Mit csináljanak a gyönyörű, de nem elég okos nők?

A női egyenjogúság és a szexizmus elleni harc egyik frontján épp a női szépség ellen indítottak harcot. Véleményem szerint ez egy olyan túlkapás, ami éppen a szép nőknek árthat a legtöbbet, mert a szépség történelmi előnyéből hátrányt kovácsolhat.


A szépségért akár meg is halunk
A történelem talán leghíresebb háborúja, amit a női szépségért vívtak Trója ostroma volt. Sok ezren haltak meg azért, mert Helené szépsége megidézte Pariszt. Vajon hány férfi halhatott meg a történelem során a női szépségtől elvakultan? A szépségnek mindig kultusza volt, még ha nem is mindig jelentette ugyanazt. A gyönyörű nők megjelenésükkel elértek sokmindent, szinte attól függetlenül, hogy milyen szellemi képességekkel rendelkeztek. Egyszerűen ilyen volt a világ. Ha nagyon PC-k akarnánk lenni, azt kéne mondanunk, ilyen volt az a világ, amit a férfiak határoztak meg. A gyönyörű nők természetszerűleg a férfiaknak voltak fontosak. Ők istenítették őket, ők írtak hozzájuk verseket, ölték meg magukat miattuk, indítottak értük háborút vagy alkalmazták őket a modern korban, különböző feladatokra. A szépség olyan előnyt jelenthet, ami természetesen nem csak a nőkre terjedt ki. A szép férfiak is könnyebben kapnak jó állásokat és nagyobb bizalmat ébresztenek az emberekben, ez az írás azonban a nőkről szól, mert a férfiak külseje egyelőre nem társadalmi kérdés. A szépség előnyt, megbecsülést jobban fizetett állásokat jelent, amit akár társadalmi igazságtalannak is tarthatnánk. Most azonban egy egészen más oldalról érik támadások.
A szépség egyenlőtlensége
A csúnya és nem túl okos nők elképesztő születéskori hátránnyal indultak szép társaikhoz képest. A világ azonban immunis erre az igazságtalanságra, annak ellenére, hogy ez tudományosan sokszor és sokféleképpen bizonyították (Ez egy gyakran idézett tanulmány http://www.nber.org/papers/w4518). Mialatt csúnyább, de nem elég okos nők például összeszerelő üzemekben futószalagok mellett görnyedtek, azon kevés szerencsések, akik szépnek születtek könnyebb és jobban fizette állásokat kaptak. Ezen felül számukra nyitottak voltak azok a feladatok, amik kimondottan a szépséghez kötődtek, mint például a modellség.
A kutatások szerint a szép embereket jobb tulajdonságokkal ruházzuk fel. (Ez egy részletesebb összefoglaló az ezzel kapcsolatos előítélet kutatásokról https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC1447532/) Az előítélet működését nagyon jól írja le  A társas lényben is idézett régi kísérlet, amiben ismeretlen szép emberek fényképeit mutatják nekünk és őket jobbnak, okosabbnak, becsületesebbnek tartjuk, mint a csúnyábbakat. A munkahelyeken átlagosan 4%-kal több fizetésre számíthatnak és sokkal könnyebben veszik fel őket, mint kevésbé szép társaikat (erre a számra több kutatás jutott például az írás elején idézett). Akik kimondottan csúnyák komoly hátrányra számíthatnak a munkafelvételnél, de a kimondottan csúnya nők gyakran nem is jelennek meg a munkaerőpiacon az idézett kutatás szerint. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez az igazságtalanság keveseket érdekel, de tudományosan bizonyított.
Ha a születéskori egyenlőtlenségek ellen küzdő mozgalmak (amik nem léteznek) nem is tettek igazságot, most úgy tűnik a feminista mozgalmak (A me too kapcsán kialakult helyzetben) megteszik helyettük. (Közbevetőleg felhívom a figyelmet egy érdekes egyenlőtlenségre, a meleg férfiak és nők is magasabb fizetésre számíthatnak, mint a heteroszexuálisok. Érdekes tanulmány a Harvard Business Review-ben https://hbr.org/2017/12/gay-men-used-to-earn-less-than-straight-men-now-they-earn-more) Az utóbbi időben a feminista mozgalmak által a szépség, vagy még inkább a szépség szeretete támadás alá került. A szépség kultuszát a primitív testi vágyakkal azonosították. Egyszerűen, aki szépnek tart egy nőt, az valójában nem embernek, hanem egy szexuális tárgynak, egy darab húsnak tartja. Hiába bizonyítja a történelem ennek ellenkezőjét is, hiába megy háborúba a férfitársadalom egy gyönyörű nőért, hiába áldozza akár az életét, hiába isteníti a szépséget költeményekben, abból nem ma látnak semmit. A negatívumok kezdtek dominálni.
A szépség paradoxon
Paradox módon annak ellenére, hogy a tudomány tisztán és érthetően bizonyítja, a szépség előnyös, az egyenlőségi mozgalmak szerint, érthetetlen módon, a szépség stigma lett, ami megalázó a nők számára. Véleményük szerint ez épp ellenkező egyenlőtlenséget szül. Azt a nőt, akit szépségért szeretnek vagy alkalmaznak, azt alacsonyabb rendűnek tartják, mert nem azért szeretik, ami emberi benne, hanem azért, ami nő. Ezen vélemények szerint pedig, a nők csak akkor lehetnek egyenlők a férfiakkal, ha ember mivoltukban és nem női mivoltukban szemléljük őket. Így lettek először a grid girl-ök, az autóversenyeken alkalmazott szép lányok közellenségek. A női nem megaláztatásának szimbólumai. Olyan nyomás nehezedett a Forma 1 tulajdonosára, hogy bejelentette elbocsájtja a grid girl-öket. Niki Lauda a Forma 1 nagy alakja erre azt mondta – mi a bajuk ezekkel a lányokkal, ez egy tisztességes és jól fizetett szakma. – Tényleg sok pénzt kapnak, azért, hogy ott vannak és egy hagyomány részei. Miért veszik el a munkájukat és mit kapnak helyette?   
Feltehetnénk a kérdést, miért nem zavar senkit a hústorony kidobók munkája. Ezek a szerencsétlenek a testükkel keresik a kenyerüket. Szegények nagydarabnak és erősnek születtek és kénytelenek a testükből élni. Ez miért nem megalázó a férfinemre nézve?
Az igazi szimbolikus változás azonban csak ez után jött. Minden női szépség leglátványosabb eseményét a szépségversenyeket is elérte ez a gondolat. A szervezők kijelentették, ezentúl a Miss America szépségversenyt Clintonné nyeri. Esetleg egy tudós hölgy a Harvardról. Megszüntették a bikinis felvonulást és azt mondták, hogy ezentúl a Miss America választásnál nem a külső fog számítani, hanem, hogy mi hagyja el versenyzők száját, vagyis mit mondanak.
A szépség leértékelődése
Véleményem szerint az egész jelenség hibás voltát semmi nem mutatja jobban, hogy a nők jogaiért harcolók valaha azt tartották a női egyenjogúság szimbólumának, hogy a nők is lengén öltözve mutatkozhattak. A muszlim országokban pedig továbbra is ez lehetne az egyenjogúság egyik fontos szimbóluma. Ezzel szemben épp a testükhöz való joguk csorbul a nőknek, úgy hogy a férfiakat ilyen hátrány nem éri.
