orbán

A Fidesz megfenyegette Merkelt és az EU-t?

admin

A magyar sajtó teljesen félreértette a Schöpflin interjút. Az EP képviselő nem beismerte a kizárás lehetőségét, hanem azt jelzi, a Fidesz valami általunk nem ismert ok miatt elérkezettnek tartotta az időt, hogy a lehetséges kizárás következményeivel nyíltan megfenyegesse az EU-t.
Schöpflin György politológus volt mielőtt a Fidesz EU parlamenti képviselője lett. Stílusa visszafogott, tudományos, érzelemmentes, mindig több oldalról próbálja szemlélni a dolgokat és őszintén beszél a problémákról. Ritkán szólal meg, de akkor fontos kérdésekben. Most a témák legforróbbikáról nyilatkozott. Vajon kizárják-e a Fideszt az EPP-ből? A magyar és európai baloldalon ezt tartják a Fidesz elleni fellépés leghatásosabb eszközének. Valami miatt azt képzelik, ha ez megtörténik, akkor a Fidesz meggyengíthető, nem csak Európában, de itthon is. Van egy fontos ideológiai érv is a kizárás mellett. A Fidesz a Néppárt jobb szélén helyezkedik el, az európai baloldal és a Néppárt baloldala szerint olyan értékeket képvisel, amik nem felelnek meg az EU vélt alapértékeinek és rombolják az Uniót. Az EU polgárainak egy része, főleg értelmisége egyre komolyabban kételkedik az EU, ilyen politikai eltolódással szembeni önvédelmi képességeiben. A kizárás ügyét fontos üzenetnek gondolják, annak bizonyítására, hogy ez nem így van. Merkelen nagy a súly, neki személy szerint kéne bizonyítania, hogy képes az EU vélt alapértékeinek megőrzésére és képes kezelni az azzal szemben állókat.
A magyar ellenzéki sajtó ennek megfelelően ujjongva tálalta a Schöpflin interjút. Végre itt a kizárás, végre a Fidesz maga is bevallotta. Eljött a Kánaán, minden helyreáll, a Fidesz megbukik. Ez az európai helyzet és az interjú teljes félreértését jelzi.
Ma már kijelenthetjük, akik úgy gondolják, hogy a Fidesz fenyegethető a kizárással, azok a múltban élnek. Az EU egy korábbi korszakában, ha a Fideszt kizárták volna, nem maradt volna számára más, mint a szélsőjobboldali Le Pen vagy AFD, mint partner. A Fidesz pedig a keresztény-konzervatív középpárt imázs megőrzése miatt ezt nem akarhatta. A világ azonban nagyot változott. Ma Európában egy ideológiától mentes migráció ellenes frakció létrehozása teljesen reális alternatíva. Amennyiben ez létrejön, még abban is szinte biztosak lehetünk, hogy az megelőzi a hagyományos baloldalt az EU parlamenti választásokon és nagyobb frakciót hoz létre. Ennek lehetősége a levegőben van, elvileg létrehozható, de korántsem biztos, hogy létrejön. Ennek egyik legfőbb feltétele a Fidesz kizárása az EPP-ből. Viszont, ha ez megtörténik semmi sem akadályozza meg ebben a bevándorlás ellenes pártokat, az új szerveződés motorja a Fidesz és az Olasz liga lesz.
Az EPP és annak legfontosabb pártja a német CDU nincs éppen jó formában. Egyrészt partnere a CSU lázad ellene, másrészt a pártban is óriási törések vannak. A jövő évi EP választásoknak nagy kockázatokkal fut neki. A bevándorlás ellenes pártok frakciójának méretét erősen csökkenthetik. Így lehet ez sok más országban is. Az EPP frakció korántsem várható annyira meghatározónak, mint amilyen jelenleg. Egy Fidesz méretű csoportra nagy szüksége lesz, amely magabiztosan hozza országa helyeinek többségét, akár kétharmadát is. A Fidesz kizárását, amelyet csak Merkel maga dönthet el, üzenet lenne a CDU és CSU részére, hogy Merkel továbbra is inkább balra akar gesztusokat tenni, ami a mai helyzetben óriási hiba lenne.
