feketefoglalkoztatás

A fekete gazdaság az utóbbi időben az egyes számú közellenség szerepét öltötte magára. Szinte mindenki a gazdaságfehérítésétől reméli a megoldást. Így van? Elbírna még a magyar gazdaság, akár a feketegazdaság 1000 milliárdnyi plusz terhet?

Nem hinném, a feketegazdaság mérete csökkenthető, de azt nem az igazságosság nevében végzett „hadműveletekkel”, a lakosság és vállalkozások bűnbakká tételével, hanem olyan változtatásokkal kell elérni, amelyek érdekelté teszik az adózókat tevékenységük legalizálására.

Nincs csodafegyver a fekete gazdaság ellen, az a legerkölcsösebb országokban is létezik. (Az USA-ban például egy egyszerű szabály változtatásával kiderült, 7 millió nem létező eltartott után vettek igénybe kedvezményt.) Csökkentésének módszerét jól kell megválasztani, mert könnyen a gazdasági teljesítmény rovására mehet. Ma nem látszik átgondolt stratégia. A fekete foglalkoztatás a fő ellenség, amivel egyet is értek, de ez azonnali költségemelkedést, így versenyképesség romlást, és csődöket hoz, mert itt az állam olyan pénzt akar elvenni a vállalkozásoktól, amely nincs náluk. A fekete foglalkoztatás csak a meg nem termelt pénz megtakarítását jelenti, a legalizálással járó plusz járulékok azonnali többletköltséget jelentenek, ami csökkenti a jövedelmezőséget. Ezen a helyzeten nem változtat 5 százaléknyi tb járulék csökkentés. Ennek ellenére ez a legfőbb probléma, mert a fekete munka, gyakran párosul, szociális és munkanélküli segély igénybevételével, ez dupla veszteség.

A másik fókusz a vagyonosok, vagyis a magyar tőke. Erre a tőkére szükségünk lenne, a válságban még inkább, mert csak ebből lesz munkahely. Itt is komolyak a veszélyek, több lehet a hátrány, mint az előny.

A fekete gazdaságból ott könnyű pénzt kivenni, ahol van. A cégekből feketén kivett vagy így befolyt jövedelmeket meg lehet adóztatni, mert ott nem virtuális pénzek forognak. Amennyiben az állam meg kapná a pénzek mosását végzők bevételét és a nem számlás tevékenységek be nem fizetett ÁFÁ-jának felét, nem lenne baj az államháztartásban.

A fekete gazdaság igazságtalan rendszer, nincs szándékomban felmenteni egyetlen esetét sem. Nem gondolom, hogy az államnak félrenézéssel a fekete gazdaságon keresztül kéne támogatni a vállalkozásokat. Vannak azonban részei, amelyek adott pillanatban rendelkeznek társadalmi hasznossággal. Ráadásul egyetlen rendszer sem reformálható meg totálisan, káoszból nem lehet eljutni a rendig egy lépésben. 17 éven keresztül jó volt nekünk így, nem voltak kényszerítő erkölcsi kötelezettségek, akkor igazságosságra hivatkozva, nem érdemes úgy változtatni, hogy abból kárunk származzon. Érdemes előbb a társadalmi hasznosság nélküli, magánérdekeket szolgáló rendszerek ellen fellépni és későbbre hagyni a többit.