Arra is érdemes lenne emlékeztetni azokat, akik a szépségversenyek megváltoztatásán dolgoznak, hogy az általuk tervezett versenyt nem érdemes Miss America névvel rendezni. Az ilyen megmérettetéseket hívják politikai választásoknak, esetleg vetélkedő műsoroknak, vagy a tudományos életnek. Ott kétségtelenül az számít, hogy mit mondasz és kevésbé az, hogy nézel ki. Voltak persze okos nők a szépségversenyeken, de azok azért főleg azoknak a nőknek jelentettek lehetőségek, akik nem voltak elég okosak sem a politikához, sem a tudományhoz, sem a vetélkedőkhöz. Nem akartak azonban egy szalag mellett dolgozni, mert szépségükkel kitűnhettek. Most épp kiszorítják őket jó néhány szakmából. Mit kezdjenek magukkal? Az ő lehetőségeik végesek, mivel nem lehet mindenki egyforma okos. A nagydarab kidobó sem tudna egy disszertációt megírni, ha tudna, akkor nem állna az ajtóban. Ez, mint annyi más, céljaival ellentétes következményeket is kiválthat. Diszkriminálja, leértékeli, olcsóbbá, könnyebben hozzáférhetővé teszi a szépséget, ami valljuk a férfiak számára lesz előnyös. A szépségversenyek és egyéb a szépség számára nyitott szakmák növelték a szépség iránti keresletet, ezért felértékelték a véges számú szép nőt. Több szakma és magasabb kereset vált elérhetővé számukra. Amennyiben a szépség szakmáit és marketingjét csökkentik, fordított folyamat indulhat el.
Az egyenjogúság nevében elvehetik a szép, de nem elég okos nők munkáját, sőt bűnné tehetik szépségüket és szépségük tiszteletét, imádatát. Azt azért nem gondolhatja senki, hogy ettől a férfiak feladják a női szépség dicsőítését és kultuszát. Az talán visszaszorul a felszín alá. Underground kultúra lesz, underground szépségversenyeket szerveznek majd, ahol lesz bikinis vonulás és nem az számít, ki mondja szebben, hogy „világbéke”. A szépség talán helyet cserél a füvezéssel, mivel az épp most emelkedik ki az undergroundból. A férfiaknak ez nem sokat fog számítani, a szépség imádata ugyanis mélyen az ösztöneikben van írva és mindegy, hogy nyíltan vagy titokban kell imádni a szép nőket. Ők megteszik. A szépség leértékelődése csak a szép nőknek hátrány, de miért is kell őket sújtani? Miért nem jobb nekik ünnepelt celebként élni, mint az underground kultúra kiszolgáltatott világában?

Putyin a vidám marionett

Putyin a vidám marionett
Ha nem én írnám le, egészen elképesztő állításnak tartanám, hogy Putyint részben azt a szerepet játssza, amit Kína és a nyugati vezetők ráosztottak. Pedig épp ezt kívánom bizonyítani. Putyin részben Kína és a nyugat bábja és nagyon örül neki, mert így sokkal nagyobbnak látszik, mint amekkora valójában.
A bábjáték
A világpolitikát szemlélve folyton egy kínzó gondolat üt szöget az ember fejében. Miért beszélünk annyit Oroszországról és miért nem beszélünk sokkal többet Kínáról? Oroszország egy zsugorodó hatalom, amely ugyan lokálisan még képes hatékony cselekvésre, de globális kihívást valójában nem jelent. Ellenben Kína emelkedő hatalom, elképesztő étvággyal, gátlástalansággal, ravaszsággal. Egyre nyilvánvalóbban globális vezető pozícióra tör és erre meg is van a lehetősége, erőforrásai. A nyugati politikusok mégis Oroszországgal rémisztgetnek és Kínával bizniszelnek. Maga a kínzó gondolat pedig, hogy ez nem véletlen és ez így nincs rendben. Nincs rendben, mert legfőképpen Kínának jó, hogy Oroszországgal foglalkozunk és nem az ő sötét ügyeivel. Ez alatt csendben építkezhet tovább és növelheti befolyását egyelőre olyan területeken, amikre már nincs erőforrása a nyugati világnak vagy konfliktus kerülés miatt inkább úgy tesz, mintha nem venné észre Kína terjeszkedését. Nem szeretem az összeesküvés elméleteket, márpedig ennek az állításnak erősen ilyen szaga van. Egyet azonban nem szabad elfelejteni, Putyin és Kína imádja őket. Putyin egész élete az összeesküvésről szólt, egy ilyen szokástól pedig nehéz megszabadulni. A kínai gátlástalan diplomáciai és hatalmi ravaszkodásnak, manipulációinak pedig évezredes hagyományai vannak.
Az orosz törpe
Milyen a szovjet törpe? Hatalmas! mondja a régi vicc. A mai Oroszországra tökéletesen illik. Egy hatalmas világpolitikai törpévé vált. Problémái földrajzi méretének megfelelőek és nem látszik gyógymód rájuk. Súlyos demográfia gondokkal küzd, szaporulata tragikus és magas a kivándorlás is. Az oroszokkal ellenséges muszlim lakosságának száma, ami már így is jóval magasabb, mint nyugaton, meghaladja a 15%-ot, folyamatosan tovább növekszik. Gazdasága szinte teljes egészében a nyersanyag kivitelen nyugszik. Óriási területeit képtelen belakni és habár a szíriai hadgyakorlaton nagyon látványos bemutatót tartott azt sem tudjuk, hogy hadserege mekkora része valóban bevethető. Mennyire működnek tankjai, hajói, repülői. GDP-je Olaszországéval egyenlő, az EU-hoz, az USA-hoz és Kínához mérten egy gazdasági törpe, tele társadalmi problémákkal. Egyetlen valódi nemzetközi méretű konfliktust sem tudna finanszírozni hosszabban. Oroszország a nyugat támogatásra szorulna, ha nem lenne a Krím, amelyet nagyon nehéz nem a nyugat által kiprovokált helyzetnek tekinteni. A Krím azonban, ha érzelmileg fontos is, mind az oroszoknak, mind a nyugatnak, semmiség ahhoz a nemzetközi nyomuláshoz mérten, amit Kína hajt végre, ami fölött szemet huny a világ.
A világ újragyarmatosítása
A dél-kínai tenger mesterséges szigeteivel ugyan foglalkozik a politika, de korántsem jelentőségének megfelelően. Ezen kívül Kína még sok más területre terjesztette ki érdekszféráját, egyelőre gazdasági eszközökkel. A Csendes Óceán déli részén több apró országot felvásárolt, amelyek ugyan csak a világ népességének 0,7%-ával rendelkeznek, de az ENSZ-ben 7 %-nyi szavazattal rendelkeznek. A Selyemút mentén is sorra esnek el az országok. Sri Lanka gyakorlatilag kínai gazdasági gyarmat, Pakisztánban óriási befolyása van. Az ország most megválasztott miniszterelnöke tovább növelheti ezt a befolyást, mivel  teljesen nyugat ellenes politikát hirdetett. Görögország és Magyarország komoly támogatást nyújt neki és a balkánon is megvetette a lábát. Arról szinte mindenki tud, de látszólag senkit nem érdekel, hogy Afrika nyersanyagtermelő országai is a markában vannak. Kínának népessége, pénze, elegendő eladandó terméke és szándéka is van a világ újragyarmatosítására. Ahova Kína beteszi a lábát, ott relatíve nagy számban megjelenik egy kínai üzleti kolónia és komoly gazdasági pozícióra tesz szert. Ezt a folyamatot neveztük régen gyarmatosításnak, de akkor még minimális hadsereg is kellett hozzá. (Közbevetőleg jegyzem meg, mert ez az érvet hozzák fel leggyakrabban Kína jövőjével kapcsolatban, hogy a népességének elöregedésével kapcsolatos nyugati jóslatok eltúlzottak. Egy olyan országban, ahol minimális a jóléti rendszer, az egészségügyi rendszer főként magán és gyakorlatilag nincs nyugati értelemben vett költséges nyugdíjrendszer az elöregedő népesség nem okoz komoly gondot.)
Kína azonban óvatos hatalom, globális nyomulását szeretné minél nagyobb csendben, szinte észrevétlenül, nyilvános konfliktusok nélkül végrehajtani. Nem akar a hírekben szerepelni, nem akarja a politikusok szájából azt hallani, hogy nyomulásától félni kell. Nem akarja, hogy a konfliktusok átlépjék azt a szintet, ami szembe fordíthatná vele a világot. Nem akar embergót, nem akar mumus lenni.
