Ausztráliában néhány éve az „Új vezetés” szlogennel nyerték meg a választásokat. Az elit reformjára nálunk is égető szükség lenne, ha a váltása lehetetlennek is tűnik. A reformot az eliten kéne kezdeni, mert csak ez alapozhatja meg a későbbi keményebb intézkedések hitelét.
Bármennyire is szükség lenne erre, ennek lehetőségét korlátozottak jó néhány ok miatt.
- A magyar rendszer úgy épül fel, hogy túl sok ember alkotja a politikai elitet. 386 parlamenti képviselő, 27 000 önkormányzati képviselő, a háttérintézmények tömege, kormányzati pozíciók. Egy új formációnak még a 386 parlamenti képviselő kiállítása is nagy gondot okoz, mert nincs ennyi pártokon kívüli tehetséges és ambiciózus ember az országban, aki be akar szállni a politikába. Sajnos a pártokon belül sincs. Egy „mezei” képviselő magabiztossága meghaladja ugyan az átlagot, de sem erkölcsi, sem értelmi szintje nem. A jelenlegi pártok részben azért nem hajlandók megegyezni a pozíciók számának csökkentésében, mert akkor sokkal könnyebben legyőzhetővé válnának. A jelenlegi rendszerben fölöslegessé vált politikusok új erőkhöz csatlakoznának, és konkurenciát jelentenének régi főnökeinek.
- A jelenlegi eliten kívüli alkalmas emberek, többsége valamilyen pozícióban van, és megvan a saját dolga, vállalkozásait vezeti, tanít, és így tovább. Nem látjuk tolongani az új vezetőket. Néhányan előállnak ötletekkel az ország rendbetételére, de programot könnyebb alkotni, mint az végrehajtani. A politika csináláshoz emberek kellenek, akik vállalnák és alkalmasak is rá.
- Kevés a fiatal. Ez általános társadalmi probléma. A fiatalok képesek megváltoztatni a világot, de nálunk olyan kevés van belőlük, hogy nincs egy erős generációs nyomás, az újak nem akarják megszerezni a régiek helyeit, és mivel rengeteg a hely, akinek kell, adni is tudnak.
- A média gyengesége. A média olyan mértékben kiszolgálja a jelenlegi rendszert, hogy nem hagy helyet új szereplőknek és új gondolatoknak. Ebben a rendszerben, a nagy pártok, akkor is a médiába kerülnek, ha semmit nem mondanak. Sőt, semmi másról nem lehet beszélni, csak arról, amiről ők akarnak, még, akkor is, ha az nem visz sehova. Ezt hívják ők szaknyelven a média tematizálásának. Ezzel szemben sok, az ország jobbítását szolgáló értelmes gondolat sikkad el naponta, amiket érdemes lenne megismerni. A politikai pártok tisztában vannak ezzel a helyzettel, ezért lehet ilyen stratégiát sikeresen alkalmazni.
- Az emberek változásképtelensége a legnagyobb gát az elitváltás útjában. Egy jó elit nem csinálna mást, mint arra ösztönözne bennünket, hogy változzunk, olyan irányba, amellyel működtethető az ország, legyünk becsületesebbek, dolgozzunk többet, tartsuk be jobban a szabályokat, menjünk később nyugdíjba, stb. Egy jó elit elvenné szerzett jogainkat, a gondoskodó állam helyett, az egyéni felelősségre helyezné a hangsúlyt, ezért nem választanák meg, és rossz elitnek neveznénk. Az embereknek a jó elit csak az, aki engedi, hogy olyanok maradjunk, amilyenek vagyunk, és a gondoskodó államot hirdeti, a szánkba rakja a falatot. A mostani viszonyok között nekünk, a „népnek”, még az is sok, amit a jelenlegi elit változtatni szeretne.
Egy új vezetésnek a következőkben kéne változnia
Saját maguk leépítése
Egy új, becsületes vezetésnek saját maga leépítésével kéne kezdeni a munkát. Nem lesz változás addig, amíg nincs kevesebb betölteni szükséges pozíció az országban. Erősíteni kell a versenyt ezen a területen is, kevesebb pozíció – több versenyző, akkor lesz életképesebb vezetésünk. Arról nem is beszélve, nem engedhetünk meg magunknak ennyi politikával foglalkozót. Ők két helyen is veszteséget okoznak. Fizetjük őket, és ez alatt az idő alatt nem termelnek GDP-t saját valódi munkájukban. Mennyi esélyt látunk arra, hogy saját hatalmukat lebontó elitünk legyen?
