Gyurcsány

Pánikban az osztrák politika

Tibor Kovacs
Az osztrák poltika az elmúlt hétekben kapkodva, egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat és intézkedéseket tett. Ezzel párhuzamosan a kancellár, nemzetközi politikában szokatlanul erős és meglehetősen igazságtalan támadásokat intézett Magyarország ellen, amelyek nem illenek a hagyományosan szoros és jó viszonyhoz. Sokan értetlenül és felháborodva szemlélik a helyzetet, pedig nem kell nagyon meglepődni. Ennek erős belpolitikai okai vannak. Inkább sajnálatot kéne éreznünk a jelenlegi osztrák politikai elit iránt, amely iszonyatos pánikban van és kétségbeesésében vagdalkozik. A hosszú évtizedek alatt békésen építgetett unalmas rendszerük összeomlás előtt áll és erről nem Magyarország tehet, hanem az FPÖ és ezzel összefüggésben a bevándorlás.
Hogy magyarázzák meg az FPÖ-t?
Az FPÖ, amelynek a kormányba kerülése már egyszer megrengette az osztrák politikát és nemzetközi imázst, most akár hatalom átvételével fenyeget. Vezeti az országos népszerűségi listát és a közelgő bécsi választások előtt nem találják ellene a fegyvert. Ausztria hirtelen jött emberbaráti buzgósága szoros összefüggésben van ezzel.
A fordulópont a 71 halott emberrel teli teherautó volt, amelyet 36 óráig hagyott az osztrák rendőrség az út szélén állni. Az eset rávilágított Ausztria korábbi lapító menekültügyi stratégiájára és azzal a veszéllyel fenyegetett, kiderül nincs más céljuk, csak valahogy kimaradni ebből, akár azon az áron is, hogy embercsempész bandák szabadon gárázdálkodhatnak területükön.
Míg a korábbi hetekben Magyarország kemény, de esélytelennek látszó küzdelmet folytatott az emberáradattal, Auszrtia egészen más stratégiát vitt. Szép csendben hagyott mindenkit átmenni magán, hogy kimaradjon az ügyből. Ha valakit mégis letartóztattak, azt szintén csendben visszatették Magyarországra, volt szerencsém személyesen találkozni ilyen családdal. Az osztrák közvélemény nem bírja a felfordulást és nem bírja a menekülteket, még a magyar vendégmunkásokat sem feltétlenül. Ezért a jótékony csend mindennél többet ért számukra. Élvezték a magyar menekültpolitika áldását, nézték szenvedésünket. Külön örömet jelentett számukra, hogy nálunk minden menekültet próbálnak regisztrálni, amivel megteremtik a visszatoloncolás lehetőségét.
Utolsó esély a gyűlölet
A 71 ember halála után minden megváltozott. Az osztrák politikusoknak cselekedni kellett. Ehhez a hagyományos két nagy párt a német utat választotta. Azt gondolták, utolsó esélyük, hogy az osztrák társadalomban mégis felülkerekedik a bűntudat és sajnálat, az FPÖ számára előnyös bevándorlókkal szembeni ellenességesség helyett. Ehhez az osztrák politika egy jól bevált módszer az ellenségkép, a gyűlölet eszközét vetette be. Magyarországot mint bűnbakot próbálták felmutatni, vele szemben ellenszenvet ébreszteni, ellenséget kovácsolni belőle, de miközben Orbánt és Magyarországot szidják, valójában az FPÖ-t értik alatta. A kampány elég egyszerű. Akarjátok, hogy olyan legyen Ausztria, mint Magyarország, ha az FPÖ jut hatalomra, ez vár ránk. Nem szabad ezt a szégyent elviselni. Közben minden erővel próbálta lemosni a 71 ember halálának szégyenét és Magyarországra tolni a felelősséget.
Az ügyészség feltűnően nagy mozgósított, hogy bizonyítsa már Magyarországon meghaltak az emberek.
Súlyos képmutatás
Ezzel egy időben, elkezdték Magyarországot szidalmazni azért, aminek addig élvezték áldásait. Képmutató dolog, de a helyén kell kezelni, annak ellenére, hogy Magyarországnak károkat okozott, mert ez csak belpolitika, aminek nincs feltélenül köze a magyar valósághoz.  
A károk ennek ellenére kézzelfoghatók. A 71 ember halála utáni megválozottt osztrák álláspont közvetlen összefüggésben van a magyar helyzet romlásával. Az osztrák politikai hisztérikus reakciója a határok kvázi lezárása, az embercsempészekkel addig tanúsított lapító álláspont megváltozása, a vonatok erőteljes ellenőrzése megállásra késztették a Magyarországra érkezett menekülteket. Ennek volt köszönhető, hogy a Keletiben egyre rosszabbá vált a helyzet. A magyar menekült kezelési kérdés kritizálása és a németekkel közös álláspont elfoglalása pedig a menekültek magyar ellenességének és kooperáció megtagadásának volt direkt forrása.
Amikor végül a nyomás addig fokozódott, hogy kénytelenek voltak megnyitni a  határokat, azonnal kinyilvánították, továbbra is fenntartják a jogot a Magyarországon regisztráltak visszaküldésére. Ez tovább fokozta a migránsok ellenállását a kötelező regisztárcióval szemben. A no fingerprints szlogen közvetlen összefüggésben van ezekkel  a pillanatok alatt elterjedő kijentésekkel. 
Orbán megmenthetné Ausztriát
Ausztria hirtelen megtapasztalhatta, mennyivel nehezebb az események sűrűjében lenni, mint a pálya széléről bekiabálni. Ízelítőt kapott abból, amit Magyarország már február óta átél. Kiderült, a fényes szervezőképességnek is vannak korlátai. Újra és újra lezáruló határok, a vonatközlekedés összeomlása, a szeméthalmok, az ellenőrzés nélküli terroristagyanús személyek szabadon mozgása. Az eredmény valószínűleg többet árt az osztrák nagy pártoknak, mint használ. Az FPÖ ebből erősebben kerülhet ki. Az osztrákok nem vették észre, hogy érdekeik közösek Magyarországgal. Ha Magyarország képes lenne megállítani a menekülteket a déli határain és ezzel csökkentené az ezen az útvonalon történő utazás mértékét az Ausztriának is esélyt adna.
A lenácizott Orbán menthette volna meg az őt szidalmazókat. Ausztriának a V4-kel kellett volna összefognia, de ő hibásan, a szintén kaotikus német vonalat választotta, így most ugyan azt érezheti bennmaradt az EU nyugati fősodrában, de az öröm csak az FPÖ hatalomba kerüléséig tart majd.
Magyar önsorsrontás
A magyarok imádnak tobzódni abban, hogy rosszabbak vagyunk másoknál. A menekült kérdésben erre rengeteg alkalmat találnak az erre fogékonyak. Az osztrák és egyéb kritikákat kéjjel posztolják és olvassák be rádióműsorokban. Örömmel mutatnak be híreket, amelyek arról szólnak, az osztrákok és németek mennyivel jobban szervezettebbek. Szinte élvezetet jelent nekik, ha az olyan szerencsétlen hírekkel, mint az gyerekes apuka elgáncsolása a világsajtó középpontjába kerülünk.
Mintha Magyarország lenne a legrosszabb, sőt az egyetlen gonosz, aki képtelen emberséget mutatni. Nem kérdés a magyarok egy utolsó nép.
Egyfajta vakságban szenvednek ezek az emberek, nem akarják meglátni mi megy a világban. Nem akarják meglátni, hogy a felszín alatt az osztrák forgatókönyv zajlik minden nagy európai országban, amelyben gond bevándorlás. A nagy pártok az életükért küzdenek.
Csak néhány tény. Míg hazánkban, amely tényleg sokat szenvedett az elmúlt 8 hónapban egyetlen támadás sem érte a menekülteket, addig Németországban 150 alkalommal volt ilyen, több esetben felgyújtották szállásaikat, Merkel megengedő magatartásával szemben nő az ellenszenv, sőt egyre gyakrabban vetik fel felelősségét, a szélsőjobboldal 13 százalékon áll. Franciaországban magas szögesdrót kerítéseket építenek Calaisnál és bódévárosokban hagyják lakni a menekültek ezreit. Spanyolország régóta 6 méteres kerítés védi a marokkói határt és az ott átmászókat azonnal visszaküldik. A skandináv országokban a szélsőjobb egyre erősebb, sőt kormánypárt. Nagy-Britannia nem akar egyetlen illegális bevándorlót sem. Az olaszok, amikor olyan helyzetben voltak, mint mi, vagyis feltorlódak a menekültek néhány pályaudvaron, mert a szomszédaik nem akarták átengedni őket, azzal fenyegették az EU-t, hogy mindenkinek vízumot adnak. Görögországban, Macedóniában, Szlovéniában már gumibotozzák a menekülteket, de látható, hogy a görög helyzet az ottani emberek számára elviselhetetlen.
Ez egy történelmi probléma, amire mindenki keményen reagál, ha a helyzet fokozódik, a kérdés csak az, hogy az Európában jelenleg kormányzó pártok megteszik ezt, vagy megbuktatja őket a nép és a mások teszik meg helyettük, mint Ausztriában az FPÖ.
Sajnálatos, hogy a problémát összekeverik a magyar baloldalon az Orbán iránti gyűlölettel. Attól senki nem lesz orbánista, hogy hajlandó a probléma súlyát látni és nem a magyar hibákra koncentrálni kizárólag. Politikai bűn a baloldal számára, ha a politikai palettán a töréspontot a menekültkérdés mentén akarják tartani, mert előbb utóbb egyedül maradnak azon a térfélen. Ez olyan politikai zombiknak, mint Gyurcsány megfelelő, mert neki csak néhány százalék és egy kis médiaszereplés kell a boldogsághoz, de ha a baloldal fősodra ezen az úton megy tovább, a teljes marginalizálódás vár rájuk. A menekült kérdésben a másik oldalra kerültek pedig, egyszer csak azt veszik észre, csak a Jobbik és a Fidesz között választhatnak.

