korrupció Archives - UpSideDownTheWorld Blog

Kötelező korrupció

április 15, 2011admin

Egy görög felmérés eredményei szerint a helyiek jelentős számban vélik úgy, hogy a korrupció az ország legnagyobb problémája. Tízből öten azonban úgy látják, morálisan nem helytelen a közszolgák lefizetése, ha ezzel javíthatnak az igénybe vett szolgáltatás minőségén.

Ugyan, ez nem Magyarországon készült felmérés, de itt is erre az eredményre jutott volna. A jelenség nem egyedi, mert minden ország, ahol nagy a bürokrácia és az állam, nagy a korrupció is. Mert ezekben az országokban lehet a legnagyobb hasznot, versenyelőnyt elérni a csúszópénzekkel. Tulajdonképpen nem történik más, mint a verseny áttevődik a korrupciós térfélre. Aki jobban tud korrumpálni az nyer. A versenyzők úgy érzik, ők nem követnek el bűnt, mert ha nem vesztegetik meg a politikusokat, bürokratákat, akkor veszítenek. A bürokrata a bűnös, mert ő visszaél hatalmával, a másik oldal csak túlélni és nem visszaélni akar. Az ebből kikerekedő rendszer eredményezi a görög és magyar válságokat, egy versenyképtelen és javíthatatlan országot, amit mindig javítanak, de soha nem érnek a végére. A korrupció elleni küzdelem legjobb módja a bürokrácia és az újraelosztás csökkentése. Több száz éve tudják, hogy az állam nem a korrupt egyénektől lesz korrupt, hanem az egyének válnak korrupttá az államtól. Ezért találták ki a hatalmi ágak felosztását. A hatalom ugyanis megrészegít. Azt hiszem, ezt a tételt nem kell igazolni.

Egyébként a Tárki társadalmi jelentéseben is van egy olyan adat, ami szerint az emberek 83%-a szerint nem lehet becsületesen meggazdagodni. Itt már csak az a kérdés, hányan válaszolnak igennel arra a kérdésre, hogy meg szeretnének-e gazdagodni. Az igenek számával korrelál majd a korruptak aránya.

Az athéni egyetem gazdasági és üzleti kara által végzett felmérés eredményei szerint a görögök harmada látja úgy, hogy az ország legnagyobb problémája a korrupció. Az Attika és Makedónia régióban végzett lekérdezés szerint a válaszadók nagyobb gondnak tekintik a korrupciót, mint a munkanélküliséget.

Tízből nyolc megkérdezett mondta, hogy számos, a közelmúltban kirobbant gazdasági botrányt tud a korrupcióhoz kapcsolni. Ugyanakkor a többség úgy véli, annak ellenére, hogy a hivatalnokok szigorúbb büntetést érdemelnének, mert visszaéltek pozíciójuk adta lehetőségeikkel, többségüket mégsem fogják felelősségre vonni.

Bár elítélik a korrupciót, a válaszadók 53 százaléka ismerte be, hogy morálisan nem találja helytelennek a közszolgák lefizetését, amennyiben nincs más módja annak, hogy a kapott szolgáltatás hatékonyságán és minőségén javítani tudjon.

A korrupció visszaszorítása nemzeti sorskérdés

október 1, 2009admin 2 hozzászólás

2000-ben Ross A. Hammond egy szellemes számítógépes modellt állított fel, minként változik egy korrupt társadalom becsületessé. A modellben kétféle ember volt. A korrupt, és a mindig becsületes. A személyek véletlenszerűen „találkoztak”, ha az egyik korrupciót ajánlott, és a másik azt elfogadta, mindketten jutalmat kaptak, ha a másik nem fogadta el, az ajánlattevő „börtönbe ment”. A becsületesek mindig elutasították az ajánlatot, a becstelenek elfogadták. Az elején nagyon hosszú ideig a korruptak gazdagodtak, és virágzott az üzlet. Számuk lassan csökkent, mert kevés volt a becsületes, kevesen „mentek börtönbe”. A változás gyorsan jött. Amikor a korrupt-becsületes arány átlépett egy szintet, és megnőtt az esély, hogy becsületessel találkozik egy korrupt, hirtelen egyre több becstelen döntött úgy, hogy nem ajánl korrupciót, így hiába volt a becstelenek aránya magas a társadalomban, a korrupció eltűnt. A számítógépes társadalom néhány másodperc alatt korrupció mentessé vált.

Ahhoz, hogy ez a modell működjön néhány feltételt teljesíteni kell.

Kellenek becsületes emberek.

Következetes cselekvés. Minden korrupciós ügyben, amivel becsületesek találkoznak, feljelentést kell tenni.

Gyors, határozott ítélet, hogy a feljelentésnek legyen értelme.

A lebukás veszélyének és a büntetésnek elég nagynak kell lenni, hogy a becstelenek ne merjenek ajánlatot tenni.

Hazánk a modell egyetlen kritériumát sem teljesíti. Illetve az elsőt részben, vannak becsületes emberek, (akik akkor sem élnek, a nem teljesen törvényes előnyszerzéssel, ha lebukás veszélye gyakorlatilag nulla), de meglehetősen kevesen, és ők sem teljesítik a második feltételt, vagyis nem jelentik fel az ajánlattevőket, ezért a modell szempontjából gyakorlatilag nem léteznek.

Még ha a nemzetközi korrupciós rangsor nem is mutat végzetesen rossz képet, mi, akik itt élünk, tudjuk, hogy az egész társadalmat átszövő korrupció és ügyeskedés visszaszorítása nélkül nem tudunk versenyképes közösséget építeni. Ha tetszik, ha nem, ez egyik nemzeti sorskérdésünk.

Korrupciós piramis

Szeretjük magunkat azzal áltatni, hogy csak a politikusok korruptak, de finn értelemben Magyarországon többé-kevésbé mindenki korrupt. A többségünk visszaél hatalmával, legyen az bármilyen kicsi, hogy magának, családjának, barátainak előnyt biztosítson. Van egy korrupciós piramis, aminek tetején vannak, akik százmilliókat visznek haza, ezek jellemzően politikusok, önkormányzati emberek vagy hozzájuk közel állók. Utánuk jönnek a nagyvállalatok magasabb beosztású emberei és így tovább, egészen le a parkolóőrig. Mindenki jogosnak érzi azt a kis lopást, mert így tanultuk a szocializmusból, másrészt feljogosítva érezzük magunkat, mert a piramison fölöttünk lévők nálunk többet lopnak és nem is büntetik meg őket. Éppen ezért, a korrupció felszámolását fölülről kell kezdeni, mert ez automatikusan csökkenti azt, a piramis alsóbb rétegeiben is. De mit kéne tenni?

A modell szerint növelni a lebukás veszélyét, de ma az üzleti életben szinte bárki bárkinek tisztességtelen ajánlatot tehet, elhanyagolható a veszélye, hogy az illető feljelentse, vagy kizáródjon a „jobb körökből”. A másik oldal is elfogadja a korrupciót, mert nincs valós veszélye, hogy aki korrumpálni akar, az feljelent. Ma a politikai korrupció a legkisebb lebukással járó bűncselekmény. Egy rendes betörőt 30-40%-os eséllyel elkapnak, míg a lebukott politikus, ritka mint a fehér holló.

A politikai rendszer a korrupción alapul

Mivel a lebukás veszélye ilyen kicsi, szinte természetesnek mondható, hogy a politikusok korruptak. Ilyen induló feltételekkel, mára a korrupció politikai rendszer alapjává vált, ez mozgatja és adja stabilitását.

Sokat beszéltünk róla, hogy csak lopott pénzből lehet kampányolni. A politikusok gátlástalanul milliárdokat költenek a fekete kasszákból és senki és semmi nem buktatja le őket egy olyan bűncselekményben, amiről egy ország tud, és csak az ÁFA-csalás vonzata milliárdos választásonként. Ennek önmagában súlyos következményei vannak.

A pártfinanszírozás megoldásával erősödne a verseny a pártokon belül, csökkenne a bebetonozottság. Ma fekete pénzek nélkül nem működik a politika ezért az elitek mögött álló, a pénzt előteremtő pénztárnokok, háttéremberek iszonyatos befolyással bírnak, és nem engedik változni a struktúrákat. A központi támogatás növelésével ezek a háttéremberek és az őket védő párt elit gyengülne, nőne a változás esélye. A pártok a fekete pénzek nélkül is finanszírozhatók lennének, ezért bárki lehetne vezetője, nem csak az, aki a fekete kasszákon ül.

A politikai korrupciónak azonban van egy másik vetülete, amiről kevesebbet beszélünk. A korrupcióra alapuló politika egyfajta fordított evolúción vitte át a politikusokat. Annyira köztudott a politikai korrupció, hogy a becsületesek, az elhivatottak nem mennek erre a pályára, hanem főleg azok, akik pénzt akarnak. Ezért vált elhivatottság nélkülivé és kontraszelektálttá a politika. Úgy gondolják, egy pozícióval megszerzik a jogot a vele járó piszkos jövedelmekre is. A budapesti kerületek botrányai megmutatták, százmilliókról van szó évente egy kerületben, és ne gondoljuk, hogy ez párthovatartozástól függő kérdés, és hogy minden ügyet ismerünk. Képzeljük el a komolyabb posztokat.

Aki elhivatott, az veszélyezteti a rendszert, ezért tőlük megszabadulnak. Nem véletlenül nem tudunk egyetlen bűnbánó politikusról sem, aki lebuktatta párttársait vagy ellenfeleit. Pedig, mint a gabonapiaci kartell esetében is látható volt, belső ember nélkül nincs áttörés.

Verseny nélküli politika

A korrupció csökkenti a versenyt, de a tétel fordítottan is igaz. A verseny csökkenti a korrupciót. Ahhoz, hogy korrupció csökkenhessen, egy versenyre és nem a kapcsolatokra épülő társadalomra és politikára lenne szükség. Ma úgy gondoljuk, ha elég magasan vagy, kapcsolatok révén bármit elintézhetsz és védettséget élvezhetsz.

A politikán belüli verseny, ha lehet, még a társadalmon belülinél is kisebb. Egyrészt a 2010-es választásoknak úgy megyünk neki, hogy a mai állás szerint az emberek előtt nem lesz komoly választási lehetőség. Nagy többségünk úgy is a Fideszre szavazna, hogy az meg sem próbál politikai versenyt imitálni, nem csalogatja jövőképpel a szavazókat, csak, mint a jegyszedő, vár, hogy odaadjuk voksukat.

A pártokon belüli verseny korlátozott. Egyrészt a pártfinanszírozás, másrészt, és ez a fontosabb, a túl sok magyarországi politikai pozíció miatt. 27000 önkormányzati hely, 386 képviselő, 22 Eu képviselő, az önkormányzati és párt alapítványok, tanácsadói pozíciók, állami és önkormányzati vállalatok, állami szervekkel ez még legalább 5000-rel nő meg. Így bárki a politikai pályán kaphat olyan pozíciót, amitől „befogja a száját”.

A pártok nem azért nem csökkentik az önkormányzati és képviselői helyek számát, mert nem tudnak megegyezni, hanem mert ezek csökkentése politikai forradalmat indítana el. Az országnak erre lenne leginkább szüksége, de a pártok megakadályozzák.

Ha a posztok száma felére esne, pártonként több ezer ember esne el pozíciójától. Igazi verseny indulna be a pártokban, és a pozíció nélkül maradtak új formációkba tömörülnének. Ma egy új párt sikerének legfőbb akadálya, hogy iszonyatosan sok képviselő jelöltre van szüksége, ahhoz, hogy el tudjon indulni a választásokon és ehhez már nincs elég szabad ember az országban. Akik politizálni akarnak, már más pártokban ülnek. A verseny beindításával sokkal többet nyernénk, mint a várt költségvetési megtakarítás.

Hogyan javíthatunk a helyzeten?

Hogy a pártfinanszírozást meg kell változtatni közhely, amit mindenki tud, de semmilyen valós politikai akarat nincs rá. Nem is lehet, ha a politikán kívülről nem kényszerítik ki. Ezért népszavazáson kell kikényszeríteni a pártfinanszírozás változását és a kampány költések ellenőrzésének szigorítását. Az ellenőrzést, sokkal nagyobb felhatalmazással az ÁSZ-nak kell végeznie.

A politikusok lebukásának veszélyét törvényileg meg kell növelni. Egyrészt az ilyen büntetési tételeket növelni kell, másrészt a bíró mérlegelési jogát korlátozni kell, mert fennáll a befolyásolás esélye.

Kötelező és rendszeres vagyonosodási vizsgálatnak kell alávetni minden komolyabb pozícióban lévő politikust és közvetlen hozzátartozóját. Ez sem ad tökéletes védelmet, de rendelkezik visszatartó erővel. Így kockázatot lehet vinni a politikusok életébe, megérezhetik, hogy a közszereplés, nem csak hatalmat és immunitást jelent, hanem nagyobb transzparenciát is. Ma, ha egy politikust vagyonosodási vizsgálatot kap, azonnal politikai üggyé válik. Ráadásul az APEH nem lehet teljesen független a politikától, a mindkori kormánypárt, sőt az ellenzék is befolyásolhatja. Ezért ezt is a nagyobb jogokkal bíró ÁSZ-nak kell végeznie évente vagy kétévente kötelezően. A mai vagyonbevallások rendszere használhatatlan, ráadásul az aktuális bevallás leadásakor mindig visszaadják az előzőt, ami kiskapukat biztosít a rendszerben.