Schöpflin interjút ezek fényében érdemes értelmezni. Valami belső, a közvélemény számára ismeretlen információ miatt a Fidesz elérkezettnek látta az időt, hogy látszólag nyíltan megfenyegesse a Néppártot, magát Merkel és az EU-t. Schöpflin szavai teljesen egyértelműek. A Fidesz a kizárás után elkezd egy migráció ellenes frakción dolgozni, amivel tökéletesen megbénítják az EU működését. Annak nem lesz költségvetése, nem lesznek új biztosai és semmilyen érdemi döntést nem tud majd hozni. Az EPP és Merkel befolyása elenyészik. A fenyegetés valódi címzettje azonban nem Merkel, aki tökéletesen tisztában van a veszélyekkel, számára még jól is jöhet, ha tárgyaló partneri is látják a valós helyzetet. Az üzenet valójában a tudatlan baloldalnak szól és nyíltan az arcukba vágja, hogy lehetőségeik a nullához közelítenek. Csak a rossz és a még rosszabb közül választhatnak. Merkel számára a legjobb döntés egyértelműn a Fidesz EPP-n belül tartása. Sokkal kezelhetőbb partner a szövetségen belüli Fidesz, mint az azon kívüli. Ráadásul az EP választási kampányában több szavazatot lehet Orbánnal nyerni, mint nélküle.
A Fidesz álláspontja már nem ennyire egyértelmű. Számára komoly megfontolás tárgya, hogy melyik esetben képes nagyobb befolyásra szert tenni. A kilépés esetén szavazata többet számítana, viszont akkor egyértelműen egy ellenzéki, romboló szerepbe kényszerülne. Amennyiben továbbra is belül marad a politikát közvetlenül formáló EPP-n, valószínűleg képes befolyását növelni, ami szintén megfontolandó lehetőség.
A Schöpflin interjú egyedül a magyar és európai baloldalnak rossz hír. Egyértelműen a Fidesz erejéről és a baloldal lehetőségeinek csökkenéséről szól.

Hinni akarok Orbánban

admin 14 hozzászólás

Olyan helyzet alakult ki Magyarországon, hogy aki nem tud hinni Orbán Viktorban sem, az biztos becsavarodik. Én nem akarok becsavarodni, hinni akarok! Mit tudnék tenni. Jobboldali (sic) szavazó vagyok, de még ha baloldali lennék, akkor sem tudnék nyugodt szívvel oda szavazni. Sokan vannak ezzel így, mert minden él nélkül, azt még Gyurcsány sem gondolhatja, hogy minden flottul ment itt. Mivel Viktoron kívül jelenleg másnak nincs valódi esélye nyerni, normális ember csak abban reménykedhet, hogy ő tényleg képes lesz tenni valamit. Elfogadtam már azt is, hogy nem mondja meg, mi lenne az, habár egyáltalán nem értek egyet a taktikával, de mit tegyek, nem akarok becsavarodni.
A nem mondok semmit taktika ellenére Orbán sok mindent mondott mostanában. Mikor Páva nyert, azt: „Íme a remény!” – mert nem csak hinni, de reménykedni is akarunk. Az mellékes körülmény, hogy nem Páva és a Fidesz győzelmében, hanem hogy ők becsületesebbek, hatékonyabbak lesznek, és valóban képesek változtatni.
Viktor azt is mondja, a világ soha nem lesz már olyan, mint eddig volt. Attól az apró részlettől eltekintve, hogy azt sem tudjuk, eddig milyen volt, ebben is egyetértek vele, mert a világ kétszer nem lehet egyforma.