A közérdek a magánérdek fölött
Az új vezetésnek ki kell irtani a korrupciót a politikából. Az országban olyan változások kellenek, amelyek az emberektől iszonyatos lelki és anyagi erőfeszítést követelnek. Nem lehet a változásokat elkezdeni úgy, hogy tudjuk: 1000 milliárdos az összeg, ami elveszik a korrupt politikusok miatt. A jelenlegi elit odáig megy, elhiteti velünk, a „jó” cél érdekben lehet lopni, hogy a másik legyőzése bármilyen árat megér. Olyan vezetők kellenek, akik képesek minden gazdasági és politikai magánérdeknek ellenállni és nem hiszik magukról, hogy az országnak az ő hatalmuk még a korrupciót is megéri.
Nem szakma, hanem hivatás
Ezért olyan vezetők kellenek, akik nem szakmájuknak, hanem hivatásuknak, a közösség szolgálatának tekintik a politikát. Nem szellemi kihívásnak, vagy épp játszmának a médiatér elfoglalásáért, a másik legyőzéséért. Ez nem a gonoszkodás szakmája, hanem áldozat és szenvedély hazánk felemelésére, gyermekeink jövőjének biztosítására.
Ennek a hivatásnak, nem az a hőse, aki kitalálja a 23 millió román munkanélküli hazugságát, vagy Kövér László akasztós történetét, nem az, aki olyan ravaszul fogalmazza meg a népszavazási kérdéseket, hogy elfogadhatóvá váljanak alkotmányos szempontból, nem az, aki képes bármilyen hasznos intézkedést, az elveivel megegyezőt is támadni, ha rövidtávú politikai érdekei úgy kívánják, hanem aki képes akár karrierjét is feláldozni hazája érdekében.
Rooseveltet, Reagant, Churchill-t, Blairt, Thatcher-t nem képezték sehol politikussá, mégis történelmi léptékkel mért vezetőkké váltak. Nem szakemberek voltak, hanem jövőképpel rendelkező hazafiak, akik tenni akartak a hazájukért.
Haza, és nem ország
Az a politikus, aki nem a hazájáért, hanem az országért akar tenni, attól jobb megszabadulni. Ez magyarázatra szorul, mert sokan nem szeretik a haza kifejezést, azonnal valami nemzeti gőgre, nacionalizmusra, kisebbségek üldözésére gondolnak. A haza szóban persze nem kéne ilyen áthallásoknak lenniük, de sajnos vannak. A politikus esetében szükséges a hazaszeretet, mert szimbolikus jelentősége van. A szolgálat nem létezhet e nélkül, olyan nincs, hogy országszeretet, csak hazaszeret van, és ez nem véletlen. Azt takarja, hogy nem egy cég főnöke vagyok, hanem egy nagy család szolgája, amelyet épp vezetőként szolgálok, de egy vagyok közülük. A családodat nem lopod meg, nem csapod be, a cégeddel könnyebben megteszed. Országa a királyoknak van, és az ilyen típusú vezetőktől az isten mentsen meg bennünket. Aki országot akar vezetni, az menjen cégvezetőnek vagy bankárnak, de ne legyen politikai vezető.
Közvélemény-kutatások helyett jövőkép
A mai vezetők inkább közvélemény-kutatók, mindig azt lesik, mit szeretnének hallani az emberek, és azt mondják nekik. A jó vezető rendelkezik jövőképpel, tudja, merre kell haladnunk. Képes meggyőzni bennünket, hogy kövessük. Nálunk a vezetők csak egy dologról győzködnek bennünket: Nekik kell győzni, nem a másiknak! Az, hogy mit tesznek majd, ha győznek, mellékes körülménynek tekinthető. Az a vezető, akit a népe vezet, nem viszi sehova hazáját.
Gyűlölet helyett összefogás!