Versenyre épülő politikai rendszert kell létrehozni, csak ez teremheti meg a versenyre és nem kapcsolatokra alapozott társadalom alapját. Ehhez népszavazáson kell kikényszeríteni a parlament és az önkormányzati képviselők számának csökkentését. Ez önmagában olyan versenyt indít el, ami a politika megtisztulásához vezető első lépcső.

Következetesen fel kell jelenteni mindenkit, akit korrupción kapunk. Hammond modellje feltételezi, hogy minden esetben van következmény. Ezért motiválni kell a becsületeseket, hogy ne közönnyel szemléljék a korrupciót.

Végleges megoldást, csak az erkölcsi értékek változása, erős közösségi érzés, a közösség érdekeinek, adott esetben sajátunk fölé rendelése jelentene. Mert a probléma gyökere a közösség iránti lojalitás hiányából fakad, a közösség érdekének az egyénével szemben nincsenek esélyei. Ezért az egész folyamat elindítására nincs motiváció, a rendszer fenntartóinak jobb ez így.

Egészségügy, hálapénz, korrupció

július 9, 2009admin 18 hozzászólás

Régebbi írás, de beleillik az előzők sorába.

Biztosan mindenki emlékszik arra a pillanatra, amikor először adott pénzt valakinek, hogy jobb szolgáltatást, méltóbb elbánást kapjon ő vagy rokona. Nincs túl sok kétségem: minden magyar családnak van legalább egy tagja, aki elvégzi a család ilyen irányú „kötelezettségeit”. Ezt az élményt általában egy orvosi rendelőben éljük át először, mert ha nem is vagyunk képesek más célokért megvesztegetni valakit, gyermekünk, szüleink egészségéért megtesszük.

A korrupció alapiskolája

Én jól emlékszem, az első esetre. Sokáig készültem, kikérdeztem ismerőseimet, hogy megy ez? Bátorítottak, ez „természetes”. Az izgalom nagyon profánul oldódott föl, az orvos olyan természetességgel csúsztatta a zsebébe az akkori átlagfizetés negyedét tartalmazó borítékot, mint aki minden nap ezt csinálja. Hát, gondolom, ezt is csinálta. Megértjük az üzenetet, a másik fél ezt természetesnek tartja, ezért nem kell rosszul éreznünk magunkat, neki kéne. Oldódnak gátlásaink, sőt, rájövünk az itt megszerzett „tudás” máshol is hasznosítható. Aztán jön a parkolóőr, a kalauz, valaki az önkormányzatnál, a rendőr, stb.

Inkább Hipokrita mint Hippokratész

A hálapénz orvosi meghatározása meglehetősen hipokrita képződmény: az orvosnak utólag adott önkéntes juttatás; az orvosnak olyan magatartást kell tanúsítania, melyből egyértelműen következik, hogy az ellátás minősége a juttatástól független. Tudjuk, ez a gyakorlatban másképp van. Nem előre fizetünk, de nem is teljesen utólag. Az első fizetés a második látogatást befolyásolja. Senki sem kockáztat. A szolgáltatatás minősége pedig nem a jó vagy a rossz műtétről szól, hanem arról, hogy mennyit kell várni, mennyi időt szánnak rád, mennyire vesznek komolyan, ne adj’ isten emberszámba, vagy milyen szobát kapsz. Szóval ez nem valami kedves gesztus, hanem megvesztegetés.

Itt tanuljuk meg, hogy ez működik és nem is nehéz. Innen indulva jut többségünk egy idő után tévesen arra a következtetésre, hogy pénzzel minden elintézhető, a korrupcióval megszerzett előny: „ügyesség.” Amikor pedig elég sokan gondolják ezt egy országban, már erre építik gazdaságukat és társadalmukat.

Magyarországon versenyelőny, ha valaki jól tud vesztegetni, vagy hagyja magát megvesztegetni Aki úgy gondolja, elhivatottságból lett orvos és nem hajlandó pénzt elfogadni, vagy vállalkozó, de nem hajlandó leadni a százalékot, annak felkopik az álla. Lehet ő a legjobb, versenyhátrányba kerül azokkal szemben, akik kényelmesen élnek, kevesebb elhivatottsággal.

Azt hiszem, mindannyian egyetérthetünk: egy ilyen rendszer nem előre visz.

Elveszítendő illúziók

Az egészségüggyel kapcsolatban le kell számolnunk néhány illúzióval.

1. Az egészségügy soha nem volt ingyenes.

Az egyetlen dolog, amiben nálunk nemzeti egység alakult ki, az a vizitdíj eltörlése volt, pedig vizitdíjat mindig is fizettünk, és fizetni is fogunk, hiába törölték el a 300 Ft-ot. Miért volt rosszabb a közösbe fizetni 300 forintot, mint az orvosnak ötezret? Mert nem bízunk meg abban, ami közös. Az a biztos, ha tudják, tőlem kapták, és nem elég, ha az orvos elméletileg tudja, én is beletettem a közösbe azt, amiből fenntartják a rendszert. A mai biztosítási rendszer legnagyobb gyengéje éppen az, hogy nem tartjuk valódi biztosításnak. A fizetés és a szolgáltatatás elválik egymástól, azt sem tudjuk, mennyit fizetünk pontosan. Nem választhatunk, nem szabhatjuk az igényeinkhez az érte járó szolgáltatást és nem is kérhetjük számon. Mint az úthálózat: van, de nem mondhatjuk, hogy én jobban féltem a kocsimat, hajlandó vagyok többet fizetni, de az én utam legyen jobb. A szocializmusban megtanultuk, ami mindenkié, az senkié, vagyis a kiváltságosoké, mert mindenki egyenlő és vannak egyenlőbbek. A szocializmusnak csak akkor lesz valóban vége, ha ez a mentalitás minden területen kihal, az egészségügyben is.

2. Jelenleg is piaci viszonyok vannak az egészségügyben.

A hálapénz a szocializmus piacgazdasága. Senki ne gondolja, hogy az egészségügyben nem működött és működik egy deformált piac. Attól deformált, hogy a pénzen kívül a kapcsolatrendszer szabja meg, hogy valaki milyen gyógyítást kap és kitől. A legjobb orvosok gyógyítanak a legtöbb pénzért és hozzájuk a legnehezebb bekerülni. (Természetesen vannak üdítő kivételek, de ezek szükségszerűen kivételek.)

A probléma a deformált piacgazdasággal az (is), hogy az ember nem lehet biztos benne, hogy a pénzéért jó ellátást kap, mert semmilyen számonkérési lehetőség nincs, és a befizetett hálapénzt még a legrosszabb szolgáltatás esetén sem lehet visszakapni. A szabad orvosválasztás létezik, de csak annak, akinek van elég pénze és kapcsolata.

3. A rendszer „igazságossága”.

· A rendszer a lehetséges rendszerek legigazságtalanabbika. Aki azt gondolja, hogy ma a gazdagabb és jobb kapcsolatokkal rendelkezők nem kapnak jobb ellátást, az nem ebben az országban él. Mivel a hálapénz világában nincsenek árak, mindenki annyit ad, amennyit megengedhet magának, vagy amennyiről úgy gondolja, ezért már biztosan jól ellátják. De mi van akkor, ha, amit gondolok, kevés, vagy kevesebb, mint amit a szomszéd ágyon fekvő adott, vagy nem kevesebb, de őt valaki beprotezsálta? Akkor hiába fizetek, rosszabb szolgáltatást kapok, mint ő. Az igazi versenyhelyzetben, az árak ki vannak írva, az egyik intézményben magasabbak, a másikban alacsonyabbak. A több pénz jobb szolgáltatást jelent, ha befizetem, ugyanolyan szolgáltatást kapok, mint mások. Ilyen esetben elméletileg a kapcsolatok is háttérbe szorulnak. Ezért egy szegényebb, kevesebb kapcsolattal rendelkező ember is dönthet úgy, hogy spórolt pénzét jobb szolgáltatásra költi, míg ma ezekre a helyekre neki szinte lehetetlen bejutni, mert nem elég egy műtétért 300 ezer forintot fizetni, még kapcsolat is kell, aki bejuttat az orvoshoz.

· A hálapénzre nem lehet biztosítást kötni, ezért az egészségbiztosítás lényege, a kockázat szétterítése a társadalomban: nem működik. Aki gyakran beteg, anyagilag is tönkre megy. A másik rendszerben, ha valaki jobban fél a betegségektől, köthet biztosítást, magasabb szolgáltatási szintre.

· Az orvosok oldaláról nézve is igazságtalan a rendszer. Szemtelenül alacsonyak a hivatalos fizetések és nem tesznek lehetővé a valódi differenciálást. A hálapénz csak egyes területeken jelentkezik rendszeresen. A 16 órát műtő baleseti sebész, az altatóorvos vagy a patológus hátrányban van a nőgyógyásszal, szívsebésszel, onkológussal szemben. Az egészségügy csak a szakmák együttesével működőképes, a betegek érdeke azt diktálná, hogy igazságosak legyenek a bérek. Ez azonban a mai rendszerben lehetetlen. Nem adhat magasabb bért az igazgató annak, akiről tudja, hogy kevesebb hálapénzt kap.

· Igazságtalan a rendszer a magánrendelőkkel szemben is. Ott az orvosok a saját maguk által vásárolt gépeken adózott jövedelmet termelnek, míg az állami gépen adózatlan magánjövedelem termelődik.

4. Kivételezettek kasztja

A súlyosabb kérdések most jönnek. Miért jogosult az orvosok egy része adómentesen pénzt keresni, amikor mi többiek, nem? Miért nem ellenőriz az APEH a rendelőkben úgy, mint a presszókban? Miért vannak az orvosok kivételezett helyzetben? Miért nézik el nekik, hogy a munkahelyük eszközeit saját célra használják? Mit mond az orvos egy vagyonosodási vizsgálat esetén?

Nézzük a kérdést a betegek oldaláról. Igazságos-e, hogy a magyar lakosság jó része semmit nem tesz saját egészségének megőrzése érdekében, hanem azt várja, hogy gyógyítsa meg az egészségügy. A megelőzés a legolcsóbb és leghatékonyabb módszer, de a lakosság zöme nem jár szűrővizsgálatokra, masszívan dohányzik, nem sportol, nem próbál egészségesen étkezni, töményet iszik és több gyógyszert eszik, mint kellene. Nem véletlen, hogy a világ nagy gyógyszerfogyasztói közé tartozunk. Amerikában egyes kórházak nem hajlandók megműteni a lábtrombózisos dohányos betegeket, amíg nem szoknak le a dohányzásról. Mondván, hogy az önmagában megszüntetné a problémát. Nálunk a terhes nők 30 százaléka dohányzik egy tavalyi adat szerint.

4. Tökéletes egészségügyi rendszer nincs!

Minden rendszerrel elégedetlen valaki. Mindenhol folyamatosan a rendszer átdolgozásán gondolkodnak, mert veszteséges, nem elég szolidáris vagy túl hosszúak a várólisták. A mi rendszerünk senkinek sem jó, mégis mindenki védi. A legjobb azért mégis az egészségügyi szakmának, mert nagy előjogokat biztosít, nem kényszerített felelősségvállalásra és teljesítményre. Nagyon jól élhet benne az is, aki csak alibizik, és nagyon rosszul, aki halálra dolgozza magát. A betegeket semmi sem védi, gyakorlatilag az orvosi műhibákért sem vállal felelősséget senki. Nálunk mindenki arra vágyik, hogy amerikai műszerezettség, svájci szervezettség és svéd szolidaritás legyen, de magyar hozzáállás és magyar teljesítmény mellett.

Hálapénz és orvosi korrupció

Van az orvosi korrupciónak olyan rétege is, ami már bűncselekmény vagy annak határán áll: az indokolatlan leszázalékolás, a gyógyszergyártókkal való összejátszás, pénzért betegszabadság. Tipikus eset, ha valakit ki akarnak rúgni a munkahelyéről, gyorsan orvoshoz szalad, kiíratja magát, mert betegállományból nem lehet elbocsátani. Ezzel a munkaadónak, és a társadalombiztosításnak is kárt okoznak, és soha nincs belőle botrány.

Félreértés ne essék: nem az orvosok rosszak, a rendszer rossz. A magyar társadalom egésze is így működik. A versenyszférában is. Minden területen rendet kéne tenni, de az orvosoknál az elsők között, mert a hippokratészi eskü ezt a szakmát más erkölcsi magasságba helyezi. Ennek ellenére egyre inkább az az érzésünk, ha nincs pénz, nincs lelkiismeret sem, pedig aki ingyen nem lelkiismeretes, pénzért sem lesz az.

Kézenfekvő megoldás nincs. Valahogy (legalább) odáig kellene eljutni, hogy a hálapénzt a kórház kapja és adózzon. A hálapénzek központosítás is jó ötlet, mert akkor a többi kolléga figyeli, hogy mindenki leadja-e a pénzt a közösbe. A végső cél nem lehet más, mint a hálapénz törvényesítése, vagyis az árak kifüggesztése: nem deformált, igazságtalan, hanem igazságos versenyhelyzet, valódi biztosítással.