Magyarországnak és nekik is sokkal jobb lenne, ha belátnák tévúton jártak és nem más országok, kétségbeesett pártjainak propagandáját harsognák, hanem megtalálnák saját hangjukat, de az nem lehet a bevándorlás problémájának bagatelizálása, Magyarország elítélése, és vele szemben a menekültek jogainak védelme.

Operett valódi áldozatokkal – 2006. október 23.

admin 1 Comment
Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként nem az elhivatottságával vonul be a történelembe, sőt, még csak nem is nagy reformerként, bármennyire is szerette volna. Pedig hozott újat a magyar parlamentáris politikába, igaz, ezek az eszközök a diktatúrákban is ismertek voltak.

Gyurcsány szó szerint „csinálta” a politikát. Nem az eseményeket próbálta a maga javára fordítani, nem az élet adta problémákat megoldani, hanem eseményeket alkotott, és megoldotta az így keletkezett gondokat. Ebben áll az újítás lényege. Lényegében ezt tudtuk meg 2006-ban Gyurcsány politikai hitvallásáról. Az őszödi beszéd, és egyes intellektuális gőgről árulkodó, hivalkodó vallomásai mindenkit meggyőzhetnek erről. Ide tartozik, ahogy „megcsinálta” a 23 millió román munkavállaló sztorit és az akasztós beszédet.

A machiavellista operettkirály

Hazánkra nézve az őszödi beszédből kivilágló operettkormányzás a legsajnálatosabb. Az „úgy kellett csinálni, mintha kormányoznánk” mondat. Áltevékenységet, álrefomokat, a száz lépés politikáját takarták. Azt mondanám, talán még az árvizet is megrendezte volna, ha lenne rá lehetősége, mindenesetre jókor jött, úgy lehetett „csinálni”, mintha kormányoznának. Gyurcsány imádja a machiavellista intellektuális játékokat, élvezi, hogy van ereje, és képes nagy ívű előadásokat rendezni, melyekben mindenkit hülyének néz. Élvezi a cinizmust, látni az ellenfeleit, amint küzdenek az igazsággal, és még sem tudnak győzni a játszmái ellen. Gyurcsány világában az igazság látszata többet ér, mint maga az igazság. Tudja, hogy a média világában egy állítás kioltható egy azzal ellentétes állítással, mivel a közvélemény információ hiányában soha nem tudja eldönteni, melyik állítás igaz, ezért előítéletei alapján, politikai alapon dönt. Valószínűleg ez a „játék” élteti, ezért tartja magát a legnagyobbnak. Az MSZP egyik platformja ezt így jellemzi „felülről vezérelt, szűk, marketing-hatékony csapat”.

Az ördögi színjáték bemutatója: október 23.

Október 23-a volt eddigi életpályájának legnagyobb bemutatója. Kétségtelenül akkor kell nagyot dobni, amikor nagy a baj. Akkor pedig nagy volt a baj. Elvesztette az önkormányzati választást, már látszott, hogy nem akarnak belőle elnököt „csinálni”, középtávon pedig még miniszterelnöknek sem kell a szocialistáknak. Mao is akkor csinálta a kulturális forradalmat, amikor nagy volt a baj, Sztálin is bűnbakot keresett olyan híres akcióiban, mint az orvosper. Hitler is felgyújtotta a Reichstagot.