Ennek elkerülésének legegyszerűbb módja, ha van egy másik mumus.
Mindenki érdeke egybeesik
A nyugat sincs egyszerű helyzetben Kínával szemben. A nyugati politikusok sorsa gazdaságuk sikerétől függ, egy recesszió a következő választáson kilöki őket a hatalomból. Ezért rettegnek minden olyan intézkedéstől, ami a gazdasági növekedést veszélyezteti. Ezek között Kína előkelő helyen van. Az egyes számú félelem, hogy Kína recessziója az egész világgazdaságot magával rántja, ezért ezt el kell kerülni. A másik, hogy a Kínával való konfliktus azonnali válaszreakciókat váltana ki és a nyugati termékeket ott nem lehetne eladni, ami a nyugati exportőr cégek számára óriási csapás lenne. A másodiktól való félelem részben megalapozott, de a különböző országokat eltérő mértékben sújtaná. A legnagyobb vesztes Németország lenne. Csak a németek kereskedelme van Kínával valamelyest egyensúlyban, sőt néha pozitívban. A Mercedes háromszor több autót ad el Kínában, mint az USA-ban. A német gazdaság kitettsége Kínával szemben valóban veszélyes szinten van. Az EU-ban pedig olyan döntés nem születik, amit Németország ellenez. Ezért, habár valójában a németek veszítenének a Kínával való konfliktusban, az elfogadott nézet szerint ez az egész EU-ra igaz lenne, mivel ami rossza a németeknek az rossz az EU-nak. Ebben a kérdésben persze a nyugat gyávasága is egy fontos tényező. A ZTE esete mutatja, hogy Kína sokkal nagyobb mértében függ a nyugati importtól, mint az elsőre látszik. A ZTE a világ egyik legnagyobb telefongyártójaként be kellett, hogy szüntesse tevékenységét, mert nem kapott amerikai import árut. A nyugati vezetők azonban képtelenek, akár minimális kockázatot is vállalni. Angela Merkel több, mit tízszer volt Kínában, ami mutatja súlyos függőségüket.
Ezért az érdekek messzemenően egybeesnek minden oldalon. Kína és a nyugat szeretne egy mumust, akitől Kína helyett félhetnek az emberek. Oroszország pedig nagyon szeretne mumus lenni, mert ha nem az, akkor inkább sajnálják, mint komolyan veszik.
A tökéletes mumus
Az oroszoknál ma nincs tökéletesebb mumus. Még él az a generáció, aki évtizedekig félt tőle, vagy éppen személyesen tapasztalta meg hatalmukat. Oroszország közel van Európához, könnyű szavazatokat szerezni az oroszellenes politikával. Az amerikaiaknak pedig alapvető életérzése, hogy az oroszok ellenségek. A hab a tortán, hogy az orosz embargóval és gazdasági konfliktussal csak aprópénzt veszít a nyugat. A kieső export Kínához mérten jelentéktelen és gázt és olajat attól még vesznek az oroszoktól. Az igazság az, hogy ez egy színházi embargó. Az egyetlen, amivel az oroszoknak igazi fájdalmat lehetne okozni a más irányú szénhidrogén vásárlások felpörgetése, de erre nincs hajlam.
Putyin személy szerint is tökéletes mumus. Egy ravasz gonosz KGB-s, aki bizonyította, hogy kész bevetni hadseregét és van is neki. Szíriában teátrális bemutatókkal rémisztgette a nyugat polgárait a szírek kárára. Ezek után ki ne hinne el bármilyen gonoszságot róla. Például, hogy néhány óra alatt lerohanhatná Kelet-Európát vagy a baltikumot vagy hasonlókat. Pedig Putyin semmi olyat nem tehet, ami megakadályozná, hogy Németország gázt vehessen tőle. Ez cselekvésének komolyabb korlátja, mint az USA atomfegyverei. Ha az oroszok NATO országot foglalnának el a gázbiznisznek és Putyinnak vége lenne. Ezért a világ érdeke, hogy Putyin nagyobbnak tűnjön, mint amekkora és Putyin örömmel játssza a főgonosz szerepét, mert jobb neki erősebbnek tűnni. A virtuális hatalomtól alkupozíciója nagyságrendekkel javult minden irányban, egyenrangú világpolitikai tényezőnek tartják. Pedig valójában közel sem az.
Az összeesküvés
Mivel mindenkinek ez az érdeke, ezért nem is kell sok az összeesküvéshez, igazából ez egy össze nélküli esküvés. Nem beszélik meg előre, csak mindenki e szerint cselekszik, mert ez az érdeke. Egyszerűen mindenki eltúlozza az orosz veszélyt. Kínai előszeretettel és nagy hatékonysággal használja a soft powert a világban. Olyannyira, hogy az USA már programokat indított mértékének felmérésére. Tanácsadókat, szakértőket, újságírókat láncol magához, akik elemzéseikben az ő nagyon áttételes érdekeinek megfelelően írnak. Például, hogy a nyugat mennyit veszítene a Kínával való konfliktusban, Kína recessziója tragédia lenne a nyugat számára, valójában a kereskedelmi mérleg problémák nem is olyan súlyosak, Kína katonailag soha nem éri utol a nyugatot és így tovább. Másrészről bagatelizálják a Kína sötét ügyeit, a nyugati szellemi tulajdon eltulajdonításától, a kisebb országok gyarmatosításáig. Ez elegendő a lakosság félelmeinek elaltatásra. A másik oldalon a kínai soft powert az oroszoktól való félelem növelésére lehet használni. Putyinnak tökéletesen megfelelő, ha róla az jelenik meg, hogy két óra alatt lerohanhatja a Baltikumot, neki még kényelmesebb is ha nem ő terjeszti. Kína még azt is eljátssza, hogy ha a nyugat nem teszi, majd ő megveszi az orosz gázt és olajat, pedig valójában soha nem tenne olyat, amivel az oroszokat erősíti.
Kínáról még az is élképzelhető, hogy orosz hackernek álcázva tör be nyugati intézményekbe, aminek Putyin a mai körülmények között szintén kimondottan örül. Az oroszok kiber haderejétől való félem szintén emeli pozícióját. Kína elég kifinomult ahhoz, hogy jól egyensúlyozzon ezen a fronton.
A németek, akik kulcsszerepet játszanak, pedig örömmel állítják be az oroszokat valódi ellenségnek és örömmel propagálnak olyan híreket, amik ezt erősítik.
Putyin nem bánja, ha olyan szituáció alakult ki, amiben önszántából és önérdekből olyan szerepet játszhat, ami esetleg másoknak is előnyt hoz. Putyint a kínaiak talán bábként használják, de olyan szerepet játszatnak vele, ami tetszik neki. Imád nagyobbnak látszani. Az előadás még jó ideig mehet, mert senki nem szeretné ha véget érne. Izgalmas és a közönség is tapsol. Mindenki boldog, a báb és a bábjátékosok is.

A Fidesz megfenyegette Merkelt és az EU-t?

A magyar sajtó teljesen félreértette a Schöpflin interjút. Az EP képviselő nem beismerte a kizárás lehetőségét, hanem azt jelzi, a Fidesz valami általunk nem ismert ok miatt elérkezettnek tartotta az időt, hogy a lehetséges kizárás következményeivel nyíltan megfenyegesse az EU-t.