Azonos területen működő nyugati és magyar cég közül a nyugati tőkével és hatékony eszközparkkal rendelkezik, a modern logisztikát és hatékonyabb menedzsmentet használ. A magyarnak tőkéje nincs, Európa egyik legtúladóztatottabb gazdaságában tevékenykedik, modern logisztikája nincs, a menedzsmentet csak tanulja. Milyen módon tud versenyképes árakat előállítani, és tőkét felhalmozni? Csak, ha a munkát terhelő költségeit csökkenti és kikerüli a nyereségét terhelő adókat. Fojtsuk meg a kiskapuk bezárásával, vagy előbb segítsünk neki, megállni a helyét? Mi hoz több hasznot a társadalomnak? Aki erre egyértelmű választ ad, erkölcsi alapon, az nincs tisztában a magyar helyzettel és bezárásra ítél 100 ezer vállalkozást, amely minimum 800 ezer embert foglalkoztat. A fekete és minimálbéres foglalkoztatás részben a szegény vállalkozások versenyképesség növelése. (Nem a minimálbére ügyvédekről beszélek) Az adók és járulékok túl magasak, a szereplők önkényesen csökkentik.. A feltörekvő országok törvényszerűen erőteljes fekete gazdasággal rendelkeznek, a vállalkozó szellemű emberek gyorsan, sok pénzt akarnak. Ez akkor vezet szerencsétlen következményekhez, ha maffiaszerű képződmények jönnek létre, ami nálunk nem következett be. Ezért ha a tőkefelhalmozás megtörténik, és az adószint lejjebb megy, akkor a fekete gazdaság is csökken, magas ellenőrzési szint mellett.

Az igazságosságról még csak annyit, mit érezzenek a vállalkozások, ha velük szemben zéró toleranciát akarnak bevezetni, miközben tudjuk, hogy a politikát átszövő korrupciós eseteket a szőnyeg alá söprik.

Az adórendszerünk nem számol azzal, hogy a feltörekvő gazdaságokban a tőkefelhalmozást is segíteni kéne. A magyar vállalkozások legnagyobb gyengéje tőkehiányuk. A tőkefelhalmozás egyetlen útja a fekete gazdaságon át vezet. Jelenleg kb. 10-12 százalékon lehet pénzt kivenni illegálisan egy vállalkozásból, minden legális mód ennek többszöröse, az EVA kivételével. A vállalkozók, általában kockázattűrőbbek, mint mások. Van olyan, akinek otthonán jelzálog van és kudarc esetén elveszíthet mindent, de nem vállal be még egy kis kockázatot és 40 százalék helyett 10-en veszi ki pénzét? Aki nem ilyen, általában nem megy vállalkozónak.

A globalizáció csak akkor válik igazi előnnyé Magyarország számára, ha megtörténik a nemzeti tőkefelhalmozás, a szabályok ezt kell segítsék.

A magyar bürokrácia valamifajta műmorális-diktátumszerű megközelítéssel viszonyul az adóalanyok felé. E szerint minden adóalany legfőbb célja, csalni, mindenkit meg kéne büntetni, de vannak, akik megússzák. Legfőbb feladatuknak a szabályok betartatását és a büntetést tekintik. Az ilyen felfogásban az adóalany szinte ellenség.

A hatóság jobban tenné, ha marketing szemléletet követne. Az adók és járulékok is egy sajátos piacon tevékenykednek. A vevők az adóalanyok, a termék a járulékok és adók, a versenytárs pedig a fekete gazdaság és a többi állam.

Így, ha büntetéssel, bezárással csökkentem az alanyok számát, csökken a piacom is. Hasonló sorsa jutok, ha a rossz szabályok, a magas elvonás külföldre vagy a fekete gazdaságba üldözi az adózót. Az adóhatóság és a vállalkozások érdeke közös. Keressen minél többet az alany, legyen minél több piaci szereplő, válasszák minél többen országunkat adózásra.

A gazdasági életben a vevő (adózó) szent és sérthetetlen, itt ellenség. A pragmatikus marketing szemléletben a hatóság főcélja nem az adócsalás lefülelése, hanem annak a szabályok alakításával való megelőzése, úgy, hogy a vállalkozó még életben maradjon, de ne érje meg neki csalni. Tudni kell, a mai magyar erkölcsi állapot mellett, szinte mindenki megteszi, azt, ami elég nagy nyereséget eredményez a rizikóhoz mérten. A kormányzat jól teszi, ha növeli a rizikót (ellenőrzések), de ha ezzel párhuzamosan nőnek az adók, akkor egy magasabb rizikó/magasabb nyereség helyzetet teremtett, nem ösztönözi az alanyokat a becsületességre. A megfélemlítés nem elegendő, mert nem tönkretenni, hanem adóztatni akarunk. Az emberek nem vállalnak be bármekkora kockázatot, mert céljuk nem a csalás, hanem a jövedelemszerzés. Van egyfajta „nyugodt álom költség”, amelyet hajlandók „többletként” megfizetni a csalással szemben, erre kell építeni.