A választók felelőssége óriási vezetőik megválasztásában. Ma mindannyian meg vagyunk győződve róla, hogy nálunk a jó és a rossz küzdelme zajlik. Az egyik oldal az ország érdekét védi, a másik pedig annak megsemmisítésére tör. A baj csak az, hogy mindkét oldal ezt gondolja, pedig nincs két Magyarország. Ma ezt az egymás iránti gyűlöletet használják a politikusok a szavazók sakkban tartására, pedig összefogásra épülő politikát kellene folytatni. Ehhez az első lépést nekünk kell megtenni, mert amíg komolyan tudunk abban hinni, hogy a szoci vagy Fidesz-szavazó szomszédunk az ország megsemmisítésére tör, addig nem lesz változás a politikai rendszerben. Ez nem magyar jelenség, Ausztriában a 70-es években még leköpdösték a szocdemeket a néppárti falvakban, de megértették: kiegyezés nélkül nincs fejlődés. Ez a mi érdekünk, és a mi felelősségünk, a jövő politikusainak feladata ebben az, hogy olyan jövőképet állítsanak elénk, ami mögé az egész ország felsorakoztatható, mert mindannyiunk közös energiáira van szükség a kiúthoz. Sajnos ma ilyen jövőkép nem látszik.
Több ideológiát!
A rendszerváltáskor az ideológia szitokszónak számított. Ma már tudjuk, óriási hiba volt ennek kitörlése a politikából. Politikusaink így olyan szabadságot élveznek, ami káros az ország szempontjából. Mindig azt mondhatják, amit épp aktuális érdekük kíván. A fentebb felsorolt gondok jelentős része eltűnne, ha a pártok egységes elvek köré szerveződnének. Normális országokban az elvekhez keresnek vezetőt a pártok, és nem a vezetőhöz stratégiailag megfelelő ideológiát. Politikusaink között nagyon kevés változás van, ellenben érvelésük eszmei tartalma erősen változik. A politikusokat csak elveik korlátozhatnák folytonos átváltozásukban, aminek mi lennénk nyertesei. Az nem elég elv, hogy a másik legyőzése mindennél fontosabb. Ennél egy kicsit pontosabban kéne fogalmazni.
A politikus is csak ember (mégha rosszabb is)
Hajlamosak vagyunk azt hinni, a politikusok tévedhetetlenek. Ők sem ismerik a jövőt, ugyanúgy sodródnak az eseményekkel, mint mi, hétköznapi emberek. A történelem arról szól, hogy a politikusok egyik része mindig alulmarad, a győztes tévedhetetlennek látszik, majd amikor ő is alulmarad, kiderül, nem az. Nálunk is láthattunk erre szép példákat, mégis újra és újra hinni akarunk abban, hogy minden egy előre kitalált nagy terv szerint halad. Clinton Nobel-díjas tanácsadója, Stiglitz egyik könyvében megírta, fogalmuk sem volt, hogy amit tesznek az működni fog-e. Ezért meg kell tanulnunk, hogy nem a vezetőben kell feltétel nélkül hinnünk, hanem csak céljaiban, ha azok becsületesnek látszanak.
Megvásárolnak bennünket a mi pénzünkön
A politikus a legfurcsább emberfajta. Ígér fűt-fát, hogy megválasszuk. Saját hatalmát tőlünk, a mi pénzünkön vásárolja meg. Mi eddig ennek tapsikolva örültünk. Egy olyan vezető, aki ennek az ellenkezőjét mondja – tőlem ugyan egy fillért sem kaptok a saját pénzetekből, mert én vigyázok rá – az megbukik. Sajnos ez belőlünk és a gondoskodó állam lényegéből fakad. A szavazók többségének olcsóbb a közpénz, mint a sajátja. Vagyis kevesebbet tesz be, mint amit onnan visszakap. A rendszer addig nem változik, míg az országban nem csökkentjük az ilyen szavazók számát olyan alacsonyra, hogy ne tudják eldöntetni a választást. Erre 3,2 millió nyugdíjas, 1 millió inaktív, és mindössze 2,4 millió adófizető mellett semmi esély. Nem azért kell a minimálbért adókötelessé tenni, a segélyeket csökkenteni, a rokkantnyugdíjasokat visszaterelni a munka világába, hogy pénzt vegyünk el tőlük, hanem hogy jobban magukénak érezzék a pénzügyeinket, tudják mennyit vesznek el tőlük a befizetések és érdekeltek legyenek a változásban.
Egyetlen esélyünk lenne, ha minden párt ezekben a kérdésekben hasonlóan gondolkoda, egyfajta nemzeti minimumként, Akkor nem lehetne másra szavazni és előbb utóbb történne valami. Nem látok nagy esélyt egy ilyen világra, de nem kell elkeseredni, mert jöhet olyan vezető, aki legalább a nyugdíjasokat meggyőzi. Ez elég győzeleméhez. Amennyiben nem lesz ilyen erő, akkor jön az a válság, ami kikényszeríti, ha nem mostani, akkor majd 20 év múlva. Addig pedig vegetálunk tovább.