A hálapénznek hála, ma mindannyian részt veszünk a korrupcióban, ezért csak magunkkal együtt tudnánk azt megvetni. Pedig olyan országot kéne építeni, amelyben a korrupció megvetendő és nem az „ügyesség” fokmérője.

A korrupció visszaszorítása nemzeti sorskérdés

július 6, 2009admin 17 hozzászólás

Kijön hozzám a vízművektől két ember, hogy kicserélje az órát. Mielőtt elkezdik, megkérdezik, akarom-e, hogy megbuherálják, és akkor fele annyit mutat. Mivel ismerik fogyasztási szokásaimat, korrekt megtérülési számítást adnak hozzá.

Ez csak egy tipikus, egyébként megtörtént eset, amin nem is lepődünk meg. A szerelők annál inkább, amikor visszautasítjuk. Nem megszokott, hogy valaki ne akarja kijátszani a közt vagy cégét, vagy ne szerezzen anyagi előnyt, ha megtehetné. Egy svájci azt is furcsának tartaná, miért nem jelentjük azonnal a Vízműveknek az ilyen szerelőt, mi meg egyedül ezt tartanánk furcsának.

Sorskérdés

Még ha a nemzetközi korrupciós rangsor nem is mutat végzetesen rossz helyezést, mi, akik itt élünk, tudjuk, hogy az egész társadalmat átszövő korrupció és ügyeskedés visszaszorítása nélkül nem tudunk versenyképes közösséget építeni. Ha tetszik, ha nem, ez egyik nemzeti sorskérdésünk.

A korrupció csökkenti a versenyt, igazságtalan, és nem hatékony. A szegénység és a korrupció között szoros összefüggés van, de ez fordított is: ha egy országban nő, annak versenyképessége, növekedése, a lakosok jövedelme csökken, és fordítva. A kutatások kiemelik, a korrupciós érzékelési index (CPI) 1 pontos növekedése 4 százalékos átlagjövedelem-növekedést, illetve a GDP 0.5 százalékát kitevő külföldi működőtőke-beáramlást jelent. Tehát ha hazánk 5,1 pontról a skandinávok 9-es szintjére emelkedne, az 16%-os jövedelemnövekedést és 2% GDP növekedési pluszt hozna.

A korrupció felszámolása önmagában megoldaná költségvetési gondjainkat, és mivel komoly társadalmi változásokat is hozna, ez hosszabb távon is így maradhatna. Természetesen ebben az esetben is szükség lenne további reformokra, de pánik és kapkodás nélkül.

Legnagyobb társadalmi előnye a teljesítmény felértékelődése lenne. Ma nem ez, hanem a kapcsolatok mozgatják a társadalmat. A fiatalok előtt álló minták nem a teljesítményt, hanem a kapcsolatotok kihasználását támogatják.

A politikai rendszerben sem lesz változás enélkül, mert a fekete kasszánkon ülő, egyre gazdagabb pártfunkcik nem engedik az új generációkat labdába rúgni. A kontraszelekció miatt ma csak olyanok jutnak magasra, akik azért mennek a politikába, hogy részesedjenek az üzletből.

Nem csak a politikusok korruptak

Az első, és legfontosabb lépés: fel kell ismernünk, mi sem vagyunk makulátlanok. Legalább 500 milliárdot bukunk az állami korrupción, de hasonló összeg a be nem fizetett ÁFA és a sok apró stikli, amivel megkárosítjuk cégeinket, a hazavitt gémkapocstól a megbuherált vízóráig. A távolsági buszsofőr, parkolóőr, a BKV-ellenőr, a fenyőfaárus, a hivatali előadó, mind eladja befolyását adott helyzetben, a másik oldal pedig megvásárolja. De korrupció az orvosi hálapénz sőt, ez a legnagyobb összeg, amit a lakosság ilyen célra fizet. Nem csak a politikusok rosszak, nem elég őket lecserélni.

A korrupciót tágan értelmezve ide tartozik a magyarok ”ügyeskedése”, amit úgy szeretünk látni, mint a legendás magyar leleményességet. Egy országot előrevisz, ha polgárai olyanok, akik utánad mennek be a forgóajtón, de előtted jönnek ki. Ez ambíció, életerő. A kiskapuk keresése is előreviszi a világot. Ami ma van, annak azonban semmi köze a leleményességhez, az ambícióhoz. Szimpla csalás, „okosság”, és némi agresszió. A ma leleményességének szimbóluma a bolti eladó, aki 1000 Ft-ért kicseréli a vonalkódot egy terméken, hogy 5000-rel kevesebbe kerüljön nekünk. A forgóajtó előtt meg egyszerűen fellökjük a másikat, ahelyett, hogy trükkön gondolkodnánk.

A becsület versenyhátrány

A magyar gazdaság a korrupcióra, az ügyeskedésre épül. Vegyünk egy 100 leggazdagabb magyar kiadványt, számoljuk meg azokat, akik kitartásuk, teljesítményük, és nem kapcsolataik, gyanús ügyek nyomán lettek gazdagok, vagy nem a közvagyonból szerezték pénzüket. Nem kell csernobili négykezűnek lennünk, hogy legyen elég ujjunk hozzá. Kevés a példa előttünk, ami azt mutatná, hogy becsületesen, keményen dolgozva is el lehet érni valamit, miért akarnánk megpróbálni.

Versenyelőny, ha valaki jól tud korrumpálni. A vállalkozások jelentős része ebből a képességéből él. Van egy alapigazság: a százalékot mindenki leadná, a versenyt az dönti el, hogy kitől fogadják el. Az lesz sikeres, aki elég bizalmat tud ébreszteni a megrendelőkben, hogy tőle fogadják el. Ez a szelekciós tényező, és nem a tehetség, meg a kemény munka. Ez egy fordított evolúció.

Azért a politikusok korruptak

Persze a politikusok korruptak. Sőt, az egész politikai rendszer a korrupción alapul, és ez adja meg bebetonozottságát. Csak lopott pénzből lehet választási kampányt csinálni. A rendszer elismeri, hogy kampányban fekete kasszákból költenek el milliárdokat törvénytelenül. Ha egy magánszemély törvénytelenül szerzett jövedelmet költ el, a vagyonosodási vizsgálattal lebuktatják, de a pártokat senki és semmi nem buktatja le egy olyan bűncselekményben, amiről egy ország tud, és csak az ÁFA-csalás vonzata több milliárdos választásonként.

A politikusoknál is működik a fordított evolúció. Annyira köztudott a politikai korrupció, hogy csak az megy ilyen pályára, aki így akar meggazdagodni. Ezért vált elhivatottság nélkülivé a magyar politika, és ezért lett ilyen bebetonozott és kontraszelektált a garnitúra. Úgy gondolják, egy pozícióval megszerzik a jogot vele járó piszkos jövedelmekre is. A budapesti kerületek botrányaiból láthattuk, százmilliókról van szó évente egy kerületben. Képzeljük el a komolyabb posztokat. Aki elhivatott, az veszélyezteti a rendszert, ezért őket kiszűrik a társak. Nem véletlen, hogy nem tudunk egyetlen politikusról sem, aki bűnbánóan lebuktatta volna párttársait vagy ellenfeleit. Pedig, mint a gabonapiaci kartell esetében is látható, belső ember nélkül nincs áttörés.

Miért merünk korrumpálni?

Az első borítékot valószínűleg orvosnak adtuk, és izgultunk, de utána láttuk, nem is nehéz. Ma bárki bármilyen helyzetben, akár egy ismeretlennek is felajánlhatja, hogy olyan üzlet születik, ami „mindenkinek jó lesz” vagy „az árunkban benne van 10 százalék tartalék, ezzel szabadon lehet gazdálkodni”. Azért merjük, mert tudjuk, ritkán utasítják el, és nem kockáztatjuk, hogy nem állnak velünk többet szóba, vagy feljelentenek. Vannak legendák beszerzőkről, minisztériumi alkalmazottakról, akik, ha ilyen ajánlatot kapnak, soha többet nem állnak szóba az adott céggel. A piacon az ilyen nevek gyorsan ismertté válnak, és őket senki nem keresi meg ajánlattal. Nincs tehát nagy veszélye annak, hogy valaki rossz embert akarjon korrumpálni. Aki ajánlatot tesz, szinte semmit nem veszíthet, és mindent megnyerhet. Ma racionális korrumpálni.

Miért merik elfogadni a korrupciót?

Aki elveszi a pénzt, elvileg többet kockáztat. Ilyen bűncselekményért sok évet kaphat, ráadásul, ha politikus az illető, másnap az újságok címoldalán találja magát. Mégis nap mint nap megtörténik, mert a kockázat minimális, a nyereség óriási. Ma a korrupció kevesebb rizikóval jár, mint bármilyen más bűn. A rendszerváltás óta alig bukott meg politikus, börtönbe csak néhányan kerültek. Viszont évente néhány százmilliárd cserél gazdát, a nyereség csábító. Annak az esélye, hogy aki előbb korrumpál, utána feljelent, nagyon minimális, és közvetítők beiktatásával tovább csökkenhető.

Egy szellemes modell

2000-ben Ross A. Hammond egy szellemes számítógépes modellt állított fel arról, minként változik egy korrupt-becstelen társadalom becsületessé. A modellben kétféle ember volt csupán. A korrupt, és a mindig becsületes. A személyek véletlenszerűen „találkoztak”, ha az egyik korrupciót ajánlott, és a másik azt elfogadta, mindketten jutalmat kaptak, ha a másik nem fogadta el, az ajánlattevő börtönbe ment. A becsületesek mindig elutasították az ajánlatot, a becstelenek dönthettek mindkétféleképpen. Az elején nagyon hosszú ideig a korruptak gazdagodtak, és virágzott az üzlet. Számuk lassan csökkent, mert kevés volt a becsületes, ezért kevesen mentek börtönbe. A változás nagyon gyorsan jött. Amikor a korrupt-becsületes arány átlépett egy szintet, és megnőtt az esély, hogy becsületessel találkozik egy korrupt, hirtelen egyre több becstelen döntött úgy, hogy nem fogadja el a korrupciót, így ők maguk juttatták börtönbe becstelen társaikat. A számítógépes társadalom néhány másodperc alatt becsületessé vált.

Hogyan lehet megszüntetni a korrupciót?

Nyilvánvaló, hogy csak a becsületességgel lehet megszüntetni a korrupciót. Persze az erkölcsösség, a becsület terjedése lassú, történelmi folyamat, nem döntés kérdése. A vallás és annak öröksége erőteljesebben határozza meg, mint más, az egyének szintjén pedig a neveltetés adja tovább. A vezetők példamutatása többet érne, mint a legjobb törvények. Ezek szigorítása és az ellenőrzés nem elég, más tényezők változtatás nélkül, ezzel csak létrehozunk egy magasabb csalási szintet, mivel az ellenőrzők is korruptak lesznek, a rendszer nem javul. Például, ha nem lehet olyan közbeszerzésben nyerni, ahol csak egy versenyző marad állva, akkor a cégek elkezdik árulni a második érvényes ajánlatot. Nem adnak be hiánypótlást, csak ha pénzt vagy munkát ígérnek érte.

Hammond modellje és a józanész ad némi támpontot.

Ha becsületet nem is tudunk teremteni, növelni kell a lebukás veszélyét, irracionális döntéssé kell tenni a korrupciót mindkét oldal számára.

Példát kell statuálni. Gyorsabb törvénykezéssel, magas rangú emberek lebuktatásával.

Következetesen fel kell jelenteni mindenkit, akit korrupción kapunk, tehát, ha a vízvezeték szerelő trükköt ajánlj, fel kell hívni a főnökét. Hammond modellje feltételezi, hogy minden esetben van feljelentés.

Motiválni kell a becsületeseket, hogy ne közönnyel szemléljék az ajánlatokat. Például a Volán, jutalmat ajánlhatna, vagy legalább ingyen telefonszámot üzemeltethetne azoknak, akik sofőrjeik csalásait be akarják jelenteni.

Banálisnak hangzik, de meg kell szüntetni a hálapénzt, mert ezzel szocializálódunk a korrupcióra. Amíg normálisnak tartjuk, hogy fizetnünk kell az orvosnál az előnyért, addig nem változhatunk máshol.

Elhivatott politikusokra lenne szükség, hogy példát mutassanak nekünk. Ehhez elsőként új pártfinanszírozási törvény kell, mert amíg nem lesz a vezetőktől független a választási kassza, nem lesz változás. Ez olyan kritérium, ami nélkül nehéz elkezdeni a folyamatot. Ehhez a mai teljes politikai rendszer változása kellene, természetesen nem csak a kormányé.

Végleges megoldást, csak az erkölcsi értékek változása, erős közösségi érzés, a közösség érdekeinek a sajátunk fölé rendelése jelentene. Ennek komoly határt szab, hogy a közösség iránti lojalitás iszonyatos alacsony, és az erkölcsnek az egyéni előnyökkel szemben nincsenek esélyei. Ezért az egész folyamat elindítására nincs igazi motiváció, mert a rendszer fenntartóinak jobb ez így.