Van még egy eleme a szemléletváltásnak, ezt nevezhetjük az „adófajták hozam számításának”. Nehéz elképzelni, hogy az adóknál nem számítják ki, mennyi lesz egy-egy adófajta nyeresége, hozama. Csak a bevételt számolják, a beszedés költségeit nem. Nem tudják megéri-e beszedni. (Arra valószínűleg nem is gondolnak, hogy a vállalkozásoknak a plusz adminisztráció milyen költséggel jár.) A veszteséges adókról csak legendák vannak. Egy biztos, négy adó hozza a bevétel 90 százalékát a maradék 50 a 10-et. Persze az adó kivetésnél a hozamon kívül figyelembe vesznek igazságossági és társadalmi szempontokat is. Ennek ellenére, azt nem gondolhatjuk komolyan, hogy az igazságosság nevében veszteséges vagy a közeli adókat tartsunk fenn, hogy cégek adminisztrációját növeljük és apparátust tartsunk fenn semmiért. Ez irracionális, igazságtalan a köz pénzével folytatott felelőtlenség. Törvényben kéne előírni, olyan adót nem lehet bevezetni, amelynek hozama nem ér el egy szintet és ebbe a cégek adminisztrációs terheit is bele kéne számítani

Egy magas rangú adóhivatali személy azt mondta, meg van győződve róla, hogy mindenki minden körülmények között csal, még ha egy százalék az adó akkor is. Ellent kell mondanom a bürokratikus szemléletnek. A vállalkozók célja nem a csalás, hanem a jövedelemszerzés, nagytöbbségük becsületes, mégha néha nem is tartja be a tömegesen megszegett szabályokat, de hajlandó lenne a „nyugodt álomért” többet fizetni. A pénzügyi kormányzat számára egyik fontos, kérdés, hogy mennyit?

Ez olyan, mint a másolt dvd, 10 szeres árat nem adunk az eredetiért, inkább lemásoljuk, de 2-3 szorosért már megéri a szebb borító.

A nyugodt álom költség pontos mértéke kutatással megtudható lenne és ezzel a kimosott pénzek összegét drasztikusan csökkenteni lehetne, alacsonyabb adóval és növekvő bevételekkel. Kutatás nélkül ezt a mértéket 19-20%-ra teszem. Amennyiben a kormányzat erre a szintre vinné a TÁNYA és az osztalék adó együttes összegét, az osztalékadó csökkentésével, a vállalkozásoknak a nyugodt álom megérne a 8-10 százalékot a fekete pénzekkel szemben.

A gazdasági szereplők természetesen majdnem mindent megtesznek profitjuk növelésért. A nagy cégek szakértői csapatokat alkalmaznak, akik nemzetközi környezetben vizsgálják, hogyan érdemes adózni. A gyakorlatban ez egyfajta adókiegyenlítésként működik. Minden cégben képződik egy valódi többlet, ez az a pénz, amit a cégből ki lehet venni, és van az adott adók mellett egy nyereségességi szint, amit törvényesen kimutatnak. Minél kisebb a társasági és osztalékadó, ez annál nagyobb (a változás nem lineáris). A kettő különbözete, az eltüntetendő pénz pedig akár a folyadék a közlekedő edényben átfolyik egyik helyről a másikra és ott realizálódik, ahol a legjobb feltételek vannak.