A szocialisták és az SZDSZ kommunikációs fő csapásiránya már nagyon régen egy egyszerű ellentétre épül.

Az egyik oldal: radikális, populista, békétlen, maradi, reformellenes, a múlt, a nem. A másik: szakértő, megfontolt, nyugodt, reformpárti, békepárti, a jövő, az igen. Orbán tökéletes alanynak bizonyult, hogy eljátszassák vele a főszerepet. Mikor Gyurcsány boszorkánykonyhájában megszületett október 23. ötlete, akkor két legyet akartak ütni egy csapásra. A kutatások azt mutatták, hogy az emberek rendet és békét akarnak. Ezért az olyan üzenetek, mint „csőcselék, nem hagynak bennünket dolgozni, mindent tönkretesznek, ezeknek semmi sem drága, ha a hatalomról van szó, nem tudunk fejlődni, ha velük kell foglalkozni” gondolatkörre építve jogalapot akart szerezni a későbbi, még keményebb fellépéshez. Másrészt megfélemlíteni mindenkit, hogy amikor tavasszal az igazi tüntetések lesznek, ne menjenek ki annyian, és persze csökkenteni Orbán mozgásterét, elvenni tőle az utcát.

Ravasz politikai okoskodás, de vannak hibái. A leggyengébb láncszem maga Gyurcsány. Ő már a „vízenjárási fázisban” van, és ez megkérdőjelezi minden marketingakcióját. A „vízenjárási fázist” az Antall Józsefre alkalmazott viccből eredeztetem. Mikor Antall a Bem térről a vízen átsétálva megy át a Parlamentbe. Az őt bámulók erre azt mondják: Nézd má’, ez úszni se tud. A politikus hitelvesztésének van egy pillanata, amikor már bármit tesz, a tömegek negatívan értelmezik. Ilyenkor a marketingakciók már nem érik el céljukat, sőt, akár visszafelé is elsülhetnek. Ez az első ok, a második, hogy október 23. behoz a közéletbe irracionális tényezőket, ezért kiszámíthatatlanná válik a helyzet. Ez a félelem és az igazságtalanság miatt érzett düh. Akik részt vettek az aznapi eseményeken, azok saját szemükkel láthatták, saját bőrükön érezhették a súlyos igazságtalanságot. Másrészt Gyurcsány ezzel aktívan bevonta a nem orbánista középrétegeket is a játszmába, akik eddig jobbára csak szemlélték az eseményeket, nem lévén kihez csatlakozni. Itt azonban közös platformra kerültek a Fidesszel.

Harmadrészt, azoknak az időknek a kiszivárogtatásai után nehéz volt abban bízni, hogy valakinek nem jár el a szája, hogy nem lesz olyan rendőr, akiben megszólal a lelkiismeret vagy a jobboldaliság és nem tálal ki. Nem mondja el az aznapi terveket és az utasításokat. Ez reális lehetőség volt, de nem történt meg.

Amikor Gyurcsány aznap és másnap végtelen cinizmussal megszólalt a televízióban, azt mondva: elvették az ünnepet, a békés emlékezést, a szabad sétálgatást, a hatalomért semmi sem drága egyeseknek, mindenki zsebében kinyílt a szimbolikus bicska. Ezt ugyanis a megemlékezések résztvevői szerették volna az ő képébe vágni.

Az elrabolt ünnep, amitől félt Gyurcsány Ferenc

Elvették tőlünk az ünneplést. Ez a legigazabb állítás október 23-ával kapcsolatban. Magyarország nagy napja lehetett volna október 23., sajnos a kormány szégyene lett. Reggel még Gyurcsány Ferenc 56 ország magas rangú képviselőjének fényében sütkérezett, de a tévénézőknek már feltűnhetett, hogy a térről hiányzik valami: a nép, az ünneplő tömeg. A hírek egymás után érkeztek, és kezdett érhetővé válni, miért remegett ilyen feltűnően és idegesen Gyurcsány keze a megemlékezések ideje alatt. Előbb kiderült, éjjel kétes eszközökkel felszámolták a Kossuth téri, sokak számára nem tetsző, de alkotmányosnak nevezhető tüntetést. Majd, ami ekkor érthetetlennek tűnt: kiderült, az ünneplőket nem engedik be a Kossuth térre. Sőt, a rendőrkordon túloldaláról is elzavarják őket, és már ekkor erőszakot alkalmaznak. A provokáció már itt elkezdődött.

Mitől félt Gyurcsány Ferenc? Az adófizetők pénzén, több milliárdért rendezett ünnepségsorozatra az adófizetőket nem engedik be? Minden elkobozható lenne, ami veszélyes lehet, kivéve a szavak. Ezek azonban nem jelentenek olyan veszélyt, ami miatt korlátozni lehet az emberek szabad mozgását egy demokráciában. Jogosan tehetjük fel a kérdést: most nem engedik be az embereket, jövőre már kötelező lesz tapsolni? Óriási területeken csak kommunista országokban korlátozzák a szabad mozgást. Szabad országokban a rendőrség megoldja a biztonságos, szabad mozgást, még terrorfenyegetés esetén is.

Gyurcsány őszödi beszédében azt mondta, tüntetnek majd a Parlamentnél, de megunják és hazamennek. Hát nem unták meg, Gyurcsány unta meg.

Hogy járt volna Gyurcsány lánya

Sajtójelentésekből az is kiolvasható volt, hogy az ünneplő tömeg tehetetlenül állt, nem tudta, mit csináljon olyan esetben, amikor nem lehet a nemzeti ünnepség színhelyét megközelíteni. A céltalan tömeg a Corvin köz irányába ment. Majd, bízva abban, hogy mivel a külföldi delegációk már nincsenek a téren, oda be lehet jutni, újra a Kossuth tér felé vonult. Itt teljesen érthetetlen okokból még mindig nem engedték be az embereket. A MI pénzünkből rendezett ünnepségre MINKET nem engedtek be. Itt aztán elszabadultak az indulatok, ahogy ez előre kalkulálható volt. Tehát, ha valaki eltervezi a nap forgatókönyvét, biztosan számolhat azzal, hogy előbb utóbb a rendőrsorfalnál lesz valami atrocitás. Így csak megfelelő mennyiségű sorfal kell, és agresszív rendőri fellépés.