A korrupció trükkös útjai

július 1, 2009admin 13 hozzászólás

Hányan pályáznának egy 3. kerületi 10 ezer négyzetméteres kereskedelmi ingatlan megvételére a mai gazdasági helyzetben? Talán négyen-öten. Hányan jelentkeznének egy 10. kerületi 15 ezer négyzetméteres telek megvételére? Talán ugyanannyian. De vajon hányan pályáznak, ha a kettőt csak együtt lehet megvenni? Csak az, akinek el akarom áron alul adni. Az utóbbi időben a mindenki jobban figyel, ezért a közvagyon lopása egyre nehezebb egyre rafináltabb trükköket kell kieszelni, hogy nagyobb feltűnés nélkül lehessen véghezvinni.

A két ingatlan értékesítéséről a Budapesti Fővárosi Vagyonkezelő Központ jelentett meg hirdetést, a hétfői Napi gazdaságban. A két ingatlanra csak együtt lehet pályázni, ami erőteljesen szűkíti a pályázók körét. Ilyen trükköket akkor szoktak alkalmazni, ha előre kinézett vevőnek értékesítik az ingatlant. Mivel valószínűleg csak egy csoport érdeklődik majd az ingatlan iránt, az is megeshet, hogy több cégnéven, így az ingatlanok 2 milliárdos vételára nem megy túl magasra.

Hát hiába, már nem olyan egyszerű a világ mint régen. Újabb és újabb trükköket kell kieszelni, mert az aljas közvélemény néha arra vetemedik, hogy felháborodjon, amikor a közszereplők jogosnak gondolt jussukat ki szeretnék utaztatni titkos számláikra.

A közbeszerzéseknél egyébként a legszellemesebb trükk, amikor egy nagyobb csomagban olyan tevékenységekre is kérnek árat, amit a jövőbeli nyertes és a kiíró is tud, hogy nincs rá szükség és nem lesz lehívva. Például a vásárolt eszközökhöz kapcsolódó oktatás. A szerencsétlen, tudatlan pályázó beárazza ezt a tevékenységet is, míg a bennfentes beír rá valami iszonyatos alacsony árat. Gyakorlatilag nullát. A valóságosan elvégezendő tevékenységekre pedig magasabbat, mint a reális. Így az együttes ár értékeléskor, jobb árat ér el, mint a tudatlanok. Aztán a belső barát nem hívja le azokat a szolgáltatásokat, amire nincs is szükség.

Ennek egy másik változata, amikor többféle szolgáltatási szintre is kérnek árat. Például 2 órán, 6 órán vagy 1 napon belüli javításra. Tudják előre, hogy mindent csak 6 órán belül akarnak javíttatni, ezért a bennfentes azt a piaci ár 150%-án árazza a másik kettőt, pedig 50%-ra. Így az együttes értékelést szintén megnyeri.

Hasznos trükk még, nem a vásárláskori bekerülési érték, hanem az élettartam alatti összköltség szint szerinti értékelés. Vagy az ingyenesen felajánlható szolgáltatások. Egyik esetben sincsenek valódi objektív szempontok.

A végére még egy ingatlannal kapcsolatos egyszerű trükk. Értékelési szempont lehet, hogy a vevő mennyi idő után akarja hasznosítani az ingatlant. A barát nagyon közeli, akár irreális időpontot ad meg. A későbbi nyertesen ezt a kritériumot aztán nem kérik komolyan számon.

Sok egyéb olyan trükk is van, amire még nem jöttünk rá. Örülnék, ha mások is írnának ilyenekről.

A reformot az eliten kell kezdeni

május 11, 2009admin 2 hozzászólás

Ausztráliában néhány éve az „Új vezetés” szlogennel nyerték meg a választásokat. Az elit reformjára nálunk is égető szükség lenne, ha a váltása lehetetlennek is tűnik. A reformot az eliten kéne kezdeni, mert csak ez alapozhatja meg a későbbi keményebb intézkedések hitelét.

Bármennyire is szükség lenne erre, ennek lehetőségét korlátozottak jó néhány ok miatt.

A magyar rendszer úgy épül fel, hogy túl sok ember alkotja a politikai elitet. 386 parlamenti képviselő, 27 000 önkormányzati képviselő, a háttérintézmények tömege, kormányzati pozíciók. Egy új formációnak még a 386 parlamenti képviselő kiállítása is nagy gondot okoz, mert nincs ennyi pártokon kívüli tehetséges és ambiciózus ember az országban, aki be akar szállni a politikába. Sajnos a pártokon belül sincs. Egy „mezei” képviselő magabiztossága meghaladja ugyan az átlagot, de sem erkölcsi, sem értelmi szintje nem. A jelenlegi pártok részben azért nem hajlandók megegyezni a pozíciók számának csökkentésében, mert akkor sokkal könnyebben legyőzhetővé válnának. A jelenlegi rendszerben fölöslegessé vált politikusok új erőkhöz csatlakoznának, és konkurenciát jelentenének régi főnökeinek.

A jelenlegi eliten kívüli alkalmas emberek, többsége valamilyen pozícióban van, és megvan a saját dolga, vállalkozásait vezeti, tanít, és így tovább. Nem látjuk tolongani az új vezetőket. Néhányan előállnak ötletekkel az ország rendbetételére, de programot könnyebb alkotni, mint az végrehajtani. A politika csináláshoz emberek kellenek, akik vállalnák és alkalmasak is rá.

Kevés a fiatal. Ez általános társadalmi probléma. A fiatalok képesek megváltoztatni a világot, de nálunk olyan kevés van belőlük, hogy nincs egy erős generációs nyomás, az újak nem akarják megszerezni a régiek helyeit, és mivel rengeteg a hely, akinek kell, adni is tudnak.

A média gyengesége. A média olyan mértékben kiszolgálja a jelenlegi rendszert, hogy nem hagy helyet új szereplőknek és új gondolatoknak. Ebben a rendszerben, a nagy pártok, akkor is a médiába kerülnek, ha semmit nem mondanak. Sőt, semmi másról nem lehet beszélni, csak arról, amiről ők akarnak, még, akkor is, ha az nem visz sehova. Ezt hívják ők szaknyelven a média tematizálásának. Ezzel szemben sok, az ország jobbítását szolgáló értelmes gondolat sikkad el naponta, amiket érdemes lenne megismerni. A politikai pártok tisztában vannak ezzel a helyzettel, ezért lehet ilyen stratégiát sikeresen alkalmazni.

Az emberek változásképtelensége a legnagyobb gát az elitváltás útjában. Egy jó elit nem csinálna mást, mint arra ösztönözne bennünket, hogy változzunk, olyan irányba, amellyel működtethető az ország, legyünk becsületesebbek, dolgozzunk többet, tartsuk be jobban a szabályokat, menjünk később nyugdíjba, stb. Egy jó elit elvenné szerzett jogainkat, a gondoskodó állam helyett, az egyéni felelősségre helyezné a hangsúlyt, ezért nem választanák meg, és rossz elitnek neveznénk. Az embereknek a jó elit csak az, aki engedi, hogy olyanok maradjunk, amilyenek vagyunk, és a gondoskodó államot hirdeti, a szánkba rakja a falatot. A mostani viszonyok között nekünk, a „népnek”, még az is sok, amit a jelenlegi elit változtatni szeretne.

Egy új vezetésnek a következőkben kéne változnia

Saját maguk leépítése

Egy új, becsületes vezetésnek saját maga leépítésével kéne kezdeni a munkát. Nem lesz változás addig, amíg nincs kevesebb betölteni szükséges pozíció az országban. Erősíteni kell a versenyt ezen a területen is, kevesebb pozíció – több versenyző, akkor lesz életképesebb vezetésünk. Arról nem is beszélve, nem engedhetünk meg magunknak ennyi politikával foglalkozót. Ők két helyen is veszteséget okoznak. Fizetjük őket, és ez alatt az idő alatt nem termelnek GDP-t saját valódi munkájukban. Mennyi esélyt látunk arra, hogy saját hatalmukat lebontó elitünk legyen?

A közérdek a magánérdek fölött

Az új vezetésnek ki kell irtani a korrupciót a politikából. Az országban olyan változások kellenek, amelyek az emberektől iszonyatos lelki és anyagi erőfeszítést követelnek. Nem lehet a változásokat elkezdeni úgy, hogy tudjuk: 1000 milliárdos az összeg, ami elveszik a korrupt politikusok miatt. A jelenlegi elit odáig megy, elhiteti velünk, a „jó” cél érdekben lehet lopni, hogy a másik legyőzése bármilyen árat megér. Olyan vezetők kellenek, akik képesek minden gazdasági és politikai magánérdeknek ellenállni és nem hiszik magukról, hogy az országnak az ő hatalmuk még a korrupciót is megéri.

Nem szakma, hanem hivatás

Ezért olyan vezetők kellenek, akik nem szakmájuknak, hanem hivatásuknak, a közösség szolgálatának tekintik a politikát. Nem szellemi kihívásnak, vagy épp játszmának a médiatér elfoglalásáért, a másik legyőzéséért. Ez nem a gonoszkodás szakmája, hanem áldozat és szenvedély hazánk felemelésére, gyermekeink jövőjének biztosítására.

Ennek a hivatásnak, nem az a hőse, aki kitalálja a 23 millió román munkanélküli hazugságát, vagy Kövér László akasztós történetét, nem az, aki olyan ravaszul fogalmazza meg a népszavazási kérdéseket, hogy elfogadhatóvá váljanak alkotmányos szempontból, nem az, aki képes bármilyen hasznos intézkedést, az elveivel megegyezőt is támadni, ha rövidtávú politikai érdekei úgy kívánják, hanem aki képes akár karrierjét is feláldozni hazája érdekében.

Rooseveltet, Reagant, Churchill-t, Blairt, Thatcher-t nem képezték sehol politikussá, mégis történelmi léptékkel mért vezetőkké váltak. Nem szakemberek voltak, hanem jövőképpel rendelkező hazafiak, akik tenni akartak a hazájukért.

Haza, és nem ország

Az a politikus, aki nem a hazájáért, hanem az országért akar tenni, attól jobb megszabadulni. Ez magyarázatra szorul, mert sokan nem szeretik a haza kifejezést, azonnal valami nemzeti gőgre, nacionalizmusra, kisebbségek üldözésére gondolnak. A haza szóban persze nem kéne ilyen áthallásoknak lenniük, de sajnos vannak. A politikus esetében szükséges a hazaszeretet, mert szimbolikus jelentősége van. A szolgálat nem létezhet e nélkül, olyan nincs, hogy országszeretet, csak hazaszeret van, és ez nem véletlen. Azt takarja, hogy nem egy cég főnöke vagyok, hanem egy nagy család szolgája, amelyet épp vezetőként szolgálok, de egy vagyok közülük. A családodat nem lopod meg, nem csapod be, a cégeddel könnyebben megteszed. Országa a királyoknak van, és az ilyen típusú vezetőktől az isten mentsen meg bennünket. Aki országot akar vezetni, az menjen cégvezetőnek vagy bankárnak, de ne legyen politikai vezető.

Közvélemény-kutatások helyett jövőkép

A mai vezetők inkább közvélemény-kutatók, mindig azt lesik, mit szeretnének hallani az emberek, és azt mondják nekik. A jó vezető rendelkezik jövőképpel, tudja, merre kell haladnunk. Képes meggyőzni bennünket, hogy kövessük. Nálunk a vezetők csak egy dologról győzködnek bennünket: Nekik kell győzni, nem a másiknak! Az, hogy mit tesznek majd, ha győznek, mellékes körülménynek tekinthető. Az a vezető, akit a népe vezet, nem viszi sehova hazáját.

Gyűlölet helyett összefogás!

A választók felelőssége óriási vezetőik megválasztásában. Ma mindannyian meg vagyunk győződve róla, hogy nálunk a jó és a rossz küzdelme zajlik. Az egyik oldal az ország érdekét védi, a másik pedig annak megsemmisítésére tör. A baj csak az, hogy mindkét oldal ezt gondolja, pedig nincs két Magyarország. Ma ezt az egymás iránti gyűlöletet használják a politikusok a szavazók sakkban tartására, pedig összefogásra épülő politikát kellene folytatni. Ehhez az első lépést nekünk kell megtenni, mert amíg komolyan tudunk abban hinni, hogy a szoci vagy Fidesz-szavazó szomszédunk az ország megsemmisítésére tör, addig nem lesz változás a politikai rendszerben. Ez nem magyar jelenség, Ausztriában a 70-es években még leköpdösték a szocdemeket a néppárti falvakban, de megértették: kiegyezés nélkül nincs fejlődés. Ez a mi érdekünk, és a mi felelősségünk, a jövő politikusainak feladata ebben az, hogy olyan jövőképet állítsanak elénk, ami mögé az egész ország felsorakoztatható, mert mindannyiunk közös energiáira van szükség a kiúthoz. Sajnos ma ilyen jövőkép nem látszik.

Több ideológiát!

A rendszerváltáskor az ideológia szitokszónak számított. Ma már tudjuk, óriási hiba volt ennek kitörlése a politikából. Politikusaink így olyan szabadságot élveznek, ami káros az ország szempontjából. Mindig azt mondhatják, amit épp aktuális érdekük kíván. A fentebb felsorolt gondok jelentős része eltűnne, ha a pártok egységes elvek köré szerveződnének. Normális országokban az elvekhez keresnek vezetőt a pártok, és nem a vezetőhöz stratégiailag megfelelő ideológiát. Politikusaink között nagyon kevés változás van, ellenben érvelésük eszmei tartalma erősen változik. A politikusokat csak elveik korlátozhatnák folytonos átváltozásukban, aminek mi lennénk nyertesei. Az nem elég elv, hogy a másik legyőzése mindennél fontosabb. Ennél egy kicsit pontosabban kéne fogalmazni.