Én hinni akarok, ehhez nem is kell túl sok mindent mondania. Istenben is sokan hisznek, pedig nem szokott rádióinterjút adni. Viktor viszont igen. Fura dolgokat beszél. Már a múlt héten Esztergomban, azt találta mondani, hogy „a mérhetetlenül gazdag emberek mohóságukban” elvették a becsületes emberektől azt, amiért egész életükben dolgoztak. Kicsit megijedtem, de gondoltam, talán félrefordítás lehet, a tolmács részeg volt, vagy ilyesmi. Aztán kiderült magyarul mondta. Szöget ütött a fejembe, vajon ilyen mondatokra van-e szükség egy 70 százalékon álló pártnak a biztos győzelemhez. Én valószínűleg rossz filmet nézek, de azt hittem Gyurcsány, Bajnai és a szocik az ellenfél, nem Marx vagy Chavez. Szóval ez nem tetszett annyira, főleg mivel a Fidesznél is vannak gazdag emberek és vannak, akik alattuk kuporgattak össze 40 egynéhány milliárdot állami megrendelésekből, és ma éppen ezek miatt veszik el jó néhány család teljes vagyona, akiket a Megyeri hídnál nem fizettek ki.
Amúgy is veszélyes ilyeneket mondani, mert ki fog munkahelyeket teremteni, ha nem a gazdag emberek. És egyáltalán, mit jelent, hogy mérhetetlenül gazdag? A rokkantnyugdíjas nagynénémnek, akinek 60 ezer a teljes bevétele, már a havi 500 ezer is nagy pénz, pedig abból egy kétgyermekes család Budán nem él luxus körülmények között. Egy jól menő tolmács, egy EVA-s céggel havi közel 2 milliót kereshet. A nagynéném szerint ő már mérhetetlenül gazdag, pedig még nem beszéltünk azokról a kis- és középvállalkozókról, akik, alkalmaznak 40 embert, és keresnek évi 50 milliót. De lehet ezt a másik oldalról is szemlélni. Bajnai, Kóka és Gyurcsány csóringerek, még a valódi magyar gazdagokhoz képest is, és akkor nem beszélünk a Bill Gates-ekről.
Nehéz gazdagember-ellenes kommunikációval 1 millió munkahelyet teremteni. A kettő nem megy egymás nélkül, ha munkahelyet akarok, munkaadó is kell hozzá. Vállalkozóbarát, gazdagemberbarát politika kell, mert nem a kevesebb, hanem a több gazdag ember a cél és főleg, hogy mindenki előtt nyitva legyen az út a gazdagsághoz. A baj Magyarországgal nem a sok gazdag ember, hanem hogy a rendszer keveseknek adja meg a lehetőséget a gazdagságra.
Hong Kongban az emberek közel harmadának nagyobb vagyona volt 1 millió dollárnál a válság előtt, és ezt mind spekulációval és ügyeskedéssel szerezték, nem a magyar értelemben vett „munkával”. Ahogy egy kínai ismerősöm mondta, akinek csak 1 milliója van, az metróval jár, pedig sokaknak ez már mérhetetlen gazdagság. A sok gazdag ember jobb cél, mint a hajrá, majd mi szegények megmutatjuk ezeknek a kapzsiknak és odajuttatjuk őket, ahogy Viktor mondta, „ahová egyébként valók”. Vajon hol lehet ez a bizonyos hely. Ez határozott üzenet a Fidesz közelében, esetleg kormányzati posztra vágyó gazdagoknak, hogy ezek után ne számítsanak semmire.
Persze lehet, hogy ez minden „gazdagnak” szól, hogy a politika nem a Ti játékteretek. Talán megtudták, hogy néhány „gazdag” megelégelte ezt a politikai tesze-toszaságot és be akar szállni a játékba? Ezért indult el a politika a „szegényeké” duma. De a legtöbb szegény gazdag akar lenni, és erre elég jó hely a politika. Nem a gazdagoktól kell igazán félnünk, hanem az olyan gazdagoktól, akik szegénynek akarnak látszani, mert a vagyonukat törvénytelenül szerezték. Azoktól a politikusoktól kell tartanunk, akinek vagyonnyilatkozatuk szerint semmijük sincs, de közismert róluk, hogy csendes milliárdosok.
Mindez engem alapvetően nem érdekel. Én hinni akarok, mert nem akarok becsavarodni, még ha ő nem is kérte tőlem, hogy higgyek. Pedig kérhette volna. Mint egyik példaképe, Obama, akiről még évértékelőjében is beszélt. Az ő szlogenje a Change-en túl kb. ez volt: „Azt kérem, higgyetek!” „Nem csak az én képességeimben, hogy meg tudom változtatni Washingtont, hanem abban is, hogy Ti is képesek vagytok változni.”