Gyurcsány Ferenc családjának újabb tagját hozta be a politikába: a lányát. Azt mondta, a lánya nem tudott a nemzet ünnepén nyugodtan ünnepelni és sétálni a városban. Ebben teljesen igaza van. Mi várt egy jóhiszemű diáklányra ezen a napon? Reggel nem tudott bemenni a Kossuth térre, mert a rendőrség nem engedte. Ebéd után újra visszatérve, szintén nem tudott ide bejutni. Azonban az ünneplésének elrablásánál rosszabbul is járhatott volna. Délután 4 órakor a Nyugatinál rendőrsorfal állta el a Bajcsy Zsilinszky utat. Előttük nem voltak tüntetők, csak fagyit nyalogató, babakocsit tologató bámészkodók, akik kíváncsiak voltak, mit csinál ez a sok rendőr ott. A rendőrök néhány perc után ennek ellenére szétoszlatták a „tüntetőket”. Amennyiben Gyurcsány lánya naivan odasétál a rendőrökhöz és megpróbálja megtudakolni, hogy merre lehetne tovább menni, vagy eljutni a Parlamenthez, akkor könnygázt kap az arcába, és gumibotot a hátára. Ki vette el az ünnepet? – kérdezhette volna magától a kórházi ágyon.

A rendőrök ugyanis semmilyen módon nem kommunikáltak aznap az emberekkel, legyenek azok fiúk, lányok, papok, tanárok. Azonnal fújtak és ütöttek. Nem tudunk másra gondolni, csak arra, hogy az események elfajulását szerették volna elősegíteni ezzel. Hiszen fehér zászlóval közeledő, 70 év körüli emberektől nem lehetett félnivalójuk.

A nagy logisztikai húzás

Miután a tömeget túl gyorsan végigkergették a Deák térig, a rendőrök megálltak. Túl korán volt még, 4 óra, a Fidesz megemlékezésének csak 6 körül lett vége. Még 2 órán át „csatázni” kellett.

Fontos kiemelni, hogy a kormány által rendezett megemlékezések egyik színhelye a Deák tér. Amennyiben valaki ezen a napon ünnepelni, megemlékezni, sétálni akart a családjával, ide jött. A rendőrség, ahelyett, hogy megakadályozta volna, hogy az a 100 fiatal ide hátráljon, ide vonta össze erőit. Délután 4 és 6 óra között lövöldözgettek és kardlapozgattak. Miközben egy helikopter körözött a Fidesz rendezvény fölött, felmérve a tömeget. Valószínűleg innen osztogatták a parancsokat. Hangsúlyozni kell, hogy a városban máshol nem lehetett ünnepi beszédeket hallgatni este 4 és 6 között, csak az Astorián, ezért az is ide sodródott, aki nem Orbán kedvéért jött. A Fidesz rendezvénye kb. 6 órakor ért véget, ezt követően kb. 2 perc múlva megindult a roham. Az addig csak lassan haladó rendőrök lovasrohammal a 100 tüntetőt belekergették a több tízezres tömegbe, és azonnal lőni kezdtek. A Deák tér felől érkezettek arra is szerettek volna haza menni, de a hazainduló tömeg nem tudott előre jutni a rendőrrohamtól. A rendőrök Gergényi szerint harci helyzetben voltak, de ami nekik harci helyzet volt, az a tömegnek csak értetlen ácsorgás. Senki sem értette, miért kellett az érvényes területfoglalási engedéllyel rendelkező eseményről feloszló tömegbe lőni. Illetve mindenki értette, azért, hogy provokálják azt. A tömeg azonban nem tett semmit, ha lőttek hátrébb ment. Nem véletlen, hogy egyetlen kirakat sem tört be, és igazából semmiben nem esett kár, csak a rendőri „intézkedések” hatására. Jól látható volt, hogy a rendőrség nagyon lassan halad, a látványos médiashow-t ugyanis sokáig el akarták húzni, hogy csak hajnalra legyen rend. A Bajcsy Zsilinszky úton (kb.1,5 km) még kb. 1 óra alatt kergették végig a tömeget, a fele akkora távolságon (kb. 800 méter) a Deák térnél már 2 óra volt. A lovasrohammal pedig 2 perc alatt 3-400 métert haladtak. Az Astoriánál lévő 300 méter újra 3 óra. A hídnál lévő néhány száz érdeklődő egyetemista és 10-20, az első sorokban felálló bátrabb ácsorgót már 4-5 óra alatt „kergették” szét. Ellenállást nem tanúsítottak, a barikádot is azért építették, mert sokáig hagyták egyhelyben ácsorogni őket.

Az összeesküvéselmélet

A tank elkötése kapcsán elindult a „Jól szervezett tüntetők” elmélete. Itt óriási sületlenségek hangzottak el, azonban még senki nem cáfolta őket igazán. Az már kiderült, hogy nem kell akkumulátor az elindításhoz, de az elmélet még tartja magát. Kérdezem én – milyen jól szervezett társaság az, aki nem visz üzemanyagot? Ráadásul ott is lehetett volna szerezni, ha igazán kellett volna. A rendőrséggel szemben állók a szervezettség minimumát sem mutatták. Amennyiben az Astoriánál nem vállnak szét, a rendőröknek nehezebb dolga lett volna, de ha igazán szervezetten megindul tízezer ember, akkor a rendőrök csak fegyverhasználattal vagy talán úgy sem tudják megállítani őket. Nem a rendőrség ilyen okos, a tömeg nem akart semmit, csak nyugodtan ünnepelni, és egy kicsit szidni Gyurcsányt. Sajnos ezt nem tudták elviselni.

Miért voltak ilyen brutálisak a rendőrök?

A rendőrségi eligazításon valószínűleg elmondhatták a felettesek, hogy nem kell félni az erőszaktól, mert mivel mindenki felismerhetetlen, nem kell tartani a felelősségre vonástól. Tudjuk a világ leghíresebb szociálpszichológiai kutatásaiból, ha a felelősséget átvesszük az emberektől, akkor azok ölni is képesek. Ez történt október 23-án. Az arctalan rendőrök minden felelősségtől megszabadulva kiengedhették a mindannyiunkban ott rejtőző agressziót. Ezért lehetnek olyan esetek, mint a Váci utcai, amikor egy ott álló fiatalt össze-vissza vertek, majd, mintha mi sem történt volna, tovább indultak, a szerencsétlent a földön hagyva. A rendőrök az emberiességnek, az együttérzésnek, a sajnálatnak a morzsáit sem mutatták. Nem úgy viselkedtek, mint jelszavuk indokolná. Mindez a maszk és az eligazítás miatt volt.