A politikus is csak ember (mégha rosszabb is)

Hajlamosak vagyunk azt hinni, a politikusok tévedhetetlenek. Ők sem ismerik a jövőt, ugyanúgy sodródnak az eseményekkel, mint mi, hétköznapi emberek. A történelem arról szól, hogy a politikusok egyik része mindig alulmarad, a győztes tévedhetetlennek látszik, majd amikor ő is alulmarad, kiderül, nem az. Nálunk is láthattunk erre szép példákat, mégis újra és újra hinni akarunk abban, hogy minden egy előre kitalált nagy terv szerint halad. Clinton Nobel-díjas tanácsadója, Stiglitz egyik könyvében megírta, fogalmuk sem volt, hogy amit tesznek az működni fog-e. Ezért meg kell tanulnunk, hogy nem a vezetőben kell feltétel nélkül hinnünk, hanem csak céljaiban, ha azok becsületesnek látszanak.

Megvásárolnak bennünket a mi pénzünkön

A politikus a legfurcsább emberfajta. Ígér fűt-fát, hogy megválasszuk. Saját hatalmát tőlünk, a mi pénzünkön vásárolja meg. Mi eddig ennek tapsikolva örültünk. Egy olyan vezető, aki ennek az ellenkezőjét mondja – tőlem ugyan egy fillért sem kaptok a saját pénzetekből, mert én vigyázok rá – az megbukik. Sajnos ez belőlünk és a gondoskodó állam lényegéből fakad. A szavazók többségének olcsóbb a közpénz, mint a sajátja. Vagyis kevesebbet tesz be, mint amit onnan visszakap. A rendszer addig nem változik, míg az országban nem csökkentjük az ilyen szavazók számát olyan alacsonyra, hogy ne tudják eldöntetni a választást. Erre 3,2 millió nyugdíjas, 1 millió inaktív, és mindössze 2,4 millió adófizető mellett semmi esély. Nem azért kell a minimálbért adókötelessé tenni, a segélyeket csökkenteni, a rokkantnyugdíjasokat visszaterelni a munka világába, hogy pénzt vegyünk el tőlük, hanem hogy jobban magukénak érezzék a pénzügyeinket, tudják mennyit vesznek el tőlük a befizetések és érdekeltek legyenek a változásban.

Egyetlen esélyünk lenne, ha minden párt ezekben a kérdésekben hasonlóan gondolkoda, egyfajta nemzeti minimumként, Akkor nem lehetne másra szavazni és előbb utóbb történne valami. Nem látok nagy esélyt egy ilyen világra, de nem kell elkeseredni, mert jöhet olyan vezető, aki legalább a nyugdíjasokat meggyőzi. Ez elég győzeleméhez. Amennyiben nem lesz ilyen erő, akkor jön az a válság, ami kikényszeríti, ha nem mostani, akkor majd 20 év múlva. Addig pedig vegetálunk tovább.

Feketegazdaság visszaszorításának ésszerű módja – Adómarketing

április 9, 2009admin 2 hozzászólás

A fekete gazdaság az utóbbi időben az egyes számú közellenség szerepét öltötte magára. Szinte mindenki a gazdaságfehérítésétől reméli a megoldást. Így van? Elbírna még a magyar gazdaság, akár a feketegazdaság 1000 milliárdnyi plusz terhet?

Nem hinném, a feketegazdaság mérete csökkenthető, de azt nem az igazságosság nevében végzett „hadműveletekkel”, a lakosság és vállalkozások bűnbakká tételével, hanem olyan változtatásokkal kell elérni, amelyek érdekelté teszik az adózókat tevékenységük legalizálására.

Nincs csodafegyver a fekete gazdaság ellen, az a legerkölcsösebb országokban is létezik. (Az USA-ban például egy egyszerű szabály változtatásával kiderült, 7 millió nem létező eltartott után vettek igénybe kedvezményt.) Csökkentésének módszerét jól kell megválasztani, mert könnyen a gazdasági teljesítmény rovására mehet. Ma nem látszik átgondolt stratégia. A fekete foglalkoztatás a fő ellenség, amivel egyet is értek, de ez azonnali költségemelkedést, így versenyképesség romlást, és csődöket hoz, mert itt az állam olyan pénzt akar elvenni a vállalkozásoktól, amely nincs náluk. A fekete foglalkoztatás csak a meg nem termelt pénz megtakarítását jelenti, a legalizálással járó plusz járulékok azonnali többletköltséget jelentenek, ami csökkenti a jövedelmezőséget. Ezen a helyzeten nem változtat 5 százaléknyi tb járulék csökkentés. Ennek ellenére ez a legfőbb probléma, mert a fekete munka, gyakran párosul, szociális és munkanélküli segély igénybevételével, ez dupla veszteség.

A másik fókusz a vagyonosok, vagyis a magyar tőke. Erre a tőkére szükségünk lenne, a válságban még inkább, mert csak ebből lesz munkahely. Itt is komolyak a veszélyek, több lehet a hátrány, mint az előny.

A fekete gazdaságból ott könnyű pénzt kivenni, ahol van. A cégekből feketén kivett vagy így befolyt jövedelmeket meg lehet adóztatni, mert ott nem virtuális pénzek forognak. Amennyiben az állam meg kapná a pénzek mosását végzők bevételét és a nem számlás tevékenységek be nem fizetett ÁFÁ-jának felét, nem lenne baj az államháztartásban.

Igazságosság versus hasznosság

A fekete gazdaság igazságtalan rendszer, nincs szándékomban felmenteni egyetlen esetét sem. Nem gondolom, hogy az államnak félrenézéssel a fekete gazdaságon keresztül kéne támogatni a vállalkozásokat. Vannak azonban részei, amelyek adott pillanatban rendelkeznek társadalmi hasznossággal. Ráadásul egyetlen rendszer sem reformálható meg totálisan, káoszból nem lehet eljutni a rendig egy lépésben. 17 éven keresztül jó volt nekünk így, nem voltak kényszerítő erkölcsi kötelezettségek, akkor igazságosságra hivatkozva, nem érdemes úgy változtatni, hogy abból kárunk származzon. Érdemes előbb a társadalmi hasznosság nélküli, magánérdekeket szolgáló rendszerek ellen fellépni és későbbre hagyni a többit.

Azonos területen működő nyugati és magyar cég közül a nyugati tőkével és hatékony eszközparkkal rendelkezik, a modern logisztikát és hatékonyabb menedzsmentet használ. A magyarnak tőkéje nincs, Európa egyik legtúladóztatottabb gazdaságában tevékenykedik, modern logisztikája nincs, a menedzsmentet csak tanulja. Milyen módon tud versenyképes árakat előállítani, és tőkét felhalmozni? Csak, ha a munkát terhelő költségeit csökkenti és kikerüli a nyereségét terhelő adókat. Fojtsuk meg a kiskapuk bezárásával, vagy előbb segítsünk neki, megállni a helyét? Mi hoz több hasznot a társadalomnak? Aki erre egyértelmű választ ad, erkölcsi alapon, az nincs tisztában a magyar helyzettel és bezárásra ítél 100 ezer vállalkozást, amely minimum 800 ezer embert foglalkoztat. A fekete és minimálbéres foglalkoztatás részben a szegény vállalkozások versenyképesség növelése. (Nem a minimálbére ügyvédekről beszélek) Az adók és járulékok túl magasak, a szereplők önkényesen csökkentik.. A feltörekvő országok törvényszerűen erőteljes fekete gazdasággal rendelkeznek, a vállalkozó szellemű emberek gyorsan, sok pénzt akarnak. Ez akkor vezet szerencsétlen következményekhez, ha maffiaszerű képződmények jönnek létre, ami nálunk nem következett be. Ezért ha a tőkefelhalmozás megtörténik, és az adószint lejjebb megy, akkor a fekete gazdaság is csökken, magas ellenőrzési szint mellett.

Az igazságosságról még csak annyit, mit érezzenek a vállalkozások, ha velük szemben zéró toleranciát akarnak bevezetni, miközben tudjuk, hogy a politikát átszövő korrupciós eseteket a szőnyeg alá söprik.

Eredeti tőkefelhalmozás

Az adórendszerünk nem számol azzal, hogy a feltörekvő gazdaságokban a tőkefelhalmozást is segíteni kéne. A magyar vállalkozások legnagyobb gyengéje tőkehiányuk. A tőkefelhalmozás egyetlen útja a fekete gazdaságon át vezet. Jelenleg kb. 10-12 százalékon lehet pénzt kivenni illegálisan egy vállalkozásból, minden legális mód ennek többszöröse, az EVA kivételével. A vállalkozók, általában kockázattűrőbbek, mint mások. Van olyan, akinek otthonán jelzálog van és kudarc esetén elveszíthet mindent, de nem vállal be még egy kis kockázatot és 40 százalék helyett 10-en veszi ki pénzét? Aki nem ilyen, általában nem megy vállalkozónak.

A globalizáció csak akkor válik igazi előnnyé Magyarország számára, ha megtörténik a nemzeti tőkefelhalmozás, a szabályok ezt kell segítsék.

Adómarketing

A magyar bürokrácia valamifajta műmorális-diktátumszerű megközelítéssel viszonyul az adóalanyok felé. E szerint minden adóalany legfőbb célja, csalni, mindenkit meg kéne büntetni, de vannak, akik megússzák. Legfőbb feladatuknak a szabályok betartatását és a büntetést tekintik. Az ilyen felfogásban az adóalany szinte ellenség.

A hatóság jobban tenné, ha marketing szemléletet követne. Az adók és járulékok is egy sajátos piacon tevékenykednek. A vevők az adóalanyok, a termék a járulékok és adók, a versenytárs pedig a fekete gazdaság és a többi állam.

Így, ha büntetéssel, bezárással csökkentem az alanyok számát, csökken a piacom is. Hasonló sorsa jutok, ha a rossz szabályok, a magas elvonás külföldre vagy a fekete gazdaságba üldözi az adózót. Az adóhatóság és a vállalkozások érdeke közös. Keressen minél többet az alany, legyen minél több piaci szereplő, válasszák minél többen országunkat adózásra.

A gazdasági életben a vevő (adózó) szent és sérthetetlen, itt ellenség. A pragmatikus marketing szemléletben a hatóság főcélja nem az adócsalás lefülelése, hanem annak a szabályok alakításával való megelőzése, úgy, hogy a vállalkozó még életben maradjon, de ne érje meg neki csalni. Tudni kell, a mai magyar erkölcsi állapot mellett, szinte mindenki megteszi, azt, ami elég nagy nyereséget eredményez a rizikóhoz mérten. A kormányzat jól teszi, ha növeli a rizikót (ellenőrzések), de ha ezzel párhuzamosan nőnek az adók, akkor egy magasabb rizikó/magasabb nyereség helyzetet teremtett, nem ösztönözi az alanyokat a becsületességre. A megfélemlítés nem elegendő, mert nem tönkretenni, hanem adóztatni akarunk. Az emberek nem vállalnak be bármekkora kockázatot, mert céljuk nem a csalás, hanem a jövedelemszerzés. Van egyfajta „nyugodt álom költség”, amelyet hajlandók „többletként” megfizetni a csalással szemben, erre kell építeni.

Van még egy eleme a szemléletváltásnak, ezt nevezhetjük az „adófajták hozam számításának”. Nehéz elképzelni, hogy az adóknál nem számítják ki, mennyi lesz egy-egy adófajta nyeresége, hozama. Csak a bevételt számolják, a beszedés költségeit nem. Nem tudják megéri-e beszedni. (Arra valószínűleg nem is gondolnak, hogy a vállalkozásoknak a plusz adminisztráció milyen költséggel jár.) A veszteséges adókról csak legendák vannak. Egy biztos, négy adó hozza a bevétel 90 százalékát a maradék 50 a 10-et. Persze az adó kivetésnél a hozamon kívül figyelembe vesznek igazságossági és társadalmi szempontokat is. Ennek ellenére, azt nem gondolhatjuk komolyan, hogy az igazságosság nevében veszteséges vagy a közeli adókat tartsunk fenn, hogy cégek adminisztrációját növeljük és apparátust tartsunk fenn semmiért. Ez irracionális, igazságtalan a köz pénzével folytatott felelőtlenség. Törvényben kéne előírni, olyan adót nem lehet bevezetni, amelynek hozama nem ér el egy szintet és ebbe a cégek adminisztrációs terheit is bele kéne számítani

Nyugodt álom költség

Egy magas rangú adóhivatali személy azt mondta, meg van győződve róla, hogy mindenki minden körülmények között csal, még ha egy százalék az adó akkor is. Ellent kell mondanom a bürokratikus szemléletnek. A vállalkozók célja nem a csalás, hanem a jövedelemszerzés, nagytöbbségük becsületes, mégha néha nem is tartja be a tömegesen megszegett szabályokat, de hajlandó lenne a „nyugodt álomért” többet fizetni. A pénzügyi kormányzat számára egyik fontos, kérdés, hogy mennyit?

Ez olyan, mint a másolt dvd, 10 szeres árat nem adunk az eredetiért, inkább lemásoljuk, de 2-3 szorosért már megéri a szebb borító.