Ezt a folyamatot a kormányzat megállítani nem tudja, irányítani igen. Célja, a valódi többlet minél nagyobb részének nyereségként való megjelenése. Ennek lehetséges módjai a következők:

Van azonban néhány alapszabály, amit gátat szab a lehetőségeknek. A gazdaságban minden évben ADOTT mennyiségű pénzt kell eltüntetni, így ha az egyik elemet pl. az EVA kivesszük, a többi felé megy az ott nem eltüntethető pénz. A számlagyárak, pedig mindaddig működni fognak, amíg megéri működtetni, a bűnözést nem lehet felszámolni. Minél magasabb az adószint, annál jobban megéri csalni. Ezt csak az erkölcsök, a hagyomány, a jólét mérsékli. A kiskapuk bezárása nem csökkenti az eltüntetendő pénz mennyiségét! Ezt a pénzt mindenképpen kiveszik, akkor járunk jól, ha minél nagyobb részt adózva. Ráadásul, mivel az adóalany kiszámíthatóan a saját érdekét nézi, ha egy bizonyos út jobban megéri neki, azt használja.

Az APEH rosszul teszi, amikor szaladgál a pénzek után és keresi, a vállalkozások hová rejtik. Jobban jár, ha tereli azokat. (Jól alkalmazta ezt az eszközt a veszteséges egyéni vállalkozók megfélemlítésénél. Így kiadás nélkül generált bevételeket.) Természetesen ezek a „pénzutak” matematikailag modellezhetőek lennének, amire szükség lenne, de nincs ilyen.

A sokat kárhoztatott multikkal nincs mit tenni, ők jó adófizetők, az ő esetükben a TÁNYA-n nyerhet a költségvetés, azt könnyen ki tudják játszani.

Az állam akkor jár legjobban, ha valódi többlet úgy tűnik el, hogy közben másokat adózásra kényszerít. Mivel az adórendszer már alulról zárt, (nem lehet büntetlenül veszteségbe vinni a céget) az úgynevezett elköltségelés jó módszer. Így olyan cégeknél keletkeznek bevételek, amelyek amúgy ezeket nem vallanák be és csökken a kimosandó pénz mennyisége a költségelő cégnél. Amennyiben az ÁFA egy kisebb része nem visszaigényelhető (lásd mobil telefon) az állam komoly bevételeket realizálhat, az adórendszer egyszerűsödése mellett. REPI költségeknél így több tízmilliárdos pluszt lehetne elérni.

Felmerül a kérdés, ha 20 százalék körül lehetne pénzhez jutni, mi akadályozza meg a vállalkozókat, hogy az így kivett pénzből fizessék alkalmazottaik bérének egy részét. A válasz egyszerű. Ma 10-12 százalékon jutnak pénzhez ezek a vállalkozások és fizetik a bér egy részét feketén.

Még egy kérdést feltesznek. Igazságos-e egy csoportnak ilyen kedvezményeket adni? Ennek elfogadásához szintén szemléletváltozásra van szükség. Itt nem az adóbevételek csökkenéséről, hanem növeléséről beszélünk. A kedvezmény nem valódi. Sőt ez a réteg erősen hozzájárul a foglalkoztatáshoz, a gazdaság növekedéséhez, a költségvetési bevételekhez, érdemes a gondjaikra odafigyelni.

Vannak területek, amikre az ellenőrzés kevéssé terjedt ki, pedig szinte csak magánhasznot hajtanak. Ezek egyik eleme a kereskedelemre és vendéglátásra vonatkozik. Itt látszólag folyamatos az ellenőrzés, de az APEH úgy tűnik nincs tisztában azzal a ténnyel, hogy a pénztárgépek fekete dobozait ügyes informatikusok képesek feltörni. Így a tulaj utólag kiütheti a bevételeket a kasszából. Ezt a területet relatíve egyszerűen lehetne ellenőrizni, csak az azonnali ellenőrzést át kéne alakítani késleltetett ellenőrzéssé. Az ellenőr kér valamit, megőrzi a nyugtát, két hónappal később ellenőrzik, le lett-e könyvelve. Ennek már bejelentése megnövelné a bevételeket. Ráadásul nem szükséges plusz ember és munkaóra hozzá.

A másik terület, az importtal kapcsolatos csalások. Ezek részben piacvédelmi jellegűek ezért még hasznosak is.