A rendőrök úgy fogták fel, mint vadászatot: a kacsa nem lő vissza. Igazat kell adnunk azoknak az állításoknak, hogy ilyen brutalitást demokratikus országban politikai megrendelésre lehet csak elképzelni. Amennyiben nincs megrendelés, olyan kemény büntetésre számíthattak volna, ami nem éri meg a kockázatot. Az, hogy utólagosan a kormány nem próbálja meg legalább a nyilvánvaló erőszakot és törvénytelenséget törvény elé vinni, és egyértelműen politikai ügyet kreál az esetből, önmagában bizonyítja az ügy politikai hátterét. Miért védenének nyilvánvaló törvénytelenségeket másként? A büntetések némi megnyugvást jelentenének az igazságérzetükben megbántottaknak.

Hajtóvadászat volt, a rendőrség harcolni akart, és keresett magának ellenfelet. Ha nincs sorfal, nincs mit dobálni. Ha van sorfal, akkor vele szemben lesznek emberek is. Ezt a szabályt követte a rendőrség. Nemzeti ünnepen nagyobb szabadság kell az embereken, hogy szabadon sétálhassanak, mondta a berlini rendőrség szóvivője. A budapesti tüntetők agresszív fellépéséről, arról, hogy tankkal vonultak a rendőrsorfal irányába, a szóvivő úgy vélekedett: „Nem biztos, hogy szükségszerű volt a rendőrsorfal.”

Olyan operett volt ez, amiben mi magunk voltunk a statiszták, és még csak fizetést sem kaptunk érte.

Az utólagos rendőrségi cinizmusról, a 3000 leesett rendőrjelvény és a vipera-kérdés tovább fokozta az erkölcsi válságot az országban. A törvényes rend őrei cinikusan értelmezték a törvényt, mint holmi bűnözők. Hogyan várhatnak el jogkövető magatartást civilektől ilyen cinizmus után? Sajnos az egész helyzet csak további radikalizálódást indított el a társadalomban. Ez az ügy nem egy korrupciós botrány volt, amit az emberek rövid idő alatt elfelejtenek, ebben a kérdésben addig nem lesz megnyugvás, amíg nem bűnhődik meg érte valaki, amíg az igazság ki nem derül.

Örömteli gyászbeszéd – az SZDSZ sírja felett

admin 12 hozzászólás

Ezt az írást május 29-én tettem fel a blogomra, akkor előreszaladva az időben, eltemettem az SZDSZ-t, kevesen vették komolyan. Most, hogy ez már történelem, utólagos elemzésként közlöm változtatás nélkül (kivéve a címét), talán komolyabban veszik. Aki már olvasta, ne olvassa újra, csak ha unatkozik.
Egy örömteli gyászbeszédet szeretnék mondani az SZDSZ fölött. Igaz, van a mondás, hogy halottról vagy jót, vagy semmit.(ráadásul még meg sem haltak, de pokolba a lényegtelen részletekkel.)
A 90-es évek közepétől minimum 2 millió szavazó szurkol azért, hogy az SZDSZ menjen már végre a lecsóba, ahogy manapság mondják. A jobboldal zseniális politikusai, mégsem tudták elérni azt az elmúlt 15 évben, amit Kóka, Gyurcsány és Fodor elért röpke egy év alatt. Persze az SZDSZ sorsát nem ez a rövid, de heves időszak pecsételte meg. Inkább az volt 15 évig érthetetlen, miért tudott újra és újra bejutni a parlamentbe. Ez a veszély ma már egyre kevésbé fenyegeti a pártot, ezért őszintén szembe kellene nézni sorsával.
Az SZDSZ-nek sok bűne van, de ilyen van a politikai paletta többi résztvevőjének is. Tocsikok és más simlis ügyek, amikről mindig mindenki tudott, de soha nem lett belőlük semmi. Ezeknek önmagukban is elégnek kellene lennie a véghez, de ezt mindenki csinálja, a többiek mégis maradnak a nyakunkon. Van a rovásukon más is. Budapest végzetes és behozhatatlan lemaradása, az élhetetlen és javíthatatlan város koncepció megalkotása. Aminek ellenére Demszky még mindig több szavazatot kapna, mint a párt. Részük volt a gazdaság leállításában, az egészségügy sikertelen átalakításában és még sok másban, ennek ellenére egyre zavaróbbá váló belső ellentmondásaik nélkül nem jutottak volna ide.
Mármint ideológiai ellentmondásaik miatt, és az abban rejlő mélyen elitista és társadalmilag igazságtalan szemlélet miatt, amely egyre élesebben rajzolódott ki az elmúlt időben.
Minél jobban hangsúlyozták a konzervatívoknak is tetsző, liberális gazdaságpolitikai szemléletet, annál anakronisztikusabbá vált a szocialistákat is túlszárnyaló, „szociális érzékenység, szolidaritási és öngondoskodásra képtelenek” maszlag. Olyan társadalmat építettek, amely a lehető legigazságtalanabbá vált. A különleges tettekre született elit küldetése volt, hogy öngondoskodásra képtelen szerencsétlenekről gondoskodjon. A két csoport közötti réteget, nevezhetnénk dolgozóknak. Ők viselik ennek a rendszernek a terheit, ők fizetik az SZDSZ által megalkotott társadalmi koncepció költségeit.
A recept a következő: mindent működtessen a magánszektor, mindenki versenyezzen, mindenki fizessen mindenért, nincs ingyen ebéd, kivéve azoknak, akik nem akarnak (más olvasatban nem tudnak) versenyezni és nem akarnak fizetni semmiért. Az elit pedig, élvezzen egy ici-pici, de elegendő előnyt, a versenyben. Fönt is lent is ingyen ebéd, mi meg fizetjük a számlát.
Az SZDSZ eszeveszetten védi és támogatja a verseny szerepét a társadalomban, ami jó és erős társadalmat épít. Gátlástalanul vágja a társadalom szemébe, hogy amit kapunk pl. egészségügy, azért fizessünk is. Fizessen, akinek van pénze, fizessen, aki dolgozik. Kivéve, akinek nincs pénze. A gond csak annyi, hogy azt mindenki maga dönti el, melyik csoportba tartozik. Ugyanis, az ő rendszerük nem különbözteti meg azt, akinek nincs kedve dolgozni attól, aki tényleg nem tud, de mindent megtesz a megélhetésért. Ez az SZDSZ társadalmi igazságossága, fűszerezve az elit „előjogaival”. Ez az, ami egy idő után mindenki számára világossá vált, ez a legfőbb ok, amiért menniük kell.
Irritáló megmondói közül, a legirritálóbb Horn Gábor (akiről négy év múlva azt sem tudjuk létezett), szavaiból úgy tűnik, még nem vették észre ezt, és azt szeretnék gondolni, hogy a kisebbségek védelme, a homoszexuálisokért való kiállás miatt tartanak itt. Szerintük csak annyi történt, hogy a társadalom intoleránssá vált és ezért nem akarnak már rájuk szavazni, rájuk, akik egyedül képviselik ezeket a magasztos értékeket. Önmagukban keveseket zavartak a homoszexuálisok, de az SZDSZ a harcos utat választotta, és a csoportok szembe állítását erőltette, ahelyett, hogy a mindannyian egybe tartozunk érzését erősítette volna. A homoszexuálisok sokat veszítettek azzal, hogy melléjük álltak.
Az SZDSZ negatív brand-é, negatív márkává változott. Mindent, aminek képviseletét felvállalja, csak lerántja magával a sárba. Az igazságosság és szolidaritás szitokszóvá válik a szájában, mert csak jó márkákkal lehet jó célokat reklámozni. Olaszországban néhány éve, megkérték a nagyobb márkákat, próbálják meg az anyaság reklámozását beépíteni kampányaikba. Mára itthon olyan a helyzet, ha az SZDSZ reklámozná az anyaságot, talán még kevesebben szülnének.
Így ártottak a homoszexuálisoknak, a cigányságnak, az esélyegyenlőségnek, a gyűlöletbeszédnek, stb. Utolsó akcióik egyikével még megpróbálják a kirekesztést népszerűsíteni. Óriásplakátokon már több hónapja, a külső szemlélő számára kétségbeesetten könyörögnek 200 ezer szavazóért, de úgy tűnik, hiába. Az ő szempontjukból persze máshogy néz ki. Ők úgy élik meg, hogy csak ők, tucatnyian maradtak, akik ezeket az értékeket képviselik és mindenki más rasszista, kirekesztő, nem demokrata és nem szabad. Pedig nem az elveik, hanem ők nem kellenek senkinek. Nem szabad demokraták, hanem szabadlábon lévő kleptokraták.
Az ő tragédiájuk az országé is. Nem veszik észre, olyan helyzetbe kerültek, hogy az árpádsávosokat ábrázoló plakátjuk többet használ ellenfelüknek, mint nekik. A kirekesztést elítélő szövegük, kirekesztésre buzdít, mégha sokan éppen, azt sem tudjuk, mit jelent ez a mondat.
Az SZDSZ lett az a barát, akit érdemes megkérdezni egy új filmről. Ha azt mondja tetszett, semmiképpen sem nézzük meg és fordítva. Nem akarunk olyanok lenni, mint ők, mert zavarosak, gőgösek és ráadásul még csak nem is becsületesek.
Mivel senki nem fog rájuk szavazni, azért majd azt mondják a magyar társadalom kirekesztő, pedig nem a kirekesztés mellett szavaznak majd, hanem a 20 éves tehetetlenkedés és korrupció ellen. Ezért többet használna az SZDSZ saját valamikori céljainak, ha nem venne fontos és társadalmilag előremutató értékeket a szájára és nem vinné magával a sírba ezeket.