Schöpflin György politológus volt mielőtt a Fidesz EU parlamenti képviselője lett. Stílusa visszafogott, tudományos, érzelemmentes, mindig több oldalról próbálja szemlélni a dolgokat és őszintén beszél a problémákról. Ritkán szólal meg, de akkor fontos kérdésekben. Most a témák legforróbbikáról nyilatkozott. Vajon kizárják-e a Fideszt az EPP-ből? A magyar és európai baloldalon ezt tartják a Fidesz elleni fellépés leghatásosabb eszközének. Valami miatt azt képzelik, ha ez megtörténik, akkor a Fidesz meggyengíthető, nem csak Európában, de itthon is. Van egy fontos ideológiai érv is a kizárás mellett. A Fidesz a Néppárt jobb szélén helyezkedik el, az európai baloldal és a Néppárt baloldala szerint olyan értékeket képvisel, amik nem felelnek meg az EU vélt alapértékeinek és rombolják az Uniót. Az EU polgárainak egy része, főleg értelmisége egyre komolyabban kételkedik az EU, ilyen politikai eltolódással szembeni önvédelmi képességeiben. A kizárás ügyét fontos üzenetnek gondolják, annak bizonyítására, hogy ez nem így van. Merkelen nagy a súly, neki személy szerint kéne bizonyítania, hogy képes az EU vélt alapértékeinek megőrzésére és képes kezelni az azzal szemben állókat.
A magyar ellenzéki sajtó ennek megfelelően ujjongva tálalta a Schöpflin interjút. Végre itt a kizárás, végre a Fidesz maga is bevallotta. Eljött a Kánaán, minden helyreáll, a Fidesz megbukik. Ez az európai helyzet és az interjú teljes félreértését jelzi.
Ma már kijelenthetjük, akik úgy gondolják, hogy a Fidesz fenyegethető a kizárással, azok a múltban élnek. Az EU egy korábbi korszakában, ha a Fideszt kizárták volna, nem maradt volna számára más, mint a szélsőjobboldali Le Pen vagy AFD, mint partner. A Fidesz pedig a keresztény-konzervatív középpárt imázs megőrzése miatt ezt nem akarhatta. A világ azonban nagyot változott. Ma Európában egy ideológiától mentes migráció ellenes frakció létrehozása teljesen reális alternatíva. Amennyiben ez létrejön, még abban is szinte biztosak lehetünk, hogy az megelőzi a hagyományos baloldalt az EU parlamenti választásokon és nagyobb frakciót hoz létre. Ennek lehetősége a levegőben van, elvileg létrehozható, de korántsem biztos, hogy létrejön. Ennek egyik legfőbb feltétele a Fidesz kizárása az EPP-ből. Viszont, ha ez megtörténik semmi sem akadályozza meg ebben a bevándorlás ellenes pártokat, az új szerveződés motorja a Fidesz és az Olasz liga lesz.
Az EPP és annak legfontosabb pártja a német CDU nincs éppen jó formában. Egyrészt partnere a CSU lázad ellene, másrészt a pártban is óriási törések vannak. A jövő évi EP választásoknak nagy kockázatokkal fut neki. A bevándorlás ellenes pártok frakciójának méretét erősen csökkenthetik. Így lehet ez sok más országban is. Az EPP frakció korántsem várható annyira meghatározónak, mint amilyen jelenleg. Egy Fidesz méretű csoportra nagy szüksége lesz, amely magabiztosan hozza országa helyeinek többségét, akár kétharmadát is. A Fidesz kizárását, amelyet csak Merkel maga dönthet el, üzenet lenne a CDU és CSU részére, hogy Merkel továbbra is inkább balra akar gesztusokat tenni, ami a mai helyzetben óriási hiba lenne.
Schöpflin interjút ezek fényében érdemes értelmezni. Valami belső, a közvélemény számára ismeretlen információ miatt a Fidesz elérkezettnek látta az időt, hogy látszólag nyíltan megfenyegesse a Néppártot, magát Merkel és az EU-t. Schöpflin szavai teljesen egyértelműek. A Fidesz a kizárás után elkezd egy migráció ellenes frakción dolgozni, amivel tökéletesen megbénítják az EU működését. Annak nem lesz költségvetése, nem lesznek új biztosai és semmilyen érdemi döntést nem tud majd hozni. Az EPP és Merkel befolyása elenyészik. A fenyegetés valódi címzettje azonban nem Merkel, aki tökéletesen tisztában van a veszélyekkel, számára még jól is jöhet, ha tárgyaló partneri is látják a valós helyzetet. Az üzenet valójában a tudatlan baloldalnak szól és nyíltan az arcukba vágja, hogy lehetőségeik a nullához közelítenek. Csak a rossz és a még rosszabb közül választhatnak. Merkel számára a legjobb döntés egyértelműn a Fidesz EPP-n belül tartása. Sokkal kezelhetőbb partner a szövetségen belüli Fidesz, mint az azon kívüli. Ráadásul az EP választási kampányában több szavazatot lehet Orbánnal nyerni, mint nélküle.
A Fidesz álláspontja már nem ennyire egyértelmű. Számára komoly megfontolás tárgya, hogy melyik esetben képes nagyobb befolyásra szert tenni. A kilépés esetén szavazata többet számítana, viszont akkor egyértelműen egy ellenzéki, romboló szerepbe kényszerülne. Amennyiben továbbra is belül marad a politikát közvetlenül formáló EPP-n, valószínűleg képes befolyását növelni, ami szintén megfontolandó lehetőség.
A Schöpflin interjú egyedül a magyar és európai baloldalnak rossz hír. Egyértelműen a Fidesz erejéről és a baloldal lehetőségeinek csökkenéséről szól.

Hogyan alakítja át Európa keleti felét a munkaerőhiány

Munkaerőhiányos helyzetet Európa komolyabb mértékben csak középkori pestis járványok után látott, ezért kevés tapasztalattal rendelkezünk annak várható következményeiről. Annyit azért tudhatunk, hogy folyamatos fennállása esetén előbb-utóbb komoly történelmi változásokat és gazdasági problémákat idéz elő.
Történelmi léptékű lakosságszám csökkenés
Az IMF két évvel ezelőtti adatai szerint a rendszerváltás óta több, mint 20 millióan költöztek át az EU nyugati felébe a keletiből. A szám azóta feltételezhetően tovább nőtt. Ennek jó része az utolsó 10 évben. Ez meghaladja az ez idő alatti muszlim bevándorlás mértékét. Egy másik adat szerint Románia a világon a második helyen állt a polgárháború sújtotta Szíria után a lakosságarányos elvándorlás tekintetében. Lakossága száma 20 millió alá csökkent. A kis Horvátországban az elvándorlás csak néhány éve kezdődött, de azóta minden évben a lakosság kb. 1,5 százaléka távozik.
A keletről nyugatra vándorlók jellemzően fiatalok 24-40 évesek, magasabban képzettebbek az átlagnál és nyilván mobilisabbak. A várva várt visszaáramlás nem látszik, de a történelmi tapasztalatok szerint sem lehet magasabb, mint 50%. Minden reális számítás szerint arra kell felkészülni, hogy a keleti országok lakosságszáma példátlan gyorsasággal csökken és ennek megfordulására semmilyen reális, a politikai álmodozáson túli esély nem látszik. A maradók minimum négy területen is romló helyzettel szembesülnek.
1.     Szaporulat csökkenése a szülőképes korosztályok elvándorlása miatt
2.     Munkaerőhiány
3.     Az idősek számának növekedése, a nyugdíjrendszer és egészségügy növekvő terhei
4.     Az itt maradók átlagos képzettségének és mobilitási hajlandóságának csökkenése
Közös bennük, hogy történelmileg szinte ismeretlen problémákkal állunk szembe. Nyugdíjrendszer régen nem létezett, a szaporulat töretlen volt, a képzettek száma pedig történelmileg eleve alacsony volt. A munkaerőhiány, amely a négy tényező közül már ma is a legérzékelhetőbb, szintén ritka a történelemben.
A pestis járványok hatása
A 14. században kezdődött pestis járványok következtében állt elő jelentős méretű munkaerőhiány. Ekkor az európai lakosság 60% halt meg és a lakosságszám csak 200 év múlva közelítette meg a korábbit. Európa akkori gazdasága, ami főként mezőgazdaságból állt és a nemesség dominálta, nehéz helyzetbe került.