A nyugodt álom költség pontos mértéke kutatással megtudható lenne és ezzel a kimosott pénzek összegét drasztikusan csökkenteni lehetne, alacsonyabb adóval és növekvő bevételekkel. Kutatás nélkül ezt a mértéket 19-20%-ra teszem. Amennyiben a kormányzat erre a szintre vinné a TÁNYA és az osztalék adó együttes összegét, az osztalékadó csökkentésével, a vállalkozásoknak a nyugodt álom megérne a 8-10 százalékot a fekete pénzekkel szemben.

Adó kiegyenlítés elve és a Valódi többlet

A gazdasági szereplők természetesen majdnem mindent megtesznek profitjuk növelésért. A nagy cégek szakértői csapatokat alkalmaznak, akik nemzetközi környezetben vizsgálják, hogyan érdemes adózni. A gyakorlatban ez egyfajta adókiegyenlítésként működik. Minden cégben képződik egy valódi többlet, ez az a pénz, amit a cégből ki lehet venni, és van az adott adók mellett egy nyereségességi szint, amit törvényesen kimutatnak. Minél kisebb a társasági és osztalékadó, ez annál nagyobb (a változás nem lineáris). A kettő különbözete, az eltüntetendő pénz pedig akár a folyadék a közlekedő edényben átfolyik egyik helyről a másikra és ott realizálódik, ahol a legjobb feltételek vannak.

Ezt a folyamatot a kormányzat megállítani nem tudja, irányítani igen. Célja, a valódi többlet minél nagyobb részének nyereségként való megjelenése. Ennek lehetséges módjai a következők:

Leghatékonyabb módszer eltörölni az osztalékadót és ezzel együtt 19%-ra emelni a TÁNYA-t . Az osztalékadóból származó bevétel minimális, 30 milliárd alatti. 2009-ben ezt sem fogja elérni. Kis kockázattal nagy nyereség érhető el. TÁNYA bevételek a 3 százalék emelés hatására (normális évben) kb. 100 milliárddal nőnének, és mivel a valódi többlet jelentős részét megérné így kivenni emiatt akár további 50-100 milliárddal emelkedhetne a bevétel. (2009-ben nem jól mérhető, a recesszió miatt TÁNYA bevételek csökkenni fognak.) Bokros Lajos az osztalékadó emelését javasolja, aminek garantáltan bevételcsökkentő hatása van és nem értem milyen igazságosságot növel, ha egy magas adó hatására kevesebbet adóznak, akiktől többet akarok elvenni. A környező országok egyikében az osztalékadó nulla, ennek következtében a nagyobb cégek ottani leányaikhoz teszik át a nyereséget és a magyar állam rosszabbul jár. Az osztalék adó kvázi önkéntes adó, és a fekete kivéttel kéne versenyeznie, nem lehet tovább emelni. Ma a legnagyobb gát a TÁNYA bevételek növekedésének útjában az osztalékadó. Amennyiben eltöröljük megugranak a biztos TÁNYA bevételek, mert mindenki ezen az ágon és ebben az országban fogja pénzét kivenni.
Meg lehet szüntetni az EVA-t, ami legalizált számlagyárként funkcionál és egy nagy hátránnyal jár. Kb. 1500 milliárdnyi költségszámlát tesz fölöslegessé. Ami fekete bevételt eredményez azoknak, akik nem bocsátják ki. (Az EVA egy más aspektusban jól használható lenne az orvosi hálapénzek adóztatásának elindítására.) Persze az EVA-sok számlagyűjtésre kötelezése a klinikai eset határát súrolja. A bürokratikus szemlélet terméke.
Próbálhatná felszámolni a számlagyárakat.
Szigoríthatja az elszámolható költségeket, ez azonban nálunk már nem lehet szigorúbb.

Van azonban néhány alapszabály, amit gátat szab a lehetőségeknek. A gazdaságban minden évben ADOTT mennyiségű pénzt kell eltüntetni, így ha az egyik elemet pl. az EVA kivesszük, a többi felé megy az ott nem eltüntethető pénz. A számlagyárak, pedig mindaddig működni fognak, amíg megéri működtetni, a bűnözést nem lehet felszámolni. Minél magasabb az adószint, annál jobban megéri csalni. Ezt csak az erkölcsök, a hagyomány, a jólét mérsékli. A kiskapuk bezárása nem csökkenti az eltüntetendő pénz mennyiségét! Ezt a pénzt mindenképpen kiveszik, akkor járunk jól, ha minél nagyobb részt adózva. Ráadásul, mivel az adóalany kiszámíthatóan a saját érdekét nézi, ha egy bizonyos út jobban megéri neki, azt használja.

Az APEH rosszul teszi, amikor szaladgál a pénzek után és keresi, a vállalkozások hová rejtik. Jobban jár, ha tereli azokat. (Jól alkalmazta ezt az eszközt a veszteséges egyéni vállalkozók megfélemlítésénél. Így kiadás nélkül generált bevételeket.) Természetesen ezek a „pénzutak” matematikailag modellezhetőek lennének, amire szükség lenne, de nincs ilyen.

A sokat kárhoztatott multikkal nincs mit tenni, ők jó adófizetők, az ő esetükben a TÁNYA-n nyerhet a költségvetés, azt könnyen ki tudják játszani.

Az állam akkor jár legjobban, ha valódi többlet úgy tűnik el, hogy közben másokat adózásra kényszerít. Mivel az adórendszer már alulról zárt, (nem lehet büntetlenül veszteségbe vinni a céget) az úgynevezett elköltségelés jó módszer. Így olyan cégeknél keletkeznek bevételek, amelyek amúgy ezeket nem vallanák be és csökken a kimosandó pénz mennyisége a költségelő cégnél. Amennyiben az ÁFA egy kisebb része nem visszaigényelhető (lásd mobil telefon) az állam komoly bevételeket realizálhat, az adórendszer egyszerűsödése mellett. REPI költségeknél így több tízmilliárdos pluszt lehetne elérni.

Felmerül a kérdés, ha 20 százalék körül lehetne pénzhez jutni, mi akadályozza meg a vállalkozókat, hogy az így kivett pénzből fizessék alkalmazottaik bérének egy részét. A válasz egyszerű. Ma 10-12 százalékon jutnak pénzhez ezek a vállalkozások és fizetik a bér egy részét feketén.

Még egy kérdést feltesznek. Igazságos-e egy csoportnak ilyen kedvezményeket adni? Ennek elfogadásához szintén szemléletváltozásra van szükség. Itt nem az adóbevételek csökkenéséről, hanem növeléséről beszélünk. A kedvezmény nem valódi. Sőt ez a réteg erősen hozzájárul a foglalkoztatáshoz, a gazdaság növekedéséhez, a költségvetési bevételekhez, érdemes a gondjaikra odafigyelni.

Késleltetett ellenőrzés, Kína és az aprók

Vannak területek, amikre az ellenőrzés kevéssé terjedt ki, pedig szinte csak magánhasznot hajtanak. Ezek egyik eleme a kereskedelemre és vendéglátásra vonatkozik. Itt látszólag folyamatos az ellenőrzés, de az APEH úgy tűnik nincs tisztában azzal a ténnyel, hogy a pénztárgépek fekete dobozait ügyes informatikusok képesek feltörni. Így a tulaj utólag kiütheti a bevételeket a kasszából. Ezt a területet relatíve egyszerűen lehetne ellenőrizni, csak az azonnali ellenőrzést át kéne alakítani késleltetett ellenőrzéssé. Az ellenőr kér valamit, megőrzi a nyugtát, két hónappal később ellenőrzik, le lett-e könyvelve. Ennek már bejelentése megnövelné a bevételeket. Ráadásul nem szükséges plusz ember és munkaóra hozzá.

A másik terület, az importtal kapcsolatos csalások. Ezek részben piacvédelmi jellegűek ezért még hasznosak is.

Külön szót érdemel a kínai piac. Becslések szerint itt évente csak ÁFÁ-ból 100 milliárdos tételt csalnak el. Mégis nyugodtan üzemelnek, nyilván olyan kemény korrupciós érdek van mögötte, amely képes megvédeni. Nem gondolja, a kormányzat, mennyire irritálja a magyar vállalkozásokat a folyamatos teher és ellenőrzés növekedés, miközben a kínai piacon a tőlük beszedett összeg többszöröse kerül elcsalásra büntetlenül. Pedig a megoldás egyszerű, mivel képtelenek az ellenőrzésre a hatóságok, be kell zárni a piacot.

A legképmutatóbb adócsalási terület az orvosi hálapénz. Mindenki tud róla, mindenki adja és semmilyen lépés nem történik legalizálására. Ez a korrupció alapiskolája, amíg ez meg nem szűnik, ne számítson senki a korrupció és a csalás eltűnésére.

Vannak további területei az adómarketingnek, melyekkel növelhetők a bevételek és nem jár a teher növekedéssel. Ezek olyanok, mint a lakosság kezében lévő 1500 milliárdnyi készpénz bankokba terelése, aminek kamatadó vonzata jelentős. A bankkártyás fizetések, jelenlegi 6 százalékról az európai 20 % körülire emelése vagy a bankokban látra szóló összegek magasabb kamatot elérő megtakarításba terelése.

Szociális kiadások

Ma a közgazdászok többsége a szociális kiadások visszafogásában látja az állami költekezések megfékezését. Van azonban ennek egy területe, ami megtakarítást eredményezhet, de nem érinti a rászorulókat. Ezek a visszaélések. A jogosulatlan munkanélküli és szociális segélyek, táppénzcsalások, rokkant nyugdíjazások, szocpol csalások, melyekre az állam nem fordít megfelelő energiákat. A legvisszataszítóbb csalási formák, mert a tényleg rászorulóktól veszik el a pénzt, és a minimálbéren dolgozókkal szemben is végtelenül igazságtalanok. Érzékeny terület, könnyen a rászorulók vagy kisebbségek elleni támadásként értékelhetők az intézkedések. Nem lehetnek azonban olyan kivételezett területek, amelyeket szinte soha nem ellenőriznek. Legfőképpen a feketén dolgozó, de közben segélyt is felvevőkre kéne koncentrálni, mert ez kettős igazságtalanság. Saját tapasztalatból tudom, sokan nem hajlandók legálisan munkát vállalni, mert akkor elvesztik a segélyüket.

Korrupció

A fekete gazdaság egyetlen olyan területe, amely semmilyen társadalmi haszonnal nem bír, és kizárólag magánérdeket szolgál, a korrupció. Itt maguk a döntéshozók érintettek, ezért nem aktívak ennek felszámolásában. A korrupció rendkívül káros, növeli az inflációt, csökkenti a versenyt, többletköltségeket okoz a cégeknek, rontja a hatékonyságot, visszafogja a befektetéseket. Növeli a fekete gazdaságot, mert ezeket az összegeket tisztára mosva kell átadni a megvesztegetett személynek. Hogyan fogadhatjuk el a bennünket ért erkölcsi kritikát, ha úgy gondoljuk, „ők” korruptabbak?

Az utóbbi idők, vállalkozásokat és magánszemélyeket sújtó ellenőrző „hadműveletei” nem hozták meg a nagy erkölcsi megtisztulást, nem is hozhatták. Csupán további ellenszenvet váltottak ki bármilyen nehezemre esik is kimondani, jogosan. Nem lehet kettős mércével mérni. Nem lehetnek kivételezett csoportok, legyenek azok orvosok, rokkantnyugdíjasok, vagy politikusok. Az erkölcsi megtisztulást csak fölülről szabad elkezdeni. A korrupció felszámolása a legkritikusabb, de legtöbb hasznot hajtó terület lenne, de a döntéshozóktól, sajnos ezt nem remélhetjük. Legalább pragmatikusabb, az ország érdekét jobban képviselő hozzáállást elvárhatnánk, a jelenlegi képmutató helyett.

A magyar politikai rendszer kilátástalansága – hatalom, pénz, gyűlölet

április 5, 2009admin 2 hozzászólás

Itt a válság és végre talán észhez térít bennünket. Immár néhány éve azzal foglalkozunk, hogy gazdasági reformjavaslatokat gyártunk: hány kulcsos legyen az adó, a GDP hány százalékára kell leszállítani az állami újraelosztást, mennyire csökkentsük a munkát terhelő járulékokat. Most azonban a szócséplésnek véget kéne vetni, tenni kéne valamit. Képesek vagyunk erre? Vajon eddig az volt-e a gond, hogy nem tudtunk megfelelő terveket készíteni vagy az, hogy nem volt, aki végrehajtsa azokat és nem volt nép, amelyik elfogadná őket? Terv készült annyi, mint égen a csillag, egymásnak ellentmondó is. Jelezvén, többféleképpen el lehet jutni a végcélhoz, egy stabil és versenyképes társadalomhoz. Mégsem valósult meg egy sem. Nem is valósulhatott, mert nem az okozatot kell megjavítani, hanem az okot kell megszüntetni. Nem gazdasági reformra van szükség, hanem politikaira és társadalmira, annak aztán meglesznek a gazdasági vetületei is. A jelenlegi politikai elit képtelen megújulni és megfelelő útra terelni az országot, a nép meg csak a szakadékba követi a „vezetőit” a hegyre fel nem, mert az fárasztó.