Szép mondat, elfogadnám Viktor szájából a magyar megújulás jelmondatának, és hinnék is benne. Mert nekünk is változni kell. A legnagyobb gond éppen az velünk, hogy azt hisszük, a fejünk fölött majd a politikusok elintézik a jobb világot, és mint valami arab olajokráciában, mindenki megkapja érettségire az első milliót. Viktor azonban sem hitet nem kér, sem változást, azt üzeni nekünk, elég az államnak és a vezetőknek változnia, és minden megoldódik. Ezt mondta a rádióban„Az emberek joggal gondolhatják, semmit sem csinálnak rosszul. Valaki más felelős a válságért: az ország vezetői.” Hát, Isten stratégiája jobb. Ki kell maradni a médiából.
Nem, nem csinálunk mindent jól, sőt, sok mindent rosszul csinálunk, és ezt meg kell változtatni, mert e nélkül nincs remény, még ha Páva Zsolt nyert is. Nem dolgozunk elegen és eleget, nem fizetünk elegen és elég adót, nem tanulunk eleget, nem tudunk nyelveket, nincs elég szakmunkásunk, túl sok a nyugdíjasunk és még sok minden más, de legfőképpen képtelenek vagyunk változásra, és ahogy Viktor is sugallja nekünk, nem akarunk felelősséget vállalni. Nálunk mindig, mindent valaki más rontott el. Sok mindenben kell változnunk, és amíg erről valaki nem győz meg bennünket, nem reménykedhetünk egy jobb világban. De ki győzi meg a politikusokat, hogy győzzenek meg bennünket? Viktor 70 százaléknál sem meri a szemünkbe mondani. Akkor mit tegyünk?
Én hinni akarok, de nyilván könnyebb lenne, ha ő is tenne érte valamit, mint a viccben, amikor valaki hét éven keresztül imádkozik, hogy nyerjen a lottón, mikor végre az Úr megsajnálja, és a fülébe súgja: vegyél már végre egy szelvényt.
Ha mégsem vesz szelvényt, legalább maradjon a régi stratégiánál. Ne mondjon semmit.
De talán neki van igaza, győzelméhez én nem is kellek neki.

Krízistudatlanság

admin 16 hozzászólás

Azt mondják, a válság esély, mert az emberek ilyenkor megértik, hogy baj van és át kell alakítani országunkat. Meg kell tenni, amit rég halogattunk és máshogy kell élnünk, ha 20 év múlva is azt akarjuk, hogy legyen országunk. Assar Lindbeck professzor, aki részt vett a svéd szociális rendszer kialakításában és annak reformjában, azt mondja, csak válságban van esély komoly reformokra. „Új-Zéland például a nagyon gyönge gazdasági teljesítménye miatt kényszerült reformokra korábban, Hollandiában a rendszerek finanszírozhatatlanságának réme ösztönzött cselekvésre, Svédország és Finnország mély recesszióba zuhanva látott neki a feladatnak. Elég nehéz meggyőzni ugyanis a szavazókat arról, hogy ha ma nem hozunk népszerűtlen intézkedéseket, akkor tíz vagy húsz év múlva súlyos problémákkal nézhetünk szembe. .. Nem az ideológia számít, hanem a probléma természete, a lakosság krízistudata.”
A svédek megértették, hogy nem finanszírozható szociális és nyugdíjrendszerük, és olyan intézkedéseket is elfogadtak, ami 18%-kal csökkentette reálnyugdíjukat, és olyan rendszert alakítottak ki, amely nem csak automatizmusokon alapul, hanem a gazdaság teljesítményén is.
A magyar lakosság krízistudatlan. Tudják, ugyan, hogy baj van, és valamit változtatni kell. A Fidesztől Obamáig, mindenki ezt mondja nekik, de ezt úgy képzelik, a változást az elitnek kell elvégeznie, úgy, hogy ők talán ezt észre sem veszik. Ezért a sületlenségért a teljes politikai rendszer együttesen felelős. Legfőképpen természetesen Gyurcsány Ferenc és a szocialisták. Akik, olyan minősíthetetlenül használták az elmúlt 7 évet az ország kormányzására, hogy kialakult bennünk az érzés, nem velünk és a rendszerrel van a baj, hanem csak a kormánnyal és az elittel. Úgy képzeljük, a reform az, hogy „ezeket” eltakarítjuk innen, jön egy másik csapat, aki majd visszaállítja a gondoskodó államot és minden rendben lesz. Ehhez a téveszméhez, az értelmiség is hozzájárult, azzal, hogy az elitcseréről többet beszélt, mint a gondok valódi természetéről.