Krízistudatlanság

admin 16 hozzászólás

Azt mondják, a válság esély, mert az emberek ilyenkor megértik, hogy baj van és át kell alakítani országunkat. Meg kell tenni, amit rég halogattunk és máshogy kell élnünk, ha 20 év múlva is azt akarjuk, hogy legyen országunk. Assar Lindbeck professzor, aki részt vett a svéd szociális rendszer kialakításában és annak reformjában, azt mondja, csak válságban van esély komoly reformokra. „Új-Zéland például a nagyon gyönge gazdasági teljesítménye miatt kényszerült reformokra korábban, Hollandiában a rendszerek finanszírozhatatlanságának réme ösztönzött cselekvésre, Svédország és Finnország mély recesszióba zuhanva látott neki a feladatnak. Elég nehéz meggyőzni ugyanis a szavazókat arról, hogy ha ma nem hozunk népszerűtlen intézkedéseket, akkor tíz vagy húsz év múlva súlyos problémákkal nézhetünk szembe. .. Nem az ideológia számít, hanem a probléma természete, a lakosság krízistudata.”
A svédek megértették, hogy nem finanszírozható szociális és nyugdíjrendszerük, és olyan intézkedéseket is elfogadtak, ami 18%-kal csökkentette reálnyugdíjukat, és olyan rendszert alakítottak ki, amely nem csak automatizmusokon alapul, hanem a gazdaság teljesítményén is.
A magyar lakosság krízistudatlan. Tudják, ugyan, hogy baj van, és valamit változtatni kell. A Fidesztől Obamáig, mindenki ezt mondja nekik, de ezt úgy képzelik, a változást az elitnek kell elvégeznie, úgy, hogy ők talán ezt észre sem veszik. Ezért a sületlenségért a teljes politikai rendszer együttesen felelős. Legfőképpen természetesen Gyurcsány Ferenc és a szocialisták. Akik, olyan minősíthetetlenül használták az elmúlt 7 évet az ország kormányzására, hogy kialakult bennünk az érzés, nem velünk és a rendszerrel van a baj, hanem csak a kormánnyal és az elittel. Úgy képzeljük, a reform az, hogy „ezeket” eltakarítjuk innen, jön egy másik csapat, aki majd visszaállítja a gondoskodó államot és minden rendben lesz. Ehhez a téveszméhez, az értelmiség is hozzájárult, azzal, hogy az elitcseréről többet beszélt, mint a gondok valódi természetéről.
A Fidesz is társ ebben a téveszmében. Fennen hirdetik, hogy elég csak kormányt váltani és minden megváltozik és jobb lesz. Még el sem kezdték a kormányzást, már körülbelül 500 milliárddal növelték a hiányt. A 13 havi nyugdíjat, az áfát, a táppénzt, és minden mást visszaígérnek. Ezzel azt üzenik a lakosságnak, amit amúgy is remélni szeretnének, elég váltani és minden jobb lesz. Ezt üzente Orbán Páva győzelmekor, amikor azt mondta: „íme a remény”
Ez lenne a remény üzenete? Ez valójában a totális reménytelenséget üzeni annak, aki hajlamos tovább nézni egy lépéssel. Reményt egyedül az adna, ha a lakosságnak valódi krízistudata lenne, olyan, amire valódi átalakulást lehet alapozni. Nem csak egy nyugdíjreformot, vagy adóreformot. (És persze lenne egy csapat, amely képes megfelelő programot adni.) Ma azonban azt üzenik nekünk, olyan gondok vannak csak, amiket az új elit és az erősebb állam képes kezelni és nincs szükség a mi áldozatunkra. Ennek ellenére, egyre több áldozatot kell hoznunk, de az áldozatok értelmetlenek, mert nem egy új rendszer kialakítására fordítjuk őket, hanem a régi lékeinek befoltozására.
A jelenlegi válság legnagyobb esélye ez a krízistudat lett volna, de lassan ezt már elszalasztottuk.

