Simor vigyora

Most már tényleg nem értem a 300 bázispontot. Ok, meg kellett védeni a forintot, és eddig értettem is. Igaz, nem gondoltam, hogy ez valami világraszóló módszer lenne ebben a helyzetben. Mint, ahogy nem is volt.

Tisztában voltam persze a helyzet súlyosságával és nem akarom utólag sem bagatellizálni, (habár nem gondolom, hogy már utólag van). Tudom, nyugati bankokon keresztül Euro milliárdokkal spekuláltak a forint ellen. Tudom, a 20 milliárd euró fölötti jövő évi finanszírozási igényt, látszólag nem lehetett egykönnyen előteremteni, hogy az OTP ellen óriási erők sorakoztak fel és ezek az erők tényleg kikényszeríthettek volna egy államcsődöt, csak azért, hogy degeszre keressék magukat.

Mindez így állt a múlt héten annak ellenére, hogy világ pénzügyi válsága nem a mi bizniszünk, nem vettünk részt az előállításában, a bankjaink stabilak, a költségvetési hiány erőteljesen csökken, látszólag semmi közünk az egészhez. A világ azonban nem így gondolta és mi lettünk a spekulánsok céltáblája és ez nagyon komoly, de ahogy erre sokan rámutattak, nem gazdasági, hanem bizalmi és kommunikációs kérdés. Izlandosítottak bennünket a médiában, és ez felbátorította a spekulánsokat. A helyzet odáig fajult, hogy helyi német rádióadók azt tanácsolták a hallgatóknak, hogy ne vegyenek magyar papírokat.

Ezért az emeléskor is úgy gondoltam, hogy bizalmi és kommunikációs válságot, lelki, kommunikációs és nem pénzügyi eszközökkel kell kezelni. Az, hogy egy kétségbeesett adós többet ígér, annak, aki hitelez neki, inkább további bizalmatlanságot szül. Ez az uzsorás effektus. Minél magasabbra emelem az általam ígéret kamatot, annál inkább megnő a finanszírozási igényem, annál kevésbé látszik reálisnak, hogy vissza tudom fizetni, annál kevésbé bíznak bennem.

Mivel a pszichológiai eszközök spekuláció esetén többet számítanak, a spekulánsokkal szemben csak egy fegyver van. Nyilvánvalóvá kell tenni, előttük, hogy nincs esélyük. A korábbi 300 bázispontos emelésnél, amit még Járai csinált, ez bőven elég volt, mert nem volt világválság. A kamatfelár számított, beijedtek a spekulánsok, mert akkora kamatfelárért már megjelentek a forintvevők. Az akkori számok kicsit kiábrándítóan szellemtelen kopírozása ma nem hozta meg ugyanazt a hatást, 11,5 százalékért sem kellett a forint senkinek, semmi sem kellett, mert a befektetők rettegnek. Az egész világon mindent adtak, csak az amerikai és a japán államkötvényeket vették, nullához tendáló kamattal. Az érv, hogy drágul a spekuláció, a kamatkülönbözet növekedése miatt, komolytalan. A havi 1-2 forintos plusz finanszírozási igény, nem rengette meg az eddig napi 10 forintokat nyert spekulánsokat.

Minden spekuláció egy előfeltevésre épül, ha az előfeltevés megdől, a spekulánsok menekülnek. Az előfeltevés az volt, Magyarország az új Izland és nem lesz képes megvédeni devizáját. Ezt az előfeltevést kellett megdönteni. Mindenki tudta, hogy belső erőből ezzel képtelenek leszünk megbirkózni, mert túl nagy összegek mozogtak a túloldalon.

Azonban, láss csodát hétfőn az egész spekuláns bagázst szétkergette egy aprócska kis kiszivárogtatás egy hatalmas összegről. Sőt mi több a másik oldalra állította. Nem is tudom, hogy gondolhatták komolyan, hogy az EU megengedheti magának egy tagállama csődjét. Ez olyan dominó effektust indíthatott volna el, amelybe az EU beleremegne. Izland ugyanis csak egy aprócska EU-n kívüli ország. Mi egy közepes EU-n belüli ország vagyunk és a világ legnagyobb gazdasági közössége áll mögöttünk. Aztán ez be is bizonyosodott. A nálunk ötször nagyobb Ukrajna kevesebb pénzzel ment haza mint mi. Hát ezt sejtettük előre is, az MNB pedig nem csak sejtette. Vajon ki lehetett volna két munkanappal előbb is szivárogtatni ezt a tényt? Így utólag világos, hogy igen. Ennek ellenére az MNB emelt, mikor jobb lett volna szivárogtatni, és ami miatt a dilemmám igazán felmerült, az az elnök indoklása:

az MNB önálló független intézmény, így azért döntött az alapkamat felemeléséről 8,5 százalékról 11,5 százalékra, hogy megnehezítse, költségesebbé tegye a forint elleni spekulációt – mondta vigyorogva.