A magyar politika és társadalom a saját foglyává vált és nem képes kitörni ebből a börtönből. Olyan rendszer épült ki, amely nem képes önmagát javítani, sőt abban érdekelt, hogy konzerválja a fennálló működést. A rendszer hajtómotorjait úgy hívják gyűlölet és korrupció. Egy új vezetésnek kizárólag ennek megváltozatásával kéne foglalkoznia. Egy becsületes, elhivatott, összefogásra képes politikai rendszer és társadalom felépítésével

Nem munka, hivatás!

A magyar politikai elit jelszava fordított „A hatalom pénz!” A hatalom arra jó, hogy pénzt keressünk általa és ezzel biztosítsuk hatalmunkat. Ez a mentalitás a harmadik világban általános, a nyugatiban elítélendő. A Transparency tavalyi jelentése szerint közelebb állunk az előzőhöz. Sok különbség van a magyar és a nyugati politikusok között, de a legfőbb, hogy ott a vezetők hivatásuknak és nem munkának, szakmának tekintik a politikát. Egy feladatot végeznek el, amire programjuk alapján megválasztották, ha sikerül újraválasztják őket, ha nem visszavonulnak.

A nyugati világgal szemben nálunk a pártokhoz tartozó képviselők, polgármesterek állásnaktekintik pozíciójukat. Amire ugyan választották őket, de a rendszer lényegéből fakadóan sokkal inkább a pártvezetés, mint a szavazók. Ezért lojálisabbak is a pártvezetéshez. Úgy viselkednek, mintha ez „szakmunka” lenne, amihez járna a kivételezettség, a korrupcióval megszerezhető plusz bevétel. Munkahelynek tekintik feladatukat, a főnökségnek szeretnének megfelelni, sokkal többet foglalkoznak pártjaikon belüli pozícióik építésével, mint az ország ügyeivel. A hatalmat pedig, legalább annyira használják kiváltságaik védelmére, mint a dolgok rendbetételére. Hangsúlyoznom kell, ez ebben az esetben nem a kormányzati hatalmat jelenti, mert egy kétpólusú rendszerben, a pártok szempontjából nincs nagy jelentősége ki van éppen kormányon, a másik is odakerül előbb-utóbb, csak ki kell várnia. Az étlapon két étel van, a vendégek előbb utóbb megunják az elsőt és a másodikat rendelik. Ráadásul az önkormányzatok kárpótolják a mindenkori ellenzéket. Ebben a rendszerben a párton belüli hatalomnak van a legfontosabb szerepe, mert a mindenkori ellenzék megkerülhetetlen, ráadásul kényelmesebb pozíció. Ezért a rendszer olyan párteliteket termelt ki, akiknek sokkal nagyobb tehetségük van a párton belüli pozíciójuk megőrzéséhez, mint az ország vezetéséhez. Amíg egy miniszterelnök maga mögött tudja a pártját, komolyabb kormányzás nélkül, akár a legnagyobb válság közepette is megmaradhat az ország élén. Ellenzéki pozícióból pedig a kivárásra játszva akár a politikai aktivitás és üzenet leghalványabb jele nélkül is képes lehet valaki miniszterelnökké válni, ha pártját kézben tartja.

Gyűlöletre épített rendszer

A pártokat általában elvek, vagy még inkább jövőképek köré szervezik. Ezeket a jövőképeket árulják a politikai piacon, csiszolgatják alakítgatják. A világ nagy pártjai általában meglehetősen stabil jövőképpel rendelkeznek, legalábbis alapértékeiket nem váltogatják, és e köré szerveződnek a szavazóik. Nálunk a pártok és szavazóbázisuk összetartásának legfontosabb eleme, nem az ideológia, hanem a gyűlölet politika. A társadalomban gyűlölet blokkok vannak, amelyek a rendszerváltás óta jól érzékelhetőek. Nincs megbocsátás, megértés és együttműködés a két nagy blokk között. Ezt nap mint nap érezhetjük saját politikai vitáinkon. Nem vagyunk képesek hinni abban, hogy a másik oldal is az ország érdekét akarja. Ezeket a blokkokat nem a politikusok hozták létre, ez bennünk van. Ők csak felismerték, és saját céljaikra használják. Ez rendkívüli szabadságot és lehetőségeket biztosít nekik. Nem kell ugyanis hátbatámadástól tartani vagyis bármit megtehet, mondhat és cselekedhet egy adott blokkhoz tartozó politikus a mögötte állók mindent megbocsátanak neki. A másik oldal iránt érzett gyűlölet ugyanis felülír minden racionális érvet. Kiderül, korrupt egy politikus, nem számít, mert a másik oldal még többet lop és a mieink legalább jó célra használják a pénzt. Kiderül, feladta az eredeti értékrendjét és az ellenkező oldal elveit hirdeti, nem számít, mert most taktikailag legfontosabb legyőzni a másikat, még ilyen áron is, aztán majd úgyis mást csinálunk Ha netán mégsem csinálunk mást, akkor meg ebben a helyzetben nincs más megoldás, ha nem ezt tesszük, akkor a másik oldal médiája szétszed bennünket. A másik oldal többet lop, a másik oldal többet csal, a másik oldal többet hazudik.

Ilyen értelemben egysíkúvá vált a politika, a politikai piacon a legfontosabb politikai árú a jövőkép nem is kapható, nincs szükség ideológiára, elvekre, mert a blokkokat nem ezek tartják össze, csupán a másik iránti gyűlölet. Ez a hihetetlen erő általában elnyomja a pártokon és oldalakon belül kritikát is.

Durva kontraszelekció és a kétpólusú politikai rendszer

Ennek a rendszernek az egyik tartópillére a kétpólusú politikai rendszer Ezért nem lesz megegyezés és nagykoalíció soha, mert az felborítaná a rendszert. Nagykoalíció esetén beléphetne egy harmadik erő a politikai piacra. A mai rendszerben, a két nagy, üzenet, program és teljesítmény nélkül is megőrizheti pozícióját, sőt választást is nyerhet. Csak egyre kell ügyelnie, ne lépjen be senki, aki táborát veszélyezteti. Az így felállított rendszer konzerválásához szükséges a gyűlölet politika és a korrupció. A korrupción keresztül váltja a politika kézpénzre hatalmát és az így nyert pénzzel tartja fent azt. Az üzlethez való hozzáférés jogával tartja össze saját politikai garnitúráját, ezzel irányítja a belső hatalmi viszonyokat. Minden pozíciónak értéke van, lehet tudni kb. mennyit lehet vele „keresni”. A rendszerben többet ér egy kerületi önkormányzati pozíció, mint egy falusi polgármester, vagy egy „mezei” parlamenti képviselő. A pénzzel aztán hatalmat is lehet vásárolni, ezért a pártvezetésnek vigyázni kell, kit engednek olyan pozícióba, ahol annyi pénzt gyűjthet, amivel már befolyást is szerezhet. Janicsár játszma. Ezért képtelen az elit az 1000 milliárdos megtakarítást ígérő önkormányzati reformra. 27 ezer önkormányzati képviselő „képvisel” bennünket és 3200 polgármester. A kormánypártok az állami pozíciókban, alapítványokban helyezik el a pártkatonákat, az ellenzék az általa birtokolt 4000 önkormányzati képviselői helyen és ahhoz tartozó egyéb hivatalokban. Így tartható fenn a párt nómenklatúra.

Ebből fakadóan politikusi szelekció nálunk olyan, mint a harmadik világban a rendőré. Bármit megtesznek, sőt bizonyos esetekben bármit meg is fizetnek, hogy a hatalomnak arra a szintéjére jussanak, ahol már osztanak. Nem csoda, hát, ha olyan kevés a véleményét bátran vállaló markáns politikus. Előrejutásuk a vezetéstől függ, ha szembe megy vele, soha nem jut magasabbra. Nem állítom, hogy pénzért adnak vesznek pozíciókat, de azért láttunk már erre emlékeztető eseteket.

A kontraszelekció tökéletes rendszerét sikerült kialakítani. Aki becsületes, az szegény, aki hajlandó másokat korrumpálni, de nem veszi be a gyomra, hogy őt korrumpálják, az vállalkozó, aki hajlandó elfogadni pénzt, az politikus. Ez a magyar társadalom rejtett struktúrája.

A jelenlegi rendszer a szolgalelkű párttagok tömegeit neveli ki, mert akit nem a pénz motivál, az félelmet kelt a vezetőkben. A hivatástudat, a tenniakarás veszélyes elhajlás. Aki tenni akar, az előbb utóbb vezetni is akar és az ilyen embereket sürgősen el kell távolítani. Egy olyan rendszerben, ahol a pártvezetésnek ekkora szava van a jelöltek személyére vonatkozóan – részben a listás rendszerből, részben a pártstruktúrákból következően ez könnyen lehetséges.

Mára nyomasztóvá vált a politikai elit motiválatlansága és probléma megoldási képtelensége.

Milyen kárunk van ebből?

A korrupció által okozott kárt a Transparency 300 milliárdra becsüli, de sajnos ennél nagyobb a mérték. A Transparency ugyanis csak a közbeszerzések 1600 milliárdos szűkebb köréről beszél. Nincsenek benne az önkormányzatok, az EU-s pályázatok, nagy állami cégek, intézmények, az egészségügy, stb.

A költségvetés zsákja lyukas, legalább 1000 milliárd folyik el. A lakosság számára közvetlen haszna is lenne a korrupció visszaszorításának. A Transparency jelentés kiemeli, a korrupciós érzékelési index (CPI) 1 pontos növekedése 4 százalékos átlagjövedelem-növekedést, illetve a GDP 0.5 százalékát kitevő külföldi működőtőke-beáramlást jelent.

A korrupció rendszere azonban a direkt károkon jóval túlmutat. A rendszer ugyanis mára saját maga fenntartása érdekében megreformálhatatlanná tette az országot. A politika egyik oldalának sem áll érdekében tiszta átlátható viszonyokat teremteni. A változtatási szándék elleni tiltakozások mögött, szakmai köntösbe bújtatva, gyakran ezek az okok is meghúzódnak. Senki nem gondolhatja, hogy nincs az országban olyan menedzser, aki képes lenne mondjuk a MÁV-ot vagy más nagy állami, önkormányzati szervezetet rendbetenni. Mégis minden reformkísérlet elbukik. Ennek oka nem a tehetség hiánya, hanem csak és kizárólag az átláthatóságtól való félelem. Közben a politikusok tovább beszélnek a reformokról vagy a népről, ki-ki vérmérséklete szerint.

A korrupció a hatalommegőrzés eszköze

A korrupció elsősorban nem a pénzről szól, hanem a pártokon belüli hatalomról, az elit bebetonozásáról. Aki a korrupcióval megszerezhető pénzből részesedni akar, annak bírnia kell a vezetés bizalmát, tehát függnie kell tőle. Ráadásul a párt anyagi működtetése is a vezetés feladata és a sok milliárdos finanszírozást ezen a rendszeren keresztül teremtik elő. Ez a regnáló vezetők hatalmát segítő rendszer

Egy átlátható pártfinanszírozási rendszerben nem függne a párt vezetőjétől a párt anyagi léte, vagyis mindegy ki nyeri meg a pártelnöki versenyt, az állam személytől függetlenül finanszírozná a működést. Így a párt léte nem lenne többé anyagi kérdés és a pártokon belüli verseny felszabadulna. Ez a legfőbb ok, ami miatt a pártok képtelenek a pártfinanszírozási kérdésekben megegyezni, az elit nem akarja elmozdíthatóvá tenni magát. Sajnos a szavazók élesen reagálnak a politika és a közszféra juttatásainak növelésére, pedig sokat megérne az országnak, ha ezek a viszonyok megváltoznának. Néhány százezer forintos hivatalos emelés kiveri a biztosítékot, de a korrupció világában néhány százmillióról van szó (mint láthattuk az utóbbi idők önkormányzati ügyeinél). Enyhe mosollyal bámuljuk a képernyőt, amikor a nyugdíjasok helyzetéről papolnak politikusok, akiről köztudott, hogy évente száz milliós nagyságrendben tesznek el közpénzeket és vacsorára többet költenek, mint egy havi nyugdíj.

Éppen ezért, ha valamiről érdemes lenne népszavazást tartani az éppen a pártfinanszírozás megoldása, mert ez egyúttal az elit megújulásáról is szólna. Ez ráadásul olyan kérdés, ami csak a mi érdekünket és nem az elitét szolgálná.

A tuti üzlet

Végül itt van a rendszer két legfájdalmasabb és legigazságtalanabb pontja. A rendszerváltás óta politikusnak szinte nulla volt az esélyük a lebukásra és a büntetésre. Az eddigi estek mögött inkább politikai oldalakon belüli ellenfelek megbuktatását sejthettük. Kevés olyan ügy volt, mint az utóbbi időben, amikor ismert politikust vittek el bilincsben. Ezzel szemben egy vállalkozó könnyen elveszítheti teljes vagyonát, akár tévedésnek köszönhetően is, megbüntetheti az APEH, a VPOP, a munkaügy. Egy munkavállalót kirúghatnak, elveheti házát a bank. Egy korrupt alkalmazott a magánszférában előbb utóbb lebukik, egy bűnözőt is kb. 50 százalék eséllyel kapnak el, de egy politikust szinte soha. Milyen rendszer ez? Nekünk zéró tolerancia, nekik szabad a vásár? Ma nálunk a legtutibb üzlet korrupt politikusnak lenni.