Külön szót érdemel a kínai piac. Becslések szerint itt évente csak ÁFÁ-ból 100 milliárdos tételt csalnak el. Mégis nyugodtan üzemelnek, nyilván olyan kemény korrupciós érdek van mögötte, amely képes megvédeni. Nem gondolja, a kormányzat, mennyire irritálja a magyar vállalkozásokat a folyamatos teher és ellenőrzés növekedés, miközben a kínai piacon a tőlük beszedett összeg többszöröse kerül elcsalásra büntetlenül. Pedig a megoldás egyszerű, mivel képtelenek az ellenőrzésre a hatóságok, be kell zárni a piacot.

A legképmutatóbb adócsalási terület az orvosi hálapénz. Mindenki tud róla, mindenki adja és semmilyen lépés nem történik legalizálására. Ez a korrupció alapiskolája, amíg ez meg nem szűnik, ne számítson senki a korrupció és a csalás eltűnésére.

Vannak további területei az adómarketingnek, melyekkel növelhetők a bevételek és nem jár a teher növekedéssel. Ezek olyanok, mint a lakosság kezében lévő 1500 milliárdnyi készpénz bankokba terelése, aminek kamatadó vonzata jelentős. A bankkártyás fizetések, jelenlegi 6 százalékról az európai 20 % körülire emelése vagy a bankokban látra szóló összegek magasabb kamatot elérő megtakarításba terelése.

Ma a közgazdászok többsége a szociális kiadások visszafogásában látja az állami költekezések megfékezését. Van azonban ennek egy területe, ami megtakarítást eredményezhet, de nem érinti a rászorulókat. Ezek a visszaélések. A jogosulatlan munkanélküli és szociális segélyek, táppénzcsalások, rokkant nyugdíjazások, szocpol csalások, melyekre az állam nem fordít megfelelő energiákat. A legvisszataszítóbb csalási formák, mert a tényleg rászorulóktól veszik el a pénzt, és a minimálbéren dolgozókkal szemben is végtelenül igazságtalanok. Érzékeny terület, könnyen a rászorulók vagy kisebbségek elleni támadásként értékelhetők az intézkedések.  Nem lehetnek azonban olyan kivételezett területek, amelyeket szinte soha nem ellenőriznek. Legfőképpen a feketén dolgozó, de közben segélyt is felvevőkre kéne koncentrálni, mert ez kettős igazságtalanság. Saját tapasztalatból tudom, sokan nem hajlandók legálisan munkát vállalni, mert akkor elvesztik a segélyüket.

A fekete gazdaság egyetlen olyan területe, amely semmilyen társadalmi haszonnal nem bír, és kizárólag magánérdeket szolgál, a korrupció. Itt maguk a döntéshozók érintettek, ezért nem aktívak ennek felszámolásában. A korrupció rendkívül káros, növeli az inflációt, csökkenti a versenyt, többletköltségeket okoz a cégeknek, rontja a hatékonyságot, visszafogja a befektetéseket. Növeli a fekete gazdaságot, mert ezeket az összegeket tisztára mosva kell átadni a megvesztegetett személynek. Hogyan fogadhatjuk el a bennünket ért erkölcsi kritikát, ha úgy gondoljuk, „ők” korruptabbak?

Az utóbbi idők, vállalkozásokat és magánszemélyeket sújtó ellenőrző „hadműveletei” nem hozták meg a nagy erkölcsi megtisztulást, nem is hozhatták. Csupán további ellenszenvet váltottak ki bármilyen nehezemre esik is kimondani, jogosan. Nem lehet kettős mércével mérni. Nem lehetnek kivételezett csoportok, legyenek azok orvosok, rokkantnyugdíjasok, vagy politikusok. Az erkölcsi megtisztulást csak fölülről szabad elkezdeni. A korrupció felszámolása a legkritikusabb, de legtöbb hasznot hajtó terület lenne, de a döntéshozóktól, sajnos ezt nem remélhetjük. Legalább pragmatikusabb, az ország érdekét jobban képviselő hozzáállást elvárhatnánk, a jelenlegi képmutató helyett.