A nyafogás, mint nemzetstratégia

admin

Senki sem szereti a nyafkákat, azokat, akik ha valami nem jól sül el szaladnak anyuhoz, hogy segítsen. A gyerekkorunkban az ilyeneket kigúnyoljuk és lenézzük, később aztán csak idegesítenek bennünket. Ennek ellenére társadalmi szinten nagyon erőteljesen így viselkedünk, és támogatjuk is ezt a magatartást. Minden csoport, legyen az szegény, gazdag, gyenge vagy erős, a boldogulás legbiztosabb útjának a panaszkodást, az önsajnáltatást, a másokra mutogatást, nyafogást tartja. Mások és önmagunk sajnálata tulajdonképpen a társadalmi szolidaritás irracionális megtestesülésévé vált. Szívesen sajnálunk bárkit, valós vagy valótlan indokból, ha minket is sajnálnak cserébe. Sajnos ez alól a viselkedési minta alól maguk a döntéshozók sem kivételek és e miatt már nagynak nevezhető a baj, mert akkor ki változtatja meg a helyzetet?
Mivel, természetesen én magam sem vagyok kivétel azonnal fel is mentem magunkat részben: A szocializmus gondoskodó államának öröksége, az egyének saját sorsukért érzett felelősségvállalását végtelenül lecsökkentette, mindig volt valaki, akire támaszkodni lehetett, akire mutogatni lehetett, volt valami kifogás, hogy miért nem működnek a dolgok. Az egyéni felelősség így feloldódott a közösségiben és így tovább és így tovább. Kifogás van bőven.
Természetesen a nyafogást, mint eszközök valamely cél elérése érdekében alkalmazzuk. Ez esetben a cél a bennünket érintő, előnyösnek vélt társadalmi körülmények változatlanul hagyása vagy az új körülmények a magunk előnyére történő megváltoztatása. Ez pedig nagyon érdekes szocializációs fejlemény. Az ember legfőbb evolúciós előnyének tartják, hogy a változó körülményekhez ő képes leginkább alkalmazkodni az élővilágban. Ezt a szelekciós előnyt fordítottuk most meg és képességeinket a tőlünk látszólag független körülmények befolyásolására fordítjuk.
Nyafogunk mi mindenért, de az egyik slágertéma az egészségügy. Persze ebben az országban mindenki nagyon beteg, és ez tökéletesen illik a nyafogási játszmába. A valamikori „Ki mit tud” helyett meg lehetne rendezni a „Ki betegebb” vetélkedőt. Nagyon népszerűek lennének, tulajdonképpen népszerűek is, spontán szervezett formában. Nap, mint nap zajlanak az előselejtezők országszerte. Hogyan lehet egy olyan társadalomban megreformálni az egészségügyet, ahol a ki a betegebb játszma a legnépszerűbb?
Szóval, ha mondjuk be akarnak zárni egy kórházat, azért mert nem működik hatékonyan és két nem jól működő alulfinanszírozott intézményből csinálnának végre egy hatékony, megfelelően finanszírozottat, akkor azonnal társadalmi mozgalmak indulnak, és kiderül, hogy tulajdonképpen ez a legjobb kórház és miért is kéne azt bezárni. A nyafogás tulajdonképpen egy nagy közösségi társasjátékká vált, minden nyafogót megértően kezel a társadalom azon része is, amelynek nincs érdeke az adott ügyben, mert nem szabad rést ütni a pajzson. Amennyiben bezárják azt a nem jól működő kórházat, holnap a mi kerületünkbe, városunkba jönnek és ott is bezárnak egyet, és aztán ki tudja hol a vége.
Vannak ennél azonban sokkal banálisabb területek is. A biztosítás, amely az öngondoskodás legalapvetőbb eleme, sok háztartásban hiányzik, de ha beüt a baj, akkor azonnal követelik, az állam kártalanítsa az ilyen családokat, az állam pedig meg is teszi. Milyen példát mutat ez?
Vagy, magánszemélyek olyan befektetési formát választanak, amely komoly kockázatokat rejt, persze a dolog eleinte nagy hasznot hoz, ezt mindenki szépen zsebre teszi, amikor meg jön a baj, természetesen újra az államhoz rohan mindenki. Évekig harsogták mindenhonnan, veszélyes devizában eladósodni, nem figyelt senki, most mindenki az államtól vár segítséget. Nem vagyunk képesek felelősséget vállalni tetteinkért, inkább nyafogunk, hogy nem a mi hibánk. Abban bízunk, ha mindenki felelőtlen, akkor nem érhet bennünket sem kár.
Természetesen a sor folytatható az oktatástól a mezőgazdaságon át a MÁV-ig, amely ugyan nagy veszteséggel küzdött, de 1200-an dolgoztak a személyzeti osztályon, az AUDI gyárban ennyi emberrel a magyar export jelentős részét előállítják. Természetesen, ha el akarnák bocsátani a MÁV-osokat, mi együtt éreznénk velük, annak ellenére, hogy a társadalom más területein lehetne hasznosítani az itt megtakarított pénzt. Lásd a szárnyvonalak bezárása kapcsán, népi mozgalom indult, úgy, hogy fogalmunk sem volt az egész ügyről, de tudtuk nem szabad engedni a legkisebb ügyben sem, mert a következők mi lehetünk.
Tulajdonképpen a legkomolytalanabb és legaggasztóbb terület a politika és az önkormányzat. Az önkormányzati szektorban egyenesen a siker alapja lett a nyafogás. Ezt úgy nevezik érdekérvényesítést. Az ország vitathatatlan veterán főnyafogója a 17 éves gyakorlattal rendelkező Demszky Gábor. Sikerének ez legfőbb titka. Mindig meg tudta győzni a budapestiket, hogy őt tulajdonképpen sajnálni kell, ezért Demszkyt minden alkalommal újraválasztották, úgy, hogy 17 éves regnálása alatt semmilyen eredményt nem tudott felmutatni (az Art mozi hálózaton kívül). Mindig elmondta azonban, hogy a kormányzat felelős mindenért, mert nem ad pénzt. Demszky külön érdekessége még, hogy se Fidesz, se Szocialista-Szdsz kormányzat alatt nem tudott semmit elérni. Mindig volt valami gond, hát nem sajnálni való?
Persze, a magyar önkormányzati rendszer nagymértékben a kormányzat kegyeitől függ és tényleg részben anyagi kiszolgáltatottságban van. Vannak szerencsére ellen példák, melyek cáfolják a nyafogókat és bizonyítják, hogy ezek között a körülmények között is lehet sikert elérni. Kénytelen vagyok, miden politikai él nélkül felhozni Debrecen példáját. A Fidesz alatt pont úgy fejlődött, mint a Szocialisták alatt, látványos épülés-szépülés, beruházások, sportcsarnok, két jégcsarnok, sportesemények. Pedig nem is az ország szerencsésebb nyugati végén fekszik. A körülményei neki sem jók, de nyafogás helyett, felelősség vállalás és némi hit magunkban meghozhatja az eredményeket. A politikai kiegyensúlyozottság kedvéért felhozható példaként Nyíregyháza is, amely a legelmaradottabb régióban óriási mértékű beruházásokat vonzott.
Debrecen és Nyíregyháza azonban nem tipikusan magyar, Demszky Gábor az. Ő egy tehetetlenségi stratégia mentén halad és kétségtelenül jól csinálja, mert ugyanazzal a módszerrel, amivel a nagyanyám csak a faluban ér el eredményeket a ki a betegebb vetélkedőn, Demszky az ország fővárosát tudja „vezetni” már majd két évtizede. Módszerének követői számosak.
Itt van például a rendőrfőkapitány, aki azt mondja, adjon a kormány több pénzt, akkor lesz nagyobb biztonság, majd kiderül, hogy az irodában ücsörög az állomány fele és kicsit jobb szervezéssel, már évek óta néhány száz rendőrrel lehetne több az utcákon. Mennyivel könnyebb azonban nyafogni, ahelyett, hogy megnéznénk mit tehetünk.
Ne álljunk meg itt. Nézzük Gyurcsány Ferencet. Amikor kiderült baj van, nem a saját portán nézett szét, hanem elrohant az IMF-hez, az EU-hoz, nyafogott, hogy segítsenek ők. Aztán újra elrohant és most már 180 milliárdot kunyerál tőlük. Az ellenzék vezére is megirigyelte ezt, mert azonnal rá tromfolt, ő már 350 milliárdot kér. Mennyivel könnyebb ezt tenni, mint programot adni a kivezető útra.
Meddig mehet ez így? Amennyiben hazánk lenne az egyetlen ország a földkerekségen, természetesen örökké, de ez nincs így. A világban, ha be akarjuk ezt vallani, ha nem a különböző népek között folyamatos verseny zajlik. Egyes elképzelések szerint valójában ez a világ folyamatos „fejlődésének” motorja. Ez jelenleg gazdasági hatékonysági és technológiai verseny. Verseny a befektetésekért, az érdekérvényesítésért, a függetlenségért és még egy csomó más rövid, közép és hosszú távon fontos dologért. Az erősebb, gazdagabb országoknak a szegényebb, gyengébbek rovására érvényesítik az akaratukat, ezt már tapasztaltuk történelmünk folyamán. Magyarország ebben a nemzetközi versenyben tartalék csapattal biztosan nem jut az élmezőnybe. Az nyilvánvaló, hogy a nyafogás, nem egy kompetitív stratégia, ez egy „felszínen maradni a legkevesebb ráfordítással” stratégia, a nemzetközi verseny pedig nem ilyen. Ott a „nyújtsd a maximumot, ha nem állj félre” stratégia működik. Rövidtávon véd bennünket az EU és a történelemben kivívott helyezésünk, de hosszabb távon semmi nem segít, csak a teljesítmény. Magyarország válaszút előtt áll: kezébe veszi végre a saját sorsát, felelősséget vállal tetteiért vagy szépen lassan de biztosan csúszik lefelé a népek rangsorában. Ez a verseny nem az olimpia, ahol a részvétel is szép. A történelem érzéketlen, neki aztán mindegy, hogy a szocializmus öröksége miatt maradunk alul, esetleg csak megint rossz oldalra álltunk, vagy nem vagyunk elég tehetségesek. A vesztesekkel senki sem törődik, erre megtaníthatott volna történelmünk.

