Sokan vágynak gasztrokalandokra, elképzelik, hogy végigjárják Ázsia kis piacait vagy az olasz borvidékeket, esznek egy rákos omlettet a Jay Faiban, vagy elkortyolnak egy barolot egy Piemont-i teraszon. Az igazi gasztrokalandorok azonban a séfek, főleg azok, akik megpróbálnak egy Tatához hasonló helyen csúcsgasztronómiai éttermet nyitni.
Tata megközelítése ezekben az időkben nem egyszerű feladat. Az utak lezárása miatt az amúgy 50 perces út jócskán másfél órásra nyúlik, ami nem a hozzám hasonló türelmetlen embereknek való. Ilyen előzmények után is a tatai vár, tópart, a hatalmas platánfa és a kora délutáni napfény egyvelege egy másodperc alatt elpárolgatta minden mérgemet. Előzetes várakozásaimat jócskán felülmúlóan látványos és szemet gyönyörködtető a környék. A platánfa árnyékéban a tó partján pihennek a Platán étterem asztalai, aminek már látványától is megnyugszik az ember. A Platán étterem az a hely, ahova Pesti István séf menekült el a budapesti Michelin csillag elől. Tanti nevű étterme ugyanis márciusban megkapta a csillagot, ő pedig áprilisban eljött az étteremből, hogy Tatán nyisson új helyet. Igazi kalandvágyó ember. Igaz Tata turizmusa fejlődik és tényleg sokkal attraktívabb, mint az ember Budapestről gondolná, de azért a vidéki magyar fine dining valódi kihívás. A magyar átlag igényszint ugyan fejlődik, de soha nem fogja elérni az olaszt, ahol az isten háta mögötti calabriai faluban a környékbeliek télen is eltartanak egy olyan csillagos éttermet, mint a Gambero rosso.
Gulyás leves 
Vietnámi marhahúsleves
A kihívás tehát nem kicsi és valószínűleg nagy önbizalom és önuralom kell egy vidéki étteremhez. Mielőtt lementünk átböngésztem a Google térképen írt véleményeket, kíváncsi voltam, hogyan látják a fogyasztók. Rövid időn belül a negatív véleményeknél ragadtam le. Végigolvastam több tucatot, mert volt belőlük bőven. A kép, ami kibontakozott elég elszomorító. Az étterem gasztronómiai szintjével nem foglalkoztak, csupán a tipikus magyar közhelyek szentháromsága körül forognak: a túl kicsi az adag, túl drága és túl flancos. Sajnos látható, hogy ezt az étterem személyzete is nehezen viseli, mert képtelen jól megválaszolni az értelmetlenül vádaskodó az étterem valódi céljaival köszönőviszonyban sem lévő véleményeket. Nyilvánvaló, hogy ez az étterem egyszerűen túl elegáns a parton sétáló közönség nagyobb részének, akik hirtelen felindulásból megpróbálnak leülni egy üdítőre vagy gulyáslevesre. Jó időben az étterem nagyon hívogató, a hatalmas platán alatti asztalaival, ami a turista forgalom kellős közepén van. Ebből rengeteg problémájuk adódik. Nyilván a balatoni lángoshoz szokott beülő vendégek nagy része nem érzi magát elég komfortosan egy ilyen elegáns környezetben. Ehhez még hozzájön, hogy a gulyásban nem találja a mócsingot, a szétfőtt krumplit és a szétázott galuskát. Ezek után az az érzése támad, hogy innen őt kinézik. Valószínűleg a sok kínos helyzet miatt pincérek sem viselkednek már kellően természetesen ezekben a helyzetekben. Ezért az ilyen vendégek frusztrálva távoznak és negatív véleményekkel szórják tele a netet. Ez megoldhatatlan helyzetet eredményez. A legtöbb fine dining étterem ezért irtózik a nyílt utcai teraszoktól. A legelegánsabbaknak vagy nincs teraszuk, vagy azokat szigorúan elzárják, hogy az arra sétálóknak eszükbe ne jusson leülni az amúgy foglalt asztalokhoz. Jó példa erre Riminiben a Guido, ami egy tömegturizmusra épülő városban van a strandon. Mégsem tud senki véletlenül a teraszára tévedni, mert az üvegfalakkal zárt. A Platánban ez a konfliktus fenn fog maradni, az idők végezetéig, mert a fő attrakció a fa alatti terasz nem leválasztható. Nem irigylem őket. Egy ilyen színvonalú étterem nem érdemli meg ezeket a fölösleges konfliktusokat.
Gyerek csirkefalatok 
Rándott mangalica karaj 
Galamb és ökörfarok padlizsán
De nem lehet mit tenni Pesti István kalandvágyó ember. Már akkor csodáltuk, amikor relatíve ismeretlenül a Váci utcai Bábelben, még csak néhány lézengő turistának és néhány elszánt magyarnak főzött világszínvonalú ételeket, amikor Budapesten ez még nem volt szokás. A Bábelben is lehetett frusztráció, mert több éven át csak lézengtek ott az emberek, mert nem volt igény egy ilyen színvonalú konyhára. Egy bevásárló központban sem feltétlenül kalandmentes Michelin csillagos éttermet csinálni, de még ez sem mérhető a Platánhoz hasonló kalandhoz. Szóval Pesti bírja a kihívásokat. Végül a Bábellel is befutottak és úgy érzem a Platán is működő koncepció mivel már 3 éve megy és láthatóan népszerűvé vált. De egy interjúban Pesti azt mondta, hogy meglepően sok a külföldi, ami részben megmagyarázza a sikert. A magyar vidék persze nevelhető, de ez egy lassú folyamat. A budapesti gasztroforradalomhoz is sokkal jobban járult hozzá a turizmus örült mértékű növekedése, mint ahogy azt hinni szeretnénk. Az egyre több jó hely nem feltétlenül a budapestiek gasztronómiai műveltségének növekedéséből profitál, hanem a sokszorozódó külföldi vendégekből, akik nélkül szenvedés lenne a megélhetés. Ez azonban nem befolyásolja, hogy a Platánt mindenképpen ki kell próbálni. Legjobb egy szép napon menni, amikor a tó partján a fa árnyékában lehet étkezni, de a belső tér is nagyon kellemes. Nem vegetáriánusnak való vidék, húsételeket találsz főleg, de megéri a kaland. Reméljük Pestiéknek is.