Ezzel azért van némi bajom. Azt várjuk el a politikusainktól és ebben Simor András is élen jár, hogy fogjanak össze, ezekben a nehéz időkben. Erre az elnök azzal indokolja az utólag sokak által megkérdőjelezett intézkedést, hogy a jegybank önálló. Három százalékot általában megér a jegybank függetlensége, de ebben a helyzetben, amikor van más eszköz a célok elérésére, akkor talán nem.

A jegybankárok, hogy igazán deklarálják az ország és az összefogás melletti elkötelezettségüket, egy dolgot megtehetnének. Ezzel komoly népszerűségre is szert tehetnének, habár nem biztos, hogy olcsó népszerűségre hajtanak. Példát mutathatnának és lemondhatnának fizetésükről egy évre, hogy lássuk az elszántságukat és a baj mértékét. A monetáris tanács tagjai amúgy is irreálisan sokat keresnek amerikai kollégáiknál sokkal többet, pedig az ottani feladat nem csak az infláció kézben tartása. Greenspan óta tudjuk ez is csak egy olyan gazdasági döntéshozó szakma, ahol az esetek egy részében olyan döntéseket hoznak, amikről fogalmunk sincs, hogy a jövőben milyen hatásuk lesz. A játék túl bonyolult ahhoz, hogy bárki átlássa, még utólag is, nemhogy előre.

Az „isteni” Greenspan ugyanis éppen most vallotta be, hogy fogalma se volt mi történik a világban, pedig olyan tekintélye volt, hogy egy szavával országokat lett volna képes tönkretenni. Ma már ironikusan hozzáteszik: ezzel azért nem elégedett meg, a világot tette tönkre. Stiglitz azzal vádolta, nem csökkentett elég hamar kamatot az internet lufi idején. Most éppen azzal vádolják, túl sokáig tartotta alacsonyan a kamatokat. Ki érti ezt? Bernanke időben és sokat csökkentett, ám a bajt nem tudta megállítani. Sőt még csak kontroll alatt sem tartani. Pánik, pánikot, majd eufóriát követ és senki sem tudja hol lesz a vége, csak azt tudjuk, a recesszió elkerülhetetlen.

A spirál beindult. A cégek félnek, ezért költséget csökkentenek, ami kevesebb kiadással jár, ez csökkenti mások bevételeit, akik szintén elbocsátanak és költséget csökkentenek, ez csökkenti mások bevételét és így tovább.

Az igazi fájdalom akkor jön, ha erős recesszióba engedjük az országot. A monetáris politika nem tudja kivédeni a recessziót, talán a pénzügyi támadást igen, de ma annál sokkal távolabbra kell tekintenünk. Elősegíteni azonban tudja. A következő áldozat a reálgazdaság. A 300 bázispont segíthetett a forint védelmében, de padlóra küldi a magyar kis és közép vállalkozások egy részét. A következő időszakban szomorú dolgokra kell felkészülni.

Pesszimistább vagyok az előrejelzéseknél, két-háromszáz ezer állás fog elveszni, abban reménykedhetünk csupán, hogy ennek egy jó része a közszférában. Ezek az emberek megjelennek majd a segélyek piacán és adófizetésük hiányozni fog a büdzséből. Azt kéne elérni, hogy legalább a cégek kamatterhei kordában tarthatók legyenek, a bankközi kamatok csökkenésével. A reálgazdaság nem bírja ki a keresletszűkülést, az adók magas szintjét, a beruházások csökkenését és a kamatterhek növekedését együtt. Ebből, ma a kamatterhek tűnnek az egyetlen kezelhető dolognak. Ez ellen próbáljanak a jegybankárok tenni, függetlenség szép dolog, de mégis csak közösen a kormánnyal. Rendkívüli idők, rendkívüli tetteket kívánnak meg és a ma eseményei már ha ennél rosszabb nem lesz is bevonultak a történelembe.