Ráadásul a hétköznapi életben a sikerhez tőke és vállalkozó készség kell, bukás esetén pedig kockára tesszük a jövőnket. A politikus ezzel szemben a mi pénzünkön veszi meg saját hatalmát tőlünk. Az ígéretversenyben a mi pénzünkön ígér nekünk tücsköt bogarat, nyugdíjat, segélyt és mindent ami szavazatot hozhat. Nem számítanak az elvek, a haza, a szolgálat, csupán a politikai érdek. Ezért azoknak a rétegeknek kedveznek csupán, akik képesek eldönteni egy választás sorsát. Ezért nem tudunk kitörni az ördögi körből, amiben vagyunk. Ez nem kormányzás, politika csinálás, csupán a szavazatvásárlás egy rafinált formája, melynek beceneve „gondoskodó állam”. A magyar társadalom pedig, szinte csak a „gondoskodó állam” iránti szeretetében ért egyet oldalaktól függetlenül (lásd kutatások). Szóval ki is a hibás?

Elitcsere? Népcsere?

Azzal áltatnak bennünket, erre a problémára, nincs más megoldás csak elitcsere. Ennyi lenne a gond, véletlenül rossz embereket választottunk és ha mást választanánk mindjárt minden megoldódna? Jönnek az újak és ők minden megoldanak helyettünk? Az igazság nem lehet ilyen egyszerű, csak az utolsó kifogás, amit azok mondanak nekünk, akik úgy gondolják, az elit feladata és képessége, hogy cselekedjen az emberek helyett, mert az állam feladata a gondoskodás, a nép meg csak szavazzon.

Bizony, egy elhivatott, megoldásokkal rendelkező elitre lenne szükség, aki képes a gyűlölet politika keretein túllépni és valódi választás elé állítani az embereket. Olyan elitre, amely a választók rossz, gyűlölködő és önző énje helyett a jót, az összefogásra és áldozatvállalásra képes ént szólítja meg.

Ma azonban egy ilyen elit rövid úton megbukna, mert nincs áldozatvállalásra, összefogásra képes énünk. Sőt valódi közösséget sem alkotunk, amiért képesek lennénk áldozatot vállalni. A legtöbbet nekünk kéne változnunk, mert új elit még csak-csak lenne, de új népet nem tudunk szerezni.

Az elit váltás sem könnyű azonban, mert a jelenlegi, erőforrásainak jó részét saját bebetonozására és a politikán kívül elit semlegesítésére használja. Média, gazdasági és információs háttérbirodalmat épít. Ezekkel aztán könnyen sakkban tarthat bármely trónkövetelőt. Itt mindenki függ mindenkitől, egyesek a juttatott előnyökkel elégedettek, ezért nem harapnak a kézbe, amely eteti őket, mások, amikor kidugják a fejüket, azonnal leverik őket, ügyeket szellőztetnek meg róluk médiájukon keresztül. A többiek egyszerűen félnek mert tudják a hatalomnak vannak eszközei és azzal élni is képesek ellenfeleikkel szemben.

A helyzet nem rózsás, de ez a mi országunk és a mi jövőnk, elit nem birtokolja. Mi megtehetjük a magunkét a saját helyünkön, mert épp itt van a pillanat, amikor ha kinyitnánk a szemünket, rájönnénk a király meztelen, az állam nem képes gondoskodni rólunk és mindenkinek magának is felelősséget kell vállalnia saját sorsáért. Nem úgy néz ki, mintha ezt felismertük volna. Inkább mutogassunk továbbra is egymásra, az mégis csak kényelmesebb.

A boldogság nyomában – Létezik-e magyar álom?

március 1, 2009admin

„Egy társadalmi rendszer legitimitásához, nagymértékben hozzájárul az a meggyőződés, hogy a felfelé mobilitás, a siker mögött tehetség és kemény munka van, nem csak szerencsés családi háttér. Kedvezőtlen a mobilitási légkör ott, ahol az emberek úgy érzik, hogy képességek, szorgalom nélkül is előre lehet jutni, illetve hogy ezek hiánya nem feltétlen vezet bukáshoz” (Lipset–Zetterberg 1970)

Valaha volt a szocializmus és benne a boldog magyarok. Rossz volt, de voltak illúziók. Mi voltunk a legvidámabb barakk. A legfőbb boldogsági faktor mégis az volt, hogy az egész egyszer véget ér és olyan lesz nálunk, mint Amerikában, hozzánk is eljön az amerikai álom.

Aztán felébredtünk

Az új valóságban nem volt hely az álmodozásnak. Rájöttünk, az amerikai álom, hiába reménykedtünk, nem létezik. Legalábbis nekünk magyaroknak, mert az álom pusztán attól van, hogy hisznek benne, aki nem hisz benne, annak nem is valósulhat meg. Sokan gondoltuk már, hogy a rendszerváltást az álmainkért csináltuk és nem azért, hogy elveszítsük őket. Csak az álmok vihetik előre a világot. A csak legyen mit enni és legyen elég pénz, posztszoc realitása kevés a sikerhez

Amerika számára az álom ma is valóság, amit Obama megválasztása újra és hangsúlyosan bizonyított.

Ott még igaz a modernkori népmese, amiben a legkisebb, legszerencsétlenebb hisz álmaiban és végül megvalósulnak. Ugye milyen blődül hangzik a magyar valóságból szemlélve? Pedig ma is ez Amerika egyik legfőbb hajtómotorja, erejének egyik záloga. A magyar realista álom ezzel szemben így hangzik, a legkisebb nem álmodozik, beszerez egy jó kis politikai kapcsolatot, lenyúlja a nagyobb fiú pénzét, majd hozzálop még az államéból, és megbecsülten, tisztelve él, amíg meg nem hal.

Az európai mesevilág nem is olyan régen még minket, magyarokat is arra tanított, aki tiszta szívű és tesz a sikerért, elnyeri méltó jutalmát és a gonosz, aki a hatalmat hajszolja, elbukik és elnyeri büntetését. A szórakoztató ipar és művészet hazánkban már nem gyárt ilyen sztorikat, miközben az amerikai továbbra is ezt a témát járja körül különböző formában. Persze értelmiségi körökben ezt a szellemi színvonaluk alacsonyabb rendűségével magyarázzák, ami meglehetősen egyszerű megközelítés. Amerika ilyen, a nagyhatalomi politikai játszmák része az amerikai álom megőrzése, mert egyetlen ország sem tudja az ambiciózus tömegek erejét kihasználni, ha nem hiszik el, hogy csak saját erejükből sikeresek lehetnek. Az elmúlt években sok ilyen filmet láthattunk, a Remény Bajnokától, (Cindarella man), a Vágtán át (Seabiscuit) át a Boldogság nyomában-ig. Mindhárom film igaz történeten alapszik, valódi reményt ad az embereknek: a tehetség, a kemény munka, az elszántság meghozza az eredményét. A boldogság nyomában, különösen fontos a magyar nézők számára, mert gyermekét egyedül nevelő fekete férfiről, Chris Gardnerről szól, aki iszonyatos nehézségek között él. Mindenféle külső segítség, állami gondoskodás, segély és ingyenes szolgáltatások tömege nélkül képes kitörni helyzetéből és milliomossá válni, csak a kemény munkának és áldozathozatalnak köszönhetően. Az amerikai politikai elit tudja, az álomban való hit nélkül nem lehet sikeres országot építeni és Hollywood mindig örömmel kiszolgálja Washington igényeit.

Think big! Merjünk nagyok lenni!

Amerika ősi álma, a keletről egy száll ingben érkező fiúról, aki mindent elér ma is valóság. Amerika ma is tele van milliárdos self made menekkel és multinacionálissá nőtt garázs cégekkel. Az amerikai gazdaság ereje a mai napig, az egyéni kezdeményezés és annak közösségi támogatása. Véletlen-e, hogy annyi tudományos és egyéb ötletből sokan mai is Amerikában és nem saját hazájukban csinálnak pénzt? Véletlen-e, hogy annyi tudós hazája helyett Amerikában lesz Nobel díjas? Nem lehet véletlen.

A sikerhez szükség van még más „blődségben” való hithez is. Hinni kell benne, hogy a bűnös elnyeri büntetését. Mi ezen is nevetünk, még ha jobbik énünk szeretné ezt hinni. Álmokat azonban nem lehet illúziók nélkül megvalósítani, ha nem hiszünk a világ igazságosságában, akkor nem hihetünk a becsületes útban. Amerika abban hisz, hogy a világot mi emberek alakítjuk és nem az alakít bennünket. Mi a „mindenki csal nekem is azt kell tennem, mert alul maradok” elvben hiszünk. Olyan világot építettünk, amiben szelekciós hátrány a becsületesség.

Ma a kutatások és a hétköznapi tapasztalatok szerint is az egyes számú igazságunk: Munkával nem lehet pénzt keresni! Valóban, aki ma nálunk csal és nem bukik le, azt mondjuk rá ügyes, még akkor is ha azokat győzi le, akik becsületesen próbáltak versenyezni. Ezeket lúzernek, hívjuk. Hány beszélgetésben vettünk már részt, ahol egy becsületes politikusról vagy beszerzőről azt mondták – „még ahhoz is hülye, hogy lopjon”. Hányszor hallottuk: – mutasson valaki egy olyat a leggazdagabbak közül, aki munkával, küzdelemmel szerezte a pénzét és nem kapcsolatokkal, ügyeskedéssel, politikai adományok révén vagy hiszékeny emberek a törvényesség határán álló becsapásával. Azért vannak becsületes emberek is, de kevesen és még kevesebbet tudunk róluk. Ennek ellenkezője a társadalmi elit felső rétegében sűrűn megtalálható. Vezető politikusok, közéleti személyek vannak a listán, mert a negatív evolúció révén, szelekciós tényező a becstelenség. Ha úgy gondoljuk, hogy aki hivatalt vállal az korrupt és nem lehet megbuktatni, akkor azok az emberek fognak hivatalt vállalni, akik ilyenek és a becsületesek beletörődve bólintanak, nekik ez nem való.

Hogyan gondolkodik ma felnövő gyerek erről a világról? Mi szeretne lenni? Sikeres feltaláló, keményen dolgozó vállalkozó, vagy egyszerűen csak valaki, aki jó kapcsolatokra tesz szert és ezzel biztosítja a jövőjét vagy egyszerűen ügyeskedik, csal valamit és 35 évesen már nyugdíjba megy. Sajnos az utóbbi a magyar álom, amiben mindannyian éltünk az elmúlt 20 évben. Ma a fiatalságnak, a holnap Magyarországának, olyan példát mutatunk, ami az ügyeskedésre, a kapcsolatokra, a törvényesség határait súroló meggazdagodásra ösztönöz. Aztán csodálkozunk, hogy senki nem akar tudományos pályára menni, de ügyvéddel Dunát lehet rekeszteni. Kevesen vannak, akiket elitéltek az elmúlt 20 évben mert vagyonukat pozíciójukkal való visszaéléssel szerezték.

Tudunk-e olyat mutatni, akire gyanú vetült, akár bíróság előtt is állt, de nem történt semmi? Ebből tele a padlás. Mi a magyar álom? Legyél gazdag és mindent megúszol, legyenek jó barátaid és mindent elérsz, mert a pénz mindentől megvéd. A közösből könnyebb meggazdagodni, mint saját erőből. Lopj keveset lesittelnek, lopj sokat és megbecsült leszel.

Lehet erre sikeres országot építeni, tudjuk a választ, nem.

Az utóbbi 20 évben kialakult új elit ilyen filozófiára épült, ők a társadalom krémje, őket kéne csodálni. Ők a példaképeink és nem a keményen dolgozó, alkotó emberek vagy szerény tudósok. A kör bezárult, a jövő generációi előtt álló mintákat ők adják. Látszólag nincs kitörés.

A rendszerváltás óta egyetlen kommunikációs próbálkozás volt ennek megváltoztatására, ez Wermer András nevéhez fűződik, a Think Big! mintájára „Merjünk nagyok lenni!” kampányt indított az Orbán kormány alatt. Az eredményességéből sokat levont a tény, hogy az ország több mint fele úgy gondolta, hogy eközben a kormány ezzel ellentétes gyakorlatot folytatott. Nem számít, hogy igaz volt-e, csak a közvélekedés számít. Persze ez még nem jogosított volna fel Ezzel szemben Kovács László a választások után azt mondta: Most már újra kicsit lehetünk! Lettünk is.

Nem vagyok teljesen ütődött, tudom Amerikában is van csalás ügyeskedés, a kapcsolatok kihasználása. Megúsznak bűnöket és politikusok korrupciós botrányokba keverednek, de ott lehet hinni a bűnös bűnhődésében. Az adóhivatal minisztereket mondat le, az Enron és hasonló vállaltok vezetői rács mögött vannak, pedig vagyonuk egy kisebb ország GDP-t kitette. Az embereknek megadják az illúziót, hogy hihetnek az igazságban.

A mai magyar álom nem segíti hazánk fejlődését, és nagyon nehéz lesz egy olyan helyzetben másik álmot alkotni, amikor az ország jelenlegi elitje kormányostul, ellenzékestül, gazdaságostul a régit testesíti meg.

Pedig meg kell próbálnunk, mert más győztes út nincs.

További cikkeim