Francis Fukuyama a Politikai rend eredete című könyvében leírja az elméletet, amely a pestis járványok okozta munkanélküliség történelemformáló szerepével foglalkozik. Épp Magyarországot és Angliát hasonlítja össze, mert ebben a két országban, a parlamentarizmus addig hasonlóan fejlődött. Ekkor gyökeresen más megoldást választottak és történelmük is más irányt vett.
Fontos hasonlóság a mai helyezettel, hogy a munkanélküliség hatására kimutathatóan nőttek a jövedelmek és ennek hatására a munkaképes lakosság a magasabb jövedelmet ígérő területekre és szektorokba kezdett vándorolni. Angliában ezt törvényileg nem tiltották, sőt ennek következményeként a lakosság jogai és autonómiája növekedett, ami együttesen hozzájárult Anglia későbbi gazdasági vezető szerepének kialakulásához. Ezzel szemben Magyarországon és az egész régióban a nemesség egyre erősebben követelte a röghöz kötés szabályainak szigorítását, így akadályozva meg a lakosság hatékonyabb szektorokba vándorlását és saját alacsonyhatékonyságú gazdaságaik életben tartását. Végül 1514-re, amikor már kevés értelme volt, sikerült ezt a gazdaságot gúzsba kötő, de már korábban is alkalmazott szigorítást törvénybe foglaltatnia. Ez összességében a lakosság jogainak és autonómiájának csökkenését eredményezte. Az angol út segítette a hatékonyság növelését, jogállam kialakulását, régiónkban pedig konzerválta az alacsony hatékonyságot és távolabb vitte a jogállamiság kialakulását. 
Csak a válság biztos
Annak ellenére, hogy a sajtóban egyre többet beszélnek róla, a társadalom nem kezeli súlyának megfelelően a munkaerőhiány kérdését. A lakosságszám csökkenés következményei elháríthatatlanok és biztosan válságot eredményeznek, de ezen túlmenően,  ahogy 500 éve, újra át is formálhatják a történelmet. Nem tudjuk pontosan a válság miként következik be, de biztosak lehetünk benne. Az első jelek természetesen láthatók, de ezek nem mondanak túl sokat. A munkabérek jelentősen nőnek és vannak olyan szektorok, amelyek ezt képtelenek megfizetni. Az ország egyes területeiről és a kevésbé versenyképes ágazatokból eltűnik a munkaerő.
A gazdasági verseny legfontosabb területévé a munkaerőért folytatott harc lépett elő. Nem kap elég figyelmet, de ma már egy munkát nem az végez el, aki a legjobb árat adja, hanem akinek van hozzá munkaereje. A nagyobb beruházásoknál a döntés legfontosabb része, hogy képesek lesznek-e kivitelezőt, vállalkozót találni. A verseny normális menete, a legjobb ár megtalálásáért megváltozott, és ez az egész gazdaságra torzívó hatással van, ami önmagában válságot eredményezhet. Ugyanis a verseny nem arról szól, hogy ki a leghatékonyabb, ki képes a legjobb minőségben dolgozni, hanem arról, hogy ki tud leghatékonyabban munkaerőt szerezni. Ez pedig egy másik képesség, mint ami a jó minőségű munkához kell. Ez már önmagában árnyalja azt az örömteli tényt, hogy  hatékonyabb területekre áramlik a munkaerő, amitől normális esetben akár nőhetne a magyar gazdaság hatékonysága. Vannak ennél aggasztóbb tényezők is.
A vidéki infrastruktúra összeomlással fenyeget. A kisebb településeken üzemelő boltok egy része már csak heti néhányszor tud kinyitni. A vidéki közszolgáltatások, mint orvosi ellátás, postai szolgáltatás, önkormányzatok, iskolai szolgáltatások nehezen működtethetők.
Nagyobb sajtónyilvánosságot kap a vendéglátás, ahol területileg nagyok a gondok. Piaci számítások szerint összesen 300 ezer munkavállaló hiányzik. Ezeket a gondokat szinte lehetetlen piaci alapon megoldani. Csak idő kérdése, hogy a problémák mikor lépnek át egy olyan pontot, amikor összeomlás következik be. Ennek mikéntje és ideje nem látható előre, csak akkor vesszük majd észre, amikor már késő, ahogy a válságoknál általában szokás.
A nyertesek
A munkaerőért folytatott versenyben van két terület, ami óriási előnyt élvez. Az egyik a multik, amelyek sokkal hatékonyabbak és ezért sokkal magasabb béreket képesek fizetni. Látjuk, hogy egy Lidl boltvezető az egyetemi tanárok kétszeresét keresi már. A másik csoport az állami megrendeléseken dolgozók, akik a piaci szereplőknél magasabb profitrátát érnek el, ezért ők is képesek megfizetni a munkaerőt. Banki számítások szerint például az építőipari munkaerőhiányban az állami beruházások munkaerő elszívó hatása döntő szerepet játszik.
Nagyon rossz jel, hogy a magyar gazdaság hatékonysága nem nő a munkabérekkel összhangban. A multik valószínűleg képesek növelni a hatékonyságukat, de az állami megrendeléseket teljesítők és a gazdaság többi területe nem. Tovább árnyalja a képet, hogy az állami megbízásokon megerősödött szereplők jelentős erőre tettek szert a gazdaság egyéb, versenynek kitett területein. Ez pedig kulcsszerepet játszhat a jövő alakításában. Ezek a cégek ugyanis más piaci, sokszor multi hátterű versenytársakkal kerülnek szembe és itt már könnyen alulmaradhatnak.
A kormány valamit tenni akar majd
A kormányon kétirányú nyomás keletkezhet. Egyrészt a piaci alapon megoldhatatlannak  látszó területeken, mint a vidéki infrastruktúra, az egészségügyi és oktatási munkaerőhiány. A kormány lépéskényszerbe kerül és proaktív intézkedései várhatók, de nagyon komoly kétségek vannak, hogy ezek a jelenlegi demokratikus törvényi és anyagi keretek között eredményre vezethetnek-e. Sem az egészségügy területén nem várható új munkaerő megjelenése, sem más hiányszakmáknál, a vidéki élet sem válik vonzóbbá.
A másik nyomás még aggasztóbb. Amennyiben a munkaerőért folyó versenynek kitett kormányhoz közeli cégek alulmaradnak a multikkal szemben, az komoly politikai feszültségekhez vezethet, amely nagyon közel áll a középkori problémához. A politikának választania kell, a piaci viszonyokat hagyja érvényesülni, ami a külföldi tulajdonú cégeknek kedvez és veszni hagyja saját holdudvarának cégeit vagy fordítva.
Az előbbire meglehetősen kevés esély látszik. Nem elképzelhető, hogy a külföldi cégek működését a magyar vagy más régiós kormány előbbre valónak tartaná, mint a nemzetieket. Így előbb utóbb a középkorira emlékezetető módon, adminisztratív eszközökkel, a kevésbé hatékony nemzeti cégek felé kell a munkaerőt irányítania és a multikat kiszorítani a piacról.
Mi következhet?
Ha önmagában csak a munkaerőhiány és lakosságszám csökkenés problémája állna fenn, talán reménykedhetnénk. Egy újabb gazdasági válság után újra lehetne kínálat és alacsonyabb lakosságszámmal is működőképes egy ország. Az elöregedés és az általános képzettség és mobilitás csökkenése azonban nem megoldható problémát jelentenek. Egy válság esetén a nyugdíjrendszer például komoly extra terhet jelent.
Amikor a jövőt szemléljük fel kell tennünk a kérdést, hogy lehetséges-e olyan történelmi helyzet, amiben a régió egyes országai újra lezárják a határaikat és megtiltják a kiutazást. Ma ez elképzelhetetlennek tűnik, de nem lehetetlennek. Aki ebben kételkedik, azokat emlékeztetni kell, hogy a szabad költözés a történelemben nem mondható általános jognak. A történelem hozhat váratlan helyzeteket. A munkaerőhiányra adott legkézenfekvőbb megoldás egy ilyen hagyományokkal rendelkező régióban a bezárkózás és központi tervezés. A másik megoldás a versenyképesség növelése, a felzárkózás kizárt. Erre nem áll rendelkezésre az idő és a gazdaság normális működése alatt, a normális munkaerőkínálat idején sem sikerült.
