de mi az a Scotch Bonnet?

A világ gasztronómiájában egy folyamatos verseny zajlik a fine dining ételek megújításáért. Sok étterem azzal az ambiciózus céllal jön létre, hogy valami olyat alkosson, amit még soha senki. Mindent megtesznek azért, hogy az ételeket ne lehessen felismerni, amitől az az érzésünk keletkezhet, hogy a hal az nem hal, a hús az nem hús. A megújítás feladata a sok erőfeszítés ellenére nagyon ritkán sikerül. Hiába álcázzák az ételeket, hiába párosítják más ízekkel, rejtik hab alá, a hal, hal marad, a hús pedig hús. A legtöbb jó étterem végül is ugyanazt árulja, szebben tálalva és jobban megfőzve, máshogy kombinálva, mint az átlagosak. Ha az ember eleget jár fine dining éttermekbe nagy meglepetések nem érhetik, habár mindig találkozik nagyszerű ötletekkel és még többször remekül elkészített ételekkel. Mára már a molekuláris konyha is a közhely részévé vált. A hab olyan elcsépelt lett, hogy szinte kínos a tányéron látni.

Ilyen előzmények ellenére az Ikoyi nevű londoni étterem mégis képes volt meglepni és ebben a nagy gasztro versenyben valami nagyon érdekeset alkottak.

Heinz Beck a római három csillagos La Pergola séfje, ételeit neves festészeti alkotások ihlették. Megpróbált például a tányéron újra alkotni egy festményen látható tájat.

Az Ikoyi séfje maga a művész, minimalista képzőművészeti alkotásokat hoz létre az ételekből. Az étterem maga is minimalista, nagyon egyszerű a berendezés, a felszolgálás, a borlap. Láthatólag csak az ételekkel akarnak hatni a vendégre. És ez sikerül is. Ráadásul olyan alapanyagokat használnak, amit kevesen ismerünk fel, legtöbbször még kóstolás után sem. Újat és egyénit alkottak, ami önmagában érték. Részben a Nyugat-afrikai konyha ételeit főzik, de hangsúlyozottan nem tartják magukat afrikai étteremnek (Nem lennének nagyon hitelesek, mert a kabátokat elvevő srác kivételével egyetlen afrikait sem látni). Szinte minden ételük csípős és nem is csak egy kicsit, hanem meglehetősen. Ez merőben szokatlan egy európai Fine dining étteremtől. A csípős ételekkel csínján bánnak, mert ezzel csökkentik potenciális vendégeik számát. Még a Michelin által jegyzett indiai éttermek is jobbára kevéssé csípősen főznek. Itt azonban bátran használják a különböző paprikákat és nincs lehetőség mást választani, mert csak és kizárólag egy 7 fogásos menüt szolgálnak fel. Take it or leave it!

A menüben olyan érdekességek vannak, mint a nyitóképen látható étel, ami egy sült banán azzal a bizonyos Scotch Bonnet-val, ami egy Karibi piros paprika. De van yammal készült rák és néhány olyan étel, amihez hiába veszed elő a szótárat, még úgysem vagy egyszerű helyzetben, mint a Banga, vagy a Maafe. Gondom csak egyetlen könnyen felismerhető étellel, a marhahússal volt, ami nem sikerült valami jól. Egyszóval, minden izgalmas és különleges. A baj csak annyi … Hogy is fogalmazzam? – Hát, hogy jó-jó, de mégsem. Nem úgy állsz fel, hogy bárcsak otthon is el lehetne ezt készíteni, hogy jöjjünk el jövő héten is. Inkább úgy, mint egy jó kiállításról vagy koncertről, inkább kulturális, mint gasztroélménnyel. És végül is a kiállításokon az Ikoyi-val ellentétben egyáltalán nem szokás megenni a kiállítási tárgyakat, a zenészekről nem is beszélve. Szóval izgalmas az étel és mindenkinek ajánlható az étterem, sőt akár kötelezőnek is nevezném, de keveseknek lesz a törzshelye. Az biztos, hogy ha legközelebb Londonban járok és közben lecserélik a tárlatot újra elmegyek és megnézem az új kiállítást.