A Fidesz is társ ebben a téveszmében. Fennen hirdetik, hogy elég csak kormányt váltani és minden megváltozik és jobb lesz. Még el sem kezdték a kormányzást, már körülbelül 500 milliárddal növelték a hiányt. A 13 havi nyugdíjat, az áfát, a táppénzt, és minden mást visszaígérnek. Ezzel azt üzenik a lakosságnak, amit amúgy is remélni szeretnének, elég váltani és minden jobb lesz. Ezt üzente Orbán Páva győzelmekor, amikor azt mondta: „íme a remény”
Ez lenne a remény üzenete? Ez valójában a totális reménytelenséget üzeni annak, aki hajlamos tovább nézni egy lépéssel. Reményt egyedül az adna, ha a lakosságnak valódi krízistudata lenne, olyan, amire valódi átalakulást lehet alapozni. Nem csak egy nyugdíjreformot, vagy adóreformot. (És persze lenne egy csapat, amely képes megfelelő programot adni.) Ma azonban azt üzenik nekünk, olyan gondok vannak csak, amiket az új elit és az erősebb állam képes kezelni és nincs szükség a mi áldozatunkra. Ennek ellenére, egyre több áldozatot kell hoznunk, de az áldozatok értelmetlenek, mert nem egy új rendszer kialakítására fordítjuk őket, hanem a régi lékeinek befoltozására.
A jelenlegi válság legnagyobb esélye ez a krízistudat lett volna, de lassan ezt már elszalasztottuk.

A nyafogás, mint nemzetstratégia

admin

Senki sem szereti a nyafkákat, azokat, akik ha valami nem jól sül el szaladnak anyuhoz, hogy segítsen. A gyerekkorunkban az ilyeneket kigúnyoljuk és lenézzük, később aztán csak idegesítenek bennünket. Ennek ellenére társadalmi szinten nagyon erőteljesen így viselkedünk, és támogatjuk is ezt a magatartást. Minden csoport, legyen az szegény, gazdag, gyenge vagy erős, a boldogulás legbiztosabb útjának a panaszkodást, az önsajnáltatást, a másokra mutogatást, nyafogást tartja. Mások és önmagunk sajnálata tulajdonképpen a társadalmi szolidaritás irracionális megtestesülésévé vált. Szívesen sajnálunk bárkit, valós vagy valótlan indokból, ha minket is sajnálnak cserébe. Sajnos ez alól a viselkedési minta alól maguk a döntéshozók sem kivételek és e miatt már nagynak nevezhető a baj, mert akkor ki változtatja meg a helyzetet?
Mivel, természetesen én magam sem vagyok kivétel azonnal fel is mentem magunkat részben: A szocializmus gondoskodó államának öröksége, az egyének saját sorsukért érzett felelősségvállalását végtelenül lecsökkentette, mindig volt valaki, akire támaszkodni lehetett, akire mutogatni lehetett, volt valami kifogás, hogy miért nem működnek a dolgok. Az egyéni felelősség így feloldódott a közösségiben és így tovább és így tovább. Kifogás van bőven.
Természetesen a nyafogást, mint eszközök valamely cél elérése érdekében alkalmazzuk. Ez esetben a cél a bennünket érintő, előnyösnek vélt társadalmi körülmények változatlanul hagyása vagy az új körülmények a magunk előnyére történő megváltoztatása. Ez pedig nagyon érdekes szocializációs fejlemény. Az ember legfőbb evolúciós előnyének tartják, hogy a változó körülményekhez ő képes leginkább alkalmazkodni az élővilágban. Ezt a szelekciós előnyt fordítottuk most meg és képességeinket a tőlünk látszólag független körülmények befolyásolására fordítjuk.