A bezárkózás egy meglehetősen távoli bizonytalan lehetőség. Addig sok más intézkedésre kerülhet sor. A legkézenfekvőbb a külföldi tőke és külföldi cégek elleni szigorúbb fellépés, annak érdekében, hogy kiszorítsák őket a piacról. Ennek Magyarországon már van előzménye és úgy tűnik van is rá fogadókészség. A különadók, a nyugat és EU ellenes politika tökéletes alap a további, még szigorúbb intézkedésekre. A lényeg, azokat a nyugati cégeket kell olyan helyzetbe hozni, hogy itt hagyják a magyar piacot, akik a leginkább elszívják a munkaerőt a kormány által preferált vállalkozások elől. Ez a mai politikai keretek között már nem képzelhető el, ehhez az EU mai rendszerének kell megváltoznia, vagy az Uniónak tovább gyengülni. Erre be kell vallani van esély.
Már eddig is ez határozta meg a politikát?
Csökkenő népesség és munkaerőhiány egy folyamat, aminek már sokkal előbb voltak jelei. A magyar politikai folyamatok magyarázhatóak ezekkel.
Család és gyerekbarát politika
A Fidesz politikájának középpontjában már rég a család és gyerekszám és a nagyobb szaporulat áll.
Nyugdíjasokra alapozó politika
Korábban a szocialisták, ma a Fidesz alapozza politikáját a növekvő számú nyugdíjas szavazóbázisra. Ez kizárólag azért működőképes, mert a nyugdíjasok és nyugdíj közeliek rendelkeznek a legnagyobb aktív szavazótáborral.
A reálbérek növekedése
A kormányok örülnek, ha növekszik a reálbér. Ezért ez hiába negatív jel is egyben, senki nem érdekelt abban, hogy úgy lássa, sőt a politika ahol tudja segíti ezt a folyamatot és központi célként fogalmazza meg, annak ellenére, hogy nagyrészt tőle függetlenül történik.
Migráció
Az európai országokban jelenlévő demográfiai vákuum jelentős tényező az ide irányuló migrációban. Másrészt a félelem, hogy az idejövők majd kiszaporodják az őslakosokat az alacsony európai szaporulat miatt válhat politika formáló tényezővé..
Lakosság képzettségi szintjének csökkenése
Az alacsonyabb képzettségű szavazótábor fogékonyabb a félelemre alapozó és az állam szerepét középpontba állító politikára. Ezt nemzetközi kutatások és tapasztalatok bizonyítják. A magasanképzettek kivándorlása segíti az ilyen politika sikerét.
Ezek fényében a magyar politikát már egy ideje ez a problémakör határozza meg, még ha ez nem is teljesen tudatosodott a politikát figyelőkben. A jövőre vonatkoztatva ezen folyamatok megerősödését várhatjuk. A népességszám csökkenés hosszú időre a magyar társadalom központi kérdése lesz.

A Németország heroikus küzdelme a valósággal

A német politika és közélet két éve harcol a valóság ellen és látszólag sikeresen tette. Egy kellemes álomvilágot építettek fel a szavazóiknak és nem a valós problémákat, hanem az arról való beszédet kezdték ellenfélnek tekinteni. A választási eredmények jelzik, hogy az álom elkezdett foszladozni. A német politika ma sokkal nehezebb helyzetben van, mint elsőre látszik.

A német választási kampány egy nagyon érdekes helyzetben zajlott. A jelenleg még mainstream pártok úgy próbáltak tenni az egész kampányban, mintha a migráns kérdés nem létezne és Németországnak csupán egyetlen igazi ellensége lenne, a migránskérdésről való beszéd. Az elemzések, mint „sikert” emelték ki, hogy Merkel úgy tudta végigvinnie a kampányt, hogy a migráció annak marginális mellékszereplője volt, legalábbis a közbeszéd szintjén. Helyette szociális és gazdasági kérdésekről vitáztak. Ebben a stratégiában a pártok meglehetősen egységesek voltak. Kevés kivétellel megpróbáltak úgy tenni, mintha az 1,5 millió migráns, a terrorakciók, a növekvő félelem, a szociális rendszer migránsok általi megterheltsége, vagyis a hétköznapi valóság nem létezne. Mintha a német embereket nem is érdekelné a migránsválság, nem aggódnának, és nem tennék fel naponta a kérdést maguknak: mi lesz ennek a vége? E helyett a teljes hagyományos politikai paletta Németország igazi problémájává a valóságról való beszédet próbálta megtenni, amit elneveztek szélsőségességnek. Azt hazudták, hogy Németországban az egyetlen igazi probléma a „szélsőségek” Második Világháború óta nem látott, erősödése lenne. Ebben a mátrixban a „szélsőségesség – a valóság”, az álom egy bűnös alternatívája lett. Az egyetlen igazi ellenség pedig ennek az alternatívának a képviselője az AfD. Az AfD lett mindenki ellensége. A nagy akció jobban sikerült, mint a helyzet indokolná, de sokkal rosszabbul, mint ahogy Merkelék remélték. Az álomvilág elkezdett foszladozni és az AfD többet erősödött, és Merkel többet veszített, mint bárki számított rá. A német szavazók jó része vevő maradt a mainstream által felépített álvalóságra és asszisztált a problémák elfedéséhez, de nem mindenki.
Az AfD egységes ellenséggé tétele azonban az amúgy óvatos és ravasz Merkel részéről komoly hiba, amit nem lesz könnyű korrigálnia. A politikai palettát úgy tette kétosztatúvá, hogy az egyik oldalon álló pártok néhány történelmi léptékkel nézve jelentéktelen különbségtől eltekintve ugyanazt mondják, még velük szemben csupán egyetlen párt áll alternatívaként. Ebben a helyzetben minden szavazó, aki bármilyen okból elégedetlen bármely mainstream párttal, egyetlen választással találja magát szembe. Az újat akarónak nem marad más választása csak az AfD. Mintha egyetlen valódi mást akaró ellenzéki párt lenne csupán Németországban. A stratégia gyengéje el is kezdett megmutatkozni az eredményekben. Az AfD az elemzések szerint minden párttól vette el szavazatokat.
Nem látszik tisztán, hogy Merkelék felismerték-e tévedésüket. A választások utáni elemzések azt emelik ki, hogy a szocdemek azt tervezik kívül maradnak a kormányon, hogy ők legyenek a hivatalos ellenzék és ne az AfD, ami arra utal, hogy talán próbálják korrigálni a hibát. Mégha ez is lenne a terv, az eső után köpönyegnek tűnik és újra csak félreértésen alapul. Két tényező nem változik ugyanis. Az AfD továbbra is mindenki ellensége marad és továbbra is ők lesznek az egyetlen párt, amely hajlandó szembenézni a valósággal. Vagyis a politikai megosztottság továbbra is a valóság és álomvilág mentén valósul meg. Merkel utalása nagykoalícióra szembe megy ezzel a tervvel, ami valódi tragédiához vezetne és gyorsan, hivatalosan is kétpólusúvá tenné a német politikát, aminek az egyik oldalán az összes párt, a másikon kizárólag immár parlamenti erőként, az AfD lenne. Ez borítékolná további jelentős erősödésüket. A politikai paletta ilyen felosztása, az ellenfél kijelölés ilyen irracionális stratégiája sajnos még egy nagyon kellemetlen mellékhatással jár. A baloldali szélsőségek feljogosítva érzik magukat a pária, kiközösített AfD elleni akciókra, ami mindennél jobban destabilizálhatja a német politikai helyzetet és erős történelmi áthallásokkal bír a 20-as évekből. Érthetetlen, hogy ezt Merkel miért nem ismeri fel és miért hangoztatja még a választások éjszakáján is, hogy az AfD-t vissza kell szorítani megtéve ezzel stratégiai ellenfelévé. Nehezen értelmezhető ez másként, mintha azt mondaná, nem akarjuk elfogadni a valóságot, mint alternatívát.