Feri a lebontó

admin
Megnéztem Ferinket, amint éppen lebontja a KISZ-t egy interjúban. Rábízták és 2 hónap alatt végzett vele. Érdekes, hogy az emberek nem változnak. Pontosan ugyanazokat mondja mint ma. Át kell alakulni, mert az új kihívásoknak csak így lehet megfelelni. Megfeleltek lebontódtak.
Ahogy nézem őt, egyszer csak rádöbbenek, ez a Feri egy lebontó. Amihez hozzáér, lebontódik. Eltüntette a KISZ-t. Lebontotta az SZDSZ-t, az MDF-et. Lebontotta a Fideszt normális énjét, mert mára csak olyanokat képesek mondani, amiket a kádár rendszerben is megirigyeltek volna tőlük. A Ferink éppen most fejezi be az MSZP bontását, de nem áll meg ott, ráadásként, ingyen lebontja az országot. Hihetetlen lebontó tehetség.
Ez nemzeti érték, ezt kell felhasználnunk meggazdagodásunkra. Meg kell alapítani a Magyar Lebontó Rt-t és nemzetközi lebontó tendereken indulni. Gátakat, kisebb országokat, egyházakat lehetne bontani. Vezérkarát pártsemlegesen össze lehet állítani. Képességeik alapján jó néhány vezető személyiségnek köztük lenne a helye.
Amerikától kapnánk megbízást az iszlámra, az iszlám országoktól Amerikára. Japántól Kínára, Kínától Japánra. Dőlne a lé és végre mi csak lébecolhatnánk és élvezhetnénk a „létezető” gondoskodó állam adományait, mint valami olaj nagyhatalom.
Egyetlen aggodalom van csupán a tervvel kapcsolatban, Feri ugyanis egy területen kudarcot vallott a lebontásban. A saját vagyonát nem tudta eddig lebontani. Felmenthetjük azonban, mert ez valószínűleg csak azért van, hogy ki tudja magára szabni a vagyonadót. Amikor meglesz adónem és befizette, akkor nekiáll ennek is. Ő ugyani patrióta és teljesíti állampolgári kötelezettségét.
Azért Feri néha épít is. Például medencét adózatlan pénzből, de a fő műve mégis a Jobbik felépítése. Majd mikor teljesen felépült, beléptetjük és lebonthatja belülről.