Nyafogunk mi mindenért, de az egyik slágertéma az egészségügy. Persze ebben az országban mindenki nagyon beteg, és ez tökéletesen illik a nyafogási játszmába. A valamikori „Ki mit tud” helyett meg lehetne rendezni a „Ki betegebb” vetélkedőt. Nagyon népszerűek lennének, tulajdonképpen népszerűek is, spontán szervezett formában. Nap, mint nap zajlanak az előselejtezők országszerte. Hogyan lehet egy olyan társadalomban megreformálni az egészségügyet, ahol a ki a betegebb játszma a legnépszerűbb?
Szóval, ha mondjuk be akarnak zárni egy kórházat, azért mert nem működik hatékonyan és két nem jól működő alulfinanszírozott intézményből csinálnának végre egy hatékony, megfelelően finanszírozottat, akkor azonnal társadalmi mozgalmak indulnak, és kiderül, hogy tulajdonképpen ez a legjobb kórház és miért is kéne azt bezárni. A nyafogás tulajdonképpen egy nagy közösségi társasjátékká vált, minden nyafogót megértően kezel a társadalom azon része is, amelynek nincs érdeke az adott ügyben, mert nem szabad rést ütni a pajzson. Amennyiben bezárják azt a nem jól működő kórházat, holnap a mi kerületünkbe, városunkba jönnek és ott is bezárnak egyet, és aztán ki tudja hol a vége.
Vannak ennél azonban sokkal banálisabb területek is. A biztosítás, amely az öngondoskodás legalapvetőbb eleme, sok háztartásban hiányzik, de ha beüt a baj, akkor azonnal követelik, az állam kártalanítsa az ilyen családokat, az állam pedig meg is teszi. Milyen példát mutat ez?
Vagy, magánszemélyek olyan befektetési formát választanak, amely komoly kockázatokat rejt, persze a dolog eleinte nagy hasznot hoz, ezt mindenki szépen zsebre teszi, amikor meg jön a baj, természetesen újra az államhoz rohan mindenki. Évekig harsogták mindenhonnan, veszélyes devizában eladósodni, nem figyelt senki, most mindenki az államtól vár segítséget. Nem vagyunk képesek felelősséget vállalni tetteinkért, inkább nyafogunk, hogy nem a mi hibánk. Abban bízunk, ha mindenki felelőtlen, akkor nem érhet bennünket sem kár.
Természetesen a sor folytatható az oktatástól a mezőgazdaságon át a MÁV-ig, amely ugyan nagy veszteséggel küzdött, de 1200-an dolgoztak a személyzeti osztályon, az AUDI gyárban ennyi emberrel a magyar export jelentős részét előállítják. Természetesen, ha el akarnák bocsátani a MÁV-osokat, mi együtt éreznénk velük, annak ellenére, hogy a társadalom más területein lehetne hasznosítani az itt megtakarított pénzt. Lásd a szárnyvonalak bezárása kapcsán, népi mozgalom indult, úgy, hogy fogalmunk sem volt az egész ügyről, de tudtuk nem szabad engedni a legkisebb ügyben sem, mert a következők mi lehetünk.
Tulajdonképpen a legkomolytalanabb és legaggasztóbb terület a politika és az önkormányzat. Az önkormányzati szektorban egyenesen a siker alapja lett a nyafogás. Ezt úgy nevezik érdekérvényesítést. Az ország vitathatatlan veterán főnyafogója a 17 éves gyakorlattal rendelkező Demszky Gábor. Sikerének ez legfőbb titka. Mindig meg tudta győzni a budapestiket, hogy őt tulajdonképpen sajnálni kell, ezért Demszkyt minden alkalommal újraválasztották, úgy, hogy 17 éves regnálása alatt semmilyen eredményt nem tudott felmutatni (az Art mozi hálózaton kívül). Mindig elmondta azonban, hogy a kormányzat felelős mindenért, mert nem ad pénzt. Demszky külön érdekessége még, hogy se Fidesz, se Szocialista-Szdsz kormányzat alatt nem tudott semmit elérni. Mindig volt valami gond, hát nem sajnálni való?