Az beskatulyázó propaganda olyan jól működik, hogy kézpénznek vesszük, az AfD szélsőséges párt. Ezt a tények csak erős túlzással indokolják. Az AfD által hangoztatott migrációval kapcsolatos elveket a német konzervatív pártok két évtizeddel ezelőtt még mind elfogadták. A helyzet csak Merkel balközépre húzódásával változott meg, ő kezdte el a korábban teljesen szalonképes elveket szélsőségesnek bélyegezni. A cél egyszerű volt. Mivel a német szavazók rendkívül rettegnek a szélsőségességtől, amennyiben sikerül az AfD-t a fasiszták távoli örökösének beállítani, ki lehet ütni őket és elveiket a versenyből. A szavazók egy része azonban nem dőlt be. Egyrészt nyilvánvaló az AfD demokratikus értékek melletti elkötelezettsége, racionalitása és differenciált világlátása. Hiányzik belőlük a szélsőséges pártok irracionális gyűlölete, és mint verhetetlen előny, a valóságról beszélnek. Az átlag szavazó pedig, bármit is próbáljanak Merkelék állítani, kutatásokkal és médiaerővel bizonyítani az, hogy a németet tisztában vannak vele, a migráció a kezelhetetlenség határán van, vagy már át is lépte. Egyesek ugyan ma még elfogadják, hogy az Merkel óvatos módszerével is kezelhető, de mint láthatjuk, ennek a csoportnak a mérete csökken.
Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Liberálisok erősödése. Az FDP, amely az előző választáson kiesett a parlamentből, 10 százalék fölötti eredményt produkált, a második legnagyobb növekedést. Ők voltak az AfD-n kívül az egyetlen párt, amely beszélni mert a migráns kérdésről, kimondva olyan eretnek gondolatoka, hogy a migránsoknak haza kell térniük és a jogrendszer csak így védhető meg, amit veszélyeztetnek. Ők is beálltak ugyan az AfD-t ellenségnek tekintők táborába, de erősödésük jól mutatja, hogy a magukat nagyon demokratának tartó szavazók is mennyire ki vannak éhezve arra, hogy valaki a valóságról beszéljen nekik. Csak remélhetjük, hogy a Fodor féle magyar liberálisok is követik politikai stratégiájukat.
A német politika sokkal nagyobb bajban van, mint elsőre látszik. Nyilvánvalóvá vált, hogy ha Merkel és a CDU nem lesz képes a következő évekbe visszatérni a valóságba, akkor a baj fokozódik. Ez azonban nem lesz egyszerű feladat. Merkel szavai, hogy mindent elkövetnek a bevándorlásellenes AfD-hez elvándorolt szavazók visszahódításáért, csak a migráció megítélésében egy komoly pálfordulással valósítható meg. Ezt úgy kellene megtennie, hogy nem veszti el arcát, szavazóit és meggyőzi erről jövendőbeli koalíciós partnereit. Egy nagykoalíció esetén a Szocdemekkel erre semmi esélye. A másik lehetőség az FDP-vel és Zöldekkel kialakított koalíció nagyon sok sebből vérzik. Jellemző, hogy amikor a választások utáni utolsó nagy liberális párt összejövetelt rendezték, zöld aktivisták tüntettek a bejáratnál. A zöldek az AfD után legjobban a liberálisokat utálják. Mind az atomenergia, mind a bevándorlás kérdésében gyökeresen mást képviselnek. Ebben a koalícióban a CSU és az FDP keményebb bevándorlási politikát képviselne, amit lehetetlen lenne a zöldek torkán lenyomni. Merkel számára nem látszik olyan stabil koalíció, amivel a valóságnak és az AfD visszaszorításának megfelelő politikát lehetne folytatni. Pedig más esélye a hagyományos pártoknak nincs hatalmuk konszolidációjára, akár a túlélésre. Az AfD lehetőségei még belső töréseik ellenére is radikálisan megnőnek. A parlamenti lehetőségeket kihasználva nagyon gyorsan képesek lehetnek növelni népszerűségüket, ha Merkel nem változtat a bevándorlás kérdésében. Még arra is látszik esély, hogy az AfD képes lesz bizonyítani, Merkel megszegte a törvényeket, amikor behívta a migránsokat. Az elmúlt időszakban többször beszéltek erről és még mérsékelt jogi szakemberek szerint sem egyértelmű, hogy erre lett volna törvényi felhatalmazása. Amennyiben ez megtörténik, a következmények beláthatatlanok lesznek. Ezek után jogosan reménykedhetünk abban, hogy a német választásoknak összességében pozitív hatása lehet Európa politikájára. A migrációt elutasítók és a Brüsszelt korlátozni akarók erősödhetnek, mert a német liberálisok ezt a politikát képviselik és Merkel is kénytelen lesz ebbe az irányba menni, ha közelíteni szeretne a valósághoz.
A szavazók egyelőre csak a szocdemeket büntették meg jelentősen és a nem elég kemény CSU-t, de egy következő választáson, esetlegesen nem ilyen fantasztikus gazdasági mutatók mellett a CDU is a sorsukra juthat. Az, hogy ez most nem történt meg kizárólag annak a heroikus harcnak köszönhető, amit egész Németország folytatott meglehetős sikerrel a valóság elfedéséért.
Ez azonban nem történik meg még egyszer.

 

Kutyázó Hungarikus

Ajánlanék egy kísérletet az olvasónak. Amikor legalább 5-en vannak együtt, nem egy polgári körön vagy pártértekezleten, tehát politikailag „sokszínűen”, próbáljanak megegyezni 3 olyan közszereplőben, akit a társaság minden tagja feddhetetlennek és elismerésre méltónak tart. A mai magyar valóságban ez lehetetlennek tűnik. Itt szinte nincs név, akiről nem mondja egyből valaki, az egy korrupt barom. Elképzelhető, hogy ez azért van, mert itt mindenki idióta és féltudású, tehetségtelen, de valószínűbb, hogy a mi készülékünkben van a hiba és csak egyszerűen mi vagyunk a kutyázás népe. A mindent és mindenkit leszóló, mindenben a rosszat kereső, a hibáit másra kenő, felelősségvállalás és közösségi érzés nélküli embertömeg. Akinek azért nincsenek példaképei, mert alkalmatlan arra, hogy másokra felnézzen, mert saját önértékeléséhez szüksége van mások lenézésére. Ez lenne a magyarság egyetlen közös tulajdonsága? Remélem, találunk mást, de most semmi nem jut eszembe ezen kívül.
A kutyázás nemzeti sport és meglehetősen népszerű, de nagyon sok bajnak a forrása.
Ez a mentalitás felelős a társadalmi tőkénk teljes leépüléséért, az együttműködési képtelenségért, a bizalmatlanságért, a mindenki az ellenségem mentalitásért és ez felelős azért, hogy nem vagyunk képesek elzavarni azt, aki rosszat tesz az országnak, mert nem tudunk egyetérteni abban ki jöjjön helyette.
Ez felelős fejlődésképtelenségünkért, cselekvésképtelenségünkért, mert mindig találunk valakit, akire ráfoghatjuk rosszsorsunkat, mindig van kire mutogatni, soha nem kell belátnunk, az életünk és sikerünk rajtunk múlik és nem másokon.  Ezért várjuk az államtól a gondoskodást, mert ha ő cselekszik, csak ő hibázhat. A kutyázás életstratégiánk része.
A most legnépszerűbb kutyázó stratégia minden gondunkat az elitre kenni. Nagy a baj, ezért el kell hitetni magunkkal, hogy nem vagyunk hibásak, elég, ha lecseréljük a féltudású elitünket egésztudásúra, minden megoldódik. Ez az utolsó mentsvár, valakik megint a könnyű utat ajánlják, amikor már nyakig ér a kaka. Nem kell cselekednünk, csak másra mutogatni. Mások rontottak el mindent, a felelősség nem a miénk, bennünk nincs hiba, nem kell szembenéznünk felelősségünkkel. Ők vigyék el a balhét.
A féltudású koncepció egyébként is tökéletesen megfelel a kutyázók népének. Az a legjobb benne, hogy egy-két ember kivételével az egész ország a jó oldalon lehet. Csak kutyázni kell a féltudásúakat és máris egésztudású vagy.
Azért ezzel vannak gondok. Az elit minden tagja is féltudásúnak tartja a többi tagot és magukat egésztudásúnak. Szerintük is el kéne zavarni mindenkit rajtuk kívül. Mivel nincs egy radar vagy legalább egy vizsga, amivel meg lehet állapítani, ki melyik oldalon áll, nincs könnyű dolgunk az új elit kiválasztásánál. Persze, létre lehetne hozni egy tudásvizsgáló intézetet (szeretjük a hivatal szaporítást), és az egyesével megvizsgálna mindenkit. Esetleg maradhat a régi módszer a választás, de az nem jó, így jutottunk ide, ezek sem tűntek féltudásúnak annak idején. Mi van, ha álcázza magát az új elit is, megtanul néhány Petőfi verset és azt mormolgatja magában, hogy egésztudásúnak látsszon. Nem egyszerű kérdések.
Azt is megkockáztatom nem is lehet megválaszolni őket, mert nem is ez a lényeg. Ez is csak egy olyan kifogás, amit a folyton fogyókúrázók mondanak, akik ha „semmit” nem esznek akkor is híznak. Ezeknek szokták mondani, hogy a Gulágon nem hízott el senki. Magunknak azt tudom mondani, egész tudású népből nem lesz féltudású elit. Beszéljünk egy kicsit a féltudású népről, mert arról igazán érdemes. Mindannyian próbáltunk villanyszerelőt, asztalost, kőművest stb. keresni otthoni munkákra. Nincs olyan közöttünk, aki még nem járta meg ilyennel. A trehány, átvágós, maguk után ki nem takarító, időre nem teljesítő munkásokkal tele a padlás. Az unott arcú beszólós pincérekkel, a hivatalokban hatalmaskodó előadókkal, a siránkozó fodrászokkal, a bunkó sofőrökkel szintén. Nem tudunk olyan szakmát, az életnek olyan területét mondani, ahol a nálunk sikeresebb országokban nem teljesítenek jobban az ott dolgozók. Féltudásúak vagyunk itt mindannyian. Nem vagyunk elég motiváltak, nem akarunk küzdeni és versenyezni. A milliomost csak az különbözteti meg a többiektől, hogy ő 40 évesen megy nyugdíjba, a többiek 55 évesen, de mindannyiunk életcélja egy nyugdíjasszerű élet. Mindenki kényelmesen akar élni, a társadalomban nincs verseny, mert nem is kell. Olyan országban, ahol 3,9 millióan dolgoznak és 10 millióan élnek nem kell teljesíteni, mert nincs verseny a munkapiacon. Munkaerőhiány van és nem munkanélküliség. Az önkéntes munkanélküliség, (ez közgazdasági kategória és nem valamiféle szegényellenes kiszólás) talán nálunk a világon a legmagasabb. Köszönhetően a bőkezű, könnyen hozzáférhető és kihasználható szociális rendszernek, a leszázalékoltatás egyszerűségének. Az érzés, hogy nem éri meg dolgozni, milliók számára teljesen elfogadott  Miért is kéne teljesíteni egy olyan országban, amelynek alkotmányában ilyen mondatok szerepelnek: „A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz”
Ehhez a szociális biztonsághoz hozzájárul a közszféra is. Itt még létezik a kapun belüli munkanélküliség, a szocializmusból itt ragadt változata. 300 ezerrel kevesebben képesek lennének ellátni egy ekkora ország közszférájának működtetését. A jelenlegi rendszerben, képzett, a piacon is használható emberek tömegeit vonják el fölöslegesen a munkapiacról. Ezeket az embereket vissza kéne hozni a piaci szegmensbe, ennek legnagyobb haszna nem a költségvetés kiadásainak csökkentése lenne, hanem, hogy serkentenék a munkapiacon a versenyt. Persze, úgy gondoljuk ennyi embert nem lehet elbocsátani. Igaz ennyi szabályt, ami nálunk van, csak ennyi emberrel lehet létrehozni és megpróbálni betartatni (sikertelenül). Arról ne is beszéljünk, hogy több köztisztviselő több szabályt hoz létre, ami több adminisztrációt jelent a lakosoknak és a vállalkozásoknak.
Ennek a munkapiaci helyzetnek a romboló hatása érződik az egész társadalomban, ugyanis nincs alulról jövő nyomás a munkavállalókon, a tudósokon, az értelmiségen, az eliten. Nem kell attól félni, hogy valaki a helyedre ugrik, ha nem teljesítesz eléggé. Ennek „hasznát”, nem csak a közszféra és az önkéntes munkanélküliek élvezik, hanem mindannyian. Ezért akadályoznak meg a munkavállalók olyan változásokat is, amik számukra látszólag előnyösek lennének. Pl. a munkanélküli és szociális juttatások változásai, az egészség biztosítás rendszerének átalakítását, a közszférabeli leépítéseket. Ezek ugyanis növelnék a versenyt, ami a kényelmes kihívások és versenytársak nélküli életet veszélyeztetné. Maradjanak csak a munkanélküliek és a közalkalmazottak, ott ahol vannak. Nem kell, hogy tülekedjenek az állásokért, mert nekünk kevesebb lesz.
Van még itt más gond is, mert ezzel szemben kialakult egy új, nagyon szűk kaszt, akik nem akarnak a C ligában nálunk versenyezni, ezért már eleve úgy képzik magukat, hogy külföldre mehessenek dolgozni és az ottani követelményeknek feleljenek meg. Így, akik képesek lennének megtörni ezt a folyamatot, elhagynak bennünket. Így napról napra kontraszelektáltabbá válunk. Az ország, ahol 2-es átlaggal felvesznek mérnöknek, nem lehet működőképes. Itt nem az elit féltudású, hanem mindenki egységesen, mert nálunk ez így ésszerű. Minek teljesíteni, ha ez is elég. Legalábbis eddig elégnek látszott. Egy ilyen országban ki váltaná le az elitet. Nincs elég ember az ország normális működtetéséhez és fejlődéséhez, mindenkinek meg van a helye. Akik képesek lennének elvezetni az országot, jól fizető állásokban ülnek, kényelmesen élnek vagy saját vállalataikat vezetik. Ezért nem kell félni a politikusoknak, ezért elég a C ligás teljesítmény.
Meg lehet történelmi léptékű elemzésekkel magyarázni, hogy miért féltudású az elit vagy a nép, de nincs rá szükség. Egyszerűen 4 millió ember túl kevés, hogy egy ekkora gazdaságban versenyezzen, a külföldről jövő verseny eddig nem érte el az ingerküszöbünket. Most el fogja, de valószínűleg nem tanít nekünk semmit, mert megint azzal áltatjuk magunkat, hogy elég az elitet lecserélni és minden megy a maga útján tovább, esetleg még könnyebben. Mivel nincs másik elit, a jelen helyzetben úgy tűnik, csak helycsere lesz és ehhez nem is kell semmit tenni a másik oldalnak. Akik itt voltak, azok lesznek ott és akik ott, azok lesznek itt. A nép meg örülhet, hogy megkapta a „változást”, amire vágyott.
Tovább ücsöröghetünk még vagy 15 évig langyos vízben és kutyázhatjuk egymást, legalább erre jó, hogy gyógyvíz nagyhatalom vagyunk. Aztán 2025 körül végleg kihúzzák a dugót.