Persze, a magyar önkormányzati rendszer nagymértékben a kormányzat kegyeitől függ és tényleg részben anyagi kiszolgáltatottságban van. Vannak szerencsére ellen példák, melyek cáfolják a nyafogókat és bizonyítják, hogy ezek között a körülmények között is lehet sikert elérni. Kénytelen vagyok, miden politikai él nélkül felhozni Debrecen példáját. A Fidesz alatt pont úgy fejlődött, mint a Szocialisták alatt, látványos épülés-szépülés, beruházások, sportcsarnok, két jégcsarnok, sportesemények. Pedig nem is az ország szerencsésebb nyugati végén fekszik. A körülményei neki sem jók, de nyafogás helyett, felelősség vállalás és némi hit magunkban meghozhatja az eredményeket. A politikai kiegyensúlyozottság kedvéért felhozható példaként Nyíregyháza is, amely a legelmaradottabb régióban óriási mértékű beruházásokat vonzott.
Debrecen és Nyíregyháza azonban nem tipikusan magyar, Demszky Gábor az. Ő egy tehetetlenségi stratégia mentén halad és kétségtelenül jól csinálja, mert ugyanazzal a módszerrel, amivel a nagyanyám csak a faluban ér el eredményeket a ki a betegebb vetélkedőn, Demszky az ország fővárosát tudja „vezetni” már majd két évtizede. Módszerének követői számosak.
Itt van például a rendőrfőkapitány, aki azt mondja, adjon a kormány több pénzt, akkor lesz nagyobb biztonság, majd kiderül, hogy az irodában ücsörög az állomány fele és kicsit jobb szervezéssel, már évek óta néhány száz rendőrrel lehetne több az utcákon. Mennyivel könnyebb azonban nyafogni, ahelyett, hogy megnéznénk mit tehetünk.
Ne álljunk meg itt. Nézzük Gyurcsány Ferencet. Amikor kiderült baj van, nem a saját portán nézett szét, hanem elrohant az IMF-hez, az EU-hoz, nyafogott, hogy segítsenek ők. Aztán újra elrohant és most már 180 milliárdot kunyerál tőlük. Az ellenzék vezére is megirigyelte ezt, mert azonnal rá tromfolt, ő már 350 milliárdot kér. Mennyivel könnyebb ezt tenni, mint programot adni a kivezető útra.
Meddig mehet ez így? Amennyiben hazánk lenne az egyetlen ország a földkerekségen, természetesen örökké, de ez nincs így. A világban, ha be akarjuk ezt vallani, ha nem a különböző népek között folyamatos verseny zajlik. Egyes elképzelések szerint valójában ez a világ folyamatos „fejlődésének” motorja. Ez jelenleg gazdasági hatékonysági és technológiai verseny. Verseny a befektetésekért, az érdekérvényesítésért, a függetlenségért és még egy csomó más rövid, közép és hosszú távon fontos dologért. Az erősebb, gazdagabb országoknak a szegényebb, gyengébbek rovására érvényesítik az akaratukat, ezt már tapasztaltuk történelmünk folyamán. Magyarország ebben a nemzetközi versenyben tartalék csapattal biztosan nem jut az élmezőnybe. Az nyilvánvaló, hogy a nyafogás, nem egy kompetitív stratégia, ez egy „felszínen maradni a legkevesebb ráfordítással” stratégia, a nemzetközi verseny pedig nem ilyen. Ott a „nyújtsd a maximumot, ha nem állj félre” stratégia működik. Rövidtávon véd bennünket az EU és a történelemben kivívott helyezésünk, de hosszabb távon semmi nem segít, csak a teljesítmény. Magyarország válaszút előtt áll: kezébe veszi végre a saját sorsát, felelősséget vállal tetteiért vagy szépen lassan de biztosan csúszik lefelé a népek rangsorában. Ez a verseny nem az olimpia, ahol a részvétel is szép. A történelem érzéketlen, neki aztán mindegy, hogy a szocializmus öröksége miatt maradunk alul, esetleg csak megint rossz oldalra álltunk, vagy nem vagyunk elég tehetségesek. A vesztesekkel senki sem törődik, erre megtaníthatott volna történelmünk.